Száz éve, 1925. november 10-én született Richard Burton Golden Globe-díjas walesi filmszínész. Fiatalon remek rögbijátékos volt, a második világháború alatt a légierőnél szolgált, itt vette pártfogásába parancsnoka, Philip Burton, aki a színészi pálya felé terelte. Filmes karrierje 1949-ben indult, és olyan kitűnő alkotásokban játszott, mint a Nem
Tarts velünk az első nonfiction könyvfesztiválon, ahol világhírű tudósokkal keressük a választ a jövő égető kérdéseire az agysebészettől az Ai-ig. Erről a 3 kötetről biztosan szó esik majd a Technológia szekció programjában.
Több mint 10 év kihagyás után visszatér a Csillag Születik a tévéképernyőkre. A zsűriben Köllő Babett, Molnár Áron, ByeAlex és Geszti Péter fogadja majd a különleges tehetségeket. A műsorvezetői szerepet pedig Puskás-Dallos Péter és Istenes Bence vállalta. A házigazdák azonban a színpadon is szerencsét próbáltak, hasbeszélőként jelentek meg a zsűri
Vasárnap este visszatér a Csillag Születik az RTL képernyőjére, és a reflektorfényben ezúttal is az ország legkülönlegesebb tehetségei állnak. Artisták, táncosok, énekesek, varázslók és meglepetésprodukciók – a zsűriben pedig Geszti Péter, Molnár Áron, Köllő Babett és ByeAlex döntenek majd, ki az, aki igazán nagyot villant.
De majd hozok neked valakit, akinek a keze még olyan ibolyaszagú, hogy megríkatja a vén emberek szemét is, ha hozzájuk ér... Majd hozok neked valakit, akinek a hangja olyan, mint a furulyázó fecskéé – akinek a lába olyan fürge, mint a fiatal kecskéé, amely még nem volt füstön – akinek az íze olyan, mint tavaszkor a bárányé. Itt lakik, nem messze az