2020. augusztus 25. kedd

aug. 25
13:21
Minden felajánlott államkötvényt megvett az MNB (Portfolio)
Összesen 14,1 milliárd forint értékben vett 15 és 20 éves kötvényeket az MNB a keddi aukción – derül ki a jegybank honlapjáról. Az érdekesség, hogy minden benyújtott ajánlatot elfogadott a jegybank, amire korábban nem volt példa.
aug. 25
13:42
Az MNB is beáll a sorba? (Menedzsment Fórum)
Vagyis változtat-e azon, hogy már csak egyedül ő vár gazdasági növekedést erre az évre? A 6,1 százalékos első féléves GDP-esés megfelelő apropót szolgáltathat ahhoz a Monetáris Tanácsnak, hogy akár már a mai ülésén módosítson az előrejelzésén, de ehhez változtatnia kell a szokásos menetrendjén.
aug. 25
13:45
Több mint egymilliárd forinttal rövidítette meg a magyarokat a csaló (Portfolio)
Hatalmas összeget, alsó hangon is egymilliárd forintot csalt ki jelentős részben magyar befektetőkből egy magánszemély, U. Attila egy éveken át folyó séma segítségével. Okkal merül fel a kérdés: hogy tudott ez a látszólag magányosan dolgozó személy ennyi pénzt kicsalni befektetőiből?
aug. 25
13:48
Megdöbbentően keveset költött a kormány munkanélküliekre júliusban (Privátbankár)
Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 milló forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
aug. 25
13:57
Békés forradalomról beszél a fehérorosz ellenzék vezetője, aki kész tárgyalni (Portfolio)
"Békés forradalom" zajlik Fehéroroszországban, az ellenzék kész tárgyalni, azonban a küzdelmet nem adja fel - hangsúlyozta Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi rendkívüli ülésén.
aug. 25
14:00
Gasztromagazinokkal erősít az IQ Press (Kreatív Online)
A BBC goodfood és a Príma Konyha augusztus végén érkezett a kiadóhóz.
aug. 25
14:06
Ezúttal már nem nyúlt az alapkamathoz az MNB (Privátbankár)
Az továbbra is 0,6 százalék. A Monetáris Tanács döntésének okairól a 15 órakor megjelenő közleményből, valamint Virág Barnabás alelnök fél 4-kor kezdődő tájékoztatójából tudhatunk meg többet.
aug. 25
14:09
Növelte piaci részesedését a CIB Lízing 2020 második negyedévében (ProfitLine)
A lízingpiac jelentős visszaesése mellett 2020 második negyedévében is nagymértékben tovább növelte piaci részesedését a CIB Lízing. Előzetes adatok szerint a pénzintézet a koronavírus okozta gazdasági bizonytalanság ellenére továbbra is a lízingfinanszírozási piac meghatározó szereplője. A Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá konstrukciója igen népszerű,
aug. 25
14:09
Itt az MNB várva várt kamatdöntése! (Portfolio)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon az MNB Monetáris Tanácsa, így az irányadó kamat továbbra is 0,6%.
aug. 25
14:12
Döntött az MNB az alapkamatról (Infostart)
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,6 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden; a kamatfolyosó is változatlan maradt - közölte az MNB.
aug. 25
14:15
Zakatol a tőzsdei úthenger, az egyik legutolsó pesszimista is megadta magát (Portfolio)
A féktelen emelkedés újabb befektetési bankot késztetett céláremelésre. A Citigroup ezzel csatlakozott a Goldman Sachs-hez és az RBC Capital-hoz, akik szintén megemelték várakozásaikat az előző hónapokban. Az eredeti 2900 pontos célárat megemelő egyik legpesszimistább elemzőház év végére ezzel már 3300 pontos S&P500-at jósol. A megemelt várakozás e
aug. 25
14:18
Az MNB nem változtatott az alapkamatán (Menedzsment Fórum)
Az továbbra is 0,6 százalék. A Monetáris Tanács döntésének okairól a 15 órakor megjelenő közleményből, valamint Virág Barnabás alelnök fél 4-kor kezdődő tájékoztatójából tudhatunk meg többet.
aug. 25
14:24
Matolcsyék ma nem léptek (Piac és Profit)
Nem történt változás a jegybank kamatdöntő ülésén.
