A digitális videós hirdetésekkel kapcsolatos legfontosabb információkat foglalta össze az IAB Hungary abban a Digitális Videó Tudástár című, ingyenesen letölthető kiadványban, melyet a szakmai szervezet Digitális Videó Munkacsoportja készített. “A digitális videós hirdetés sikere töretlen és szerepe a médiamixen belül egyre hangsúlyosabb. Nem is
Chicagóban a búza ára 1,6 százalékkal csökkent, a kukorica kurzusa viszont 0,8 százalékkal drágult, míg a szójababé gyakorlatilag stagnált. Párizsban rossz napja volt a kereskedőknek, mind a négy fontos agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a takarmánybúza és a repce ára is csökkent.
A legfrissebb statisztikák alapján világszerte már több mint 7,5 millióan fertőződtek meg koronavírussal, a járványban már több mint 421 ezren veszítették el az életüket. A helyzet több országban is súlyos, Dél-Amerikában és a Karib-térségben gyorsul a járvány terjedése. Koronavírus hírek egy helyen.
Csányi Sándort Gattyán György és Mészáros Lőrinc követi a leggazdagabb magyarok listáján a Szakonyi Péter és munkatársai által szerkesztett, frissen megjelent 100 Leggazdagabb magyar kiadvány szerint. A 100 leggazdagabb magyar becsült vagyona 4568,1 milliárd forintra csökkent 64,9 milliárd forinttal, miután a 2019-es céges beszámolók mellett a márc
Az Egyesült Királyság gazdasága áprilisban meredeken bezuhant az előző hónaphoz képest, ahogy a koronavírus miatt korlátozták a lakosság mozgását, és lezárásokat rendeltek el.
Ma 11 órától tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs, ahol szó lesz a legfrissebb hazai és nemzetközi járványügyi statisztikákról, a pandémiával kapcsolatos intézkedésekről.
14-el nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban az elmúlt 24 órában, és újabb 2 idős, krónikus beteg hunyt el. Az aktív fertőzöttek száma 1051 fő, és 20-an vannak lélegeztetőgépen.
Péntek reggel 345 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben miután tegnap nagyon elromlott a nemzetközi hangulat a piacokon, a befektetők ismét elkezdtek a koronavírus-járvány második hullámától tartani. Estére a magyar deviza is 346 fölé gyengült, de a többi feltörekvő deviza is hasonló jelentős eséssel reagált a félelmekre.
Az OTP csütörtökön tovább vásárolta saját részvényeit, tegnap 2,19 milliárd forint értékben vásárolt OTP-részvényeket, idén összesen már 29,6 milliárd forintot fordítottak részvényvásárlásra.
Áprilisban az ipari termelés volumene 36,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól munkanaphatástól megtisztítva, havi alapon szezonálisan igazítva 30,5%-kal csökkent a termelés, erősítették meg a KSH részletes adatai a gyorsbecslést. Ilyen nagy visszaesést még a 2008-2009-es világgazdasági válság időszakában sem láthattunk. A koronavírus-járvány mia
Nemcsak Budapesten drágultak extrém mértékben a helyi jövedelemszinthez képest az ingatlanok, de számos megyeszékhelyen is megnehezítette ez a lakáshoz jutást.
Hatalmas eséssel fejezték be a csütörtöki napot a tengerentúli tőzsdék, a Dow 6,9 százalékos zuhanása mellett az S&P500 5,9 százalékot esett, míg a Nasdaq 5,3 százalékkal került lejjebb. Ázsiában lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek pénteken, a befektetőket az aggasztotta, hogy koronavírus fertőzések számának növekedése visszavetheti a gazd
A Márkamonitor május elején Koronavírus Krónika címmel kisinterjú-sorozatot indított. A legkülönbözőbb szektorokban dolgozó kollégákat kérdeztük arról, hogyan érintette a cégét és az iparágát a pandémia, és ő maga milyen tanulságokat vont le az elmúlt hetek mindent felforgató eseményeiből. A járványhelyzet azóta enyhült, fokozatosan megszűnnek a ko
A generációváltás mögött nemcsak cégek, hanem emberek, tulajdonosok állnak, ezért nagyon fontos megismerni a tulajdonosok valós szándékát, céljait - vélekedett előadásában Veisz Ákos, a Danube Capital elnök-vezérigazgatója a Hiventures és a Portfolio közös online konferenciasorozatának második, Tudatos felkészülés a generációváltásra című rendezvén
Az Adaptive Media kereskedelmi igazgatója a Media-Digital Hungary virtuális térben zajló konferencia előadójaként számolt be arról, milyen kettős folyamat játszódott le az online térben az elmúlt hónapokban, illetve mire lehet számítani a következő időszakban.
A turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány több eszközzel is segíti a turisztikai vállalkozásokat az újraindulásban - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
Kedvezően fogadta a Pénzügyminisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezését, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2020. július 1. és szeptember 30. között szankciómentes türelmi időszakot biztosít az online számlaadat-benyújtásra való zökkenőmentes átállásra. A türelmi időszak valamennyi, Magyarországon gazdasági tevékenységet v
Sokan gondoltak arra, hogy kijátsszák a rendszert, papíron taxissá válnak, hogy nagyobb támogatást kapjanak az elektromos autókra. Ezt a jogalkotók is észrevették, úgyhogy még az új pályázat indulás előtt bezárták ezt a kiskaput. Hétfőtől
A járványügyi veszélyhelyzetben felértékelődött az élelmiszerek tartóssága, csomagolt jellege, valamint előtérbe kerültek az otthoni sütés-főzéshez szükséges termékek - állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Kereskedelem Intézete és a TÉT Platform járvá
Nagyot esett az olaj ára csütörtökön, a lejtmenet ma is folytatódott, miután a piaci szereplők koronavírus-járvány második hulláma miatt aggódtak. A júliusi leszállítású WTI jegyzése ma 3,3 százalékot esett, míg a szeptemberi leszállítású Brent árfolyama 2,6 százalékkal került ma lejjebb.
