2018. május 18. péntek

máj. 18
0:00
Egy floridai tanár két mosómedvét fojtott vízbe a diákjai előtt (444.hu)
Az egyik diák szerint az állatoknak azért kellett elpusztulniuk, mert megöltek néhány csirkét az iskola mögött. Vizsgálják az ügyet.
máj. 18
1:30
A dzsihadizmus európai fővárosának nevezték a brüsszeli Molenbeek negyedet (USAracing)
A brüsszeli Molenbeek negyed polgármestere beperli a Fox News amerikai televízió egyik munkatársát rágalmazás miatt, amiért rossz hírét keltette a kerületnek.
máj. 18
4:03
Német bíró: már nem mernek felülni a nők a buszra, vonatra (Ripost)
Michael Wolting, a lipcsei járási bíróság elnöke úgy látja, hogy az elmúlt hetekben publikált bűnügyi statisztika nem fedi a valóságot. Szerinte ugyanis még sosem volt olyan rossz a közbiztonság a német városban, mint idén.
máj. 18
5:03
Gina Haspel a CIA első női igazgatója (Infostart)
Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta csütörtökön Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.
máj. 18
5:06
25 elutasított menedékkérő migránsból egy tér haza Afrikába (Ripost)
2015, vagyis a migrációs válság kezdete óta összesen 1,4 millió migráns érkezett Németországba. Tavaly mintegy 600 ezer menedékkérelemről döntöttek a német hatóságok, ebből 230 ezret elutasítottak. Ennek ellenére csupán 24 ezer kitoloncolás történt 2017-ben, ami lényegében az elutasított menedékkérők 10 százaléka.
máj. 18
5:15
Kétségbeejtő állapotban van a magyar gyerekek fogazata (Kripto Akadémia)
Évente 12 tubus fogkrém helyett csak három fogy el.
máj. 18
5:17
Alkudozás a közszolgákról (Kripto Akadémia)
A kormány elismerte: több mint 160 ezer ember maradt ki a terület béremeléseiből.
máj. 18
5:19
Szőkééknek menniük kell (Kripto Akadémia)
Felújítják a kórház volt szolgálati lakásait, ám ehhez útban van az egyik bérlő és családja.
máj. 18
5:21
LMP: kimértség mellett radikalizmus (Kripto Akadémia)
A társelnöki poszt mellett a székesfehérvári tisztújításon új elnökségi titkárt is választanak.
máj. 18
5:23
Vidéken a Tv2 tarolt, Budapesten az RTL (Kripto Akadémia)
A választási kampány során.
máj. 18
5:25
Matolcsyék különös villája (Kripto Akadémia)
A "gyereknek" fél évig a hitelt sem kellett törlesztenie.
máj. 18
5:27
Az amerikai külügyminiszterrel találkozhat Szijjártó (Kripto Akadémia)
Orbánt 2001 óta nem fogadták a Fehér Házban.
máj. 18
5:29
Orbán 2030-ig? - A többség nem szeretné (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök eskütétele után közölte, 12 évre tervez.
máj. 18
6:12
Jóváhagyták Gina Haspel kinevezését a CIA élére (ATV)
Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.
máj. 18
6:12
Trump tematizálta a szófiai EU-csúcsot (USAracing)
Bár a szófiai „beköszönővacsora” elméletileg a digitális innováció kérdése köré épült volna, a beszélgetés rekordgyorsasággal az amerikai elnökre terelődött.
máj. 18
6:48
Ő Gina Haspel, a CIA történetének első női igazgatója (ATV)
Az amerikai szenátus csütörtökön 54:45 arányban megszavazta Gina Haspel jelöltségét a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére. A CIA történetében a 61 éves Haspel lesz az első női igazgató, aki ráadásul pályafutása során mindvégig a terepen végzett hírszerzői munkát.
máj. 18
6:51
Politikai foglyok szítottak börtönlázadást (Infostart)
Politikai foglyok lázadtak fel csütörtökön a venezuelai főváros egyik börtönében, így tiltakozva fogva tartásuk ellen három nappal az ellenzék által "színjátéknak" minősített elnökválasztás előtt.
