2020. június 12. péntek

jún. 12
11:18
A március óta nem látott zuhanásra gyors fordulat jött Európában (Privátbankár)
A tegnapi csúnya, sok tőzsdén március óta nem látott zuhanás után ma kezdetben nagy bizonytalanság jellemezte az európai tőzsdéket. Egyes indexek pluszban, mások mínuszban voltak, de azután fordulat következett, és mostanra egy százalék körüli plusz a jellemző. Az amerikai határidős indexek is emelkedést vetítenek előre. A hazai index a nyertesek k
jún. 12
11:18
Operatív törzs: megvan, mi marad velünk a járvány új szakaszában is (Portfolio)
A kórházainkban 290 főt ápolnak koronavírus-betegként, 20-an vannak még lélegeztetőgépen - jelezte Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy Budapesten a szennyvízminták a fertőzöttség lecsengését mutatják.
jún. 12
11:24
Hiába javul a helyzet Magyarországon, tovább tombol a járvány (Piac és Profit)
Nagyon mást mutat a hazai és a nemzetközi tendencia, a világ többi részében gyorsan terjed a koronavírus.
jún. 12
11:26
Már látszik a járvány a lakáshiteleknél (Piac és Profit)
A járványhatás a lakáshitelek piacán is megjelent: a bankok több mint 69 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket áprilisban, ez pedig 18 százalékos csökkenésnek felel meg éves szinten. Erre a visszaesésre számítani lehetett a járványhoz köthető korlátozások, a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet miatt.
jún. 12
11:28
Óriási az érdeklődés – ráugrottak a cégek a megnyitott pénzcsapra (Piac és Profit)
Nagyon népszerű a turisztikai szálláshelyek fejlesztésére megalkotott program.
jún. 12
11:30
Eddig több mint 12 ezren pályáztak magánszálláshelyek felújítására (Portfolio)
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd forint értékben, amely a hatvanmilliárd forintos keretösszeg több mint fele - mondta a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprof
jún. 12
11:36
Az ABB és a HPE együttműködik a szuperszámítógépek energiafogyasztásának csökkentése érdekében (ProfitLine)
AZ ABB és a Hewlet Packard Enterprise (HSE) által közösen kifejlesztett technológia jelentősen csökkenti a nagy teljesítményű szuperszámítógépek energiafogyasztását, és növeli ezek számítási teljesítményét és megbízhatóságát.
jún. 12
11:36
Müller Cecília elárulta, lehet-e a járvány új szakaszában kézfogással üdvözölni egymást (Portfolio)
A kórházainkban 290 főt ápolnak koronavírus-betegként, 20-an vannak még lélegeztetőgépen - jelezte Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy Budapesten a szennyvízminták a fertőzöttség lecsengését mutatják. Kérdésre válaszolva pedig azt is elmondta, hogy már lehet üdvözölni egymást kézfogással.
jún. 12
11:36
Folytatódik a kamatzúzás: ismét jöhet a hitelláz Magyarországon? (Pénzcentrum)
Látványosan visszaesett a személyi hitelezés a járvány időszakában, a legfrissebb adatok szerint az öt évvel korábbi szintet ütötte meg az áprilisi kihelyezések összege. Viszont a kamatok még nagyobbat zuhantak, a márciusi átlagos kamatláb
jún. 12
11:38
Kétszázezer embernek segítettek a bértámogatási programokkal Magyarországon (Portfolio)
Már mintegy kétszázezer embernek segítettek a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásokkal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón, mielőtt támogatási okiratot adott át a Hungarospa Zrt.-nek.
jún. 12
11:40
Az ingatlanosokon csapódik majd a vírus ostora? - Egy részén biztos (Portfolio)
Közhelyes és egyben borzasztóan sajnálatos, de az egyik legalacsonyabb társadalmi megbecsüléssel bíró szakmák egyike (számtalan okból kifolyólag) az ingatlanközvetítő. Ők azok, akik egy előre meghatározott jutalékért cserébe igyekeznek vevőt találni eladó lakásunkra, és ha ez sikerül, akár milliók is üthetik a markukat (ha elég drága az ingatlan).
