Tegnap ismét vásárolt az OTP saját részvényeiből, ezúttal az elmúlt napokhoz képest némileg többet, 70 ezer darabot vett, ezzel idén már 68,5 milliárd forintot költött a bank erre a célra.
Az előzetes adatok szerint 2020 január–júliusában a születések száma 4,9 százalékkal több, a halálozásoké 5,1 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 23 százalékkal, 6480 fővel csökkent 2019 január–júliusához képest - közölte a KSH.
Pluszban zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, amely elsősorban a vakcinahíreknek volt köszönhető, az S&P500 részvényindex történelmi csúcson nyitott és az egész hétfői kereskedésben megőrizte mérsékelt emelkedését. Ázsiában is kitartott a jó hangulat, miután kedvező hírek érkeztek az USA-Kína közti kereskedelmi megállapodással kapcso
A keddi nap hangulatát egyértelműen az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntése határozhatja meg a forint piacán, bár a kamat szinte biztosan nem változik, a jegybank közleményét árgus szemmel figyelhetik a befektetők. A forint egyelőre 352 közelében kezdi a napot miután tegnap is folytatta a felfelé araszolást az árfolyam.
Már benyújthatók a támogatási kérelmek a Pest megyei szállodák fejlesztését és bővítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós fejlesztési források felhasználásáért felelős államtitkára.
Az S&P Dow Jones Indices hétfőn bejelentette, hogy jelentős változás jön az amerikai blue chipeket tömörítő Dow Jones részvényindexnél, ebben az évtizedben másodszor, az évezredben pedig harmadik alkalommal kerül ki három komponens az indexből, és kerül azok helyére három másik részvény.
A koronavírus-fertőzésen átesett betegek vérplazmájával zajló kezelések továbbra is kísérleti terápiának számítanak - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Pluszban zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, amely elsősorban a vakcinahíreknek volt köszönhető, az S&P500 részvényindex történelmi csúcson nyitott és az egész hétfői kereskedésben megőrizte mérsékelt emelkedését. Ázsiában is kitartott a jó hangulat, miután kedvező hírek érkeztek az USA-Kína közti kereskedelmi megállapodással kapcso
A koronavírus-válság jelentős változásokat okozott az intézményi ingatlanbefektetők befektetési stratégiáiban. Az Union Investment felmérése szerint a befektetők az alacsonyabb kockázatú és alacsonyabb hozamú befektetéseket részesítik előnyben - írja a CRE Herald. Íme a felmérés részletei.
Nem vennéd jó néven, ha a következő négy évben Joe Biden vagy Donald Trump lenne az USA elnöke? Jobb, ha tudod, hogy azok a befektetők, akik az elmúlt 15 évben bármely amerikai elnökjelölt - akár demokrata, akár republikánus - elleni protestálásuk jeleként megszabadultak az amerikai részvényeiktől, kivétel nélkül hatalmas árfolyamnyereségekről mara
Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták kedden német lapok.
Elemzői háttérbeszélgetést tart délután fél négytől Virág Barnabás, az MNB alelnöke „a monetáris politika aktuális kérdéseiről” – derül ki a jegybank keddi meghívójából.
A keddi nap hangulatát egyértelműen az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntése határozhatja meg a forint piacán, bár a kamat szinte biztosan nem változik, a jegybank közleményét árgus szemmel figyelhetik a befektetők. A forint egyelőre 352 közelében kezdi a napot miután tegnap is folytatta a felfelé araszolást az árfolyam.
Online előadásunkon profi előadónk ízelítőt ad a tőzsde rabul ejtő világából. Megismered, mely tényezőkre kell fókuszálnod, hogy eredményesen lovagold meg a tőzsdei hullámokat.
A Masterplast árbevétele a második negyedévben 27,499 millió euró volt, ami 4 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától, a cégcsoport adózott nyeresége elérte az 1,838 millió eurót, szemben a bázisidőszak 1,824 milliós nyereségével - közölte az építőipari szigetelőanyagokat gyártó és értékesítő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honla
Júliusban a koronavírus-járvány kirobbanása óta először csökkent az álláskeresők száma havi alapon. A mérséklődés azonban szezonális hatásoknak az eredménye, de jó hír, hogy a járvány kirobbanása óta tartó romló tendencia megállt. Az előző év azonos időszakához képest így is 120 ezerrel több az álláskereső, számuk eléri a 366 ezret. A főbb trendek
Minél többen hordanak maszkot, annál gyorsabb lehet a gazdaság kilábalása is a jelenlegi válságból, így a maszkok gazdasági haszna sokkal nagyobb, mint sokan gondolnák – derül ki az Economist cikkéből. A lap számításai szerint egyetlen amerikai egynapos maszkviselése több mint 56 dollárnyi GDP-kieséstől mentheti meg a gazdaságot. Emiatt a kormányok
India, Japán és Ausztrália a színfalak mögött aktív, Kínát feltartóztató tárgyalásokat kezdtek beszállítási láncaik szorosabb koordinálásáról. India elkezdett lobbizni azért, hogy Moszkva csatlakozzon a Washington által vezetett Indo-csendes-óceáni szövetséghez – amellyel teljes lenne Kína bekerítése. Káncz Csaba jegyzete.
