Együtt csodákra lehetünk képesek, amikor a lehetetlennek tűnő kívánságok megvalósításával egy-egy beteg gyermek életébe örömet, mosolyt varázsolunk. A Csodalámpa Alapítvány működése 15 éve alatt már a 3300. csodát is megélték vele olyan gyerekek, akik életveszélyes betegséggel küzdenek. Amikor a szülők már nem tudnak többet adni, a mosoly is eltűni
Lengyelország és Magyarország erős Európát akar, olyat, amely képes megvédeni magát, saját határait, polgárainak biztonságát - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban, miután Jacek Czaputowiczcsal, a lengyel diplomácia vezetőjével tárgyalt.
A brit miniszterelnök szerint érvényben kell tartani az iráni nukleáris fejlesztés korlátozásáról kötött többhatalmi egyezményt azután is, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten bejelentette az Egyesült Államok kilépését a megállapodásból.
Az idei első negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó többlete 12 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 0,1 százaléka - jelentette csütörtökön a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A szakszervezetek és üzemi tanácsok mellett egyre több munkáltató keresi fel a tavaly novemberben megalakult, hat régióban működő Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálatot - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Győrben.
A kormány vizsgálja az Európai Bizottság elmarasztaló döntését a szeszesitalok magyarországi adóztatásáról, de a bizottságtól eltérően nem tekinti piacvédőnek a szabályozást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
Hosszú távra tervezi az együttműködését a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete (LÉOE) és a SPAR Magyarország, melynek keretében hazai előállítású, megbízható és ellenőrzött gluténmentes termékekkel bővül a SPAR saját márkás kínálata.
Álkriptodevizából megvalósuló álbefektetést népszerűsítő honlapot indított el az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC), hogy így próbálja meg a lehető legszemléletesebben bemutatni a kriptodevizák és a kriptodeviza kibocsátásával történő tőkegyűjtés (ICO) kockázatait.
Tovább bővíti kisállatbarát szolgáltatásait a Vigyél Haza Alapítvánnyal karöltve a Mol, és országszerte 50 töltőállomásán helyez ki olyan mikrochip-leolvasókat, amelyek az elkóborolt kutyák hazajutását segítik.
Árupiaci kereskedők szerint hosszabb távon drágulhatnak a gabonák, egyrészt a globálisan csökkenő idei termés, másrészt a felhasználás stagnálása miatt.
A legtöbb, amit Mauricio Macri argentin elnök tehet országa gazdaságáért, hogy folytatja a megkezdett reformlépéseket, és egy aránylag nagy IMF-hitelcsomaggal megnyugtatja a piacokat – mondta a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő.
Története egyik legsikeresebb aukcióját zárta a BÁV május 16-án. Az ékszernapon kétszer is megdőlt a magyar ékszerrekord, amikor egy nagyméretű briliánssokkal ékített nyakéket és egy gyűrűt összesen 32,4 millió forintért adtak el. Az árverés második napjának sztárjai közé tartozott Boromisza Tibor Út a Nagybányai kis piacra című alkotása, amely 48
Jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az öntözésfejlesztés, a közös osztatlan földtulajdon felszámolása, a piaci folyamatokból adódó gazdálkodói kockázatok mérséklése terén.
A pár évvel ezelőtt még képtelennek vagy naivnak tűnő elgondolások az élelmiszerekkel és mezőgazdasággal kapcsolatban mára már szinte mindennaposság váltak. Hogyan lehet a lehető legjobban kihasználni a digitális technológiákat? Hogyan vethetnénk véget az élelmiszerveszteségnek és -pazarlásnak? Hogyan biztosítható a mezőgazdaság és a természet harm
A szükséges munkaerőnek akár ötöde is hiányzik a magyar munkaerőpiacról. Az építőiparban beruházások csúsznak, a mezőgazdaságban a termés betakarítását akadályozza a hiány. Éves átlagban a munkaerő egy százaléka talál külföldön munkát, ez magas arány. A KSH adatai szerint tavaly év végén 73 ezer betöltetlen állás volt Magyarországon, az előző évhez
Második üteméhez ért májusban a Mecsek-hegység déli előterének energetikai feltárását célzó - tavaly nyáron indult - kutatás - közölte a Mecsekérc Zrt. A társaságnál bíznak benne, hogy lehetővé válik a geotermikus potenciál hosszú távú, települési érdekeket szolgáló kihasználása - írja az MTI.
