A kormány a lehető legtöbb segítséget megadja a magyar vállalatoknak ahhoz, hogy sikerrel pályázzanak közvetlenül is uniós forrásra, ezért újraindítják - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével - a kkv-knak szóló mentorprogramot, amelynek keretében térítésmentesen kaphatnak gyakorlatorientált felkészítést a je
Az első öt hónapban 5,6 százalékkal volt gyengébb az építőipar teljesítménye a tavalyi év azonos időszakához képest – ismertette az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, aki szerint az önkormányzatok megrendelései hiányoznak a legjobban.
A Covid-19-fertőzöttek száma csökken ugyan Oroszországban, de a járványhelyzet komoly, és még bármely irányba billenhet - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a védekezésről a kormány illetékeseinek bevonásával szerdán megtartott videokonferencián.
A napokban megkezdték azoknak a magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak az értesítését, akiknek az adószámláján az elmúlt évről tartozás vagy túlfizetés van.
Az elmúlt 24 órában 173 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában, a legtöbben Bécsben (81 fő) kapták el a fertőzést az osztrák Egészségügyi Minisztérium szerdai jelentése szerint.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban megkezdte azoknak a magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak az értesítését, akiknek az adószámláján az elmúlt évről tartozás vagy túlfizetés van. Közel másfél millió adózó számíthat adószámla-értesítőre - tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a honlapján.
Az MNB az alapkamatot július 22-én 0,6%-ra csökkentette, a változás hatása pedig már augusztustól érzékelhető lesz a változó kamatozású lakáshiteleknél. A Bankmonitor.hu számításai szerint egy augusztusban átárazódó, 8 millió forint összegű forintosított devizahitel törlesztőrészlete például a kamatvágás miatt akár 2-3 százalékkal is csökkenhet.
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete, összhangban az elemzői várakozásokkal.
Az ország legnagyobb taglétszámú golfközpontja tavaly cserélt gazdát, a Csányi-családtól Orbán Viktor szűk környezetébe került az alcsútdobozi létesítmény. A pályákat bérbeadó cég számain ennek nyoma még nem látszik meg.
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
Izgalmas programokkal vár mindenkit az egész Európában egyedülálló hajósi pincefalu az augusztus 20-i hétvégén. A romantikus településen helyi borászok kínálják italaikat házi finomságokkal, aki pedig a kóstolástól kimerülten nem szeretne autóba ülni, könnyen találhat szállást valamelyik barátságos hangulatú pincepanzióban. Az államalapítás ünnepén
A KSH interaktív térképe szerint a balatoni pihenőhelyek sem állnak rosszul a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmát tekintve. Bognár Gergely KSH-szóvivő mondta el a részleteket az InfoRádió Statisztikai percek című műsorában.
Az év első öt hónapjában közel hetven százalékkal több állampapírt bocsátottak ki a tagállamok, mint az elmúlt öt évben átlagosan – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése. A járvány okozta költségvetési lyukak betömködése a korábban vártnál lényegesen magasabb államadósságot hoz majd vilá
Miután felvásárolta a BHS Handling Kft.-t, beléphet a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásának piacára Magyarországon a Goldair csoport. Ezzel a ferihegyi földi kiszolgálás ismét négyszereplősre bővülhet - csakhogy egy ötödik szereplő is kopogtat.
A GKI Digital mérései szerint a koronavírus okozta járványhelyzet miatt március közepe és április vége között több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon, így az aktív online vásárló felnőtt lakosság száma elérte a 3,35 millió főt. De nem csak a digitális világhoz köthető vállalatok tudtak nőni a vírusválság idejé
A Gazdasági Versenyhivatal módosította a DIGI-Invitel fúziót jóváhagyó tavasszal iadott határozatát és egyúttal eljárási bírságot szabott ki a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft-re ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt. Az eljárás alá vont vállalkozás újfent nem tájékoztatta a hatóságot a valós helyzetről, mely azoban utólag kiderült.
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég - az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook -, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a vélelményt a vállalatvezetők szerdai képviselőházi meghallgatásán.
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
Brazília engedélyezte szerdán a külföldi turisták beutazását az országba légi úton, holott továbbra is súlyos a járványhelyzet, a napi fertőzések és halálesetek száma ismét rekordot döntött szerdán.
