Az atomalku felmondása ellen hiába érvelt Merkel és Macron is személyesen Washingtonban. Mélyponton az európai-amerikai viszony, és ennek Moszkvában örülnek a legjobban.
Újabb hasadékok nyíltak a Hawaii szigeten tomboló Kilauea vulkánon, és geológusok arra figyelmeztetnek, hogy a csendes-óceáni tűzgyűrű néven ismert törésvonal mentén szintén kitörések várhatók.
A merénylő Allah akbar!-t kiáltozva követte el a támadást, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, egy embert megölt és négyet megsebesített.
Az Egyesült Államok elleni dzsihádra, szent háborúra szólított fel vasárnap Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése miatt.
Képes-e integrálni Európa a bevándorlók tömegét, vagy kettészakad egy muszlim kultúra által befolyásolt Nyugat, és egy keresztény Kelet- és Közép-Európára?
Elárverezték Ferenc pápa ajándékba kapott Lamborghinijét, a gépkocsi eladásából befolyó összeget pedig három jótékonysági szervezet között osztják szét.
A Muktada asz-Szadr befolyásos síita hitszónok az-Szajrún nevű pártszövetsége vezet az iraki parlamenti választásokon, amelynek részleges eredményét vasárnap éjjel közölte a központi választási bizottság, a voksok több mint felének összesítése után.
A szombati párizsi késes terrortámadást követően ismét fellángolt a vita Franciaországban arról, hogy miképpen kezeljék azokat a személyeket, akiket „radikalizálódottakként” tartanak nyilván a hatóságok. Közben egyes francia szakértők újabb terrorhullámtól tartanak.
Ismét egy család követett el öngyilkos merényletet Indonéziában hétfőn, ezúttal az ország második legnagyobb városa, Surabaya egyik rendőrörse ellen. Hat civil és négy rendőr megsebesült.
Elsőként egy iskolaigazgatót állítanak bíróság elé a felségsértést büntető kambodzsai törvény alapján. Az illetőt vasárnap vették őrizetbe, mert a Facebookon Norodom Szihamoni királyt tette felelőssé azért, hogy a hatóságok tavaly feloszlatták az ország egyetlen jelentős ellenzéki pártját - jelentette a helyi média.
A pilóták egész napos sztrájkja miatt járatainak 75 százalékát törli hétfőn a Brussels Airlines belga légitársaság. Budapesti járatokat is érint a munkabeszüntetés.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga készen áll bemutatni az államfőnek a két párt kormányprogramját és miniszteri névsorát, miközben az utolsó pillanatig egyeztetnek a közös miniszterelnök személyéről - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
Elege lett! Egy német orvos azt állítja, hogy az elmúlt három év teljesen kikészítette. A deggendorfi férfi egyértelműen kijelentette, hogy nem hajlandó több menedékkérőt ellátni.
A filmes javára legyen írva, véleménye nem a Fischer Ivántól, Vásárhelyi Máriától, Krekó Pétertől, Haraszti Miklóstól vagy Konrád Györgytől megszokott, hanem árnyaltabb.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga készen áll bemutatni az államfőnek a két párt kormányprogramját és miniszteri névsorát, miközben az utolsó pillanatig egyeztetnek a közös miniszterelnök személyéről - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
Először sikerült meghódítania egy kétszeres végtagamputált embernek a világ legmagasabb csúcsát, a Everestet a nepáli oldalról - közölte a dél-ázsiai ország kormánya.
A líbiai belügyminiszter szerint a becslésekben szereplő 700 ezer helyett másfél millió olyan illegális bevándorló van Líbiában, aki Európába akar jutni.