Az egész országot lesújtotta a hír, miszerint 64 évesen meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész. A zseniális színész távozásával örökre lezárult a magyar filmtörténet egyik legikonikusabb fejezete, hiszen Kapa és Pepe legendás duójának most mindörökre vége. Mucsi Zoltán szívszorító sorokkal búcsúzott néhai kollégájától és barátjától.
Kedd délután érkezett a szomorú hír, hogy elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész. Mindenki Pepéjét négy évtizedes pályafutása alatt rengeteg ikonikus szerepben láthatta a közönség. Az RTL nézői legutóbb a Jobb későn, mint soha! című sorozatban láthatták, amelyben egykori útitársa és kollégája, Badár Sándor színész-humorista emlékezett m
Nagy Ervin egyelőre még csak eltűnt személyként gondol a kedden elhunyt Scherer Péterre, mert képtelen feldolgozni a halálát. A politikus elmondása szerint ilyenkor az ember még reménykedik, hogy a szeretett személy valahogy visszatér, hogy csak egy rossz álom az egész, és egyszer csak újra hallanak felőle. Bevallotta, hogy talán csak évek múlva tu
Kedden délelőtt elhunyt a Jászai Mari-díjas Scherer Péter, akit a közönség az ország egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb színészeként tartott számon. Balsai Móni szívszorító üzenetben emlékezett meg Scherer Péterről, akivel számos közös produkcióban dolgoztak együtt az évek során.
A magyar színházi és filmes élet meghatározó alakjára, Scherer Péterre emlékezik az M5 kulturális csatorna: május 22-én, pénteken 21 órától a Trezor című történelmi thrillert tűzi műsorára, amelyben emlékezetes alakítást nyújtott a kedden elhunyt színművész.
Scherer Péter nemcsak kivételes színész volt, hanem olyan ember is, akit szinte lehetetlen volt nem szeretni. Kollégái és barátai szerint még a nehéz időszakokban is humorral, energiával és hihetetlen életszeretettel állt a színpadra. Többek között Balsai Móni, Epres Attila és Herendi Gábor filmrendező emlékeztek meg a 64 éves korában elhunyt Scher
Elhalasztják Mucsi Zoltán szerda estére hirdetett, "EgyÉletem" című önálló előadását a MOMkultban – jelentették be közleményükben a szervezők. A döntés hátterében Scherer Péter kedd délelőtti tragikus halála áll: a Jászai Mari-díjas színművész 64 éves korában, méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el, a hír pedig teljesen összetörte örökös
A popzene és a filmvászon örök dívája, Cher 80 éves lett. Az Oscar-, Emmy-, Grammy- és Golden Globe-díjas ikon nemcsak a slágerlistákat hódította meg, de a modern zenei hangzást is örökre forradalmasította az autotune használatával. Jelenleg egy negyven évvel fiatalabb férfival él együtt, és a pletykák szerint hamarosan összekötik az életüket.
A kétszeres Grammy-díjas színész-énekesnő, Kylie Minogue megrázó vallomást tett dokumentumfilm-sorozatában, amely szerdán debütált a Netflixen. A világsztárnak a kétezres években meg kellett küzdenie a mellrákkal, ám most kiderült, hogy évekkel a sikeres kezelése után másodszor is diagnosztizálták nála a súlyos betegséget. Az ausztrál popdíva telje
A November Books nevű izraeli kiadó megjelenteti héberül Sally Rooney legújabb, Intermezzo című regényét. Az ír szerző, aki nyíltan kiáll Palesztina mellett, korábban nem járult hozzá, hogy könyveit izraeli kiadója lefordítsa és publikálja.
Bár Scherer Péter imádta hivatását, a családja még ennél is fontosabb szerepet töltött be az életébe. Mindig hatalmas büszkeséggel beszélt három gyermekéről, és egyik utolsó interjújában is hangsúlyozta, szeretné, ha mindegyikük megtalálná az útját.
