Tizenhatra emelkedett a palesztin tüntetők és az izraeli hadsereg közötti összetűzésekben lelőtt palesztinok száma. Hétfőn ismét ezrek gyűltek össze a határkerítés közelében, mert ezen a napon nyílik meg a Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség.
Először sikerült meghódítania egy kétszeres végtagamputált embernek a világ legmagasabb csúcsát, a Everestet a nepáli oldalról - közölte a dél-ázsiai ország kormánya.
Az Egyesült Államok feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat, ha Phenjan eleget tesz az elvárásoknak - mondta Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója egy vasárnapi televíziós interjúban.
Nemcsak Teheránra, hanem az Iránnal üzletelő európai cégekre is amerikai szankciók várhatnak. Erre utalt Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, miután főnöke felmondta az Iránnal kötött atomalkut.
Donald és Margaret Kerr 1990-ben találkoztak Spanyolországban. A szikra hamar lángra gyúlt, szerelem lett közöttük. Két év múlva összeköltöztek, de az esküvőre csak 2009-ben került sor, így immáron 26 éve vannak együtt.
A lap szerint Szkripal nem élt visszavonultan az angliai Salisburyben, hanem bejárta Európát, és az orosz kémekről szivárogtatott – a brit hatóságok tudtával.
Az iraki légierő megsemmisítette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik szíriai parancsnoki központját - jelentette hétfőn az asz-Szumaríja helyi tévécsatorna.
Összecsapások történtek palesztin tüntetők és izraeli katonák között a Gázai övezet határán hétfő délelőtt, és a palesztin vörösfélhold tájékoztatása szerint 93 palesztin sebesült meg az izraeli hadsereg lövéseitől. A gázai egészségügyi minisztérium pedig közölte, hogy egy 21 éves palesztin meghalt izraeli lövéstől.
A város olykor még riválisa is volt a nagy mezopotámiai hatalmaknak. Tavaly nyáron 92 ékírásos agyagtáblára bukkantak egy agyagedénybe elrejtve, egy palota maradványai között.
Május 25-től lép hatályba az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) az Európai Unióban, amelynek értelmében egységes adatvédelmi szabályok vonatkoznak a tagállamokban működő vállalkozásokra, függetlenül azok székhelyétől.
Noha csak ideiglenesen helyezik el Jeruzsálemben, hiszen az új nagykövetség csak később épül fel, mégis történelmi lépés az új amerikai főképviselet mai felavatása.
Az amerikai nagykövetség jeruzsálemi avatása miatt indultak az összecsapások. Az izraeli hatóságok előre közölték, az életét kockáztatja, aki részt vesz ebben.
A nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről - mondta hétfőn a brit elhárítás (MI5) vezetője.
A nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről - mondta hétfőn a brit elhárítás (MI5) vezetője.
A brit elhárító szolgálatok tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg az elmúlt évben – közölte a brit elhárítás (MI5) vezetője Berlinben.
Nem szabad megengedni az iráni atomalku aláásását és a közel-keleti térség destabilizálását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor hétfőn Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamed Dzsavád Zarífot.
Kilőttek egy rakétát hétfőn a jemeni húszi felkelők az Aramco szaúdi olajipari óriáscég egy elosztó központjára a Szaúd-Arábia délnyugati részén fekvő, Jemennel határos Dzsizán tartomány területén - jelentette a síita lázadók által működtetett al-Maszíra televízió.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalos látogatásra Varsóba utazott, ahol megbeszélést folytatott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel. Orbán Viktor és a lengyel kormányfő közös sajtótájékoztatója itt élőben figyelemmel kísérhető.
Varsóban tárgyalt ma Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő egyebek mellett a Visegrádi Négyek (V4) együttműködéséről és a migrációról is egyeztetett lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel.
Európai titkosszolgálatokat láthatott el bizalmas információkkal Szergej Szkripal orosz-brit kettős ügynök a megmérgezése előtt - írta hétfőn a New York Times című amerikai napilap.
Lemondott Martina Dalic horvát gazdasági miniszter hétfőn Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrány miatt - közölte Andrej Plenkovic kormányfő sajtótájékoztatóján.