Elmennek, de visszajönnének - ezt mondták Híradónknak azok a diákok, akik úgy tervezik, Nagy-Britanniában lesznek egyetemisták. Az oktatáskutató szerint itthon egy csúcsdiplomával jobb álláshoz lehet jutni, mint Angliában, de persze Magyarországon a jövedelmi viszonyok is mások.
A gyönyörű kirándulóhely, az 1984-es téli olimpia helyszíne az ostrom alatt a civileket gyilkoló mesterlövészek fészke lett. 26 évet kellett várni rá, hogy a város visszakapja a kedvenc hegyét.
Netta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával a 63. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Lisszabonban. A Magyarországot képviselő AWS Viszlát nyár című számával a 21. helyen végzett.
A Vatikán egyike azon 19 államnak, amely elismeri Tajvan önállóságát, ami miatt Peking várhatóan nem nézi majd jó szemmel az esetleges pápai látogatást.
A nyolc halálos áldozatot követelő terrortámadást az indonéz hírszerzés szerint az Iszlám Államhoz kötődő Jamaah Ansharut Daulah nevű szervezet követte el.
Egy hatalmas, beazonosíthatatlan vízi lényt mosott partra a tenger a Fülöp-szigeteknél, a helyiek attól rettegnek, hogy ez egy nagy természeti csapás előjele.
Súlyosabb incidensek nélkül fejeződött be szombat este Irakban a parlamenti választás, amely az első volt az Iszlám Állam terrorszervezet felett aratott győzelem óta.
Igazán alpári jelenet játszódott le az egyik angol kisváros autóbuszán. Az egyik utas úgy döntött, hogy nem zavartatja magát, eljátszadozik nemi szervével.
Öngyilkos merénylők robbantották fel magukat vasárnap reggel Indonéziában több keresztény templomnál. A detonációkban nyolcan életüket vesztették, 38-an megsebesültek - adta hírül az indonéz rendőrség.
Elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi egy reptéren azok az utasok, akik végignézték, ahogy egy nő megtépi férje ágyasát. A botrány azért tört ki, mert a nő rájött, férje nem egyedül vesz részt beharangozott repülőútján.
Angela Merkel német kancellár rendkívül aktív külpolitikát folytat, ami a korábbi német külpolitikára nem volt jellemző - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus egyetem docense az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Megtalálták az egy hete omlás miatt eltűnt három bányász egyikének holttestét Lengyelországban - közölte szombaton a Jastrzebiei Széntársaság. A másik két vájárt tovább keresik, írja az MTI.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint történelmi esemény az amerikai nagykövetség hétfőre meghirdetett áthelyezése Jeruzsálembe - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.
Ismeretlen fegyveresek ostromoltak meg vasárnap egy kormányzati hivatalt a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban, először robbantottak, majd behatoltak az épületbe; az összehangolt támadásban legkevesebb hatan meghaltak, és többtucatnyian megsebesültek - közölték hírügynökségek helyi tisztségviselőkre és a média híradásaira hivatkozva.
Ferenc pápa ajándékba kapott Lamborghinije 715 ezer euróért kelt el a Sotheby's monacói árverésen, a bevételt egyebek között az iraki keresztény lakosságnak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által lerombolt otthonai, templomai és középületei újjáépítésére fordítják.
Szombaton indoklás nélkül, azonnali hatállyal lemondott Tero Varjoranta, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezető ellenőre. Helyére az olasz Massimo Aparo kerül majd. Az AP megjegyzi, hogy Donald Trump pár nappal a lemondás előtt mondta fel az Iránnal kötött atomegyezményt. (APNews)
A csecsenföldi születésű férfi azután lett gyanús, hogy egy barátjának felesége Szíriába utazott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint nincs magyar áldozat.
Ukrajna egyes állampolgárait másodrendűnek tekinti, amikor korlátozza a nyelvhasználathoz fűződő jogaikat - mondta Rétvári, Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Vácott, az I. világháborús emlékműnél tartott megemlékezésen.
Megkezdték a Párizsban késes terrortámadást végrehajtó Haszan Azimov hozzátartozóinak és ismerőseinek kihallgatását a csecsen rendvédelmi szervek - közölte vasárnap az Interfax orosz hírügynökség.
Közleményben kritizálta volna az EU, hogy Jeruzsálembe költözik az amerikai nagykövetség, de a magyarok, a csehek és a románok vétóztak. Palesztina szerint ennek lesznek következményei.
Elképesztő titokra derült fény az Isten gyermekei nevezetű szekta bűncselekményei kapcsán. Fiatal gyermekeket használtak ki, bántalmaztak, és szexre kényszerítették őket.