aug. 25
14:51
Tőzsdére megy a világ egyik legnagyobb fintechje, itt vannak a számaik (Portfolio)
Benyújtotta tőzsdei bevezetési kérelmét az Ant Group, az Alibaba pénzügyi vállalata, a dokumentumból most először részletes adatok derülnek ki a fintechcég pénzügyi helyzetéről.
aug. 25
14:54
Új rendszer jelenthet nagy segítséget a hazai cégeknek (Piac és Profit)
Új, teljesen automatizált pályázat-előkészítő rendszert fejlesztettek ki a Virtuális Erőmű Program szakemberei.
aug. 25
14:56
Szijjártó mondott néhány számot a kormány által támogatott beruházásokról (Piac és Profit)
A miniszter egy vidéki településen adott át egy okiratot.
aug. 25
15:03
Felfüggeszti nem túl koronabarát szlogenjét a KFC (Kreatív Online)
64 év után szünetel az „It's Finger Lickin' Good” – „Olyan jó, hogy megnyalod utána a tíz ujjad”.
aug. 25
15:15
Újra begyújtja a rakétákat az MNB: még több államkötvényt vesznek (Portfolio)
Az utóbbi hetekben látott 10-15 milliárd forint helyett a jövő héttől több állampapírt vásárolhat az MNB – közölte a jegybank a keddi kamatdöntés után. A döntést követő háttérbeszélgetésen Virág Barnabás alelnök leszögezte: nincs mód az alapkamat további csökkentésére, de egyéb eszközöket bevethetnek szeptemberben akár.
aug. 25
15:21
Ha így folytatja a Revolut, lassan már rá sem fogunk ismerni (Portfolio)
Újabb lépést tesz a Revolut, hogy teljes körű pénzügyi alkalmazássá váljon: létrehoztak egy olyan szolgáltatást, mellyel meg lehet osztani barátainkkal bizonyos számlákat, fizetéseket. A szolgáltatás ismerős lehet azoknak, akik találkoztak már az elsősorban Amerikában népszerű Venmóval.
aug. 25
15:27
Hamarosan az MNB előrejelzése is recesszióra változhat (Portfolio)
Az MNB kamatdöntését követő közleményének legérdekesebb pontja az volt, hogy több állampapírt vásárolhat, mint eddig. Azonban az idei gazdasági helyzetről, az inflációról, és a kilátásokról is megfogalmaztak néhány érdekes gondolatot. Ha tovább romlanak a növekedési kilátások, akkor újabb gazdaságélénkítés jöhet.
aug. 25
15:42
Csak szeptemberben módosítja GDP-prognózisát az MNB (Menedzsment Fórum)
Az alapkamatot 0,6 százalékon hagyott monetáris tanácsi döntést követően kiadott közlemény szerint a jegybank ugyan elismeri, hogy a vártnál gyengébb GDP-adat szükségessé teszi az idei évi növekedési kilátások módosítását, ám arra csak egy hónap múlva, a szeptemberi inflációs jelentésben kerít sort. Ahogy azt cikkünkben is jeleztük.
aug. 25
15:42
Szeptemberben nyúl hozzá a GDP-prognózishoz a jegybank (Privátbankár)
Az alapkamatot 0,6 százalékon hagyott monetáris tanácsi döntést követően kiadott közlemény szerint a jegybank ugyan elismeri, hogy a vártnál gyengébb GDP-adat szükségessé teszi az idei évi növekedési kilátások módosítását, ám arra csak egy hónap múlva, a szeptemberi inflációs jelentésben kerít sort. Ahogy azt cikk
aug. 25
15:48
A jegybank növeli az állampapír-vásárlást (Infostart)
A monetáris transzmisszió hatékonyságának és az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének megőrzése érdekében a monetáris tanács szükségesnek tartja a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz megtartása mellett a heti állampapír-vásárlások nagyságának növelését - írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi ülésről kiadott indoklásában, miu
aug. 25
15:54
Óriási bajban vannak a rendezvényszervezők (Piac és Profit)
A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.
