Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt. A mérések szerint július 11-étől hat napon át minden nap megdőlt az országos melegrekord: ebből hármat a Bács-Kiskun vármegyei Kelebia, hármat a Hajdú-Bihar vármegyei Körösszakál tudhat a magáénak.
Lehűlést hoz a szerda - bár nagyon szeretjük a nyarat és a napsütést, meleget, de azért a jóból is megárt a sok. Most enyhülést kapunk, nem is csak kis mértékben, és nem csak órákra.
Autópályahíd omlott össze a Shaanxi tartománybeli Zhashui megyében, Kínában, június 19-én. Az ok a hirtelen érkező heves esőzés és az annak következtében kialakuló áradás.
30 Celsius-fokos a Balaton vize. Ez most még még nem okoz gondot a tó élővilágának, de később baj lehet belőle – mondta az InfoRádióban Boros Gergely, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.
Extrém léptékű esőzésekkel kellett számolnia Franciaországnak, Haute-Marne megyének. A heves esőzés következtében több területen is 50 mm körüli óránkénti csapadékmennyiség érkezett.
Hamarosan véget ér a hetek óta tartó hőhullám. Az utóbbi egy hónap igencsak meleg volt: rengeteg melegrekord, kis híján a valaha mért legmelegebb hőmérséklet is megdőlt, országszerte 40 felé kúsztak a hőmérők higanyszálai, közben pedig a zivatarok sem maradtak el. A meteorológiai szolgálat közlése szerint ma véget ér a hőhullám.
Habár nálunk már napról napra egyre jobban fel lehet lélegezni, úgy látszik, a világ tovább izzik: vasárnap rögzítették ugyanis a valaha mért legmagasabb átlaghőmérsékletet a Földön. A Copernicus Climate Change Service (C3S) ERA5 adatbázisának előzetes elemzése alapján július 21-én 17,09 °C volt a bolygónk átlaghőmérséklete.
Kiadta a figyelmeztetést a HungaroMet. Ma leginkább a Duna vonalának környezetében, valamint attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyek számossága a késő délelőtti óráktól gyorsan növekedhet. Kisebb eséllyel a Dunántúl nyugati és középső részén is megjelenhet néhány cella.
Szerdán sok napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Zápor, zivatar inkább csak a keleti tájakon fordulhat elő elszórtan. Az északnyugati szél nagy területen erősödhet meg. 25 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.
Megjelent az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) júliusi, meteorológiai és műholdas adatokra alapozott, szántóföldi kultúrákra vonatkozó elemzése - közölte az Agrárminisztérium (AM)
A Facebookon terjedő videófelvételek szerint időnként – főleg szeles időjáráskor – vörös por borítja be a Komárom-Esztergom vármegyei Neszmély környékét. Egy régi, már kiszáradt vörösiszap-tározóból származhat a por, amit a hatóságok és a terület tulajdonosa szerint is be kéne zárni, majd újjáépíteni. Egy osztrák vállalat zöldenergia-projektet hozn
Szerdán hidegfront érkezik, amely mögött több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Több helyen kell záporra, zivatarra számítani, melyeket felhőszakadás kísérhet. A hét második felében lassan megnyugszik felettünk a légkör, de ismét melegebb léghullámok érkeznek, fokozódik a nappali felmelegedés.
Ma még 30 Celsius-fok fölé kúszik a hőmérők higanyszála, ám holnaptól már megáll, épp egy fokkal alatta. Emellett számos vármegyében várhatók viharok ma és holnap is, több mint a fél országra kiadták a figyelmeztetést nemcsak zivatarok, de felhőszakadás miatt is. Hőség miatt már csak néhány vármegye van veszélyben.
Szicília egy 5 milliós sziget az olasz csizma alatt, mely idén kivételesen nagy szárazsággal kénytelen szembe nézni, melyre már 50 éve nem volt példa. Ez pedig a gazdaságán is erősen meglátszik.
Szöul számára sem alakult túl jól a július 19-e, de nem is ez a város járt a legrosszabbul abban a heves esőzésben, ahol helyenként két nap alatt fél évnyi eső is érkezett, mely rendkívül nagy károkat okozott a területen.
