2025. november 11. kedd

nov. 11
0:24
Szandi megküzdött azért, hogy felnőttként kezeljék – Sokáig csak a pöttyös ruhás kislányt látták benne (Blikk)
Harminchat éve szórakoztatja a közönséget Pintácsi Alexandra, vagy ahogy mindenki ismeri, Szandi. Az énekesnőt 13 éves, cserfes, pöttyös ruhás, francia sapkás kislányként szerette meg az ország, ami egy ideig nehézséget is okozott számára. Hiába lett időközben háromgyermekes édesanya és érett előadóművész, aki nem csak önmagaként, de akár – mint az
nov. 11
0:24
Gordon Ramsey Budapesten csinált vicces videót egy étterem előtt (Infostart)
A híres séf a magyar fővárosban ünnepelhette 59. születésnapját.
nov. 11
0:24
Könnyek között ért véget minden idők leghosszabb X-Faktor Élő show-ja (rtl.hu)
Az X-Faktor első Élő show-jában Kollár Dea hangszálgyulladással vett részt, Varga Imi életében először énekelt angolul, Belano pedig a mentorokat is felállásra késztető produkciója után elmondhatja, hogy már külföldi rajongói is vannak. Négy versenyző épphogy csak belekóstolhatott az élő adás feszítő varázsába, kilencen viszont már a szombati újabb
nov. 11
0:24
Megjárhatod, ha innen rendelsz: a Temu és a Shein több terméke is életveszélyes (AC News)
Durva eredményre jutottak a vizsgálatok: a Temun és Sheinen rendelt termékek 70 százaléka életveszélyes, mérgező vagy rákkeltő.
nov. 11
0:28
Sorra kerülnek elő Berki Patrik becsapott áldozatai: lapunkon keresztül kér bocsánatot a művészektől a zenész (Blikk)
Tovább gyűrűzik Berki Patrik ügye. Ahogy arról a birtokunkba jutott dokumentumok alapján elsőként beszámoltunk, a fiatal zenész Bangó Margit nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, Szombathy Ildikó csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra
nov. 11
0:28
Ilyet ritkán látni: Luxuskörülmények között menekült G.w.M és Bárdosi Sanyi a Most Wantedben (rtl.hu)
Nem akárhogyan menekült G.w.M és Bárdosi Sándor a Most Wanted műsorában. Luxusautó, kisrepülő és bőséges kolbászos ellátmány segítette őket a szökésben – miközben Sebestyén Balázs és csapata a nyomukban volt.
nov. 11
0:28
Ez az állat a halál hírnöke (AC News)
Az éjjeli állat nemcsak a világ egyik legfurcsább főemlőse, de a helyi babonák szerint még a halál hírnöke is lehet.
nov. 11
0:32
Lola elárulta, szeretne-e második gyermeket (Blikk)
Lola kislánya, Lenka, már hathetes, és az énekesnő boldogan mesélt az anyaság örömeiről a TV2 stábjának adott interjúban. Lola elárulta, hogy a baba körüli teendőkben a férje is aktívan részt vesz, éjszakánként pedig együtt kelnek fel a kicsihez, hogy ne legyen egyedül, amíg szoptat. Az énekesnő szerint ez az összhang és támogatás nagyon sokat jele
nov. 11
0:32
"Ha megtalálunk, kibelezünk!" – Lakatos László megvesztegette Sebestyén Balázst (rtl.hu)
Lakatos László szökevénytársával, Vályi Pistával épp egy autóban robogott – a hátsó ülésen Mohai Tamással és Molnár Áronnal –, amikor a humorista gondolt egyet és felhívta Sebestyén Balázst. Mutatjuk a videót!
nov. 11
0:32
Kriptohorror: a milliárdos párt lemészárolták, testüket feldarabolták (AC News)
Dubajban meggyilkoltak egy kriptokereskedőt és feleségét, testüket feldarabolták. Az orosz gyanusítottak Novak kriptotárcájára hajtottak.
