A rangos brit irodalmi díj zsűrije azt írta, soha nem olvastak még csak hasonlót sem, mint az író Flesh (Hús) című regénye, ami egy István nevű férfi életét követi.
Hétfőn debütált az RTL vadonatúj műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben 24 hazai híresség próbál megszökni az ország legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a s
Ma startol az RTL legújabb szuperprodukciója, a Most Wanted – A hajsza, ahol 24 celeb tizenkét párban próbál elmenekülni az üldözők elől: Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci. A játék egyszerre vicces és kegyetlen: a szökevények legfeljebb 40 percig utazhatnak ugyanabban a járműben, az üldözők pedig GPS-koordináták alapján követik őket, min
„A dallal lehet üzenni. Persze a szórakoztatóipari szakmunkás is üzen, csak másképp, mást. Én azt szeretem, amikor egy dal felforgat, és tényleg változásokat indít el az életemben” – vallja a ma negyvenkilencedik születésnapját ünneplő kétszeres Artisjus-díjas énekes, előadóművész, Palya Bea, akinek zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére
Leonardo DiCaprio ma tölti be az 51. életévét. Az Oscar-díjas színész számtalan filmben nyújtott parádés alakítást, miközben környezetvédőként is kivételesen aktív szereplője a médiának. Ön milyen jól ismeri a filmjeit?
Hétfőn este elstartolt az RTL vadiúj, menekülős műsora, a Most Wanted - A hajsza, amelyben Sebestyén Balázsék üldözik a szökött celebeket. Kiderült, hogy Majka is a rabok között van, de őt egészen más feladat miatt vitték el bilincsben.
Hétfőn este elstartolt az RTL vadiúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázsék üldözik a szökött celebeket. Kiderült, hogy Majka is a rabok között van, de őt egészen más feladat miatt vitték el bilincsben.
A Most Wanted celebpárosai mindent megtettek, hogy kicselezzék üldözőiket, azonban így is akadt két szökött rab, akik nem találtak időben fuvart. Egy benzinkúton kapták el az első kiesőket Sebestyén Balázsék. Mutatjuk a videót!
Miért hordjuk mi, emberek olyan sokáig szívünk alatt a magzatunkat? Lenne jobb módja is a szaporodásnak? Olvass bele A várandósság 40 hete című kötetbe!
Mindenki máshonnét érkezik, de ugyanazzal a céllal, szakítani a múlttal, az emlékekkel, a földmunkának kiszolgáltatott élettel, városi emberré lenni falun. A kuglóf főszereplője, Sándor... valamiféle sajátosan értelmezett polgárosodást hajt végre magán – Három kérdésünkre a hét írói, Kovács Dominik és Kovács Viktor válaszolnak. Ha belépsz a Litera
Craig Thomas egy négytagú, fogyatékkal élő gyereket nevelő családról írt humoros önéletrajzi ihletésű regényt. Hollywood és a középkorú férfiak egójának halála is szóba került egy szerzővel készült interjúban.
Horváth Viktor szerint a bolgárok és a magyarok pont megfelelő távolságra vannak, hogy lássák egymás abszurditását – és benne önmagukat is. Alek Popov regénye az őshazakutatás ingoványos talajára viszi olvasóit és mutatja be a lehetséges hozadékait. Olvasd el a Turáni küldetés utószavát!
Az üldözőket nagyban segítette egy hölgy, aki elárulta, merre járnak a menekülők. A páros csalódott volt, amiért elsőként fogták el őket a 12 duó közül.
A Budapest Open Mic Hiphop Talents második évada egyre izgalmasabban halad előre: a harmadik és a negyedik epizódban a fókusz a cypherekre és a battle rapre került.
A magyar származású David Szalay Flesh című regényével nyerte el idén az egyik legnagyobb presztízsű angol irodalmi elismerést, a Booker-díjat, amellyel az év legjobb angol nyelvű regényét jutalmazzák. A zsűri kiemelte a regény különlegességét – a Flesh szerintük sötét könyv, amelyet mégis öröm olvasni.
Mindig van valaki, aki elsőként lépi át a határokat, és ezzel történelmet ír. Sorozatunkban azokat a nagy elsőket mutatjuk be, akik példátlan teljesítményeikkel új szintre emelték a magyar kultúrát. Ezúttal az első magyar Oscar-díjas film, a Mephisto kerül górcső alá – az a mestermű, amellyel Szabó István 1982-ben nemcsak díjat nyert, hanem a magya