Hírarchívum - 2025 november 11.

2025. november 11. kedd

nov. 11
0:18
A magyar származású David Szalay nyerte a Booker-díjat (Telex)
A rangos brit irodalmi díj zsűrije azt írta, soha nem olvastak még csak hasonlót sem, mint az író Flesh (Hús) című regénye, ami egy István nevű férfi életét követi.
nov. 11
0:24
NGM: már az első hónapban ötezer vállalkozás igényelte a három százalékos hitelt (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint a kis- és középvállalkozások körében nagyon pörög a fix 3 százalékos kamatozású hitel, már 280 milliárd forintnyi kérelem érkezett be.
nov. 11
0:24
Nagyszerű eredménnyel végeztek a magyar diákok a robotikai versenyen (Infostart)
A 195 résztvevő ország közül az MCC-s magyar diákok csapata a 4. helyen végzett a Panamában tartott megmérettetésen.
nov. 11
0:24
Szandi megküzdött azért, hogy felnőttként kezeljék – Sokáig csak a pöttyös ruhás kislányt látták benne (Blikk)
Harminchat éve szórakoztatja a közönséget Pintácsi Alexandra, vagy ahogy mindenki ismeri, Szandi. Az énekesnőt 13 éves, cserfes, pöttyös ruhás, francia sapkás kislányként szerette meg az ország, ami egy ideig nehézséget is okozott számára. Hiába lett időközben háromgyermekes édesanya és érett előadóművész, aki nem csak önmagaként, de akár – mint az
nov. 11
0:24
Időjárás! Németh Lajos élő adásban figyelmeztetett mindenkit (Blikk)
Többféle veszélyre kell figyelniük.
nov. 11
0:24
Mészáros Lőrinc hosszú interjúban beszélt a sajtóról, Magyar Péterről, a cégcsoportjáról, Hatvanpusztáról és arról, hogy készül-e nyugdíjba (Infostart)
"A kormánynak szerintem volt egy nagy szerencséje: az elmúlt tizenöt évben a cégek stabilan, jól működtek, komoly tartalékot halmoztak fel. Amikor a válság hirtelen jött, ezek a vállalkozások nem voltak teljesen felkészületlenek, volt miből átvészelniük az első időszakot" – mondta az Indexnek adott hosszú interjújában Mészáros Lőrinc, Magyarország
nov. 11
0:24
Német vihar: az AfD szerint az államfő a pártot támadta a demokrácia védelme ürügyén (Infostart)
Frank-Walter Steinmeier államfő vasárnapi évfordulós beszédében a demokrácia megvédésének szükségességét hangsúlyozta. A Die Welt szerint valójában a szélsőjobboldalinak tartott AfD-nek üzent hadat, anélkül, hogy a pártot név szerint említette volna. A radikális jobboldali párt tiltakozott az elnök beszédében elhangzottak miatt.
nov. 11
0:24
Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke (Blikk)
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának elnöke. Az NB II-ben szereplő egyesület rendhagyó eseményt szervezett hétfő estére, a rendezvényre pedig különleges bejelentést ígért. Nos, ez meg is történt: mint kiderült, a kispesti klubhoz ezer szállal kötődő külgazdasági és külügyminiszter lett az egyesület első embere.
nov. 11
0:24
Hatalmas robbanás történt Delhiben egy népszerű turistahelynél, többen meghaltak (Blikk)
Egy Hyundai i20 típusú autó felrobbant az indiai Delhiben található Vörös Erőd közelében hétfő este. A rendőrség megerősítette, hogy a robbanás következtében legalább nyolc ember életét vesztette.
nov. 11
0:24
Magyar Péter kemény szavakkal bírálta Orbán Viktort a győri vita elutasítása miatt: "Nem sokan lepődtek meg ezen" (Blikk)
Magyar Péter élesen visszavágott Orbán Viktornak a győri vita elutasítása és a "gazdái" kijelentés miatt.
nov. 11
0:24
Most Wanted – A hajsza: zseniális, ahogy bevonultak a börtönbe a celebek – G.w.M-ék repülővel menekültek Balázsék elől (Blikk)
Hétfőn debütált az RTL vadonatúj műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben 24 hazai híresség próbál megszökni az ország legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a s
nov. 11
0:24
Hamarosan lehull a lepel: világsztárok közé kerül Szoboszlai Dominik (Infostart)
Életnagyságú viaszfigurát kap a Liverpool középpályása a Madame Tussauds Budapestben.
