Miközben Valtteri Bottas 2021-re szóló szerződését a minap bejelentette a Mercedes, a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonnak még nincs érvényes kontraktusa a következő szezonra. A brit elárulta, miért!
Kimi Räikkönen, az Alfa Romeo versenyzője szerint a top 10 is elérhető a csapat számára – azonban a titok a részletekben rejlik, így mindennek össze kell állnia, hogy végre előrelépéseket tudjanak tenni.
Ma már szinte alapfelszereltség, korábban a luxus indikátora – nem mást, mint a légkondicionálót jellemezhetjük így, ami nemrégiben még kérhető extraként, ma pedig kötelező elemként szerepel az autók felszereltségi listáján. No de hogyan is jutottunk el idáig, mik voltak az első lépések és mennyit változott a legkeresettebb kényelmi berendezés az é
2020-ban az Audi Q5 modell kínálatában mutatkozik be a világítástechnológia következő generációja, a digitális OLED technológia. A szerves fénykibocsátó diódáknak (az úgynevezett OLED-eknek) a hátsó világítótesteken való alkalmazását az Audi úttörő módon már 2016-ban megkezdte. A digitalizáció pedig most új korszakot nyitott. A technológia képes az
Kifogástalan megjelenésű férfi száll ki egy Aston Martinból, a pulthoz lépve rendel magának egy… whiskyt?! Az úr ezúttal nem James Bond, és a pohárba sem vodka-martini kerül. Az Aston Martin viszont stimmel, és szó lesz még az alkoholról is.
A Racing Point Forma-1-es csapata péntek délelőtt bejelentette, a soron következő 70. évforduló Nagydíján is Nico Hülkenberg vezeti majd egyik versenyautóját, Sergio Perez koronavírus-tesztje ugyanis újra pozitív lett.
Az amerikai és európai gyártók eltérő kihívásokkal szembesülnek. Bár a két piacon más ütemben kezdődött az elektromos autók terjedése, napjainkban már mindkét földrészen dübörög a piacuk. Ezúttal virtuálisan az Egyesült Államokba utazunk, ahol legutóbb a Cadillac mutatta be villanyos koncepcióautóját: a Lyriq a gyártó első prémium SUV-ja lehet a ki
Pénzbírsággal és pontlevonással sújtotta a Racing Point Forma-1-es csapatát a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azok után, hogy ellenfelük, a Renault három verseny után is óvást nyújtott be versenyautóik ellen.
Május óta tudjuk, hogy milyen módosításokkal érkezik ősszel a megújuló 5-ös BMW. Ezúttal az 545e jelű konnektoros hibridről, illetve további részben, vagy teljesen elektromos változatokról kaptunk információkat. Cikkünk végén egy kisebb meglepetésről is beszámolunk.
Első ránézésre a legtöbben valószínűleg Japánra tippelnének, ha a tuningolt vörös Corolla származási helyét kéne kitalálniuk. A távol-keleti tuningkultúra nyomait
Szabálymódosítást tervez 2021-re a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) annak megakadályozása érdekében, hogy a csapatok leklónozhassák egy másik istálló versenyautóját, ahogy tette azt a Racing Point csapata is.
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Forma-1 70. évfordulós Nagydíjának első szabadedzésén, Silverstone-ban. A finn mögött Lewis Hamilton zárt a 2. helyen. A Mercedes előnye továbbra is óriási a riválisokhoz képest.
„Zavarba ejtőnek” nevezte a versenybírók döntését a Racing Point Forma-1-es csapatát irányító Otmar Szafnauer azok után, hogy az istállót megbüntették a Mercedes fékcsatornáinak másolása miatt.
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője elmondta, végleges döntés továbbra sincs jövőjével kapcsolatban, néhány héten belül azonban eldőlhet, hol folytatja 2021-ben.
A világbajnoki pontversenyt vezető Lewis Hamilton érte el a legjobb köridőt a Forma-1 70. évfordulós Nagydíjának második szabadedzésén. A Mercedes fölénye hatalmas, a 3. helyen végző Daniel Ricciardo 8 tizedmásodperccel maradt le.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a német istállót bevonják majd a Racing Point ügyébe, miután kiderült, a silverstone-i istállót pénzbírsággal és pontlevonással sújtják.
Néhány nap alatt nem tud csodát tenni a Red Bull Forma-1-es csapata – ezt mondta a 70. évforduló Nagydíjának pénteki szabadedzéseit követően Max Verstappen, aki azt reméli, sikerül azért előrelépniük autójukkal.
Kimondottan Indiának készült a Kia Sonet, hiszen a dél-koreai tervezőcsapat szorosan együttműködött egy indiai dizájnercsapattal, ám ez még nem jelenti
Bár csak a 11. legjobb időt érte el pénteken, a Red Bull ifjú versenyzője, Alexander Albon azt mondja, egyre kényelmesebben érzi magát versenyautójában.
Nem ment simán a Forma-1 70. évfordulós Nagydíjának pénteki nyitónapja Lando Norris számára – a McLaren pilóta a gumikkal küszködött, de legalább az egyensúllyal elégedett.
Komoly fejtörést okoz majd az időmérőre választandó gumistratégia a Forma-1 csapatai számára a hétvégi 70. évforduló Nagydíján – ezt mondja Carlos Sainz, aki szerint nem egyértelmű, hogy melyik keverék a leggyorsabb egy körön.
A Mercedes a 70. évforduló Nagydíjának első edzésnapját is megnyerte: az első tréningen Valtteri Bottas nyert, míg a második szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.