2020. augusztus 7. péntek

aug. 7
8:54
Új szereplő lépett be a belföldi utasbiztosítási piacra (Portfolio)
Belép a belföldi utasbiztosítási piacra az Europ Assisance Magyarország, a fedezetet a cégcsoport írországi tagja nyújtja - közölte a cég.
aug. 7
8:56
Tovább vásárolta saját részvényeit az OTP, idén már közel 63 milliárd forintot költött (Portfolio)
Az OTP augusztus 6-án 110 ezer darab saját részvényt vásárolt, a csütörtöki tranzakcióval együtt 62,92 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
aug. 7
9:00
Folytatódik a forint botladozása, ütik tovább a törököket (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, 347-nél jár a jegyzés. Közben az utóbbi napokban megint komoly nyomás alá kerülő török lírát ma sem engedik el a befektetők, további esés látszik.
aug. 7
9:06
Nyereséges maradt a PannErgy Nyrt. (ProfitLine)
A PannErgy Nyrt. 3,197 milliárd forint árbevételt ért el az idei első félévben a tavalyi hasonló időszak 3,121 milliárd forintja után, ugyanakkor konszolidált nettó nyeresége csak 93 millió forint lett az egy évvel korábbi 603 millió forintot követően - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett első féléves beszámolóból
aug. 7
9:12
Visszatértek a nagycsaládos érdeklődők az autókereskedésekbe (Infostart)
Több mint 15 ezer nagycsaládos kapott eddig állami támogatást új autó vásárlásához. Az állam a program tavalyi indulása óta eltelt bő egy év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott a három- vagy többgyermekes családoknak e járművek beszerzéséhez - mondta az InfoRádiónak a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja, Thomka Ferencet.
aug. 7
9:12
Kétszáz zsák búzát dob be a közösbe Mészáros Lőrinc (Privátbankár)
A Talentis Agro Zrt. ezzel járul hozzá a Magyarok kenyere programhoz.
aug. 7
9:12
Kiderült, hogy mit építenek a Váci út egyik legforgalmasabb csomópontjában (Portfolio)
A Skanska mintegy 65 millió eurós befektetéssel valósítja meg Magyarországon az új budapesti H2Offices irodakomplexum első ütemét. Az irodaépület körülbelül 26 000 négyzetméter bérelhető területet kínál majd. A projekt a WELL és LEED minősítések megszerzését célozza meg - szerepel a Skanska közleményében.
aug. 7
9:18
Mészáros Lőrinc bedobott a közösbe kétszáz zsák búzát (Menedzsment Fórum)
A Talentis Agro Zrt. ezzel járul hozzá a Magyarok kenyere programhoz.
aug. 7
9:18
Ismét emelkedett az aktív fertőzöttek száma - ketten meghaltak (Privátbankár)
24 új fertőzöttet jelentettek pénteken, két idős krónikus beteg elhunyt.
aug. 7
9:18
Kiderült, milyen lesz a Váci út egyik legforgalmasabb csomópontjában épülő új irodaház (Portfolio)
A Skanska mintegy 65 millió eurós befektetéssel valósítja meg Magyarországon az új budapesti H2Offices irodakomplexum első ütemét. Az irodaépület körülbelül 26 000 négyzetméter bérelhető területet kínál majd. A projekt a WELL és LEED minősítések megszerzését célozza meg - szerepel a Skanska közleményében.
aug. 7
9:20
Nagy dobásra készül az Apple a bankkártyáknál: terminál lesz az iPhone-okoból? (Portfolio)
Az Apple felvásárolta a Mobeewave nevű startupot, amely egy olyan szoftvert fejleszt, mellyel a mobiltelefonok POS-terminállá alakíthatók.
aug. 7
9:22
Koronavírus: 24 új fertőzött Magyarországon (Portfolio)
24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4621 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 602 főre emelkedett, 3464-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 555 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyu
aug. 7
9:24
Új munkaerőpiaci mentőcsomagon dolgozik a kormány (Piac és Profit)
A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
aug. 7
9:24
Szó sincs a kereslet és a lakásárak visszaeséséről - Leleményes befektetőként ilyen ingatlanba teszed most a pénzed (Portfolio)
Ha járványhelyzet nem adott volna elég nagy sokkot a hazai ingatlanpiacnak, akkor a rozsdaövezeti lakásprogram és a rövid távú lakáskiadás korlátozása már biztosan felborítja az erőviszonyokat. Arról nem is beszélve, hogy a bizonytalanság és a kivárás miatt se a vevők, se az eladók többsége nem tudja, hogy mit csináljon. Vegyek gyorsan? Eladjak kés
aug. 7
9:27
Damien Chazelle rendezett látványos kisfilmet egy iPhone-nal (Kreatív Online)
A Vertical Cinema címet kapó film egy dublőrről szól, aki krimiben, kalandfilmben és musicalben is megállja a helyét.
