2020. június 28. vasárnap

jún. 28
0:09
Több mint 16 ezer óvodai férőhely létesült 2010 óta (ProfitLine)
Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünne
jún. 28
5:42
Hogyan lehet ösztönző az állam? (KKV Magazin)
Milyen szinergiák bontakoztak ki az állami és az üzleti szféra között? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad az „Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok” címmel megjelent tanulmánykötet. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent szakkönyv foglalat az elmúlt egy évtized gazdaságösztönző intézkedéseiről, illetve bemutatja a kormányzati stra
jún. 28
5:44
Beruházó kkv-k (KKV Magazin)
A Via Credit több száz fős kutatása aktuálisan azt vizsgálta, hogy a koronavírus okozta gazdasági helyzetben a KKV-szektor szereplői tapasztalnak-e gazdasági visszaesést saját iparágukban, elégedettek-e az eddig bejelentett válságkezelő intézkedésekkel, illetve saját vállalkozásukon belül milyen intézkedéseket hoztak vagy terveznek hozni. A pályáza
jún. 28
6:09
Pusztít a koronavírus, több mint 2 millió étterem tűnhet el világszerte (Portfolio)
Világszerte az éttermek tizede, akár több mint 2 millió étterem tűnhet el a koronavírus miatt egy előrejelzés szerint. Bár a gazdaság újranyitásával élénkül a vendéglátás, több országban nem látszik V-alakú felpattanás az éttermi forgalomban, a kezdeti biztató jelek után az elmúlt napokban újra csökkent a forgalom.
jún. 28
6:12
Ki tudunk-e a németek révén mászni a gazdasági szakadékból? (Privátbankár)
A német gazdaság kilátásai számunkra is kulcsfontosságúak. Elég csak az ipari termelés szempontjából kiemelt autógyártókat említeni, de nagyon nem mindegy az sem, hogy mennyi német turista érkezik Magyarországra. Sok a kérdőjel, de úgy tűnik, nem reménytelen a helyzet.
jún. 28
6:45
Luxusszálloda minimális önerővel: állami támogatáshoz állami hitel is jár (Menedzsment Fórum)
A kormány szerint a Kisfaludy-pályázatokkal minden rendben, mert a luxusszállodákat állami milliárdokból építő nyertes üzletemberek cégei a saját pénzüket is kockáztatják. Más kérdés, hogy az önerőben szintén állami pénz is lehet.
jún. 28
6:54
Felforgatta az életünket a koronavírus – de hogy hat az ingatlanpiacra? (Piac és Profit)
A Deloitte legfrissebb kutatása szerint tíz válaszadó közül csaknem kilenc számít arra, hogy 2020-ban csökken az ingatlanpiaci aktivitás. Idén január és április között radikálisan változott a szektor szereplőinek vélekedése.
jún. 28
7:06
Komoly szigorítás élesedett a magyar bankokban: rengeteg ügyfelet érint (Pénzcentrum)
A lakossági hitelek sikeres igénylésének alapfeltétele, hogy az igénylő rendelkezzen havi rendszeres jövedelemmel. Nos, a Pénzcentrum piaci körképe szerint egyre többel: a legtöbb bank ugyanis nemrég jelentősen változtatott a minimum kritériumokon. Mint
jún. 28
7:09
A nyugdíjak mennyit érnek a fizetésekhez képest? Mutatjuk! (ProfitLine)
A KSH a Nyugdíjak és Egyéb ellátások 2019 c. kiadványában azt is elemzi, hogy hogyan viszonyul az öregségi nyugdíj a nettó átlagkeresethez. Mindez azért lényeges tényező, mert egy gazdaságban fontos mutatószám az, hogy ha valaki nyugdíjba vonul, akkor a nyugdíja a fizetéséhez képest milyen mértékű lesz, hogyan viszonyul a nyugdíj nagysága a még akt
jún. 28
7:11
Áttörés a hazai gyártású koronavírus vakcina kifejlesztéséhez és szakszerű segítség a vállalatoknak (ProfitLine)
A CMC Déli Klinika szoros együttműködésben a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel kifejlesztette a hazai páciensekre hitelesített, megbízható, pontos és költséghatékony koronavírus immunológiai diagnosztikát.
