Az NHL szombati játéknapján tíz mérkőzést rendeztek meg, ebből csak négy dőlt el a rendes játékidőben. A Buffalo Sabres nyolcig jutott az Atlanta ellen. Kikapott a Boston és a Detroit is.
Az ukrán Vitalij Klicsko megőrizte a Boksz Világtanács nehézsúlyú világbajnoki címét tegnap éjjel a kölni címvédő meccsen, ahol már az első menetben technikai K.O.-val győzött kubai ellenfele, Odlanier Solís ellen.
Az NBA előző játéknapján a ligaelső San Antonio Spurs magabiztos sikert aratott a Charlotte Bobcats fölött, míg a Miami Heat otthon, a Boston Celtics, pedig idegenben izzadt meg a győzelemért.
Arra kérte a Juventus futballszurkolóit Luigi Delneri, a torinóiak vezetőedzője, hogy ha erre mindenképpen késztetést éreznek, inkább rajta vezessék le a feszültségüket, mintsem a csapaton a Brescia elleni, vasárnapi mérkőzésen.

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) is elkezdődött a nagyüzem. A keddi nyitó mérkőzés után a többi csapat is megkezdte szereplését. A liga első kanadai rangadóján az újonc legyőzte a Torontót.
Az ukrán Vitalij Klicsko megőrizte a Boksz Világtanács nehézsúlyú világbajnoki címét szombat éjjel a kölni címvédő meccsen, ahol már az első menetben technikai K.O.-val győzött kubai ellenfele, Odlanier Solís ellen.
A Real Madrid 2-1-re legyőzte az Atletico Madrid csapatát a spanyol labdarúgó bajnokságban és továbbra is öt pontos távolságból követi a listavezető FC Barcelonát.
Véletlen áldozata lett egy galamb egy brazil labdarúgó mérkőzésnek. A madár a Ponte Preta és a Gremio Prudente mérkőzésén sérült meg és bár a játékvezető levitte a pályáról, később a madár elpusztult.
Az ukrán Vitalij Klicsko megőrizte a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címét szombat éjjel a kölni címvédő meccsen, ahol már az első menetben technikai K.O.-val győzött kubai ellenfele, Odlanier Solís ellen.
A spanyol futballbajnokság szombat esti madridi derbijét a Real nyerte ugyan az Atlético vendégeként 2-1-re, a győzelemnek azonban ára van: a portugál tréner, José Mourinho alakulatának két alapembere is kidőlt sérülés miatt.
A követkő hét végén útjára indul a száguldó cirkusz. Ezt pedig nem csak a közönség,de a pilóták is nagyon várják, s mindenki elkezdett ráhangolódni a versenyzésre.
A világelső Rafael Nadal a harmadikként rangsorolt Novak Djokoviccsal csap össze az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 3,645 millió dollár összdíjazású férfi versenyének döntőjében.
A világelső Rafael Nadal a harmadikként rangsorolt Novak Djokoviccsal csap össze az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 3,645 millió dollár összdíjazású férfi versenyének döntőjében.
Folytatja új életét a Philadelphia Eagles irányítója, Michael Vick. A játékos többször is elmondta, hogy a börtönben töltött idő alatt átértékelte életét és megígérte saját magának, hogy jó útra tér.
A spanyol labdarúgó-bajnokság szombat esti madridi derbijét a Real nyerte ugyan az Atlético vendégeként 2-1-re, a győzelemnek azonban ára van: a portugál tréner, José Mourinho alakulatának két alapembere is kidőlt sérülés miatt. A listavezető és címvédő FC Barcelona a papírformának megfelelően begyűjtötte a három pontot a Getafével szemben
A spanyol futballbajnokság szombat esti madridi derbijét a Real nyerte ugyan az Atlético vendégeként 2-1-re, a győzelemnek azonban ára van: a portugál tréner, José Mourinho alakulatának két alapembere is kidőlt sérülés miatt.
A spanyol futballbajnokság szombat esti madridi derbijét a Real nyerte ugyan az Atlético vendégeként 2-1-re, a győzelemnek azonban ára van: a portugál tréner, José Mourinho alakulatának két alapembere is kidőlt sérülés miatt.
Fritz Sdunek mellett újedzőt kapott Madár. Egy egykori NB 1-es focista irányítja Erdei Zsolt felkészülését. Klink Zoltán kegyetlen programot diktál, és biztosra veszi Madár sikerét.
Első évében mindenki elájult Dan Uggla játékától, a szakértők kikiáltották a jövő nagy sztárjának, de a rá nehezedő nyomást nem bírta el és beleszürkült a mezőnybe. Most Atlantában próbálja beindítani karrierjét.
Éric Abidalnak daganatot távolítottak el a májából a héten, a Barcelona-Getafe mérkőzés 22. percben a nézők pedig tapssal tisztelegtek a 22-es számú francia játékos előtt.
Hollywood felé kacsingat David Haye. A brit nehézsúlyú világbajnok öklözőnek természetesen ez csupán a távlati célja, hiszen van még egy kis dolga a ringben is, mielőtt meghódítja a filmvásznat.
A három kazah versenyzővel kiegészített magyar válogatott csoportjában egy győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyen végzett, így a hetedik helyért léphet szőnyegre vasárnap délután az oroszországi Mahacskalában zajló szabadfogású birkózó csapat-világbajnokságon.
Ron Dennis, McLaren és Kimi Räikkönen korábbi csapatfőnöke szerint a finn világbajnok pótolhatatlan a Formula-1 számára, hiszen egy nagyon karakteres színfoltja volt a száguldó cirkusznak.
Ma este rendezik meg a NASCAR Sprint kupa 2011-es szezonjának negyedik versenyét. A bristoli időfutamot Carl Edwards nyerte meg és ha a futamot is sikerrel veszi, akkor 20. hátraszaltóját csinálhatja meg.
Sem a pénteki, budapesti, sem a jövő keddi, hollandiai Európa-bajnoki selejtezőn nem lép pályára a magyarok ellen hazája válogatottjának színeiben Arjen Robben, a Bayern München holland labdarúgója.
Sem a pénteki, budapesti, sem a jövő keddi, hollandiai Európa-bajnoki selejtezőn nem lép pályára a magyarok ellen hazája válogatottjának színeiben Arjen Robben, a Bayern München holland labdarúgója.
A három kazah versenyzővel kiegészített magyar válogatott csoportjában egy győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyen végzett, így a hetedik helyért léphet szőnyegre vasárnap délután az oroszországi Mahacskalában zajló szabadfogású birkózó csapat-világbajnokságon.
A zöld-fehérek argentin légiósa megsérült a szombati, Győr elleni bajnokin, a klub honlapjának tájékoztatása szerint feltehetően szakadása van a csatárnak.