aug. 7
9:30
Nem találják az irányt az európai tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a Nasdaq Composite-nak sikerült először tizenegyezer pont felett zárnia, ami újabb történelmi csúcsot jelentett. Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, a hangulatra az USA és Kína közötti feszültség nyomta rá bélyegét, Európában nem alakult ki határozott irány a kereskedés első s
aug. 7
9:36
Csak egy ember gyógyult meg, de két tucat megfertőződött - megint több az aktív koronavírusos (Menedzsment Fórum)
24 új fertőzöttet jelentettek pénteken, két idős krónikus beteg elhunyt.
aug. 7
9:36
A kormány már idén odaadja az összes pénzt a veszprémi tornacsarnokra (Privátbankár)
A teljes, közel 1 milliárd forintos támogatási összeget megkapja Veszprém még 2020-ban.
aug. 7
9:38
Trump minden a TikTokkal kapcsolatos ügyletet megtiltott (Menedzsment Fórum)
Az elrendelt tilalom szeptember 20-án lép életbe.
aug. 7
9:42
Megjelent az aranykereszt, indulhat a rali a tőzsdéken? (Portfolio)
Megjelent az úgynevezett „aranykereszt” nevű alakzat a Dow Jones amerikai részvényindex grafikonján, öt hónappal az után, hogy az index óriásit zuhant a koronavírus globális terjedésének árnyékában. Az aranykereszt technikai szempontból további emelkedést vetíthet előre.
aug. 7
9:48
Megvan a harmadik százmilliárdos a világon: Mark Zuckerberg is csatlakozott (Portfolio)
Azzal, hogy idén 22 milliárd dollárral nőtt a vagyona, Mark Zuckerberg is bekerült azon kevesek közé, akiknek 100 milliárd dollárt meghaladó vagyonuk van. Ebben a szűk körű milliárdos klubban eddig csak Jeff Bezos és Bill Gates volt „tag”.
aug. 7
9:51
Szinte teljesen eltűntek az országból a külföldi turisták (Menedzsment Fórum)
Júniusban több mint 93 százalékkal zuhant a beutazók által nálunk eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest.
aug. 7
9:54
Kinyírta a vírusválság Spanyolország turizmusát (Privátbankár)
Története legrosszabb időszakát éli a spanyol turisztikai szektor a koronavírus-járvány ellenes korlátozó intézkedések miatt, ráadásul nem várható jelentős javulás.
aug. 7
9:54
Itt a friss adat: megugrott az aktív koronavírusosak száma (Piac és Profit)
24 új fertőzöttet jelentettek pénteken, két idős krónikus beteg elhunyt.
aug. 7
10:00
Vételen a Waberer’s a Concorde-nál (Portfolio)
Csütörtökön tette közzé legfrissebb számait a Waberer’s, amit a céget követő Concorde friss elemzésében értékelt. A Concorde vételre ajánlja a Waberer’s részvényeit, 1 910 forintos célár mellett.
aug. 7
10:06
Padlóra küldte a járvány a turizmust, itt vannak a friss számok (Infostart)
Júniusban a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.
aug. 7
10:06
Megvan az engedély: indulhat a budai campusfejlesztés (képek) (Portfolio)
Megkapta az építési engedélyt Buda legnagyobb campusfejlesztésének második üteme: a Csörsz utcai sportpályák és multicsarnok építése heteken belül elkezdődhet - olvasható a TSPC tervezőiroda oldalán. A Testnevelési Egyetem fejlesztési projektjéről korábban a Portfolio-nál is írtunk.
aug. 7
10:09
Elkezdte fékezni a zuhanását a külkereskedelmünk (Menedzsment Fórum)
Júniusra jobbára lecsengett a koronavírus közvetlen negatív hatása.
aug. 7
10:12
Szép magyar exportszám érkezett (Portfolio)
Júniusban 697 millió eurós többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben. Ez a koronavírus-válság óta a legmagasabb szám, és azt jelzi, hogy az exportszektorunk teljesítménye fokozatosan javul.
aug. 7
10:18
A külkereskedelmünk már elkezdett kigyógyulni a koronavírusból (Privátbankár)
Még mindig zuhan, de már nem annyira, mint tavasszal.
aug. 7
10:27
Taccsra tette a koronavírus a spanyol turisztikai szektort (Menedzsment Fórum)
Története legrosszabb időszakát éli Spanyolország turizmusa a koronavírus-járvány ellenes korlátozó intézkedések miatt. Ráadásul nem várható jelentős javulás.
aug. 7
10:30
Nagyon fontos változás, új adó, új járulékszámla (Infostart)
Mivel júliustól már csak az összevont társadalombiztosítási járulékot kell fizetni, ezért a júliusi járulékokat is új számlaszámokra kéri a NAV.
aug. 7
10:30
Virtuális talkshow-val szórakoztatja a British Telecommunications otthonról dolgozó alkalmazottait (Kreatív Online)
Egy digitális eseménysorozattal kötik össze a debreceni és budapesti dolgozókat.
aug. 7
10:30
Mikroműanyagok miatt kerülhet veszélybe az egyik legszebb turistaparadicsom (Portfolio)
A Maldív-szigetek körüli vizekben az egyik legmagasabb a mikroműanyag-szennyezettség a világon, aminek súlyos következményei lehetnek a sekélyvízi korallzátonyok élővilágára és fenyegetést jelenthet a szigetek lakóinak megélhetésére is.