nov. 11
0:24
Csak 3,4 litert fogyaszt, és nem igényel plusz töltést se. Igazi kincs ez az autó, és még egy vagyonban se kerül (Blikk)
Honda Jazz: a hibrid, ami mindössze 3,4 litert fogyaszt – és nem kell tölteni!
nov. 11
0:24
Ezért nem tudta megelőzni Verstappen Antonellit (F1világ)
Max Verstappen bravúros versenyt futott a 2025-ös Brazil Nagydíjon, miután a bokszból rajtolva és egy korai defekt után a harmadik helyen ért célba. A Red Bull négyszeres világbajnoka ugyanakkor elárulta, a futam végén már nem tudott támadást indítani Kimi Antonelli ellen, mert a gumijai túlmelegedtek.
nov. 11
0:24
Gordon Ramsey Budapesten csinált vicces videót egy étterem előtt (Infostart)
A híres séf a magyar fővárosban ünnepelhette 59. születésnapját.
nov. 11
0:24
Orbán, a fordított Midasz király – Amihez nyúl, tönkremegy (Hírklikk)
Mit üzen ma a magyar demokráciának Majtényi László, volt ombudsman és alkotmányjogász? A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Németh Péter beszélget vele arról, hogy mi a különbség kormányváltás és rendszerváltás között, hogyan látja Magyar Péter szerepét, és miért nevezte Orbán Viktort „fordított Midasz királynak”. Szóba kerül a zsarnokság természete, a
nov. 11
0:24
Szuperintelligenciát fejleszt a Microsoft, ami sokkal okosabb lesz az embereknél, és mindent megváltoztathat (Rakéta)
A szuper AI nem akarja majd legyőzni az emberiséget.
nov. 11
0:24
Szenátor a volánnál - jogsi az ablakban (Magyar Hírlap)
Nem csak politikusként lehet újrázni.
nov. 11
0:24
Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége (Magyar Nemzet)
A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.
nov. 11
0:24
Megnyílt Magyarország első csapatháza, a KLUSTER! (Forbes)
A KLUSTER-ben az alapító, Levendel Áron reményei szerint könnyedén, akár milliókat érő információkat cserélhetnek majd az ott dolgozó csapatok. A KAPTÁR-t, az ország egyik legismertebb közösségi irodáját már sikerre vitte Levendel Áron, aki most újabb, 2014 óta dédelgetett álmát valósítja meg: megnyitották az Astorián a KLUSTER-t, Magyarország első
nov. 11
0:24
Nagy a baj: egymás torkának eshet a Távol-Kelet két szuperhatalma (Mandiner)
A kínai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy Kína mindenáron újra fog egyesülni Tajvannal.
nov. 11
0:24
A két legnépszerűbb budapesti adventi vásár nyitja meg kapuit hamarosan: árak, tudnivalók (Helló Magyar)
Ismét tömegeket várnak majd a héten nyitó budapesti karácsonyi vásárokra, kedvezményes ételek is lesznek és rengeteg kiállító.
nov. 11
0:24
Könnyek között ért véget minden idők leghosszabb X-Faktor Élő show-ja (rtl.hu)
Az X-Faktor első Élő show-jában Kollár Dea hangszálgyulladással vett részt, Varga Imi életében először énekelt angolul, Belano pedig a mentorokat is felállásra késztető produkciója után elmondhatja, hogy már külföldi rajongói is vannak. Négy versenyző épphogy csak belekóstolhatott az élő adás feszítő varázsába, kilencen viszont már a szombati újabb
nov. 11
0:24
Ma startol a Most Wanted – A hajsza: 24 celeb menekül az RTL új szuperprodukciójában (rtl.hu)
Ma startol az RTL legújabb szuperprodukciója, a Most Wanted – A hajsza, ahol 24 celeb tizenkét párban próbál elmenekülni az üldözők elől: Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci. A játék egyszerre vicces és kegyetlen: a szökevények legfeljebb 40 percig utazhatnak ugyanabban a járműben, az üldözők pedig GPS-koordináták alapján követik őket, min
nov. 11
0:24
Megjárhatod, ha innen rendelsz: a Temu és a Shein több terméke is életveszélyes (AC News)
Durva eredményre jutottak a vizsgálatok: a Temun és Sheinen rendelt termékek 70 százaléka életveszélyes, mérgező vagy rákkeltő.