A koronavírusjárvány-ügyi készültségre tekintettel tantermi és online kurzusok kombinációjával indítja a tanévet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).
A Samsungot megelőzve piacvezető volt a Huawei a második negyedévben, azonban ez valószínűleg csak átmeneti lesz – írja a CNBC a Canalys friss adataival kapcsolatban. A cég eladásainak 70 százalékát ugyanis Kínában realizálta, a külföldi piacai a többi gyártóhoz hasonlóan összezuhantak a járvány miatt.
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég - az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook. Mark Zuckerberg próbálta inkább a többieket bemártani a képviselőházi meghallgatáson.
Miután felvásárolta a BHS Handling Kft.-t, beléphet a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásának piacára Magyarországon a Goldair csoport. Ezzel a ferihegyi földi kiszolgálás ismét négyszereplősre bővülhet - írja a Világgazdaság.
Emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a Fed kamatdöntő ülésére figyeltek. A Fed az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25 százalékon tartotta az irányadó kamatot, és a Fed döntéshozói jelezték, hogy készek minden eszközt bevetni a jelenlegi vírushelyzet közepette.
Több mint 4 milliárd dollár üzemi veszteséget jelentett a június 30-án zárult első pénzügyi fél évre a Boeing, az amerikai gyártó emellett bejelentette: egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X premierjét.
Sokáig csak arról közölt napi szinten adatot a hivatalos kormányzati koronavírusos oldal, hogy az egyes megyékben mennyien kapták el összesen a vírust a járvány tavaszi kezdete óta és azt, hogy mennyien vannak aktuálisan fertőzött állapotban az országban. Az elmúlt hetekben viszont több alkalommal is közzétették a megyei bontást. Először július köz
Miközben a németek évente milliárdokért vásárolnak energiát az oroszoktól, aközben mi a németeket védjük, ők pedig „nagyon bűnösek” az évi 2%-os hozzájárulásukban a NATO felé – ezt a jól hangzó érvet posztolta ma hajnalban Donald Trump amerikai elnök amögé, hogy miért vonnak ki 12 ezer katonát Németországból részben Belgium felé, amely még kisebb v
24%-os nettó bevételnövekedést jelentett a Credit Suisse 2020 második negyedévére annak ellenére, hogy a bank egy „kihívásokkal teli környezetben” működött és több strukturális változást is kivitelezett.
Az utóbbi hetek erősödése után újabb kulcsszinthez ért a forint az euróval szemben, a 345-ös határ elsőre erős volt a magyar devizának. A következő napokban a nemzetközi hangulat függvényében dőlhet el, hogy innen tovább tud-e kapaszkodni a forint.
Az OTP július 29-én 30 ezer darab saját részvényt vett, a szerdai tranzakcióval együtt 60,24 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal intézményei részére szerverek és tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzése tárgyában nyert közbeszerzést a 4iG.
A családi pótlék lépcsőzetes emeléséről döntött a román kormány, amelyet már alkotmánybírósági döntés is kötelez arra, hogy - a parlament által tavaly decemberben megszavazott törvény értelmében - megduplázza a juttatást.
Enyhítések helyett a járványügyi intézkedések szigorításának bejelentése várható a mai Kormányinfón - tudta meg a Magyar Nemzet. A Portfolio élőben tudósít az eseményről.
A koronavírus-károk enyhítésére. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nem csak a magyar foci irányító szervén segít, minden tagszervezet kap pénzt. Összesen másfél milliárd dollárt küldenek szét.
Emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a befektetők a vállalati gyorsjelentések mellett a Fed kamatdöntő ülésére figyeltek. A Fed az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25 százalékon tartotta az irányadó kamatot, és a Fed döntéshozói jelezték, hogy készek minden eszközt bevetni a jelenlegi vírushelyzet közepette.
19 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4484 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írják a tájékoztató portálon. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3346-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 542 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhun
A koronavírus-károk enyhítésére. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nem csak a magyar foci irányító szervén segít, minden tagszervezet kap pénzt. Összesen másfél milliárd dollárt küldenek szét.
19-cel emelkedett egy nap alatt a koronavírusos fertőzöttek száma, Budapesten és Hajdú-Biharban terjedt leginkább a vírus. Az aktív fertőzöttek száma egy hete emelkedik.