aug. 7
10:36
Tovább bővíthetik a távmunkát ősszel, a főnökök beszállhatnának az alkalmazottaik rezsijébe (Privátbankár)
A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
aug. 7
10:48
Majdnem az összes külföldi turista eltűnt az országból a korona-lezárások miatt (Privátbankár)
Júniusban több mint 93 százalékkal zuhant a beutazók által nálunk eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest.
aug. 7
10:48
Emelkedik a magyar tőzsde, felpattant az OTP (Portfolio)
Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, a hangulatra az USA és Kína közötti feszültség nyomta rá bélyegét, Európában mérsékelt elmozdulást látunk, a magyar tőzsde viszont felpattant.
aug. 7
10:54
Közimert kelet-magyarországi vállalkozóra csaptak le a NAV nyomozói (Portfolio)
Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben - tájékoztatta a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla pénteken az MTI-t.
aug. 7
11:33
Az AMC összes csatornája elérhető lesz a Mindig Tv Extrában (Kreatív Online)
Gyerek- és sportcsatornák is bekerülnek a kínálatba.
aug. 7
11:36
Hitelmoratórium: egyre kevesebb ügyfél él vele az OTP-nél (Menedzsment Fórum)
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem él a hitelmoratórium lehetőségével. A vezető arra is kitért, hogy szeretnék kárpótolni a részvényeseket azt követően, hogy most nem volt osztalékfizetés.
aug. 7
11:42
Tízmilliárdos OTP-meglepi, plusz két másik ok, amiért nagy nap lesz a mai (Privátbankár)
Egyelőre eléggé bizonytalanok vagy enyhén pesszimisták a tőzsdék különböző fontos adatokra és eseményekre várva. A BUX index viszont szépen emelkedik két fontos gyorsjelentés nyomán, a forint pedig minimális mértékben gyengült. Az OTP jelentéséről egyértelműen pozitívan nyilatkoztak az elemzők, a Molé viszont némileg ellentmondásos.
aug. 7
11:42
A koronavírus brutális hatása, még tovább nőtt a költségvetés hiánya (Portfolio)
328 milliárd forintos deficittel zárta a júliust a költségvetés - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium pénteken. Ezzel az első héthavi egyenleg már -2165 milliárd forintot mutat, ami egészen kimagasló. A koronavírus-válság elleni védekezés jól láthatóan megterheli az idei büdzsét.
aug. 7
11:44
Csúcsvezetők és véleményvezérek a digitalizációról - Éveket ugrunk előre? (Portfolio)
A bankszektorban és a nagyvállalatoknál általában a digitalizáció hatalmas lökést kapott a koronavírus-járvány alatt és után, néhány hónap alatt éveket ugrottunk előre, és sok olyan kezdeményezés kapott szárnyra, melynek a hatásait csak később láthatjuk, de a munka már nagyban zajlik. Nagy változások várhatók a fizetési piacon és az IT-szegmensben,
aug. 7
11:48
Nemzetközileg is környezetbarát minősítést kapott a dél-budai irodaház (Portfolio)
Nemzetközileg is környezetbarát és energiahatékony épületté nyilvánították a BudaPart első, februárban átadott irodaházát. A Property Market által fejlesztett BudaPart Gate elnyerte a LEED GOLD minősítést.
aug. 7
11:51
2165 milliárd forint az államháztartás központi alrendszerének hiánya (Menedzsment Fórum)
Sok költéssel járt a vírus elleni védekezés meg a gazdaságmentés.
aug. 7
11:54
Kína kiakadt Donald Trumpra (Piac és Profit)
Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump amerikai elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival.
aug. 7
12:00
Brutális hiánnyal zárta az első hét hónapot az államháztartás központi alrendszere (Privátbankár)
Sok költéssel járt a vírus elleni védekezés meg a gazdaságmentés.
aug. 7
12:03
Továbbra sincs pénzügyi akadálya a járvány elleni védekezésnek (Demokrata)
A veszélyhelyzet utáni újraindítás a költségvetésből továbbra is komoly forrásokat igényel.
aug. 7
12:06
Belép a belföldi utasbiztosítási piacra az Europ Assistance Magyarország (ProfitLine)
Egyedülálló, a belföldi nyaralás közben előforduló egészégügyi, a gépjárművel, kapcsolatos problémákra, sőt, az otthon maradt családtagokra és a lakásra is vonatkozó komplex, egy hónapra is megköthető biztosítással lépett piacra az Europ Assistance Magyarország. A cég tavaly 256 ezer esetben sietett bajba jutott ügyfelei segítségére – áll az Europ
aug. 7
12:12
Kárpótolná részvényeseit az OTP (Privátbankár)
Rendhagyó módon online tájékoztató keretében ismertették az OTP Bank féléves eredményének részleteit, ahol Bencsik László vezérigazgató helyettes azt jelezte, hogy sok ügyfelük nem él a hitelmoratórium lehetőségével. A vezető arra is kitért, hogy szeretnék kárpótolni a részvényeseket azt követően, hogy most nem volt osztalékfizetés.

Keresés