2020. július 2. csütörtök

júl. 2
0:03
Csak Békésben 5500 álláshely menekült meg (HR Portál)
Békés megyében 844 millió forintból 5512 ember munkahelyét sikerült megmenteni a gazdaságvédelmi akciótervvel - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
júl. 2
0:06
Még évekig tart a légiközlekedés helyreállása (Infostart)
Lassú lesz a légiközlekedési ágazat talpra állása a járvány után, és számos, most bevezetett járványvédelmi változás is hossza velünk marad - derült ki az Air France-KLM délkelet-európai régióért is felelős vezetője, Kiss Ildikó szavaiból.
júl. 2
0:06
Elszórtan várható eső az ország területén csütörtökön (Biztosító Magazin)
Eleinte csak a Nyugat-Dunántúlon, éjszaka már másutt is erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, kezdetben a nyugati határvidéken, éjjel elszórtan alakul ki zápor, zivatar.
júl. 2
0:06
Magyarország is beszáll a kapacitás-újraelosztási versenybe (Demokrata)
Hosszú tárgyalások állnak a kormány előtt Németországban – közölte Szijjártó Péter.
júl. 2
0:10
Országszerte zivatar és többfelé hőség is várható csütörtökön (Biztosító Magazin)
Zivatar és felhőszakadás veszélye miatt az egész országra, és hőség miatt is több megyére adott ki figyelmeztetéseket csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az Uv-sugárzás is extrém lesz.
júl. 2
1:03
Oroszországban a többség megszavazta az alkotmány módosítását (ProfitLine)
A választásra jogosultak csaknem 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, és a nem végleges eredmények szerint több mint kétharmados többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek mellett lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin 2036-ig elnök maradhasson - közölte a Rosszija 24 hírtelevízió az orosz Központi Választási Bizottságra
júl. 2
1:33
Így csökkentek a közjegyzői okiratok díjai a lakáshiteleknél! (ProfitLine)
Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az elmúlt egy évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) adatai szerint.
júl. 2
2:03
Újraindult a fővárosi lakásrezsi-támogatás (ProfitLine)
Újraindul a fővárosi lakásrezsi-támogatás, amely július elsejétől, szerdától igényelhető postán vagy a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálati irodáin - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
júl. 2
3:03
Hatalmasat ugrott a német kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
A piaci várakozásoknál sokkal nagyobb mértékben nőtt májusban a kiskereskedelmi forgalom Németországban.
júl. 2
4:09
Ennyi pénzt keresnek ma a pályakezdők Magyarországon (ProfitLine)
A pályakezdők átlagos nettó bérigénye 247 000 forint. A legmagasabb fizetést a mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a középiskolai és szakmunkás végzettséggel várják. A fővárosi fiatalok közel 10%-kal keresnének többet, mint vidéki társaik. A lányok átlagos bérigénye pedig majdnem 20%-kal elmarad a fiúkétól. A nemek közötti beágyazott és láthatatlan
júl. 2
4:42
Jeladó palackokkal kutatja a hulladék útját a Pet Kupa (Márkamonitor)
GPS jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a PET Kupa szakemberei a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület közreműködésével. Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. A nyomkövető kutatásban a palackok GPS jelet vesznek és rádió jelet adnak le.  A Hulladékmentes Tisza proje
júl. 2
4:42
Mitől foltosodik a kecskerágó? (Agrofórum)
Kecskerágóm levelein fehér foltok jelentek meg, egyre gyorsabban terjed. Mi okozhatja ezt és mivel védekezhetek?
júl. 2
4:54
Virtuális tanévzárás a Szent István Egyetemen (Agrofórum)
Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem (Szie) rektora a járványügyi vészhelyzetre, majd az annak feloldását követő készültségre való tekintettel az eddigi évektől eltérő módon, videóüzenet formájában zárta le a 2019/2020-as tanévet. Az intézmény vezetője üzenetében megköszönte a hallgatók és a munkatársak tavaszi szemeszterben tanúsított hely
júl. 2
5:03
Egyre több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk - főleg a fiatalok (ProfitLine)
A fiatalabbak több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a paradicsom és az eper a kedvenc, tarol a csirkehús, növekszik a halfogyasztás – derült ki a Fény Utcai Piac 2200 fős, hazai gyümölcs-, zöldség-, tej-, hal- és húsfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből. A Piac júliusban nagyszabású jótékonysági kezdeményezést is indít.