aug. 25
15:57
Jön a Tesla nagy napja,meglepetéssel készül Musk (Portfolio)
Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne emlékeznénk meg Elon Muskról, a Tesla vezéréről. A CEO most Twitteren hívta fel magára a figyelmet. Szeptember 22.-én lesz a koronavírus miatt folyamatosan csúszó „Battery Day”, ahol a Tesla új technológiájú akkumulátorát tervezi bemutatni. Musk most legkésőbb 3-4 éven belül 400 Wh/kg-os akkumulátort ígért, a je
aug. 25
16:03
A britek karanténszabálya sem tántorítja el a Wizz Airt a terjeszkedéstől (Portfolio)
Iparági vezető lett a Wizz Air, ha a koronavírus válságból való talpra állást nézzük, viszont Európában a koronavírus miatt ismételten bevezetett korlátozások és a kiadott figyelmeztetések miatt a helyreállás elhúzódhat. A társaság emellett arról is beszámolt, hogy a britek karanténszabálya nem tántorítja el őket a hosszú távú terjeszkedési terveik
aug. 25
16:05
Új mélypontra küldte az MNB bejelentése a forintot – Meddig eshet? (Portfolio)
Az elmúlt hetekre jellemzőnél nagyobb állampapír vásárlások mai jegybanki bejelentése új egyhavi mélypontra küldte kedd délután a forintot az euróval szemben a 354-es szint közelében.
aug. 25
16:09
Erősödött a forint a kamatdöntés kihirdetése után (ProfitLine)
Erősödött a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután, miután kihirdették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntését.
aug. 25
16:15
Jön a Tesla nagy napja, meglepetéssel készül Musk (Portfolio)
Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne emlékeznénk meg Elon Muskról, a Tesla vezéréről. A CEO most Twitteren hívta fel magára a figyelmet. Szeptember 22.-én lesz a koronavírus miatt folyamatosan csúszó „Battery Day”, ahol a Tesla új technológiájú akkumulátorát tervezi bemutatni. Musk most legkésőbb 3-4 éven belül 400 Wh/kg-os akkumulátort ígért, a je
aug. 25
16:18
2020: autokraták alkonya? (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, hogy 2020 nem a populisták és autokraták éve. Lukasenko széke billeg, Erdogan Törökországa árfolyamválságban (egészen különleges szakértelemre vall, hogy nettó módon negatív jegybanki devizatartalékot tudtak összehozni), Bolsonaro nem túl népszerű, és Trumpot sem nagyon választják újra. Sőt, Putyin támogatottsága sem volt soha még ilyen
aug. 25
16:18
"A COVID-19 egy humbug" - állítják a vírustagadók (Privátbankár)
Új trend van kibontakozóban, amely a második hullám előszobájában biztosan nem járul hozzá a járvány leküzdéséhez. Állítólag sehol a világon nem volt még olyan vírus-szkeptikus konferencia, mint augusztus 21-én Magyarországon.
aug. 25
16:21
Veszélyben a légitársaságok - A Delta Airlines pilótáinak hatodától válik meg (Portfolio)
Az atlantai székhelyű Delta Air Lines pilótaállományának hatodát, 1941 személyt bocsát el októberben - hangzott el a vállalat hétfői, alkalmazottakhoz szóló jelentésében, ami a koronavírus válság légiközlekedési ágazatra gyakorolt drasztikus hatását és a légi közlekedés iránti kereslet komoly visszaesését taglalta.
aug. 25
16:42
A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők (Infostart)
Segítséget kérnek a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke az MTI-nek.
aug. 25
17:03
Kásler megszólalt a tanévkezdésről (Portfolio)
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
aug. 25
17:09
Kendrick Lamar adja az aláfestést a Nike Kobe Bryant-videójához (Kreatív Online)
A Nike augusztus 23-án, a januárban meghalt sportoló szülinapján osztotta meg a Better: Mamba Forevert.
aug. 25
17:12
Az MNB-t is meglepte, mennyivel nőtt az infláció (Menedzsment Fórum)
Ugyanakkor az árak emelkedését átmenetinek nevezte Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Azon a háttérbeszélgetésen, amelyet azt követően tartott, hogy a Monetáris Tanács az alapkamatot 0,6 százalékon hagyta.
aug. 25
17:21
Ketten is újrafertőződtek Európában - mi lesz így a koronavírus-vakcinával? (Portfolio)
Két európai páciens is elkapta újra a koronavírust azután, hogy egyszer már legyőzték korábban a betegséget – írja a Reuters.
