Nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az Alpokalján egész nap felhős lehet az idő. Zápor néhol előfordulhat, nagyobb eséllyel a Duna vonalától keletre, illetve az Alpokalja térségében számíthatunk erre. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és a Duna vonalának tágabb térségében élénk, az Északnyugat-Dunántúlon erős lökések kísér
Nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az Alpokalján egész nap felhős lehet az idő. Zápor néhol előfordulhat, nagyobb eséllyel a Duna vonalától keletre.
Véget értek a kissé hűvösebb napok, ugyanis újabb hőhullámra figyelmeztet a HungaroMet Zrt. Akár 35 Celsius-fok is lehet az elkövetkezendő néhány napban, ráadásul meglehetősen száraz melegre kell számítani. Egyes helyeken azonban továbbra is lesz csapadék: eleredhet az eső, néhol zivatarok is lehetnek majd.
Nehéz elhinni, de ma, azaz július 4-én a Bükk-fennsíkon a különleges mikroklímájú Mohos-töbörben mértek 0 fok alatti hőmérsékletet hajnalban. A Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézete által üzemeltetett meteorológiai állomás -1,12 Celsius-fokot mért 4 óra 30 perckor a Mohos-töbörben. 2024 júliusában ez volt az első alkalom hogy fagypont a
Kaptunk pár mérsékelten meleg napot a nyárból, de a folytatásban ismét rákapcsol a hőség – közölte a HungaroMet a Facebookon. Azt írják, a magasban szárazabb, melegebb léghullámok érkeznek, így a hétvégétől ismét kánikulára kell majd készülni. Úgy tűnik, a legbrutálisabb hőhullámra az Alföldön kell számítani, ahol jövő héten megközelíti a 40 fokot
A TV2 népszerű műsorvezetője, Barta Sylvia csütörtökön közösségi oldalán jelentette be édesanyja, Ivák Katalin halálhírét. A bejegyzésben két fotót is megosztott: az egyiken egy gyertyát láthatunk, a másikon pedig ő fogja éppen édesanyja kezét a kórházban. Az időjárás-jelentő posztja alatt rengeteg részvétnyilvánítás érkezett, többek között Szandit