jún. 28
7:12
Bevált a távmunka (KKV Magazin)
Nem csökkent a hatékonysága azoknak a hazai vállalkozásoknak, ahol minden kolléga távmunkában dolgozott a közel három hónapos kijárási korlátozások alatt – derül ki az EY és a HR Fest közös kutatásából. A több mint 50 megkérdezett kis-, közép- és nagyvállalati HR vezető meglátásait összessítő felmérés szerint a pozitív tapasztalatok hatására a cége
jún. 28
7:13
Ózongenerátorokat vásárolt a Volánbusz (ProfitLine)
A Volánbusz a veszélyhelyzet megszűnése után is fokozott figyelmet fordít a kórokozók elleni küzdelemre autóbusz-járatain, ezért 58 ózongenerátort vásárolt.
jún. 28
7:33
Nagy változás jön szerdától a nyugdíjaknál: milliárdok maradnak a magyar nyugdíjasok zsebében (Portfolio)
Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
jún. 28
7:51
Itt vannak a friss adatok a koronavírus-járványról (Portfolio)
A Reuters számításai szerint meghaladta a 10 millió főt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon, a Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai alapján 9,98 millió betegnél járunk jelenleg. Újabb halálos áldozatokat szedett a vírus tegnap óta, eddig 498 ezer ember halálát hozták összefüggésbe a koronavírussal.
jún. 28
7:54
Új módszerrel akarják növelni a terméshozamot (Agrofórum)
Egy amerikai mezőgazdasági szervezet a zambiai partnerével együtt azon dolgozik, hogy lényegesen tudják növelni a terméshozamokat.
jún. 28
8:03
Gyógynövények, növényi gyógymódok - melyik gyógynövény milyen bajra való? (ProfitLine)
Mire figyeljünk a gyógynövények használatakor? Melyik gyógynövényt hogyan kell használni? Egy adott gyógynövény milyen betegségek gyógyítására alkalmas?
jún. 28
8:06
Csalók lesnek a karantén után nyaralni vágyókra (Infostart)
Egyre több turizmussal kapcsolatos visszaélés jelent meg világban; a csalások annyira elszaporodtak, hogy a brit pénzügyi érdekvédelmi szövetség, a UK Finance még figyelmeztette is a lakosságot, hogy legyenek óvatosak.
jún. 28
8:06
Ostoba módon lőtte magát lábon a Goldman Sachs (FinTechRadar)
A Goldman Sanst csak arra szabad használni, hogy szépeket írjanak vele a bankról. Ki gondolta volna, hogy ez visszaüthet. (Mindenki.)
jún. 28
8:33
Izlandon nagy többséggel nyert a jelenlegi államfő az elnökválasztáson (Portfolio)
Gudni Jóhannesson jelenlegi államfő egyértelműen diadalt aratott a szombati izlandi elnökválasztáson, a részeredmények szerint a voksok több mint 90 százalékát tudhatja magáénak.
jún. 28
8:51
A koronavírus miatt lemondták Trump két fontos kampányrendezvényét is (Portfolio)
A koronavírus terjedése miatt Mike Pence alelnök lemondta Donald Trump kampányeseményeit Florida és Arizona tagállamokban. Florida az egyik legfertőzöttebb terület az országban, a korlátozásokat májusban túl korán oldották fel, és a lakosság azóta sem veszi komolyan a járványhelyzetet.
jún. 28
9:03
Bevált a távmunka a belföldi cégeknél (ProfitLine)
Bevált a távmunka a belföldi cégeknél, jelentős részük ezért rugalmasabbá teheti a munkavégzés feltételeit - közölte az EY az MTI-vel csütörtökön.
jún. 28
9:18
A KATÁ-s helyett dolgozzon inkább a nyugdíjas? (Privátbankár)
Július 1-től újabb tízmilliárd forinthoz juthatnak a dolgozó nyugdíjasok. Rájuk kedvező adószabályok lesznek érvényesek, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte a Pénzügyminisztérium. Eközben igencsak keseregnek a KATÁ-s v
jún. 28
9:30
Július 1-től újabb tízmilliárd forinthoz juthatnak ezek a nyugdíjasok (Pénzcentrum)
Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek
jún. 28
9:39
Hétfőn tesztelni fogják a Boeing 737 MAX-ot, még idén visszakerülhet a forgalomba (Portfolio)
Hétfőn három napos teszt indul a légügyi hatóságok bevonásával, amelyben a Boeing 737 MAX gépeket szélsőséges körülményeknek teszik ki. A Boeing már túl van a saját, előzetes tesztjein. A gép leghamarabb szeptemberben kaphatja meg a tanúsítványt.