nov. 11
0:36
A gyerekkori traumájáról vallott Bencze Ilona (Blikk)
Az ember gyerekkora nagyban meghatározza a felnőtt életét – vallja Bencze Ilona, aki a Duna Családi kör című műsorában mesélte el a születéstörténetét. A Jászai Mari-díjas színművész felidézte a gyerekkori élményeit, a szeretett szülei emlékét, és mesélt arról a családi körülményről, amely miatt hároméves korában a nagyszüleinél maradt.
nov. 11
0:36
Most Wanted: menekülnek a celebek, de Majka a rácsok mögött marad (rtl.hu)
Rámosolygott a szerencse a Most Wanted – A hajsza 24 hírességére, akiket a nézők ellen elkövetett bűneikért kasztliztak be a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézetbe. Kaptak egy utolsó esélyt Sebestyén Balázstól, hogy megmeneküljenek a hosszú börtönévek elől. Kérdés, hogy mennyire tudnak élni vele. A 24 hírességen kívül az ózdi szájhős, Majka is rácsok
nov. 11
0:40
Földre teperve kapták el a Most Wanted első kiesőit Sebestyén Balázsék! (rtl.hu)
A Most Wanted celebpárosai mindent megtettek, hogy kicselezzék üldözőiket, azonban így is akadt két szökött rab, akik nem találtak időben fuvart. Egy benzinkúton kapták el az első kiesőket Sebestyén Balázsék. Mutatjuk a videót!
nov. 11
0:44
A Most Wanted első kiesői üzentek a feljelentőjüknek: "Ha megtalállak, véged!" (rtl.hu)
Sipos Orsi és Török Ádám volt az első páros, aki búcsúzott a Most Wanted - A hajsza versenyéből. Videónkban őszintén meséltek a döntő hibájukról, a sokkoló elfogásról és a csalódottságukról – sőt, üzentek is annak, aki szerintük feljelentette őket.
nov. 11
0:48
Till Attila szerint Ferenc Józsefre hasonlított az Abba énekesévé sminkelt Hajós András – Itt a videó (Blikk)
Till Attila ismét egy kulisszák mögötti videóval deríti jókedvre a követőit. A Sztárban Sztár All Stars műsorvezetője a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyen az egyik zsűritag, Hajós András éppen a sminkszékben ül, miközben a stábtagok serényen festik a szakállát.
nov. 11
0:48
Szőke Rebi meglepő felismerése a Pandora döntője után: Átértékelem a szeretteimet (rtl.hu)
A Pandora döntője nemcsak izgalmakat, hanem mély felismeréseket is hozott a játékosoknak. Szőke Rebi számára ez az élmény új perspektívát adott a bizalomról és az emberi kapcsolatok fontosságáról. A DJ és gamer most először beszélt arról, hogyan változtatta meg a műsor azt, ahogyan a barátaira, a párjára és a szeretteire tekint.
nov. 11
0:52
A magyar kapus, akit Angliában ünnepelnek – Tóth Balázs őszintén a sikerről, szerénységről és céljairól (rtl.hu)
Exkluzív interjút adott a Fókusznak Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott újdonsült és rendkívül népszerű kapusa. A borsodi kisfaluból indult sportoló ma Angliában véd, és Cristiano Ronaldo ellen is bizonyíthatott. Bár nemrég térdműtéten esett át, már most a visszatérésen dolgozik – szerénysége és kitartása sokak számára példakép.
nov. 11
0:56
Azahriah tette tönkre Nemazalány és Fenyvesi Barna eljegyzését? (rtl.hu)
Az Exek csatája legújabb játékában a játékosoknak azt kellett megtippelniük, ki tetszik az exüknek. A feladat során Halastyák Fanni és Fenyvesi Barna játékában meglepő részlet derült ki. "Mi őmiatta mentünk szét. Fanni igazából sunyiban az eljegyzés után vele beszélgetett" – mondta Fenyvesi Barna miután szóba került a magyar énekes, Azahriah neve.
