A járványügyi bevetési egység elsődleges feladata a fertőzési gócpontok lokalizálása és a vírus továbbterjedésének megakadályozása - hangzott el az egység pénteki budapesti, sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján.
Jelentősen emelkedett a végelszámolások száma, miközben csökkent a kényszertörléseké 2020 első félévében az egy évvel korábbi időszakhoz képest – derül ki a Bisnode cégcsoport 2020 június végi adataiból. A vállalkozások száma tovább esett, 7272-vel kevesebb működött idén, mint 2019 első felében. Csak három iparágban lett több a cég, de ott is csak
2020 júniusában a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 93, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest - jelentette a KS
„Másfél éves csúcsra erősödött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye júliusban”, „Hathavi csúcson az amerikai gazdaság júliusban”. Két hír az elmúlt napokból, amelyek azt sugallják, hogy a fejlett világ túljutott a koronavírus-válságon, sőt, már ledolgozta az ott elszenvedett visszaesést. Aztán megnézzük a hivatalos adatokat, és úgy érezzük,
Tovább fejleszti a kormány a Kréta oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A júniusban egyre több országban újrainduló gazdaság hatása a magyar külkereskedelmi statisztikákban is tetten érhető. A KSH első becslése szerint júniusban az export euróban számított értéke már csak 3,1, az importé 5,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 201 millió euróval javult, és elér
Az OTP-csoport az idei második negyedévet 78,67 milliárd forint konszolidált adózás utáni nyereséggel zárta, az előző negyedév 4 milliárd forintos vesztesége után, így a féléves nyeresége 74,6 milliárd forint lett. A második negyedévi nyereség 25 százalékkal, a féléves 58 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakának nyereségénél.
A kata szigorítását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének tagvállalatai szerint nem előzte meg kellő mélységű elemzés, vagy vita és az elfogadott szabályozás nem ennek az egyszerűsített adózási rendszer továbbfejlesztésének, vagy „finomhangolásának” felel meg és bizony veszélyezteti az elért eredményeket - vélekedett a növekedés.hu-n
Romániában pénteken újabb negatív csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma, de valamelyest enyhült a kórházak leterheltsége.
Meghaladta péntek reggelre a 19 millió főt a fertőzöttek száma a világon. Közben az Európából érkező hírek alapján az látható, hogy a hatóságok a helyi gócok kialakulására gyorsan és helyi lezárásokkal reagálnak. A koronavírussal kapcsolatos hírfolyamunk pénteken is folyamatosan frissül.
A brit kabinet ügyeiért felelős miniszter szerint határidőig sikerül majd tető alá hozni a szabadkereskedelmi egyezményt az EU-val - számol be a Reuters.
A Mol-csoport 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei második negyedévben, ami dollárban számolva 44 százalékos, forintban 38 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest; a féléves tiszta Ebitda 305,2 milliárd forint (975 millió dollár) lett, dollárban 15
Júliusban tovább csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, azaz folytatódott a helyreállás a munkaerőpiacon. A javulás üteme viszont lassult, a 2019-es munkanélküliségi arány továbbra is rendkívül messze van.
Míg korábban pezsgő turisztikai központ volt a magyar főváros, addig idén erről egyáltalán nem beszélhetünk. Sőt olyan súlyos a helyzet, hogy a budapesti turizmus gyakorlatilag egy nyelvi oximoron lett. Még a szezonnak legjobb kilátásokkal nekifutó Balatonnál is óriási problémák vannak.
A libanoni nép dühe most meglepő módon nem a külvilág, hanem saját oligarcháik és a végtelenül korrupt politikai osztály ellen irányul. A Hezbollah több száz kilogramm ammónium-nitrátot tárolt Dél-Németországban, amelyet a Moszad tippje alapján az év elején foglaltak le a hatóságok. Káncz Csaba jegyzete.
A hazai biztosítói piacon az Allianz Hungária az elsők között vezette be azokat a digitális technológiákat, amelyek egyszerűbbé, kényelmessebbé, gyorsabbá, és nem utolsó sorban papírmentessé teszik az ügyintézést, valamint az értékesítési folyamatokat. A vállalat ügyfeleinek ma már mintegy hatvan százaléka online intézi biztosítási ügyeit, és egyr
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás és nagyobbat csökkent a vártnál a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics jelentése alapján.
