A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint az országban egyedül a főváros egyik régiójában van emelkedett szinten a koronavírus örökítőanyagának szintje a szennyvízben, ami a vírus fokozottabb jelenlétét mutatja.
A következő napokban sem szabadulunk a hőségtől, azonban kisebb enyhülés jön, melynek köszönhetően már nem fog 35 fok fölé emelkedni a hőmérséklet. A hét hátralévő részében már nem kell az előző napokban tapasztalthoz hasonló forróságtól tartani. Egyes helyeken alig lesz több 25 foknál.
Ma sem tartogat túl nagy meglepetést az időjárás: pénteken is marad a héten már megszokott hőség. Az ország nyugati felében jöhet frissítő zápor és felhőszakadás, ezekre a területeken elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Néhány órán belül pedig a dél-nyugati csücsökbe érkezhet majd zivatar. Térképen mutatjuk a várható időjárást.
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészeti rendőrkapitány egyetértésével – a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a 42. Lidl Balaton-átúszást július 21-én, azaz most vasárnap tartja meg – derül ki a Budapest Sportiroda portálunknak megküldött tájékoztatásából.
Bár az utóbbi napok zivataros időjárása egy minimális lehűlést hozott, és megszűntek a 40 fok feletti hőmérsékletek, továbbra is marad a hőség. Még jó pár napig nem szabadulunk a rettentő melegtől, de a jövő hét második felében már enyhül az időjárás. Ráadásul olyan mértékben, hogy a 30 fokot sem érjük el.
A Nyugat-Dunántúlon élők fellélegezhetnek egy kicsit, hiszen otta hőmérséklet 25 fok alatt maradhat a mai napon, tartósan borult, csapadékos időjárás várható. Ez egy peremhullámnak köszönhető, amelynek hatására nyugat felől növekszik a felhőzet és a csapadékhajlam is. Több területre zivatarok miatt riasztás is érvényben van, a délnyugati határ köze
Egyre többfelé megnövekszik a felhőzet és záporok zivatarok is kialakulhatnak. A hőmérséklet ennek megfelelően már egészen elviselhető kezd majd lenni.
Ahogy nyugat felé haladunk, egyre nagyobb az esély a csapadékra. Kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében.
Fel kell rá készülni, hogy a mai átmeneti lehűlést követően néhány napra még visszatér a kánikula. Jó hír azonban, hogy szerdán egy erősebb hidegfront érkezik, záporokkal, zivatarokkal. Végre 30 fok alá csökken a hőmérséklet, és egy ideig biztosan nem kell a rekkenő hőség miatt szenvednünk.
Vasárnap reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, főként északkeleten, keleten helyenként záporral, zivatarral.
Hiába a kánikula és a jó idő, a napsütéses órák több vármegyében is szünetelhetnek, vagy elmaradhatnak. Vasárnap délután az ország északkeleti harmadában lehet számítani helyenként zivatarok előfordulására szélerősödés kíséretében, egy-egy helyen lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadékkal, esetleg felhőszakadással. Mutatjuk, melyik területekre vo
Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás. Az első indulók – köztük a junior úszóválogatott tehetségei – pontban hét órakor rajtoltak Révfülöpről, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap közel i
Jövő héten kissé mérséklődik a hőség. Kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Az időjósok a hét közepére várják azt a hidegfrontot, ami végleg elkergeti tőlünk a tikkasztó kánikulát. De előtte azért még egy kicsit melegszik a levegő.
Ma már nem lesz olyan hőség, mint egy héttel ezelőtt, ám továbbra is érdemes tartani a kánikulától, valamint helyenként erős zivatarok is lehetnek, viharos széllel.
Kedden figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Nonprofit Zrt. az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében. Arra kérnek mindenkit, hogy fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégéssel szemben. Normál bőrtípusnál már 15 perc napozás után is bőrpír keletkezhet.