jún. 12
11:42
Míg a fiatalok vásárolták, a nyugdíjasok eladták a részvényeket a karanténban (Privátbankár)
Sportfogadás helyett is inkább a tőzsdén kaszinózik sok ember az utóbbi időben a Hold Alapkezelő szerint. A profi befektetők alulpozícionálják magukat, a kisbefektetők ezerrel veszik a részvényeket. A fiatalok vesznek, az idősebbek inkább eladnak. Ez ritkán szokott jó véget érni. A magyar részvénypiaccal nincs nagyobb baj, de korábban drága volt, v
jún. 12
11:42
Már kétszázezer embernek segítettek a bértámogatási programokkal (Demokrata)
A csökkentett munkaidőben foglalkoztatottaknak segítő munkahelyvédelmi támogatást eddig 13 ezer cég igényelte 160 ezer munkavállalónak.
jún. 12
11:48
Matolcsy György átalakítást hajtott végre az MNB-ben (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank vezetőjének csütörtöki rendelete alapján az alelnökök irányítása alá tartozó területek változtak.
jún. 12
11:48
Felpattant az európai tőzsdék a tegnapi csúnya esés után (Portfolio)
Hatalmas eséssel fejezték be a csütörtöki kereskedést mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdék. Reggel még úgy tűnt, hogy az esés folytatódni fog, azonban a délelőtt második felére felpattantak az európai tőzsdék. A magyar tőzsde is ledolgozta a korábbi esést, a blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
jún. 12
11:48
Türelmi időszakot biztosítanak az online számlaadat-szolgáltatás ellenőrzésben (Agrofórum)
Kedvezően fogadta a Pénzügyminisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) kezdeményezését, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) 2020. július 1. és szeptember 30. között szankciómentes türelmi időszakot biztosít az online számlaadat-benyújtásra való zökkenőmentes átállásra. A türelmi időszak valamennyi, Magyarországon gazdasági tevékenységet v
jún. 12
11:54
Magyarázkodnia kell a Zoom-nak – kinek az oldalán állnak? (Piac és Profit)
A kínai kormányhoz fűződő viszonyának és adatgyűjtési gyakorlatának tisztázására kérte a Zoom videokommunikációs vállalatot három amerikai törvényhozó pénteken, miután a cég bejelentette, hogy Peking kérésére felhasználói fiókokat függesztett fel.
jún. 12
11:57
100 nap koronavírus-járványban: ritkán látott ábrák a magyar helyzetről (Menedzsment Fórum)
Az első koronavírusos beteget március 4-én diagnosztizálták Magyarországon egy iráni diáknál. Azóta már 100 nap telt el.
jún. 12
12:06
Egy hét alatt 12 ezren pályáztak magánszálláshelyek felújítására (ProfitLine)
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd forint értékben, amely a hatvanmilliárd forintos keretösszeg több mint fele - mondta a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprof
jún. 12
12:06
Már több mint százezer regisztrált felhasználója van a Mol Bubinak és meg is újul (NRGreport)
Rekordszámú, több mint négyezer új ügyfele lett a Mol Bubi közbringarendszernek áprilisban, és átlépte a százezret a regisztrált ügyfelek száma - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 12
12:12
Felpattantak az európai tőzsdék a tegnapi csúnya esés után (Portfolio)
Hatalmas eséssel fejezték be a csütörtöki kereskedést mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdék. Reggel még úgy tűnt, hogy az esés folytatódni fog, azonban később felpattantak az európai tőzsdék. A magyar tőzsde is ledolgozta a korábbi esést, a blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
jún. 12
12:24
Szijjártó elárulta, hogyan hozzák helyzetbe a magyar cégeket (Piac és Profit)
A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a hazai vállalatokat, hogy az új világgazdasági korszakban a lehető legjobb startpozícióból vehessék fel a versenyt - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 12
12:33
Müller Cecília megengedte, hogy újra kezet fogjunk egymással (Menedzsment Fórum)
Ellenben azt mégsem jelentette be, hogy visszatérhet az egészségügyi ellátás a normális üzemmódba.