Ahhoz képest, hogy a statisztikák szerint mekkora a baj, meglehetősen rezignáltan veszik tudomásul a szektroban érintett vállalkozások a most zajló folyamatokat. Budapesten mindenféle túlzás nélkül állítható, hogy megszűnt a turizmus, de a Balatonon sincs minden rendben.
Iskolakezdésig már nem várhatók további szigorítások a koronavírus elleni intézkedésekben, csak akkor, ha jelentős gócok alakulnak ki – mondta az ATV Startban Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Arról is beszélt a szakember, hogy a vírus elleni vakcina már megvan, több oltóanyagot már most embereken tesztelnek.
A gazdaság részleges újraéledésével a cégek várakozásai is javultak az idei évre, ugyanis a K&H júniusi felmérése alapján a hazai kis- és középvállalkozások közel fele optimista saját helyzetét tekintve. Mivel a vírus miatt bevezetett intézkedések – mint például a csökkentett munkaidő és a home office – sok vállalkozás esetében hatékonynak bizonyul
Duplájára nőtt az egyik legnagyobb brit fintech, a Starling bank vesztesége 2019-ben, viszont arra számítanak, hogy idén már nem lesznek veszteségesek – írja a CNBC.
Júliusban már a járványvédelmi korlátozások ellenére is több autót adott el világszerte az Audi, mint egy évvel korábban - tájékoztatta az autógyár értékesítési igazgatója Hildegard Wortmann, a Heilbronner Stimme lapot.
A japán külügyminiszter szerint augusztus végéig lezárulhat az Egyesült Királyság és Japán közötti kereskedelmi megállapodás, amely a brit EU-kilépés után szabályozza majd a két ország kereskedelmét. A kiszivárgott információk szerint a mezőgazdaság területén vannak eldöntetlen kérdések.
20 gigabájtnyi, titkos és korlátozott hozzáférésű dokumentumokat is tartalmazó adatcsomg szivárgott ki az internetre az Inteltől, az Egyesült Államok egyik legnagyobb chipgyártójától – írja a ZDNet.
Kevés hatással van a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások miatt következett be - mutatták ki a Leedsi Egyetem kutatói.
Egészséges verseny jellemzi a közbeszerzési piacot, hiszen minden egyes eljárásban átlagosan hat cég versenyez a közbeszerzési megbízásokért - véli a Közbeszerzési Hatóság.
Egészséges verseny jellemzi a közbeszerzési piacot, hiszen minden egyes eljárásban átlagosan hat cég versenyez a közbeszerzési megbízásokért - véli a Közbeszerzési Hatóság.
A PannErgy Nyrt. pénteki közgyűlése jóváhagyta az igazgatótanács közgyűlési hatáskörben korábban hozott határozatát, amelynek értelmében eredménytartalékba helyezik a 2019. évi adózott eredményt, 43,47 millió forintot, így a társaság nem fizet osztalékot - közölte a PannErgy Nyt. pénteken az MTI-vel.
Németország és Franciaország kiszállt a WHO átalakításáról szóló tárgyalásokból, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy azt az Egyesült Államok vezesse, miközben Amerika egyértelműen nyilatkozott a kilépési szándékáról. Donald Trump szeptemberre szerette volna végrehajtani a szervezet reformját, ez erősen kérdésessé vált.
A Lidl Magyarország tartósan csökkenti a friss magyar sertéshús fogyasztói árát. Az árcsökkentés közel 20 terméket érint, a mérséklés mértéke kilogrammonként akár 150 forintot is jelenthet, átlagosan pedig eléri a 100 forintot. Az áruházlánc célja, a kiváló minőségű hazai sertéshúsok népszerűsítése, a megnövekedett kereslet révén a hazai termelői s
Bejelentette Libanon elnöke, hogy vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy kiderítsék, külső beavatkozás okozta-e a Bejrútot romba döntő hatalmas robbanást – írja a Reuters.