jún. 28
9:45
Koronavírus: megjöttek a vasárnap reggeli magyar számok (Portfolio)
Néggyel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és három beteg elhunyt. A négy új fertőzött közül 2 Budapesten, 1-1 pedig Zala és Hajdú-Bihar megyében él. Az aktív fertőzöttek száma hárommal csökkent tegnap óta.
jún. 28
9:48
Januártól brutális áremelkedésekre számíthatunk, ha nem lesz megállapodás az Európai Unió és Nagy-Britannia között (Infostart)
Sok termék ára emelkedne, ha nem jönne létre megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság új kapcsolatrendszeréről szóló tárgyalásokon - mondta Szabó Barnabás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
jún. 28
9:54
KATÁ-s pokol, nyugdíjas kánaán (Menedzsment Fórum)
Július 1-től újabb tízmilliárd forinthoz juthatnak a dolgozó nyugdíjasok. Rájuk kedvező adószabályok lesznek érvényesek, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte a Pénzügyminisztérium. Eközben igencsak keseregnek a KATÁ-s v
jún. 28
10:03
Megkezdődött az elnökválasztás első fordulója Lengyelországban (ProfitLine)
Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás első fordulója Lengyelországban. Felmérések szerint a tizenegy jelölt közül a hivatalban lévő államfő, Andrzej Duda és a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezette Polgári Koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a két fő esélyes.
jún. 28
10:06
Újabb három élet veszett el (Privátbankár)
Elhunyt három beteg és néggyel, 4142-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
jún. 28
10:12
Meghalt három beteg, négy új fertőzöttet találtak Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Elhunyt három beteg és néggyel, 4142-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
jún. 28
10:24
„Azt a pénzt nagyon nehéz visszafizetni, ami nincs az utazási irodáknál” (Piac és Profit)
„Az irodák azt tervezik, hogy ha az egészségügyi és adminisztratív szabályok lehetővé teszik, akkor július elején elindítják a charterjáratokat a mediterrán tengerparti üdülőhelyekre”, mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A szakember a Piac & Profitnak adott interjúban arról is beszélt, hogy mi az, ami igazán segíthetn
jún. 28
10:26
Járvány Magyarországon – így állunk most (Piac és Profit)
Elhunyt három beteg és néggyel, 4142-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
jún. 28
11:00
Tízmillió fertőzött, félmillió halott, de más miatt fontos a mai nap (Privátbankár)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a koronavírus-járvány globálisan. Nemcsak azért, mert a fertőzések száma kerek számot ért el, tízmillió főt, és a és halálozások félmillióhoz közelítenek. Inkább azért, mert most már egészen biztosan sokkal súlyosabb a helyzet, mint az éves influenzajárvány szokott lenni.
jún. 28
11:03
Szomorú mérföldkő: Tízmillió fertőzött, félmillió halott (Menedzsment Fórum)
Fontos mérföldkőhöz érkezett a koronavírus-járvány globálisan. Nemcsak azért, mert a fertőzések száma kerek számot ért el, tízmillió főt, és a halálozások félmillióhoz közelítenek. Inkább azért, mert most már egészen biztosan sokkal súlyosabb a helyzet, mint az éves influenzajárvány szokott lenni.
jún. 28
11:09
Wales első minisztere kritizálta Boris Johnsont a koronavírussal kapcsolatos megnyilvánulásai miatt (Portfolio)
Wales első minisztere, Mark Drakeford kritizálta Boris Johnson, szerinte ugyanis a miniszterelnök nem megfelelő üzeneket küld a lakosságnak a járványhelyzettel kapcsolatban.
jún. 28
11:12
Új e-autó pályázatot szorgalmaz a Lízingszövetség (Infostart)
Új időszámítást hozhatnak az állami támogatási programok az elektromos autózásban itthon – mondta az InfoRádiónak a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Tóth Zoltán elmondta: látszik, hogy nagy az érdeklődés az elektromos autók iránt, a közelmúltban megnyitott 3 milliárdos pályázati forrás ugyanis másfél nap alatt elfogyott.
jún. 28
11:21
Gépeket ad el, járatokat szüntet meg az Iberia: szerintük még 3 évig nem tér vissza a kereslet a 2019-es szintre (Portfolio)
Az Iberia 17 gépet von ki a flottájából, emellett csökkenti a járatok számát, és némely járatot meg is szüntet. A vezérigazgató szerint a légiközlekedés iránti kereslet leghamarabb 2023-ban éri el a 2019-es szintet, és ez idő alatt több rivális is eltűnhet.
