Már fél éve annak, hogy egy migráns, autóval hajtott egy cuxhaveni diszkó előtt álló tömeg közé. Az üggyel kapcsolatban most először szólalt meg a bevándorló egykori segítője.
A visegrádi és a balkáni országok külügyminiszterei Athénban gyűltek össze tegnap, hogy Európa jövőjéről tárgyaljanak a május 17-én esedékes EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozó előtt.
A líbiai belügyminiszter szerint a nemzetközi becslésekben szereplő számoknál jóval többen, 700 ezer helyett másfél millió olyan illegális bevándorló van Líbiában, akik Európába akarnak jutni.
A Volkswagen német autógyár a következő néhány hétben visszahívja 411 ezer gépkocsiját egy biztonságiöv-hiba miatt. Ebbe a körbe tartozik 220 ezer új Polo, valamint 191 ezer darab spanyol Seat autó: 2017-es és 2018-as Ibizák és 2018-as Aronák.
Ma már nem tagja a bevándorlókat segítő bizottságnak és szerinte a korábbi osztrák kormány politikusainak "fogalmuk sincs, hogy mit tettek" az országával.
Közös nyilatkozatban ellenezte volna az Európai Unió, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe költözteti a nagykövetségét. Magyarország Csehországgal és Romániával együtt ellenállt.
Silvio Berlusconi hatéves tilalom után ismét betölthet politikai tisztséget, így döntött egy milánói bíróság, helyt adva a 2011-ben adócsalás miatt elítélt négyszeres volt olasz miniszterelnök kérelmének - írta szombati számában a Corriere della Sera című milánói napilap.
Silvio Berlusconi hatéves tilalom után ismét betölthet politikai tisztséget, így döntött egy milánói bíróság, helyt adva a 2011-ben adócsalás miatt elítélt négyszeres volt olasz miniszterelnök kérelmének - írta szombati számában a Corriere della Sera című milánói napilap.
Az ellwangeni menekültszálló az a hely, amelyet több száz rendőr rohamozott meg múlt héten, hogy ki tudjanak toloncolni egy (!) togói migránst. A szálló lakói túlnyomóan afrikaiak, akik azt állítják, hogy az egyenruhások nagyon durvák voltak velük szemben.
Karl Lagerfeld eddig sem rejtette véka alá: mélyen megveti a német kancellárt amiatt, hogy gyakorlatilag egy mondatával menekültválságot zúdított Európára.
Idén sorrendben ötödik alkalommal tartanak magyar kulturális napokat Pozsonyban. A Több mint szomszéd nevet viselő rendezvénysorozat célja, hogy a pozsonyi magyarokat, szlovákokat és a turistákat is megszólítva megismertessék velük a magyar kultúrát. Emellett a Magyar Kulturális Hét a V4-ek magyar elnöksége jegyében zajlik. A szervezők változatos,
Erőfeszítésekre hívott fel a béke érdekében egy esetleges közel-keleti háború veszélye miatti világméretű aggodalmak tükrében Angela Merkel német kancellár szombaton Assisiben, amikor átvette a ferences szerzetesrend Béke lámpása-díját.
A szlovén emberek számíthatnak arra, hogy Magyarország részéről nyíltszívű, őszinte és kölcsönös előnyökre törekvő együttműködés lesz majd a két nép között - mondta a kormányfő Lendván.
Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) csak a szociáldemokrata párt belső szavazása eredményének ismeretében dönt arról, hogy megtűri-e az Andrej Babis vezette új cseh koalíciós kormányt - közölte Vojtech Filip kommunista pártelnök a vezetőség szombati ülése után Prágában.
Fáradhatatlan munkát ígért az önálló katalán köztársaságért Quim Torra katalán elnökjelölt szombaton a barcelonai parlamentben elmondott programbeszédében.
Legalábbis ez a terv. Eddig, ha valaki terrortámadásban elveszítette a gyermekét, házastársát vagy szüleit, alig több mint 3 millió forintnak megfelelő kárpótlást kapott...
Negyvenkét ember - köztük legalább 19 iráni állampolgár - vesztette életét a héten szíriai célpontokra mért izraeli légicsapásokban - adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet szombaton.
A lóháton érkező, gépfegyverrel és kardokkal felszerelt harcosok hangos "Allah akbár" kiáltásokkal rémítették meg a többemeletes áruház látogatóit. Nem akármilyen történet.
Negyvenkét ember - köztük legalább 19 iráni állampolgár - vesztette életét a héten szíriai célpontokra mért izraeli légicsapásokban - adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet szombaton.
Mindhárman nagyívű beszédet mondtak Európa helyzetéről azon a délelőttön. Úgy hangzott, mintha a két nyugati Orbánnal vitatkozna éppen, pedig 1008 kilométer választotta el őket egymástól. Meg a világnézetük.
Az Iszlám Állam legyőzése óta először tartanak választásokat Irakban. Az ország egyes részeit porig rombolták a harcok, és a gazdasága is stagnál. Ráadásul vallási konfliktusok osztják meg a társadalmat. Elemzők szerint félő, hogy Irán befolyása erősödik majd meg a választások után.
Vlagyimir Putyin orosz államfőnek nem áll szándékában újabb elnöki mandátumot betölteni a mostani hatéves időszak 2024-es lejárta után – jelentette be a Kreml.
Új törvényt terveznek bevezetni Nagy-Britanniában. Ez igen keményen büntetné az interneten terjedő, úgynevezett gyűlöletbeszédet. A társadalmi vita elkezdődött és három hónapig tart.