Az intézmény vezetése úgy találta, hogy a járványvédelmi szempontból indokolt elővigyázatosság csak olyan mértékű korlátozások mellett volna lehetséges, amelyek már értelmetlenné tennék a legtöbb programot, ezért született a döntés.
A vérellátó főigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta, azonnal megnövelik a véradóhelyek számát, "nagy kihívás" az augusztus 20. miatti csökkenést behozni.
A kormány döntése szerint augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint az akkreditált nyelvvizsga-központok biztosítani tudják az ehhez szükséges feltételeket.
Szalmonella-szennyezettség gyanúja miatt visszahívták az Egyesült Királyságban gyártott EAT NATURAL müzliszeletet az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere (RASFF) jelzése alapján - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A német szociáldemokrata külügyi államtitkár Magyarországról tett kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző politikai vádaskodás - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján.
A Katasztrófavédelem kért hétvégén segítséget az újpesti Állatmentő Ligától, mert összesen öt denevér költözött be a János Kórház sebészetének folyosójára - számolt be az RTL Klub Híradója.
A BKK, a MÁV, és a Volán járatain is ellenőrzik a maszkviselést, az utóbbi kettőnél pedig a rendőrség is segíti a jegykezelők munkáját. A BKK járatain a járvány kezdetekor az emberek 97 százaléka viselt maszkot, mostanra azonban ez 87 százalékra csökkent. A BKK járműveiről le is szállíthatják az utasokat, ha nem takarják el a szájukat és az orrukat
Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 milló forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
A magyarok többnyire belföldön nyaraltak, de azért akadtak, akik a horvát tengerparton, Görögországban vagy Olaszországban pihentek a nyáron – mondta az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője.
Nem látta indokoltnak az EMMI, és a Müller Cecília által vezetett NNK sem, hogy változtassanak az iskolakezdési protokoll ajánlásain. A 1,5 méteres távolság a közösségi terekben javasolt, a maszkviselés felső tagozattól, és nem tanórán, de a csengőrendnek is szerepe lehet a járvány elleni védekezésben.
A DK gazdasági szakértője szerint a munkanélkülieket számon tartó statisztikákba nem számolják bele azokat, akik nem fordultak a munkanélküli hivatalhoz, valamint azokat a fiatalokat sem, akik külföldről jöttek haza, és nem dolgoznak itthon.
A tavaszi korlátozások után a magyarok növekvő bizalommal fordultak a vidéki Magyarország úti céljai felé, és a legtöbben külföld helyett a falusi turizmusban kerestek nyaralási lehetőségeket - mondta a Magyar Nemzetnek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
A főváros vezetése évek óta vitatja az osztalékszámítás szabályait, mégis fizet a francia - egyébként kisebbségi - tulajdonosoknak, mint a katonatiszt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/25/1463/
Hosszabb menetidővel kell számolni a reggeli órákban a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon egy korábbi baleset miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel kedden.
A gazdák egy része már augusztus utolsó napjaiban megkezdheti a terület jellegzetes kékszőlőfajtáinak szüretelését a villányi borvidéken - közölte a mintegy 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára.
Mai napig nem tudták teljesen feldolgozni a történteket az Operettszínház zaklatási botrányának érintettjei. Többen jogvédelemért folyamodtak, és ha a minisztérium nem lép, közös pert indítanak.
Új jelölt érkezett az MSZP férfi társelnöki posztjára Őri László, Óbuda önkormányzati képviselője személyében - erről Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan számolt be az Egyenes Beszédben.
A német szociáldemokrata külügyi államtitkár Magyarországról tett kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző politikai vádaskodás - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Szalmonella-szennyezettség gyanúja miatt visszahívták az Egyesült Királyságban gyártott EAT NATURAL müzliszeletet az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere (RASFF) jelzése alapján - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
A szabad városok polgármesterei látogattak el hozzánk a Városházára, mintegy 36 településvezető vagy alpolgármester – számolt be Karácsony Gergely Facebook-oldalán.