nov. 11
1:00
Kamarás Norbi elárulta, hogy mit tett Árpa Attila Kármán Odettel (rtl.hu)
Kamarás Norbi és Kármán Odett is alkotott az Exek csatája legújabb részének játékában. Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője annyira féltékeny lett, hogy kamerák előtt hozta zavarba Odettet, amikor elárulta, hogy mit tett vele Árpa Attila nem is olyan régen. Nézd vissza a teljes epizódot az RTL+ Premiumon!
nov. 11
4:36
Japánból üzentek a magyar Csillag Születik műsornak és az RTL-nek, ez maga a szenzáció (Promotions)
Nem akárhonnan jött válasz a produkció láttán.
nov. 11
5:00
Vujity Tvrtkonak papírja van róla, hogy kilenc évet letagadhat (ATV)
53 évvel ezelőtt született, ám a biológiai életkora 44 év. Az ATV riportjában azt is elmondta, mi a titka.
nov. 11
5:00
Lebuktatták III. Károly királyt, nincs tovább, már mindenki tudja a vérfagyasztó titkot, ami átírja a történelmet Angliában? (Promotions)
A szálak Magyarországon és Erdélyen keresztül vezetnek a történelem legvéresebb alakjához.
nov. 11
5:12
Legyen Ön is milliomos: mozis kérdést tettek fel 15 millióért, neked ment volna? (Femcafe)
A játékos itt már nem akarta kísérteni a szerencséjét a Legyen Ön is milliomosban, inkább megállt.
nov. 11
5:18
Ma van az év utolsó tízmilliószoros napja – Így hozhatjuk ki belőle a legtöbbet (Blikk)
A tibeti buddhizmusban négy kiemelt szent napot tartanak számon, amelyeket dharmacsakra napoknak neveznek. Ezeket a napokat rendkívüli spirituális energiák hatják át, így ilyenkor a gondolataink, szavaink és tetteink tízmilliószoros erővel hatnak. A dharmacsakra napok ezért különleges lehetőséget kínálnak a tudatos teremtésre, a hála, a szeretet és
nov. 11
5:42
Hatalmas baki történt Balázsék rádióműsorában, minden magyar felhorkant ezen (Promotions)
A stúdióban egy pillanatra megfagyott a levegő, igyekeztek helyrehozni a hibát, amit vétettek.
nov. 11
6:00
Így halt meg Attila, a hunok királya, egy iskolai törikönyv sem meri elmondani, mi történt vele a végzetes órában (Promotions)
A források eltérően számolnak be róla, de van, ami valószínűbbnek tűnik a többinél.
nov. 11
6:12
A boldogság üzenete: 4 csillagjegy élete hatalmas fordulatot vesz ma (Blikk)
November 11-én az univerzum négy csillagjegy számára fontos üzenetet közvetít. A retrográd Jupiter nem a veszteségről vagy a visszavonulásról szól, inkább a belső növekedésről, illetve arról, hogy új és innovatív módokat találjunk az elménk kibontakoztatására. Ebben az időszakban a finom jelek arra irányítanak minket, hogy megértsük, mi az, ami iga
nov. 11
6:36
Fontos hír jött a nyugdíjasoknak, komoly pénzről van szó (Promotions)
Mutatjuk a pontos dátumokat és a tudnivalókat a novemberi korrekcióról, a januári emelésről és a 13. havi nyugdíjról.
nov. 11
7:00
Évekkel tovább élhetsz a világ egyik legegészségesebb ételével, ha elég gyakran eszel belőle (Glamour)
Létezik egy különleges hozzávaló, amely nemcsak a mediterrán konyha sztárja, hanem az egészség és a szépség megőrzésének egyik kulcsa is. Ez az egyszerű alapanyag tele van antioxidánsokkal, egészséges zsírokkal, és még az élettartamot is meghosszabbíthatja. Nem másról van szó, mint az olivaolajról!