jún. 28
11:30
Nagy változást hoz a magyar nyugdíjasok számára a július (Infostart)
Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.
jún. 28
11:45
Hongkongban ismét utcára vonultak a tüntetők (Portfolio)
Csendes vonulással tiltakoztak a hongkongiak a nemzetbiztonsági törvény elfogadása ellen, amely erősen korlátozná a terület autonómiáját.
jún. 28
11:51
Megugrott az új koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban, egy bányához köthetők a fertőzések (Portfolio)
Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból.
jún. 28
11:54
Dolgozó nyugdíjasok: fontos változások jönnek júliustól (Piac és Profit)
Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
jún. 28
11:54
Május 15-e óta nem volt újabb madárinfluenza kitörés Békés megyében (Agrofórum)
A hatékony és határozott hatósági intézkedéseknek is köszönhetően május 15-e óta nem volt újabb madárinfluenza kitörés Békés megyében. A kedvező járványügyi eredmények alapján június 24-én Békés megye nagy részén a Nébih elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását, így újra zavartalanul folyhatnak a belföldi és az unióba irányuló szállítások.
jún. 28
11:56
5+1 képzés, amellyel könnyen indíthatsz saját vállalkozást (Piac és Profit)
A vállalkozói életforma egyre vonzóbb a fiatalok körében, de sokaknak nincs ötlete, milyen vállalkozást indítsanak. Szerencsére ma már rengeteg szakmai képzés van, melyek elvégzése után viszonylag gyorsan, jelentős befektetés nélkül, akár egyedül is el lehet indítani egy vállalkozást.
jún. 28
11:57
Tovább nőhet a munkanélküliség Németországban (Portfolio)
A munkanélküliség további növekedését várják Németországban a járványügyi korlátozások miatt bekövetkezett helyzetben vezető német pénzintézetek gazdasági elemzői.
jún. 28
11:59
Ukrajnában minimálisan csökkent az új esetek száma, de még mindig kétségbeejtő a helyzet (Portfolio)
Az elmúlt napon ismét meghaladta a 900-at a koronavírus-fertőzöttek száma Ukrajnában: vasárnapra 917 új igazolt fertőzöttet jelentettek, így a járvány kezdete óta már 42 982 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus az országban.
jún. 28
12:01
Egyre bővül a lista: a legnagyobbak is csatlakoznak a lázadáshoz a Facebook ellen (Portfolio)
Az elmúlt napokban sorra jelentették be globális nagyvállalatok, hogy felfüggesztik hirdetéseiket az online közösségi oldalakon, arra ösztönözve őket, hogy lépjenek fel agresszívabban a gyűlöletbeszéd és a hamis információk terjedése ellen. Ennek a kampánynak a legnagyobb elszenvedője a Facebook lehet, a világ legnagyobb közösségi oldala és egyben
jún. 28
12:03
A 2021-es költségvetésről dönt az Országgyűlés (ProfitLine)
Négy napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők pénteken fogadhatják el a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát.
jún. 28
12:03
Koronavírus: egyre rosszabb a helyzet a Balkánon, a korábban szinte vírusmentes országokban is gyorsul a terjedés (Portfolio)
Szerbiában nőtt a koronavírus-fertőzöttek napi esetszáma, legutóbb a járvány elején láttunk ennyi új esetet. Megfertőződött több közéleti szereplő is. Koszovóban is gyors a terjedeés, miközben újranyitották a repteret. Észak-Macedóniában is közel 150 új esetet találtak az elmúlt 24 órában, az eddig szinte alig fertőzött Montenegróban pedig 30-al nő
jún. 28
12:21
Moszkvai polgármester: az enyhítés nem rontott a járványhelyzeten (Portfolio)
Nem rontott a koronavírus-járványhelyzeten az orosz fővárosban az egészségügyi korlátozások enyhítése - jelentette ki Szergej Szobjanyin moszkvai polgármestere a Rossszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
jún. 28
12:36
eBIZ: nagy segítség az adatszolgáltatási kötelezettségben (Infostart)
Július elejétől értékhatártól függetlenül kötelező a cégek számára az online számlaadat szolgáltatás. A magyar piacon több online számlázó program közül lehet választani. Sőt, már olyan banki hátterű megoldásra is van példa, amely többet tud, mint egy számlázó program.

Keresés