máj. 18
6:54
Egykori bandatag is ott lesz Harry herceg esküvőjén (Blikk)
Ki gondolná, hogy a bandaháborúk sötét világából a brit királyi család közelébe lehet jutni, márpedig Harry herceg színes baráti körének hála, akad egy-két érdekes név a királyi sarj hétvégi esküvőjének vendéglistáján.
máj. 18
7:00
Balog Zoltán megkövet mindenkit, akinek adósa (ATV)
Balog Zoltánt távozik az EMMI éléről és a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke lesz. Leköszönő miniszterként hosszú Facebook posztban búcsúzott.
máj. 18
7:00
Fellélegezhetnek Kárpátalján (USAracing)
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozatban üdvözölte, hogy Petro Porosenko ukrán elnök szerdán visszavonta azt a törvénymódosító javaslatát.
máj. 18
7:06
Megrázó részletek: megszólalt a felrobbantott magyar kozmetikus rokona (Blikk)
Megtörten állnak a helyzet előtt a felrobbantott magyar kozmetikus barátai és rokonai: nem hiszik el, hogy így kellett elveszíteniük őt.
máj. 18
7:08
Földrengés volt Új-Zéland partjainál (Blikk)
6,2-es erősségű földmozgást észleltek péntek reggel az új-zélandi partok közelében.
máj. 18
7:24
Ráijesztett Trump a világ második leggazdabb emberére (Blikk)
Egy kicsit kiakadt Donald Trumpra a világ második leggazdagabb embere, a Microsoft társalapítója, Bill Gates. A szoftverfejlesztő filantróp egy alapítványi estélyen borult ki, ahol arról beszélt: amikor találkozott az Egyesült Államok elnökével, ijesztő volt, mennyit tud Trump Gates lányának külleméről.
máj. 18
7:26
Megszületett a döntés: Gina Haspel lett a CIA új igazgatója (Blikk)
Az amerikai szenátus 54:45 arányban jóváhagyta csütörtökön Gina Haspel kinevezését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára.
máj. 18
7:48
Merkel-Putyin találkozó lesz Szocsiban (HírTV)
Az iráni atomalkuról is tárgyal az orosz elnökkel a német kancellár.
máj. 18
7:54
Földrengés volt Új-Zélandnál (ATV)
Új-Zéland partjainak közelében 6,2 fokos erősségű földrengés volt péntek reggel.
máj. 18
8:00
A németeknek is volt a méregből (HírTV)
A német titkosszolgálatnak is volt az orosz kettős ügynök, Szergej Szkripal ellen bevetett idegméregből.
máj. 18
8:24
Két mosómedvét fojtott vízbe egy tanár a diákjai előtt (ATV)
A Florida államban történt eset a tanár, Dewie Brewton szerint csupán oktató célból eshetett meg.
máj. 18
8:36
Tudatlansága miatt halállal fenyegette Trump Kim Dzsong Unt (Blikk)
Szenvedélynek most sem volt híján az USA elnökének megjegyzése, amikor – kis túlzással – halállal fenyegette meg Kim Dzsong Unt, legalábbis ugyanolyan végzetet ígért neki, mint amilyen végzet jutott Líbia csúfos véget ért diktátorának, Moammer Kadhafinak.
máj. 18
8:42
Ebola: nagy a baj Kongóban (ATV)
A korábbi "magas" szintről "nagyon magasra" emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét a Kongói Demokratikus Köztársaságban pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely csütörtökön válságtanácskozást tartott az ebola terjedése miatt.
máj. 18
8:42
Több száz luxustáskát találtak Malajzia bukott miniszterelnökénél (444.hu)
Meg rengeteg készpénzt.
máj. 18
9:06
Elképesztő összeget költött a menekültügyre a német szövetségi kormány (Blikk)
Eszméletlen összeget, több ezermilliárd forintnyi pénzt fordítottak a menekültügy kezelésére.
máj. 18
9:06
Nagyon magas a közegészségügyi kockázat szintje Kongóban az ebola miatt (USAracing)
Az Egészségügyi Világszervezet válságtanácskozást tartott az ebola terjedése miatt, miután a betegség egy 1,2 milliós városban is felütötte a fejét.