nov. 11
7:06
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit? (Promotions)
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
nov. 11
7:24
Te melyik párosnak szurkolsz a Most Wantedben? Szavazz! (rtl.hu)
Ma kezdődik a Most Wanted: 12 sztárpáros menekül Sebestyén Balázs csapata elől. Nézd meg, kik vannak versenyben, és szavazz a kedvenceidre!
nov. 11
7:30
Napi horoszkóp: Az Ikrek figyeljen jobban a párjára, a Szűz álljon ki magáért - november 11. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
nov. 11
7:30
Szlépka Armand kimondta: feleségül venné Balázs Mercit (rtl.hu)
Az Exek csatája 11. epizódja tele volt váratlan fordulatokkal és őszinte vallomásokkal. Fenyvesi Barna szerint expárja, Nemazalány az eljegyzésük után titokban Azahriah-val tartotta a kapcsolatot. Kármán Odett a kamerák előtt árulta el, hogy hogy érez Árpa Attila iránt, míg Szlépka Armand arról beszélt, szívesen eljegyezné Balázs Mercit. A drámát v
nov. 11
7:36
Ez Palik László eredeti foglalkozása, most derült ki, senki nem tudta az országban (Promotions)
A tévés legenda pályájának egy olyan fejezete került elő, amelyről még a leghűségesebb rajongók sem hallottak.
nov. 11
7:54
Újszülött fia hetekig élet-halál közt volt – ezért tűnt el a korábbi válogatott focista, Kleinheisler László (SzMo)
A 31 éves középpályás a legnehezebb időszakban a karrierjét is félretette. Most szabadon igazolható, és újra a címeres mezről álmodik.
nov. 11
8:00
Ez történhetne az agyaddal napi 3 pohár alkohol hatására (Glamour)
Az alkoholfogyasztás nemcsak az egészségre, de az élettartamra is hatással lehet, különösen a stroke kockázatának növekedésével. Egy új kutatás rávilágított a túlzott alkoholfogyasztás és a súlyos agyvérzés közötti összefüggésekre.
nov. 11
8:06
Függőséget okoz az igaz történet alapján készített krimi-thriller, leesel a székről a csavartól, egyszerűen nem lehet kikapcsolni (Promotions)
Az igaz történet alapján készült sorozat, napokig a képernyő elé szegez, nem lehet abbahagyni.
nov. 11
8:12
Repülő jutifalatok és nevető gazdik – a világhírű kutyafotós különleges képei meghódították a világot (rtl.hu)
A világhírű kutyafotós, Christian Vieler Budapestre érkezett, hogy három napon át fényképezze a magyar ebeket. A "repülő falatkás" képeiről ismert német művész minden felvételével mosolyt csal az emberek arcára. Képei nemcsak viccesek, hanem meghatóak is – igazi tisztelgés a kutyák szeretete előtt.
nov. 11
8:24
Ferencz Borbála és a Mohu új kampánya megmutatja: a szemét is lehet művészet – a Kukaszülemények már Budapest utcáin is láthatók (Glamour)
A Ferenciek terén most nemcsak történelmi épületek és szobrok fogadják a járókelőket, hanem valami egészen újszerű is: a MOHU legfrissebb környezetvédelmi kampányának részeként megjelentek a "Kukaszülemények". Ezek az abszurd, mégis lenyűgöző alkotások a szemétről alkotott képünket kívánják gyökeresen megváltoztatni. A projektben olyan ismert alkot
nov. 11
8:24
Elhunyt a Csillag születik látássérült énekesnőjének párja – Krizbai Teca megható szavakkal búcsúzik szerelmétől (Sassy)
"Nemcsak a szerelmem, az őrangyalom is voltál, a legváratlanabb pillanatokban is. Hálás vagyok, hogy a társad lehettem."
