A csődvédelem alatt álló Hertz 1 milliárd dolláros tőkebevonást tervez mérlegének megerősítése céljából, amivel megpróbálta volna kihasználni a javuló trendet.
Elfogadta a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására összeállított 130 milliárd eurós gazdaságösztönző programjának első elemeiről szóló törvényjavaslatokat a német kormány.
A nyitáskor látott erőteljes eséseket mostanra részben sikerült ledolgoznia az ázsiai indexeknek. A Shanghai index 0,1%-ot, a Nikkei 1,1%-ot, a Hang Seng pedig 1,3%-ot csökkent.
Július 1-jétől eltérnek egymástól a hagyományos és az azonosítóval ellátott közönséges levelek feladási árai, valamint árelőnyt kap az elektronikusan feladott levél a papíralapúhoz képest - közölte a Magyar Posta pénteken. A
Sajtóértesülések szerint Budapesten rendezhetik meg a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést. A Magyar Labdarúgó Szövetségnek erről még senki sem szólt.
György László megválasztásával immár 6 tagúra bővült a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriuma, amelynek elnöke Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
Július elsejétől eltérnek egymástól a hagyományos és az azonosítóval ellátott közönséges levelek feladási árai, valamint árelőnyt kap az elektronikusan feladott levél a papíralapúhoz képest - közölte a Magyar Posta.
Több mint 2 250, egyenként 270 wattos napelem-panelt telpített a Gépész Holding ceglédi logisztikai központjának 6,5 ezer négyzetméteres tetejére, amellyel egy kisebb falu éves elektromosáram-igényét tudják termelni.
Romániában májusban folytatódott az éves inflációs ráta csökkenése, a fogyasztói árak az ötödik hónapban 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbihoz képest, miután áprilisban 2,7 százalékos éves inflációt mértek - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd forint
Mivel London hivatalosan is megerősítette, hogy nem kíván élni a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer kialakítására szánt átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségével, fel kell gyorsítani a tárgyalásokat Nagy-Britanniával - közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság az intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa pénteken.
Az örmény kormány a helyi televíziókban is közvetített pénteki soron kívüli ülésén július 13-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány terjedése miatt március 16-án bevezetett rendkívüli járványügyi helyzetet. Nikol
Az Információs és Technológiai Minisztérium államtitkára, György László megválasztásával immár 6 tagú a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriuma, amelynek elnöke Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
A koronavírus-járvány áprilisban beköszönt a lakáshitelek piacára is, de az év első négy hónapjában még így is növekedett az új lakáshitel-szerződések összege - derül ki a money.hu legfrissebb, hivatalos adatokat feldolgozó összeállításából, amely szerint a támogatott hitelek eltértek a fő csapásiránytól.
Több mint 800 millió forintból fejleszt a világpiacon is egyedülállónak számító bioinformatikai elemző programcsomagot a 4iG, a személyre szabott DNS-térképek elemzésében és kiértékelésében segítő új szoftvercsomag megalkotására az informatikai társaság közel 400 millió forintos támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hiva
Az elmúlt hónapokban a digitális kereskedelemre való rohamos áttérés drámai növekedést hozott az online csalások számában. Az első negyedévben a világ összes tranzakciójának több mint egynegyede csalási kísérlet volt.
A legfrissebb közvéleménykutatások szerint Donald Trump súlyos vereséget szenvedne, ha most lennének az elnökválasztások. A különféle modellek a gazdaság eredményeiből is Trump-vereséget vetítenek előre, de a jelenlegi helyzetben ezek használhatatlanok, mert a választók a krízis közepette is elégedettek Trump gazdaságpolitikájával. A koronavírus és
Vélhetően a legtöbben tudják, milyen az, amikor elszalad a ló a bútorboltban, és kicsivel több cuccot sikerül vásárolni a tervezettnél - ilyenkor nagy dilemma, hogy miképpen zsúfoljuk be a vásárfiát az autóba. Azonban nagyon sokan alábecsülik
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 5,2 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a társaság részvényeseitől a részvényesek javadalmazása céljából.