A mostani uniós ciklusban összesen 1300 milliárd forintnyi keret volt közlekedésfejlesztésre, míg a 2021-2027-es ciklusban csupán vasútfejlesztésre akár 2000 milliárd forint is elérhető lesz és ahhoz, hogy ezt a rengeteg pénzt időben le tudja kötni a kormány, most arról döntött, hogy 20 vasútfejlesztési projekt kellő előkészítésére 32 milliárd fori
Júliusban a koronavírus-járvány kirobbanása óta először csökkent az álláskeresők száma havi alapon. A mérséklődés azonban szezonális hatásoknak az eredménye, de jó hír, hogy a járvány kirobbanása óta tartó romló tendencia megállt. Az előző év azonos időszakához képest így is 120 ezerrel több az álláskereső, számuk eléri a 366 ezret. A főbb trendek
Elemzők által vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe. A felmérésbe bevont vállalkozások a vártnál jobbnak ítélték meg aktuális üzleti környezetüket, ugyanakkor a becsültnél kevésbé javult jövőbeni kilátásaikról alkotott véleményük.
A Gloster tegnap megállapodást írt alá a Microsoft Dynamics 365 Business Central vállalatirányítási rendszer bevezetéséről a megoldás egyik hazai specialistájával, az Appvision Kft-vel.
Több munkavállalóra, valamivel magasabb árbevételre számítanak a nyár utolsó hónapjára és a szeptemberre az üzemeltető cégek. Júniusban a várakozásoknál jobban teljesített a szektor, 2,2%-kal több lett az árbevételt, a nyereséget, a létszámot és a kintlévőségeket összesítő LVKVI index. Az újranyitást követően visszaálló épület kihasználtság jótékon
Új trend van kibontakozóban, amely a második hullám előszobájában biztosan nem járul hozzá a járvány leküzdéséhez. Állítólag sehol a világon nem volt még olyan vírus-szkeptikus konferencia, mint augusztus 21-én Magyarországon.
Bár a koronavírus-járványnak többségében negatív hatása volt a gazdasági folyamatokra, vannak olyan szegmensek, melyekre pozitívan hatott. Ilyen például a lakberendezési piac, ahol számos területen növekedés volt tapasztalható - derül ki a Wallplex Magyarország legfrissebb felméréséből.
Júliusban 8523 gyermek jött világra, ami 145 újszülöttel, 1,7%-kal több, mint 2019 júliusában. Bár az év eleji gyors növekedéshez képest a nyár közepe - hasonlóan az előző hónapokhoz - már kisebb emelkedést hozott, de így is kifejezetten kedvező tendenciát láthatunk. Sőt, mivel júliusra szezonálisan is sok gyermek születése a jellemző, a mostani sz
Ismét jó a hangulat a tőzsdéken, az amerikai-kínai kereskedelmi vita kilátásai mellett a német GDP-adat is hozzájárulhatott ehhez. A BUX alulteljesítő, de pozitív, a forint viszont gyengül. Az MNB ülésétől nem várnak konkrét intézkedéseket az elemzők, de nagyon figyelnek majd, hogyan értékelik a legutóbbi, nem túl jó hazai adatokat. Világklasszis n
A Porsche elleni vizsgálatban érintett gyártmányokat 2017 előtt fejlesztették, az európai piacon értékesítették, az aktuális kínálatban nem szerepelnek.
Elemzők által vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.
A második negyedévben több mint 13 százalékos visszaesést könyvelhetett el a magyar gazdaság, ez csak picivel jobb az uniós átlageredménynél, a régiós országok viszont kisebb hanyatlással zárták a második negyedévet. Többéves távlatban, 2015-höz képest még pluszban van a magyar gazdaság. Az év hátralévő részében sok a bizonytalan tényező, de a most
Húsz vasúti fejlesztés előkészítéséhez ad több mint 32 milliárd forintot a kormány. A pénzt a 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban ilyen beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrás sikeres lekötése érdekében teszik félre.
Az első féléves 6,1 százalékos zuhanás és a kormány által a harmadik negyedévre várt, nem számszerűsített további visszaesés alapján nagyjából ekkora gazdasági bővülésre lenne szükség 2020 utolsó negyedében ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,3-2 százalékos idei növekedési prognózisa teljesüljön. Feltéve, hogy az MNB nem változtat az előrejel
Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták német lapok.
Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták kedden német lapok.