Extrém meleggel küszködött az ország az elmúlt hetekben, ami erősen próbára tette az emberek szervezetét, de még a gépeket is. Az ilyen nagy forróság azonban nem hagyja békén a gyümölcsfákat sem.
Legutóbb 2023-ban volt ilyen, akkor négy egymást követő napon mérték a legmagasabb hőmérsékletet. Most volt olyan hely is, ahol 60 foknál is többet mértek.
Csütörtökön ragyogó napsütésre, mérsékelten meleg nyári időre számíthatunk. Csak északkeleten fordulhat elő zápor, vagy zivatar. Főleg a nap első felében lesz még erős az ÉNy-i szél. 26-29 fok körül alakul a hőmérséklet.
Megdőlt hétfőn az egy nappal korábban az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus által mért melegrekord: július 22-én 17,15 Celsius-fok volt a globális átlaghőmérséklet a bolygón - derül ki a klímaváltozást figyelő szolgálat szerdai bejelentéséből.
Kijelenthető, hogy végre véget ért a brutális hőség, legalábbis pár napra... Ma már 30 Celsius-fokot sem mutatnak majd a hőmérők, és estére is lehűl a levegő, kellemesen hűvösek lesznek az éjszakák.
Szerdán hidegfront érkezett fölénk, lehűlt az idő. Na persze nem arról van szó, hogy pulóvert kellett volna húzni, hiszen így is 31°C-os maximumokkal lehetett számolni több területen is.
Az ország északi tájain igencsak lecsökkentek a hőmérsékletek ma reggelre: volt, ahol 9 fokot mértek. Több helyen a tegnapihoz képest 5-6 fokkal hidegebb volt a kora reggeli órákban, és szinte mindenhol 20 fok alá csökkent az éjszakai hőmérséklet.
Brutális meleg volt az elmúlt pár hétben, de nemcsak idehaza, hanem az északi félteke több területén is. Ez pedig azt eredményezte, hogy rögzítettük a bolygón valaha mért legmagasabb hőmérsékletet.
A parlagfű minden évben megkeseríti az arra érzékenyek mindennapjait a pollenszórás megkezdésével. Július utolsó hétvégéjén a növény pollenje már közepes koncentrációban is jelen lehet.
Jól járnak azok, akik most hétvégére terveztek belföldi nyaralást, hétvégére visszatér a strandidő. Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható, vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja a ragyogó július végi napsütést. Nem lesz csapadék. Visszatér a kánikula: délután 30-33 fok várható.
A hétvégén visszatér a hőség, újra 30 fok feletti értékeket mutatnak majd a hőmérők, sőt, vasárnap egyre közelebb kerülünk a 40 fokhoz. Szombaton csak a fél országra, ám vasárnap – egyetlen kivétellel – minden vármegyére kiadták a figyelmeztetést hőség miatt, néhol a másodfokút is. Ezen felül zivatarokra is számítani kell aznap.
Etiópiában, Gofa övezetben a heves esőzések következtében kialakult egy meglehetősen nagy földcsuszamlás június 21-én. A mentési munkálatokat gyorsan megkezdték, majd június 22-én egy második földcsuszamlás a mentőket is elsodorta.
Csütörtök éjszaka érdemes volt nyitva hagyni az ablakokat éjszakára, ugyanis pénteken hajnalban igazán hűvös volt az ország egyes pontjain. Nógrád vármegyében 8 fok alá kúszott a hőmérők higanyszála. De nemcsak ott volt hűvös; ehhez hasonló értékeket lehetett mérni a Dunántúl keleti részén is.
A nyár Kanadában mostanra egyet jelent a tomboló erdőtüzekkel. A klímakatasztrófa által szélsőségessé tett időjárás most Alberta és Brit Columbia területén pusztít, több mint 300 erdőtűzzel.
Szélerőmű-innovációval rukkolt elő egy vállalat. A norvég Wind Catching Systems nevű cég az egy nagy turbinát több kicsire cserélné, amivel a számításaik alapján az energiatermelés is megugorhatna.