A bizalom kialakítása, szervezett, független menedzsment, megfelelő finanszírozási mix, külső támogató bevonása, transzparens működés és tudatos felkészülés - így foglalhatók össze a generációváltás sikeres lebonyolításának összetevői a Hiventures és a Portfolio "Tudatos felkészülés a generációváltásra" című panelbeszélgetés résztvevői szerint. A h
A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt - közölte a cseh vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Áprilisban az ipari termelés volumene 36,8 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 36,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz képest 30,5 százalékkal visszaesett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás - erősítette meg pénteken második becslésével a Központi Statisztikai Hivat
Donald Trump amerikai elnök 2017-es hatalomra kerülésekor felfüggesztette a Csendes-óceáni Partnerség névre keresztelt kereskedelmi egyezmény tárgyalásait, és az ország befolyása ezzel jelentősen csökkent Délkelet-Ázsiában. A térség szakártői egyöntetűen úgy gondolják, hogy Kína befolyása csak nőni fog a következő 10 évben, míg az USA befolyása csö
Sok cégnél bevált a koronavírus miatt bevezetett távmunka, ezért több vállalkozás kezdte ezt kihasználva csökkenteni költségeit. Már most tapasztalható, hogy visszaesett az irodák iránti kereslet, főként Budapest belvárosában. Feljövőben vannak azonban a külső kerületek és vidéki városok olcsóbb irodái, valamint az alkalmanként bérelhető helyiség
Megérkeztek a részletes adatok minden idők legnagyobb, a magyar ipari termelést érintő visszaeséséről. A gazdaság motorja, az autógyártás teljesen lefulladt, a teljesítmény tavalyhoz képest 80 százalékkal zuhant - jelenleg nem is a legfajsúlyosabb feldolgozóipari ág Magyarországon a járműgyártás. A nagyobb súlyú ágak közül az élelmiszeripar úszta m
Idén is jól szerepeltek a hazai ingatlanmágnások a frissen megjelent 100 Leggazdagabb magyar kiadvány listáján. A 100 leggazdagabb magyar becsült vagyona 4568,1 milliárd forintra csökkent 64,9 milliárd forinttal, miután a 2019-es céges beszámolók mellett a márciusi-májusi árfolyammozgásokat is figyelembe vették. Bár a 100 leggazdagabb közül mindöss
Hatalmas eséssel fejezték be a csütörtöki kereskedést mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdék. Reggel még úgy tűnt, hogy az esés folytatódni fog, azonban a délelőtt második felére felpattantak az európai tőzsdék. A magyar tőzsde is ledolgozta a korábbi esést, a blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
Izraelben folyamatosan emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, csütörtökön - április óta először - több mint 200-at diagnosztizáltak egy nap alatt, de a súlyos esetek száma egyelőre alig nőtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Az otthoni munka bizalom kérdése, a koronavírus miatti bezárkózás pedig bebizonyította a vállalatvezetőknek, hogy igenis bízhatnak az alkalmazottaikban. A koncentrációt, írást, olvasást igénylő munkaköröknél hosszabb távon is megmaradhat a távmunka, ezen kívül velünk maradhat még az egészségügyi, a pénzügyi szektor és az oktatás digitalizációja is.
Megérkeztek a részletes adatok minden idők legnagyobb, a magyar ipari termelést érintő visszaeséséről. A gazdaság motorja, az autógyártás teljesen lefulladt, a teljesítmény tavalyhoz képest 80 százalékkal zuhant - jelenleg nem is a legfajsúlyosabb feldolgozóipari ág Magyarországon a járműgyártás. A nagyobb súlyú ágak közül az élelmiszeripar úszta m
Az internetezők 14 százaléka szokott az okostelefonjával fizetni, a fiataloknak azonban már a 20 százaléka teszi ugyanezt - derül ki egy kutatásából. Sokan azonban nem is tudnak róla, hogy így is vásárolhatnának, az érintettek 37 százaléka
A tegnapi csúnya, sok tőzsdén március óta nem látott zuhanás után ma kezdetben nagy bizonytalanság jellemezte az európai tőzsdéket. Egyes indexek pluszban, mások mínuszban voltak, de azután fordulat következett, és mostanra egy százalék körüli plusz a jellemző. Az amerikai határidős indexek is emelkedést vetítenek előre. A hazai index a nyertesek k
A kórházainkban 290 főt ápolnak koronavírus-betegként, 20-an vannak még lélegeztetőgépen - jelezte Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy Budapesten a szennyvízminták a fertőzöttség lecsengését mutatják.
A járványhatás a lakáshitelek piacán is megjelent: a bankok több mint 69 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket áprilisban, ez pedig 18 százalékos csökkenésnek felel meg éves szinten. Erre a visszaesésre számítani lehetett a járványhoz köthető korlátozások, a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet miatt.