Elstartolt a Mindmegette Étterem Napok, melynek keretében országszerte különleges háromfogásos menüket kóstolhatunk rendkívül kedvező árkategóriákban. Budapesten több izgalmas hely is csatlakozott az akcióhoz. Íme a Mindmegette Étterem Napok fővárosi éttermei, ahol mindössze 6900 forintért ehetünk egy nagyon jót.
A sodrófa az egyik legalapabb konyhai eszköz, ami sütésnél, tésztakészítésnél szinte biztosan előkerül, mégis sokan ugyanazzal az egy sodrófával dolgoznak minden alkalommal. Pedig nem mindegy, milyet használsz – főleg, ha pontos, egyenletes végeredményt szeretnél.
A lakásban sok olyan apró tárgyat tartunk, amik nemcsak mutatósak, de meg is könnyítik az életünket. A fűszereket szebb és jobb is kis üvegcsékben tárolni, mint folyamatosan kutakodni a félig feltépett zacskók között. Az olajat sokan áttöltik kiöntőbe, a folyékony szappant pedig szappanadagolóba. Sokszor azonban nem is gondolunk bele abba, hogy eze
Ezek a tápláló és ízletes fogások simán beilleszthetők az egészségtudatos étrendbe, ráadásul minden falatjuk felér egy gasztronómiai kalanddal! Legyen szó egy extra főzelékről vagy egy könnyed csokimousse-ról, ezek a fogások egyszerre kényeztetnek és formában is tartanak.
Az ikonikus popsztárról készült könyvekből kiderül, hogy kifejezetten édesszájú volt, kedvence az édesanyja pekándiós keksze volt. A család elárulta a sütemény receptjét, amit az új Michael Jackson-film kapcsán el is készíthetsz velünk.
Végre berobbant az eperszezon, országszerte nyitnak a kertészetek, ahol saját kezűleg szedhetjük tele a kosarunkat zamatos gyümölccsel. A Szedd magad akciók idén is remek lehetőséget kínálnak arra, hogy friss, hazai eperhez jussunk kedvező áron, miközben egy kellemes szabadtéri programban is részünk lehet.
Most igazán megéri szép kertet vagy balkont álmodni magunknak! Az Aldiban meglepően jó áron lehet beszerezni a virágokat és palántákat. Ezt most tényleg kár lenne kihagyni!
Na, ezt nem fogod elhinni, mennyire működik… Külön-külön mindenki imádja ezeket az alapanyagokat, de egyben? Az a helykó, hogy nagyon robban, úgyhogy itt az idő, hogy összerakd te is a sajátod, és meglegyen az új kedvenc parasztos brunchod!
Szarvas belvárosában van egy hely, amit nem véletlenül hívnak barátkozónak. A Róka és Mackó nem egyszerűen egy vendéglátóhely, hanem egy közösségi tér, ahol a környék termelői, az átutazók és a helyiek találkoznak, és ahol szinte egész nap történik valami izgalmas.
Hajhullás ellen rengeteg drága szérumot, sampont és kapszulát kínálnak, pedig néhány egyszerű, otthon is megtalálható alapanyag mögött is van tudományos eredmény. A rozmaring, a koffein, a hagymalé és a tökmag mind támogathatják a fejbőr és a hajhagymák működését, felvéve a harcot a hajhullás ellen.
Nehéz szezon várhat a hazai termelőkre, ugyanis a késő tavaszi fagyok, a tartós vízhiány és egy veszélyes szőlőbetegség egyszerre nehezíti a gazdák dolgát. A szakemberek szerint az idei év különösen komoly kihívásokat tartogat, amelyek veszélyeztethetik a megszokott szőlőtermesztést.
Csak szalonna, bab, paradicsom és spenót, mégis olyan laktató, mint egy húsos ragu. Ez a fehérbabos ragu még a legnagyobb húsevőket is leveszi a lábáról!
A saját termesztésű zöldfűszerek nemcsak finomabbá teszik az ételeket, hanem a kert vagy akár a balkon hangulatát is feldobják. Egy-egy jól megválasztott fűszernövény a kezdő hobbikertészek számára is sikerélményt adhat, ráadásul minimális helyen és kevés gondozással is szépen fejlődik.
Ha egy klasszikus desszertet egy friss, üdítő csavarral dobnál fel, a citromos madártej igazi telitalálat: könnyű, habos felhők selymes krémben, finom citrusos frissességgel, ami tökéletesen kiegyensúlyozza az édességet.
Termékvisszahívást rendelt el a Nébih egy Dénes Natura lucernamag esetében mikrobiológiai nem megfelelőség miatt. A hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy az érintett tételszámú termékeket ne fogyasszák el, mert a csíráztatásra szánt magvak élelmiszerbiztonsági szempontból nem megfelelőek.
Ciripelésük kellemes, amíg az udvarról halljuk. A tücskök megjelenése a lakásban azonban igencsak zavaró, és hosszú távon kellemetlen problémává is válhat, különösen a melegebb hónapokban. Szerencsére léteznek hatékony, természetes módszerek, amelyekkel vegyszerek nélkül is távol tarthatjuk a hívatlan vendégeket az otthonunktól.
Nem véletlenül örvend akkora népszerűségnek a kuszkusz: elképesztően gyorsan elkészül és annyiféle ételt készíthetsz belőle, amennyit felsorolni sem bírunk. Hidd el, jóval több lehetőség rejlik benne annál, mint hogy örökre az uncsi köretek közé száműzzük!