máj. 18
9:18
Egy ausztrál férfi orra előtt zárták be a repülőgép ajtaját, de nem törődött bele (444.hu)
Konkrétan megpróbálta feltépni az ajtót az úr, akinek nagyon nagy szüksége lehetett már a nyaralásra.
máj. 18
9:48
Brutális mennyiségű luxuscikket és 72 zacskó pénzt foglaltak le a volt maláj kormányfőnél (ATV)
Házkutatást tartott a rendőrség a volt maláj kormányfő, Najib Razak rezidenciáján. A Guardian beszámolója szerint a hatóságok 284 doboz, méregdrága designer táskát, 72 zacskó készpénzt, ékszereket és órákat foglaltak le, melyek elszállításához öt teherautóra volt szükség.
máj. 18
10:36
Tragédia: meghalt egy kétéves kislány, miután a rendőrök egy migránsokkal teli buszt üldöztek (Blikk)
Meghalt egy kétéves kislány, miután a rendőrök több mint 70 kilométeren át üldöztek egy migránsokkal teli kisteherautót Belgiumban – írta a helyi sajtó ügyészségi forrásokra hivatkozva.
máj. 18
10:38
Lyukat fúrnak a fejükbe, amit senki nem tilt meg – Brutális üzlet az állatkínzás (Blikk)
Megrázó cikk és egy videó is napvilágra került Amerika egyik legeltitkoltabb, ám hatalmas profittal kecsegtető iparágáról, amitől joggal fordul fel az ember gyomra.
máj. 18
10:54
Az EU nyugat-balkáni bővítésére nincs B terv (USAracing)
Az újabb megerősítés nem jelent biankó csekket az EU-belépőre. A hangsúly inkább az utak, az energiavezetékek és a kommunikációs hálózatok fejlesztésén van.
máj. 18
11:06
Ebolariadó! Nem biztos, hogy meg tudják fékezni a járványt (Blikk)
Új fázisba ért az ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol hivatalnokok szerint a halálos vírus az ország egyre több pontján üti fel a fejét, és az sem kizárt, hogy a szomszédos országokba is átterjedhet.
máj. 18
11:24
Baszódjál meg, Törökország, posztolta az izraeli miniszterelnök fia (444.hu)
Nem túl jó a viszony a két ország között, ő így fejezte ki ellenérzéseit.
máj. 18
11:36
Gyomorforgató videó: teljesen megsüketítette a nőt a felgyülemlett fülzsír (Blikk)
Gyomorforgató videó került elő, amelyben egy nő fülében matatnak, akit teljesen megsüketített a rengeteg fülzsír.
máj. 18
11:48
Ő kíséri Meghan Markle-t az oltárhoz (ATV)
Hivatalos bejelentést tett a brit királyi család a Twitteren.
máj. 18
11:48
Kiengedték a kórházból az idegméreggel megtámadott orosz exkémet (444.hu)
Több mint két hónapja volt benn.
máj. 18
11:51
Öt új tévéfilmre ad pénzt a médiatanács (Kripto Akadémia)
600 milliót kapnak.
máj. 18
11:54
Kiengedték a kórházból a megmérgezett orosz kettős ügynököt, Szergej Szkripalt (Blikk)
Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz–brit kettős hírszerzőügynököt.
máj. 18
11:54
A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti az ember (ATV)
A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját - állapította meg egy a Science tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány.
máj. 18
11:57
Kiengedték a kórházból Szergej Szkripalt (Infostart)
Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynököt, aki március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést.
máj. 18
12:06
Kiengedték a kórházból Szergej Szkripalt (ATV)
Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynököt, aki március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést, lányával, Julija Szkripallal együtt.
máj. 18
12:18
Elkészült az M5S-Liga kormányszerződése, de még nincsen közös miniszterelnökjelölt (USAracing)
A hét végén a közös kormányzásra készülő M5S és a Liga tagjai is véleményt mondanak a két párt közötti programszerződésről. Az M5S és a Liga hétfőn járul az államfőhöz.
máj. 18
12:24
Eldőlt: ő kíséri az oltárhoz Meghan Markle-t (Blikk)
Meghan Markle választott: nem az apja, hanem Károly walesi herceg kíséri őt az oltárhoz esküvője napján.

Keresés