Csakúgy mint májusban, júniusban is javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban, mivel kedvezőbben ítélik meg személyes pénzügyeik és a nemzetgazdaság kilátásait, ahogy újraindult az élet a koronavírus-járvány fékezését célzó intézkedések lazításával párhuzamosan.
Erős, 2 százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek pénteken, némileg korrigálva az előző nap elszenvedett súlyos veszteségeket. Csütörtökön ugyanis a koronavírus-járvány újabb fellángolásától való félelmek hatására három hónapja nem látott mértékben csökkentek a mutatók.
A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a hazai vállalatokat, hogy az új világgazdasági korszakban a lehető legjobb startpozícióból vehessék fel a versenyt - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten
Gyenge regeli nyitás után tovább veszített értékéből a forint a devizapiacon, délutánra 347 forintnál is többet kértek egy euróért, ez júniusi mélypontot jelent. A feltörekvő piacok fizetőeszközei egyébként inkább erősödtek ma, ezért a forint a zlotyval szemben közel egy százalékot gyengült.
Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos pénteken az uniós tagállamok egészségügyi minisztereinek videoértekezletén arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány nem ért még véget, továbbra is ébernek kell maradni, folytani kell a teszteléseket, valamint a fertőzéses esetek nyomon követését a közegészségügyi kockázatok elkerülése
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait az Oroszországi Föderáció nemzeti ünnepe, Oroszország napja alkalmából Vlagyimir Putyin államfőnek és Mihail Misusztyin miniszterelnöknek - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait az Oroszországi Föderáció nemzeti ünnepe, Oroszország napja alkalmából Vlagyimir Putyin államfőnek és Mihail Misusztyin miniszterelnöknek - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.
Szombattól újabb helyszíneken használhatják az utasok a Hév-megállóknál kialakított B+R biciklitárolókat - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) az Mti-t.
A koronavírus-járvány mérséklődésével 2020. június 15-től megszűnik a fővárosi autóbuszok és trolibuszok első részének lekordonozása, ezáltal a járművek utasterének teljes kihasználásával nagyobb távolságot tarthatnak egymástól az utasok. Újra fel lehet szállni a buszokra, trolikra az első ajtón, így ismét életbe lép az első ajtós felszállási rend
Nemcsak a közegészségügynek volt övön alul mért ütés a koronavírus-járvány, de a magánszférát sem érintette jól a bevételek kiesése. A járvány utáni helyzetről tettünk fel körkérdést magán egészségügyi szolgáltatóknak, mindenekelőtt azt, hogy kell-e árat emelniük az újraindulás után?
Hétfőn bejelentették, pénteken meglépték: 3 légitársaság is perli a brit kormányt a külföldről Nagy-Britanniába érkezők kötelező kéthetes karanténja miatt. Hasonlóra perre készülnek az utazásszervezők és szállodák is.
Az áprilisi zuhanás után még bizonytalan az ipari termelés alakulása, mert a rendelésállományoknál vegyes a kép. Az idén a két számjegyű mínusz is benne van a pakliban.
Áprilisban minden idők legnagyobb mértékében esett az euróövezet és az Európai Unió ipari termelése havi és éves szinten a koronavírus-járvány miatt. Az Európai Unió statisztikai hivatal, az Eurostat honlapjára pénteken felkerült
Norvégia hétfőtől megnyitja határait a környező országok lakosai előtt, a lazítás a balti-tengeri Gotland szigetet leszámítva Svédországra nem vonatkozik - jelentette be a kormány pénteken.
Norvégia hétfőtől megnyitja határait a környező országok lakosai előtt, a lazítás a balti-tengeri Gotland szigetet leszámítva Svédországra nem vonatkozik - jelentette be a kormány pénteken.
Az ország északkeleti részére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes járásaira másodfokú riasztást adott ki a heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A tőzsdék a tegnapi csúnya zuhanás után ma sokáig emelkedést tudtak produkálni, de késő délután gyengült az erejük. A német tőzsde végül mínuszban végzett, az amerikai parketten pedig csökkent az emelkedés. A BUX index szépen túlteljesítette a kontinens többi részét, főleg az OTP száguldásának köszönhetően. Eseget viszont a forint.