A Málaga egy kiállítás és sérülés miatt 9, a Real Madrid 10 emberrel fejezte be, Ronaldo nem kockáztatta megsérült bokáját, csere nélkül szállt ki harmadik gólja után.
A Real Madrid kiütéses, hétgólos győzelmet aratott hazai pályán a Málaga felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén.
Az NHL mai játéknapján sem kapott ki a Boston Bruins, mely egymás után hetedik győzelmét ünnepelhette. Az ötből négy kanadai csapat sikerrel vette a mai akadályt. Otthon éget a Philadelphia.
Az NBA mai játéknapján a liga történetének második legnagyobb comebackjét, azaz visszatérését mutatta be az Orlando Magic a Miami Heat ellen. Szoros mérkőzésen nyert a Denver Nuggets.
A csoportelsőség a tétje a vasárnapi Montpellier-Veszprém rangadónak a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a Szeged - ha nyer Aalborgban - szerencsés esetben még második is lehet saját hatosában. A női BL-ben a százszázalékos Győrnek Lipcsében kellene begyűjtenie a két pontot.
Nem tudtak megegyezni egymással a felek az új kollektív szerződéssel kapcsolatban, igaz a jelenlegi megállapodást 24 órával meghosszabbították, tehát, még a mai napon megszülethet az új kontraktus.
Március 29-én barátságos mérkőzésen méri össze erejét a 2018-as, illetve a 2022-es labdarúgó-világbajnokság házigazdája, azaz az orosz és a katari válogatott.
A NASCAR mezőnye ezúttal Las Vegasba látogat. A Kobalt Tools 400 elnevezésű futamot megjósolhatatlan, hogy ki nyeri meg. Ezen a versenyen Jimmie Johnson eddig négyszer diadalmaskodott.
Az amerikai Illinois állam egyik egyetemének tudósa azt állítja: választ talált arra a kérdésre, hogy ki minden idők legjobb férfi teniszjátékosa. Kutatásai alapján ez a cím Jimmy Connorst illeti, Rafael Nadal és Roger Federer nem került be az élmezőnybe.
Hatalmas meglepetésre a Club Tijuana legyőzte a mérkőzése előtt esélyesebbnek tartott Los Angeles Galaxyt. David Beckham 75 percet játszott, adott egy gólpasszt, ennek ellenére csapata kikapott.
Elijah Dukes baseball játékost szerdán őrizetbe vették, ugyanis ex-barátnője azt állítja, hogy Dukes megverte őt. Érdekesség, hogy nem ez volt az első rendőrségi ügye.
A hétközi forduló után csak egyetlen napra, pénteken maradnak élvonalbeli futball nélkül a spanyol drukkerek: szombattól hétfőig már a 27. bajnoki kör meccsei kínálnak újabb szurkolási lehetőséget.
Szombaton és vasárnap 94. alkalommal rendezi meg országos bajnokságát a Magyar Asztalitenisz Szövetség, az Univer Kupáért kiírt viadalnak ezúttal - története során először - Kecskemét ad otthont.
A hétvégén, az FTC Kőbányai úti kézilabdacsarnokában rendezik a tornászok országos csapat- és szerbajnokságát, s utóbbi keretében bemutatják a lólengésben világbajnok Berki Krisztián új szereit is.
Magyar szempontból nem kezdődött jól pénteken délelőtt a párizsi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság: Kürthy Lajos férfi súlylökésben egyetlen érvényes kísérlettel búcsúzott a selejtezőben.
A címvédő Chelsea-től elszenvedett keddi vereség után vasárnap újabb nehéz feladat vár a listavezető Manchester Unitedre az angol labdarúgó Premier League-ben.
Az amerikai Illinois állam egyik egyetemének tudósa azt állítja: választ talált arra a kérdésre, hogy ki minden idők legjobb férfi teniszjátékosa. Kutatásai alapján ez a cím Jimmy Connorst illeti, Rafael Nadal és Roger Federer nem került be az élmezőnybe.
A bronzérmes orosz csapattól egy büntetés miatt két körrel rosszabb, 1761 körös eredménnyel zárt, s negyedik lett a magyar junior fiú puskás csapat a Bresciában zajló légfegyveres Európa-bajnokság második napján, pénteken.
A FTC Labdarúgó Zrt. nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint komoly adósságai vannak a csapatnak, s az elmúlt hónapban már a játékosok bérét sem tudta kifizetni.
Nehéz időszak vár a Manchester Unitedre, ha a labdarúgócsapatot 1986 óta irányító skót vezetőedző, Sir Alex Ferguson végleg visszavonul - jelentette ki pénteken Eric Cantona, a klub korábbi támadója.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) arra kötelezné a "Fradi-pálya" elnevezésű ingatlanok tulajdonosát, azaz az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.-t, hogy tegyen eleget azoknak a kötelezettségeinek, amelyeket az adás-vételkor vállalt.