nov. 11
0:24
Második kulcsjátékosa sérült meg egy napon belül a Real Madridnak (Sportal)
A Real Madrid belga kapusa, Thibaut Courtois valószínűleg kihagyja a közelgő világbajnoki selejtezőket.
nov. 11
0:24
Hazugságvizsgálóra kötötték az ATV műsorvezetőjét: itt az eredmény (naphire.hu)
Belátta a Heti Napló riportere, a Tik-Tok-on újabb tömegeket hódíthat meg: pillanatok alatt lett több tízezer követője.
nov. 11
0:24
Ezeket álmodják a haldoklók, mielőtt elmennek – megrendítő beszámolók az utolsó látomásokról (EgészségKalauz)
sd
nov. 11
0:24
A legtöbben a máriatövisre esküsznek, pedig ez a növény sokkal hatékonyabb a máj méregtelenítésében (Lender)
A máj egészsége kulcsfontosságú, és nem csak a máriatövis képes támogatni a működését. Megmutatjuk azt a természetes növényt, amelyről kevesen tudnak, pedig elképesztően hatékony a méregtelenítésben.
nov. 11
0:24
Soha ne ültesd ide a krizantémot: 5 hely, ahol tuti elpusztul (KertÉsRecept)
A krizantém csodaszép, de érzékeny a helyválasztásra. Összegyűjtöttük az 5 legrosszabb pontot a kertben, ahová soha ne ültesd, ha nem akarod, hogy néhány hét alatt elpusztuljon.
nov. 11
0:24
Napi horoszkóp 2025. november 11. – Kos, Bak nem sejti, mi vár rá (FreeMix)
Ez a bejegyzés eredetileg a FreeMix oldalon jelent meg.
nov. 11
0:24
50 millió dolláros alapot hoztak létre a független irodalom támogatására (Librarius)
Áttörés a független irodalom finanszírozásában: 50 millió dolláros alapot hoztak létre Amerikában, ami nagy történetet vetít előre.
nov. 11
0:24
Napi agykarbantartó kvíz: Maximum 1 hibát csak a profik vétenek, sorra buknak el a játékosok (Kérdések és kvízek)
Ez a kvíz alaposan megrostálja a játékosokat, már egyetlen hiba is eldöntheti, hogy a profik közé tartozol-e! Az 5 kérdés egyszerre logikus, tanulságos és egy kicsit becsapós is. Csak a legélesebb elmék tudják mindegyiket helyesen megválaszolni, te köztük leszel? A Kérdések.hu oldalon nap mint nap új kihívások várnak, hogy játékosan tartsd formában
nov. 11
0:24
Műveltségi kvíz – Sokan már az első kérdésnél elbuknak, Neked vajon sikerül? (Kvízguru)
Ez a műveltségi kvíz nem könnyű menet, sokan már az első kérdésnél elbuknak. De ne hagyd, hogy ez elriasszon, inkább tekintsd kihívásnak! A kérdések érdekesek, néha trükkösek is, így minden pontért meg kell dolgozni. Vajon neked sikerül végigmenni rajta? A Kvízgurun minden nap új kvízek várnak, amelyek segítenek megőrizni a szellemi frissességed. N
nov. 11
0:24
Ma november 10. van: vajon a történelemben milyen különös dolog történt ezen a napon? Napi kvíz. (kvizzi.hu)
Sorozatunkban minden nap meglepünk egy különleges történelmi eseménnyel, amely ezen a napon történt. Tanulj játszva. Napi kvíz! A modern ember
nov. 11
0:28
Veszélyes kekszet találtak (Infostart)
Mikrobiológiai nem megfelelőség, penész esetleges jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
nov. 11
0:28
Sorra kerülnek elő Berki Patrik becsapott áldozatai: lapunkon keresztül kér bocsánatot a művészektől a zenész (Blikk)
Tovább gyűrűzik Berki Patrik ügye. Ahogy arról a birtokunkba jutott dokumentumok alapján elsőként beszámoltunk, a fiatal zenész Bangó Margit nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, Szombathy Ildikó csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra
nov. 11
0:28
Hortay Olivér Washington után: energiaügyekben a következő mérkőzés Brüsszelben jön (Infostart)
Az energetika ügyében sok sikert ért el a magyar fél pénteken, Donald Trump és Orbán Viktor találkozóján – vélekedett az InfoRádióban Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője, aki maga is a delegáció tagja volt.