Mosolygó Sára felnézett Scherer Péterre, és csodálta az örök életvidámságát. A Most vagy soha! című film sztárja nem tudja elfogadni, hogy a kollégája elhunyt, hiszen – mint elmondta – a múlt héten még együtt ebédeltek, ma pedig együtt játszottak volna a Szkéné Színházban. A színésznő érzelmes búcsút vett a kollégájától, miközben annak betegségéről
A Ladikért őrjöngő tömeg olyan országban szocializálódott, ahol a meztelenség (akkor még) erős tabunak számított, ellentétben Jugoszláviával, ahol viszont az erősebben jelenlevő neoliberalizmus bulvármédiája egyre inkább elmosta a határt pornográfia és szubverzió között. – Kürti Emese 2flekken.
Scherer Péter halála nemcsak a szakmát, hanem az egész országot megrázta. Az RTL Reggeli műsorvezetői, Ábel Anita és Papp Gergő személyes, eddig nem hallott történetekkel emlékeztek meg a Jászai Mari-díjas színművészről, aki még a teljesen ismeretlen emberekkel is úgy bánt, mintha ezeréves barátok lennének.
A Prae Kiadó 2025 nyarán hirdette meg második krimipályázatát magas színvonalú regénykéziratok létrehozására. Krimi Ma elnevezésű sorozatához kapcsolódó pályázata célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A kiírásra 2025-ben több mint 120 pályamű érkezett. A shortlisten 11 mű szere
Scherer Péter, magyar film- és színházművészet ikonikus alakja kedden, 64 éves korában elhunyt. Halálhíre az egész országot és a kulturális életet is mélyen megrázta. Pokorny Lia és Szabó Győző megindító sorokkal búcsúztak el tőle.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadását beválasztották a Nemzetközi Irodalmi Díj rövidlistájára. A zsűri méltatta Tankó Tímea gördülékeny és magabiztos fordítását is.
Naponta ezrek sietnek át rajta, pedig az Oktogon jóval több egy forgalmas csomópontnál. A falakon túl című műsor első adásában N. Kósa Judit újságíróval, várostörténésszel beszélgetett Morcsányi Elza.
Kertész Imre Sorstalanság és Nádas Péter Párhuzamos történetek című könyve is szerepel a Der Spiegel listáján, amely az elmúlt 100 év legjobb regényeit sorolja fel.
Jon Favreau filmvásznon nem tudta megismételni a bravúrt. A mandalóri és Grogu helyenként kifejezetten jó, de összességében egyszer megnézhető film lett, amin még Signourey Weaver sem segít.
2026-ban hatodik alkalommal írta ki Ferencváros Önkormányzata a József Attila Irodalmi Támogatást. A havi 150.000 forinttal járó ösztöndíjat ezúttal is öt szerző kapta meg: K. Varga Bence, Kali Ágnes, Martzy Réka, Nagy Dániel, Zilahi Anna 2026 júliusa és decembere között részesülnek a támogatásban – közölte Fehér Renátó, a József Attila Emlékhely v
Nemrégiben tizenegy Tandori-levelet juttatott el Barkóczi András, az Európa Könyvkiadó egykori szerkesztője Pándi Balázsnak, a Tandori-hagyaték gyűjtőjének-gondozójának. A levelek a készülődő Beckett-kötet, az Előre vaknyugatnak című válogatás fordítói előkészülteiről és természetesen Tandori Dezső magánéletének főszereplőiről, a madarakról is hírt
Carlos da Maia tehetséges és fiatal, a sok lehetőség közül mégis azt választja, ami romba dönti az életét. Hogyan lehet, hogy egy tehetős, nagymúltú család váratlanul romba dől a 19. század elején? Olvass bele a portugál irodalom egyik klasszikus, korábban magyarul nem olvasható darabjába!
A Queen 1986-os budapesti koncertjének 40. évfordulójára nyílt egy Freddie-tárlat a városligeti Zene Házában. Rajongóként szkeptikusan léptem be, de minden aggályom szertefoszlott: konkrétan tátott szájjal sétáltam végig ezt a nívós időutazást.
A könyves listák és a nehéz választások általában kéz a kézben járnak. Mi viszont igyekszünk megkönnyíteni a dolgod, hogy megtaláld a megfelelő olvasmányt: 10 újdonság, amit nem érdemes kihagynod.