nov. 11
8:36
Ez a második legnagyobb magyar város, a magyarok 99 százaléka rosszul tudja (Promotions)
Meglepő, hogy melyik a második legnagyobb város.
nov. 11
8:48
Vilmos herceg így közölte a gyermekeivel, hogy az édesanyjuk súlyos betegségben szenved (Femcafe)
Felettébb nehéz időszakon van túl a walesi hercegi pár: Katalint csaknem két évvel ezelőtt rákbetegséggel diagnosztizálták, és bár a kezeléssorozat eredményes volt, a szülőknek rendkívüli fejtörést okozott, hogyan is közöljék gyermekeikkel a megrázó fejleményt.
nov. 11
8:48
Nincs itthon 19-20. századi múzeumi tárlat, amelyben ne lenne ott a műkereskedőnő keze (Glamour)
Eleni Korani a magyar művészeti szcéna megkerülhetetlen alakja, nélküle és férje nélkül nem nyílik hazai vonatkozású kiállítás sem itthon, sem külföldön. Naphegyi villájukban beszélgettünk vele műkereskedelemről, a művészet iránti szerelemről, a bizalom fontosságáról a szakmájukban és a festmények mögött rejtőző személyes kapcsolatokról.
nov. 11
8:54
Balogh Levente megszólalt az idegösszeomlásáról – A Blaha Lujza térnél lett rosszul, mentőt kellett hívni hozzá (Blikk)
Hajdú Péternél vendégeskedett Balogh Levente, a Beköltözve című műsorban pedig egy 10 évvel ezelőtti, nehéz időszakról mesélt, amikor a folyamatos stressz és idegeskedés miatt idegösszeomlást kapott a Blaha Lujza téren. Annyira rosszul lett, hogy – elmondása szerint – mindent összehányt, így a feleségének kellett őt bevinnie a kórházba.
nov. 11
9:00
5 pillanat a Csillag Születik első adásából, ami még minket is meglepett (rtl.hu)
A Csillag Születik első adása rengeteg fantasztikus előadással kápráztatta el a nézőket. Most összegyűjtöttük a legszórakoztatóbb pillanatokat, amiket olykor nem is a versenyzők, hanem maguk a műsorvezetők és a zsűri hoztak össze. Nézd végig a válogatásunkat!
nov. 11
9:06
Nagy László és Sónyák Szilvi elárulták, hogy jöttek össze (Blikk)
A Palikék Világa Három igazság című műsorának legújabb epizódjában Nagy László, a magyar kézilabdázás legendás alakja és a párja, Sónyák Szilvia őszintén beszéltek a kapcsolatuk kezdetéről, az egymás iránti tiszteletükről, illetve arról, hogyan építettek fel egy mozaikcsaládot a bizalomra, türelemre és őszinteségre alapozva.
nov. 11
9:06
Donald Trump beszáll a magyar fociba? Súlyos dolog derült ki a legendás fővárosi klubról (Promotions)
Állítólag Szijjártó Péter már régóta győzködi Dzsudzsák Balázst is a változtatásról.
nov. 11
9:30
A leggazdagabb filmsztárok rangsora – köztük hét milliárdos (rtl.hu)
A filmvilág legnagyobb nevei nemcsak a vásznon, hanem a bankszámláikon is fényesen ragyognak. A Forbes és több gazdasági portál friss adatai szerint Hollywood és a televízió legvagyonosabb sztárjai között már hét milliárdos is található – köztük meglepő nevek.
nov. 11
9:36
Itt folytatja pályafutását Szoboszlai Dominik, a szakértő árulta el, ő tett pontot a napok óta keringő vita végére (Promotions)
Úgy tűnik, lezárul az ügy.
nov. 11
9:54
Dér Heni már reagált is arra, hogy Stohl András azt mondta neki: "Én szerelmes vagyok beléd" (Sassy)
A színészt teljességgel elkápráztatta az a teljesítmény, amit az énekesnő nyújtott a színpadon.

Keresés