jún. 12
12:42
Gyorsul a járvány terjedése, Kijevben újra szigorítanák a korlátozásokat (Portfolio)
Ukrajnában második napja közelíti meg az újonnan azonosított koronavírusos betegek száma a hétszázat, az ország egyik legfertőzöttebb területén, a fővárosban is gyorsult a fertőzés terjedése, emiatt a kijevi városvezetés a korlátozások szigorítására készül - közölte Volodimir Bondarenko, a főpolgármester tanácsadója pénteken egy tévéműsorban.
jún. 12
12:43
Egyelőre a papír a legmenőbb a számlát kiállító vállalkozók között (FinTechRadar)
A digitalizáció elkezdődött, de az ügyfélnél számlát kiállító vállalkozókat még nem győzték meg a fintechek, hogy akár okostelefonon is ki lehet állítani egy számlát.
jún. 12
12:48
Taroltak a METU diákjai a 7. Savaria Filmszemlén (Kreatív Online)
Disztópikus jövő, harmincas évek Párizsa - négy díjjal jöttek haza a METU hallgatói a filmszemléről.
jún. 12
12:50
EsportGuru néven új, ingyenes e-sport csatorna indul a mindiGO felületén (Kreatív Online)
Az Esport1 és az Antenna Hungária együttműködésével megvalósuló új online tévécsatornán az elektronikus sportoké és a videojátékoké a főszerep.
jún. 12
12:54
Új számok a kormány bértámogatási programjáról (Piac és Profit)
Az ITM államtitkára Hajdúszoboszlón tartott tájékoztatóján árult el újabb részleteket.
jún. 12
12:56
Mi hangzott el a mai operatív törzsön? (Piac és Profit)
Müller Cecília megengedte, hogy újra kezet fogjunk egymással. Ellenben azt mégsem jelentette be, hogy visszatérhet az egészségügyi ellátás a normális üzemmódba.
jún. 12
13:06
Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás Magyarországon (Portfolio)
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 12
13:18
Szeptemberben indul a tűzoltójárművek gyártása Kaposváron (Portfolio)
Várhatóan szeptemberben indul a termelés az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó állami tulajdonú BM Heros Zrt. 810 millió forintból épülő kaposvári gyártóközpontjában - közölte Szita Károly polgármester a somogyi megyeszékhelyen pénteken, a létesítmény bokrétaavatóján.
jún. 12
13:20
Elmarad idén a Savaria Történelmi Karnevál (Portfolio)
A koronavírus-járvány veszélyei miatt nem rendezik meg idén augusztusban a Savaria Történelmi Karnevált - jelentette be a szervezőkkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Nemény András, Szombathely polgármestere.
jún. 12
13:21
Hétfőtől helyreáll az egészségügy megszokott eljárásrendje (Menedzsment Fórum)
Megint mindenkit el lehet látni minden panasszal minden alkalmas egészségügyi intézményben.
jún. 12
13:21
Vajon miért nem lepődtünk meg, alaposan összezuhant az ipar? (TőzsdeFórum)
2020 áprilisában az ipari termelés volumene 36,8%-kal csökkent.
jún. 12
13:22
Mutatjuk, hogy merre mennek tovább az amerikai tőzsdék egy ekkora esés után (Portfolio)
Március óta nem látott mértékben estek mind a tengerentúli tőzsdék csütörtökön. Ha a historikus eseményeket nézzük, akkor viszont nincs ok a pánikra, hiszen a nagy eséseket követő kereskedési napokon általában emelkedett az S&P 500, hosszútávon pedig nagy esély van rá, hogy feljebb kerül majd az index.
jún. 12
13:24
Megvannak a számok: tényleg hatalmas pofont kapott Magyarország (Piac és Profit)
Áprilisban minden idők legnagyobb mértékében esett az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése havi és éves szinten a koronavírus-járvány miatt, Magyarország a negatív lista elejére került.