Bár a budapesti és környéki nagyvállalatok is rajthoz állhattak, a pályázatok bő 90 százalékát kkv-k nyújtották be a 20 milliárd forintos állami támogatású felhívásra.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) örömmel jelenti be, hogy a sorrendben immár huszadik Éves Befektetési Konferenciájának nyitóelőadását Christian Majgaard, a márkaépítés és innováció nemzetközileg elismert szakértője, a LEGO korábbi globális márkaépítési és üzletfejlesztési vezetője tartja. A rendezvénynek június 12-én, a budapesti
A felmondási idő határidőnek nem minősülő időtartam, naptári napokkal számítandó, és a megkezdésére okot adó intézkedést (eseményt) követő napon kezdődik – mondta ki a Kúria.
Lassan elköszönhetünk a hagyományos jegyektől, az ellenőröket felváltják a beléptetőkapuk, mindez a fejlesztés alatt álló elektromos jegyrendszernek köszönhetően. A BKV dolgozóit, akiket eddig akár információkérés miatt, akár jegyvétellel...
Fontos az írásban rögzített munkaszerződés, amelynek tartalmaznia kell az alapbért, a munkakört, a munkavégzés helyét, a napi munkaidőt, illetve a munkaviszony időtartamát.
Megkapta ez első, félezer darab modern, RSRL-1 típusú kézi gránátvetőt az Egyesült Államoktól az ukrán nemzeti gárda - jelentette be csütörtökön Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Faceboook-oldalán.
Az új kormány miniszterei ma tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik kinevezésüket a Sándor-palotában. A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint a Ház ülése...
Bíróság elé visz az Európai Bizottság hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot a légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt - közölték csütörtökön Brüsszelben.
A diákok munkavállalásának körülményeit is a Munka törvénykönyve szabályozza, így a 16. életévüket betöltött tanulók foglalkoztatásánál is fontos az írásban rögzített munkaszerződés, amelynek tartalmaznia kell az alapbért...
Tavalyi csúcsról beszélhetünk, ami a megkezdett lakásépítések összegét illeti, ebben az évben azonban már kérdéses, hogy milyen intenzitással kezdenek el új lakásprojekteket a fejlesztők. Az első 3 hónapban 18 százalékkal csökkent...
Árupiaci kereskedők szerint hosszabb távon drágulhatnak a gabonák, egyrészt a globálisan csökkenő idei termés, másrészt a felhasználás stagnálása miatt.
A kormány egyeztetéseket tervez a céges érdekképviseletekkel az új EU-s adatvédelmi rendelet átültetése előtt. Az átgondolatlan bevezetés komoly többletterhelést jelenthet a hazai vállalatoknak.
Az áram- és gázhálózat rekonstrukciójára, valamint új beruházások energiaigényének kiszolgálására mintegy 900 millió forintos beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében - írja az MTI.
Nem tudta se a kamatait, se a tőkerészét kifizetni határidőre a 630 millió dolláros adósságának a belső-mongóliai régió Xilinhot nevű városának egyik cége, így ritkán látott csődhelyzet állt elő - tudta meg a Reuters. Az önkormányzat...
Kockázati tőkealapot indított a Raiffeisen Bank International. Az Elevator Ventures névre hallgató alapnak a Raiffeisen 25 millió eurós kezdőtőkét folyósít majd - számol be az RBI sajtóközleményben. Az Elevator Ventures főleg fejlettebb...
Az új kormány miniszterei pénteken tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik kinevezésüket a Sándor-palotában.