nov. 11
0:28
Sehogy sem tud kikecmeregni a bajból Parajd (Infostart)
Leváltottak minden felelőst, meghosszabbították a vészhelyzetet, de a valóságban látszó kép egyelőre nem alakul jól.
nov. 11
0:28
Összenőtt az élete a Szegeddel – Megemlékeztek a kézilabdacsapat technikai vezetőjéről (Blikk)
Szombaton rázta meg a hazai kézilabda-társadalmat Dobozi Iván halála: a Szeged technikai vezetője a Veszprém elleni bajnoki rangadó alatt hunyt el. A szakember, aki 37 esztendeje szolgálta a klubot, 68 esztendős volt. A delmagyar.hu egy öt évvel ezelőtti interjú újraközlésével emlékezett Dobozira: abban a technikai vezető beszélt arról is, hogy kor
nov. 11
0:28
Vírus vagy ételmérgezés? Veresegyházon is rengeteg gyerek küzd hányással és hasmenéssel – Bevizsgálják az ételeket (Blikk)
Az elmúlt hétvégén több veresegyházi szülő is jelezte az önkormányzatnak, hogy a gyermekük hányással és hasmenéssel járó megbetegedés miatt hiányozik az iskolából. Többen orvosi, sőt, kórházi ellátásra is szorultak.
nov. 11
0:28
Szerződést bontottak Mészöly Gézával (Infostart)
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában sereghajtó Budafoki MTE közös megegyezéssel szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel.
nov. 11
0:28
Leclerc: „Csak hibátlan teljesítménnyel szerezhetjük vissza a második helyet” (F1világ)
Charles Leclerc szerint a Ferrari csak akkor szerezheti vissza a konstruktőri bajnokság második helyét, ha a szezon utolsó három versenyhétvégéjén hibátlanul teljesít. A monacói versenyző a brazíliai kettős kiesés után beszélt arról, mennyire nehéz helyzetbe került a csapat.
nov. 11
0:28
Zsolti bácsi nem egy ember, hanem maga az Orbán-rendszer (Hírklikk)
„Gyerekek kiszolgáltatva, a hatalom hallgat – meddig tűrjük még?” Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője kendőzetlenül beszél arról, amit a Fidesz próbál eltitkolni: a gyermekvédelem összeomlásáról, a szolnoki borzalmakról, a Szőlő utcai ügy szégyenéről és arról, hogyan próbál a kormány papírtörvények mögé bújni, miközben gyerekek sírnak
nov. 11
0:28
Ukrajna nem egyezik bele békemegállapodásnak álcázott kapitulációba (Magyar Hírlap)
Zaluzsnij szerint a békét győzelemmel akarják elérni, nem illúziókkal.
nov. 11
0:28
Az országnak van határa, de a nemzetnek nincs (Magyar Nemzet)
Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.
nov. 11
0:28
Mindent átírhat a MÁV legújabb bejelentése (Mandiner)
A Budapest–Belgrád vasútvonal nem fog megállni a magyar fővárosnál.
nov. 11
0:28
Térkép tárja fel a Római Birodalom eddig ismeretlen útjait (Helló Magyar)
Egy kutatócsoport elkészítette a Római Birodalom közel teljes úthálózatának digitális térképét, 100 000 kilométerrel bővítve az eddig ismert útvonalakat.
nov. 11
0:28
Ilyet ritkán látni: Luxuskörülmények között menekült G.w.M és Bárdosi Sanyi a Most Wantedben (rtl.hu)
Nem akárhogyan menekült G.w.M és Bárdosi Sándor a Most Wanted műsorában. Luxusautó, kisrepülő és bőséges kolbászos ellátmány segítette őket a szökésben – miközben Sebestyén Balázs és csapata a nyomukban volt.
nov. 11
0:28
Ez az állat a halál hírnöke (AC News)
Az éjjeli állat nemcsak a világ egyik legfurcsább főemlőse, de a helyi babonák szerint még a halál hírnöke is lehet.

Keresés