jún. 12
13:24
67 balatoni strand újul meg (Portfolio)
Az idén 2,7 milliárd forint értékben 67 strand újul meg a Balatonnál - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Zánkán a községi strand fejlesztéseinek átadásán.
jún. 12
13:27
Kiemelten támogatják a mezőgazdasági öntözésfejlesztést (Agrofórum)
Az Agrárminisztérium kiemelten támogatja a mezőgazdasági öntözésfejlesztést – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Öntözési Szakmai Napon, csütörtökön, Szolnokon.
jún. 12
13:30
Európa mélypontján a magyar ipar (Privátbankár)
Áprilisban minden idők legnagyobb mértékében esett az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése havi és éves szinten a koronavírus-járvány miatt.
jún. 12
13:30
Kapkodnak az ingyenpénz után: egy hét alatt csaknem 12 ezre pályáztak (Pénzcentrum)
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd forint
jún. 12
13:33
Negyedével zuhant az orosz olajexport (NRGreport)
Oroszország olajexportból származó bevétele 30,02 milliárd dollár volt az idei első négy hónapban, 25 százalékkal kevesebb a tavalyinál.
jún. 12
13:39
Európa legnagyobb bukását produkálta a magyar ipar (Menedzsment Fórum)
Áprilisban minden idők legnagyobb mértékében esett az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése havi és éves szinten a koronavírus-járvány miatt, Magyarország a lista elejére került.
jún. 12
13:42
Megdöbbentő adatokkal lett Magyarország a legrosszabb az EU-ban (Infostart)
A járvány nyomán leálló termelés az áprilisi ipari termelői adat eddigi legnagyobb havi és éves szintű visszaesését mutatja az unióban. Magyarországon volt a legnagyobb visszaesés.
jún. 12
13:51
Kifejezetten hirdetőknek rakott össze egy ingyenesen elérhető kisokost az IAB (Kreatív Online)
A digitális videós hirdetésekkel kapcsolatos legfontosabb információkról állítottak össze infocsomagot.
jún. 12
13:54
Mesterséges intelligenciával segíti a géndiagnosztikát a 4iG (Portfolio)
A személyre szabott DNS-térképek elemzésében és kiértékelésében segít a 4iG új szoftvercsomagja, amelynek megalkotására az informatikai társaság közel 400 millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. A fejlesztés összköltsége meghaladja a 800 millió forintot, amelynek eredményeként a világpiacon egye
jún. 12
14:00
Extrém gyümölcsdrágulás Magyarországon (Infostart)
Áprilisban is folytatódott a magyar mezőgazdasági termelői árak két számjegyű emelkedése éves összevetésben. A járvány okozta logisztikai nehézségek miatt megugró belföldi kereslet mellett főként az ipari növények drágulása hajtotta fel az árakat.
jún. 12
14:00
Patai Mihályhoz kerül a hitelösztönzés irányítása az MNB-ben (Portfolio)
Patai Mihály alelnökhöz kerül a Magyar Nemzeti Banknál a hitelösztönzés irányítása – derült ki az MNB legújabb rendeletéből.
jún. 12
14:02
130 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag első elemeiről döntött a német kormány (Portfolio)
Elfogadta a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására összeállított 130 milliárd eurós gazdaságösztönző programjának első elemeiről szóló törvényjavaslatokat a német kormány, a pénteki rendkívüli ülésen adócsökkentésekről, a családok, valamint a kis- és a közepes méretű vállalkozások újabb támogatásáról döntött.
jún. 12
14:06
Mennyi szélenergiát termelnek az EU-s országok? Ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
A szélturbinák névleges teljesítménye, Megawatt
jún. 12
14:06
15 milliárd forintos kötvénykibocsátás jöhet az AXIÁL-nál (Portfolio)
A Scope Ratings közzétette az AXIÁL Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft értékelését, a cég BB- kategóriába került a hitelminősítőnél, stabil kilátások mellett, a vállalat kötvényeinek besorolása BB lett. Az AXIÁL 15 milliárd forintos kötvénykibocsátást hajthat végre, az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében.

Keresés