aug. 25
17:24
Rejtély, miért költött csak filléreket az Orbán-kormány a munkanélküliekre (Piac és Profit)
Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 millió forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
aug. 25
17:24
Az MNB szerint csak átmeneti volt az infláció megugrása (Privátbankár)
Ezt jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke azon a háttérbeszélgetésen, amelyet azt követően tartott, hogy a Monetáris Tanács az alapkamatot 0,6 százalékon hagyta.
aug. 25
17:33
Összesett az okostelefonok piaca, ötödével estek az eladások (Portfolio)
A koronavírus-válság hatása nem kerüli el az okostelefongyártókat sem. 2020 második negyedévében mintegy 20%-kal estek az eladások év/év alapon. A Gartner kutatása szerint a 2019 második negyedévi 370 millió darabos eladással szemben 2020 második negyedévben 295 millió telefont adtak el, ez közel 20%-os visszaesést jelent. Szinte minden piacon érez
aug. 25
17:39
Rámentek a leállósávban közlekedőkre a rendőrök: repkedtek a 100 ezres bírságok (Portfolio)
Egyenként százezer, összességében csaknem hétmillió forint bírságot szabtak ki az M7-es autópálya budapesti, Pest, Fejér és Veszprém megyei szakaszán a leállósávokban haladó autósokra a hosszú hétvégén - közölte kedden az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján.
aug. 25
17:45
Örökös marad az otthoni munka a legnagyobb amerikai banknál (Portfolio)
A legtöbb Wall Street-i nagybank arra készül, hogy szeptemberben visszaküldik a kereskedőiket és a bankáraikat az irodába, de a JP Morgan Chase alkalmazottai örökre home officeban maradnak, emiatt pedig a többi pénzintézet vezetői is meggondolhatják magukat – írja a CNBC.
aug. 25
17:57
Hatalmasat ugrott az amerikai családi házak értékesítése (Portfolio)
Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben, 13,5 éves csúcsra nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, jelezve, hogy a lakáspiacot nem rengette meg a koronavírus-járvány, amely pedig a gazdaság egészét recesszióba taszította és tízmilliókat tett munkanélkülivé.
aug. 25
18:09
Megszenvedte a járványt a szlovén turizmus (ProfitLine)
Az első hét hónapban több mint ötven százalékkal csökkent a turisták száma Szlovéniában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt, a júliusi adatok azonban enyhe javulást mutattak - közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
aug. 25
18:09
19 ezer fős elbocsátással "ünnepli" az American Airlines, hogy újra leépíthet (Portfolio)
Októbertől ismét véghez vihetnek leépítéseket jelen állás szerint az állami mentőcsomagban részesült amerikai légitársaságok. Az American Airlines be is jelentett egy 19 ezer fős leépítést.
aug. 25
18:12
Magyar doksi is esélyes lehet az Európai Filmdíjra (Kreatív Online)
A holokauszt-túlélő Fahidi Évával készült dokumentumfilm, A létezés eufóriája Szabó Réka rendezésében korábban már több díjat is átvehetett.
aug. 25
18:21
Négynapos munkahét jöhet Németországban? Érdekes javaslat látott napvilágot (Portfolio)
Arra kéri a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall a tagintézményeit, hogy csökkentsék munkanapjaik számát heti négy napra annak érdekében, hogy ne legyen szükség tömeges elbocsátásokra – számol be a World Economic Forum. A német munkaügyi miniszter nyitott a javaslatra, de sokan ellenzik.
aug. 25
18:51
Koronavírus: újfajta kezeléssel próbálkozik az AstraZeneca (Portfolio)
Egy antitesteken alapuló koktél tesztelését kezdte meg a brit gyógyszergyártó, az AstraZeneca a koronavírus által okozott covid megelőzése és kezelése céljából.
aug. 25
18:53
A svédek szerint sikeres volt a járványkezelés, pedig még a kanyarban sincs a nyájimmunitás (Portfolio)
Svédország egészségügyi szakértői úgy látják, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés azzal, hogy nem zárt be az ország és nem tették kötelezővé a maszkhordást sem, sokan viszont kritizálják a svédeket, amiért 100 ezer főre számolva elég magas az országban a halálozási arány – írja a MarketWatch.
aug. 25
18:54
Megerősítették: a bozóttüzeket táplálja a klímaváltozás (Piac és Profit)
A klímaváltozás nyilvánvalóan táplálta a 2019-2020-as szezonban pusztító ausztráliai bozóttüzeket egy kedden bemutatott kormányzati jelentés szerint.

Keresés