Mint arról már mi is beszámoltunk Dzsudzsák Balázs nem került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe. Marco Rossi a döntést M4Sprotnak úgy indokolta: "Dzsudzsának március óta klubja sincs és március közepe óta pályára sem lépett és lassan szeptember van. Balázs 33 éves és féléves kihagyás van mögötte, így nem tudtuk meghívni."
A Katasztrófavédelem kért hétvégén segítséget az újpesti Állatmentő Ligától, mert összesen öt denevér költözött be a János Kórház sebészetének folyosójára - számolt be az RTL Klub Híradója.
A BKK, a MÁV, és a Volán járatain is ellenőrzik a maszkviselést, az utóbbi kettőnél pedig a rendőrség is segíti a jegykezelők munkáját. A BKK járatain a járvány kezdetekor az emberek 97 százaléka viselt maszkot, mostanra azonban ez 87 százalékra csökkent. A BKK járműveiről le is szállíthatják az utasokat, ha nem takarják el a szájukat és az orrukat
Nem látta indokoltnak az EMMI, és a Müller Cecília által vezetett NNK sem, hogy változtassanak az iskolakezdési protokoll ajánlásain. A 1,5 méteres távolság a közösségi terekben javasolt, a maszkviselés felső tagozattól, és nem tanórán, de a csengőrendnek is szerepe lehet a járvány elleni védekezésben.
A DK gazdasági szakértője szerint a munkanélkülieket számon tartó statisztikákba nem számolják bele azokat, akik nem fordultak a munkanélküli hivatalhoz, valamint azokat a fiatalokat sem, akik külföldről jöttek haza, és nem dolgoznak itthon.
A tavaszi korlátozások után a magyarok növekvő bizalommal fordultak a vidéki Magyarország úti céljai felé, és a legtöbben külföld helyett a falusi turizmusban kerestek nyaralási lehetőségeket - mondta a Magyar Nemzetnek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
Mai napig nem tudták teljesen feldolgozni a történteket az Operettszínház zaklatási botrányának érintettjei. Többen jogvédelemért folyamodtak, és ha a minisztérium nem lép, közös pert indítanak.
Már benyújthatók a támogatási kérelmek a Pest megyei szállodák fejlesztését és bővítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós fejlesztési források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t kedden.
A koronavírus-járvány miatt mindössze ötszáz fő részvételével megrendezendő közéleti évadnyitó rendezvényen számos miniszter és államtitkár is részt vesz ellenzéki politikusokkal vitatkozva szakterületük kérdéseiről.
Koncz Zsuzsa néhány nappal ezelőtt arról tájékoztatta rajongóit, hogy hosszas egyeztetések után végül úgy döntöttek, jövő évre halasztják az októberre meghirdetett arénás koncertjét. De addig is szeretnének örömet szerezni rajongóinak, ezért kárpótlás gyanánt új dalokat ígértek.
24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5215 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 94 éves krónikus beteg, így az elhunytak száma 614 főre emelkedett, 3716-an pedig már meggyógyultak.
Egy életmentés és közel háromezer szakszerűen ellátott sérülés – ez az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) mérlege. A Magyar Vöröskereszt önkéntes elsősegélynyújtóinak a kagylók okozta vágások, valamint a kisebb sportsérülések adták a legtöbb feladatot.
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában, miután 4,9 százalékkal, 2488-cal több gyerek született és 5,1 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Szeptemberig biztosan maradnak az ideiglenes felfestések a biciklisávok esetében, a főváros augusztus végéig várja a lakosság visszajelzését a kérdésben. Kerpel-Fronius Gábor szerint a cél az, hogy csökkenjen a forgalom, ezáltal pedig a belváros is élhetőbbé váljon.
A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal csökkent Magyarországon. De azért még bő 20 ezerrel kevesebben vagyunk idén is.