júl. 2
5:12
Akár három év is lehet a kötelező jótállás 2021-től (Márkamonitor)
Jövő évtől meghosszabbodik a jótállási idő a 100 000 forint feletti termékekre, ami jelentős többletfeladatokat jelent az érintett vállalkozások számára – hívja fel a figyelmet az EY. A 2021. január elsejétől esedékes változások megfelelő jogi és szervezeti átalakításokkal ugyanakkor nem csak megnövekedett terheléshez, hanem új vásárlókhoz is vezet
júl. 2
5:33
Jászai Gellért növeli részesedését a 4iG-ben (ProfitLine)
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója tőzsdén kívüli ügyletekkel meghatározó, többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt.-ben - tette közzé a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
júl. 2
5:36
Fordult a kocka: nem kell már levadászni a jó munkaerőt, kedvükre válogathatnak a cégek (Pénzcentrum)
A COVID-19 megjelenése jelentős kihívás elé állította a cégeket és a munkavállalókat is. Zdravka Demeter Bubaloval, a MOL-csoport HR igazgatójával többek között arról beszélgettünk, hogyan reagált a 26 ezer, különböző nemzetiségű
júl. 2
5:42
Samsung: 20%-kal nőtt az átlagos képátmérő az elmúlt öt évben (Márkamonitor)
A háztartásokban világszerte egyre nagyobb televíziók jelennek meg, az átlagos méret az elmúlt öt évben 40-ről közel 48 colosra nőtt
júl. 2
5:42
3D most Raise3D E2+ (newtechnology.hu)
Validált gyártást biztosító ipari 3D nyomtató termékfejlesztéshez, termeléstámogatáshoz Paraméterek Technológia típusa: Fff / Idex Befoglaló méret: 607×596×465 mm Zárt, levegőszűrős nyomtatótér: 330×240×240 mm Felhasználható filament méret: 1,75 mm Támogatott alapanyagok: Pla / PLA-GF / PLA-CF / Abs / Hips / PC / PC-CF / Tpu / Tpe / PA / PA-GF / PA
júl. 2
5:54
Virtuális határszemle 5. – Növényvédelmi előrejelzés – Hogy előre tudja, mikor kell beavatkozni (Agrofórum)
Sorozatunk ötödik részében a Kite Pgr rendszerének egyik pillére, a károsítók és kórokozókról szóló jelentések készítésére alkalmas Növényvédelem applikáció kerül górcső alá. Használatával a beavatkozás időszerű, hatékony és gazdaságos lesz.
júl. 2
6:03
Beindult az új maszkgyártó gép Budapesten (ProfitLine)
Új maszkgyártó gépet állított üzembe az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesten - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a társaság telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.
júl. 2
6:06
Itt a hivatalos megerősítés a Mészáros-gigaüzlet lezárásáról (Menedzsment Fórum)
Az MVM beszámolójában szó esik a Mátrai Erőműről, osztalékról és a koronavírus miatti bizonytalan pénzügyi tervekről.
júl. 2
6:06
Elfagytak az akácosok, máris másfélszeresére drágult a méz (Infostart)
Az elmúlt 50 év leggyengébb akácméz termése lehet az idei - mondta az InfoRádiónak az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Bross Péter hozzátette, hogy márciusban a fagyok, májusban pedig a szokatlanul hűvös idő nem kedvezett a hazai akácosoknak.
júl. 2
6:12
Megújult a Safer Internet Program (Sip) honlapja (Márkamonitor)
Megújulva, új arculattal jelentkezik a Safer Internet Program (SIP) honlapja, a www.saferinternet.hu. Az oldal működtetője a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az európai SIP hazai tudatosságnövelő központja, konzorciumvezetője és hotline-szolgáltatója.   Az időszerű újítással, frissítéssel az volt cél, hogy egy áttekinthetőbb, színesebb és
júl. 2
6:18
Tízezres leépítések: kőkemény évük lesz a Magyarországon is érdekelt német cégeknek (Privátbankár)
Jelentős elbocsátásokra készül több, magyar érdekeltséggel is rendelkező német nagyvállalat a vírusválság miatt. Komoly árbevétel- és eredmény-visszaeséssel számolnak – van olyan cég, amelynek az idei lehet a második veszteséges éve a II. világháború óta. Ugyanakkor sok a bizonytalansági tényező.
júl. 2
6:21
Villámgyorsan kiürítette a kormány a koronavírus elleni fegyvertárát (Portfolio)
Április vége és június vége között a kormány közel 900 milliárd forintot költött a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet kezelésére létrehozott egyik fontos eszköz terhére. Ezzel lényegében ki is merítette azt. Megmutatjuk, kik voltak ennek az osztogatásnak a legnagyobb nyertesei.
júl. 2
6:24
Hogyan érinti cégét az adóváltozás? Számolja ki! (Piac és Profit)
Júliustól két százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mennyivel több pénz marad a munkáltatóknál? Az Mfor.hu frissített Bérkalkulátorának segítségével most Ön is utánaszámolhat!
júl. 2
6:33
Ebben a magyar városban van a legtöbb babakötvény - Nem, nem Budapesten! (ProfitLine)
A babakötvény és a Start-számlaállomány népességszámhoz és a gyermekek számához viszonyítva Sopronban a legnagyobb az országban - mondta a Magyar Államkincstár (MÁK) elnökhelyettese szerdán Sopronban, az új helyre költözött állampapír-értékesítési pont újranyitása alkalmából.
júl. 2
6:36
Új Webex fejlesztésekkel támogatja a Cisco a távmunkát és a visszatérést az irodákba (newtechnology.hu)
Háromszoros kapacitás, hangasszisztens, a fertőtlenítést segítő megoldás és még nagyobb biztonság – többek között ezeket az újdonságokat kínálja a Cisco a felhasználóknak. A távoli munkavégzést támogató biztonságos együttműködési megoldások az elmúlt időszakban kiemelten fontossá váltak – nemcsak az IT-vezetők számára. A Cisco piacvezető együttműkö
júl. 2
6:42
Az űrversenybe is beszállna a Toyota (Márkamonitor)
A környezetbarát részben vagy teljesen elektromos meghajtások, az önvezető technológiák, valamint a robotika és a mesterséges intelligencia területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota már tavaly bejelentette, hogy egy holdjáró fejlesztésével részt vesz a Japán Űrkutatási Ügynökség 2029-re tervezett Hold-projektjében. A Lexus prémium márkát is j
júl. 2
6:54
Azonnal kell 7,3 milliárd a budapesti kézicsarnokra (Privátbankár)
A pénzügyminiszternek azonnali hatállyal kell a szükséges összeget átcsoportosítania.
júl. 2
6:57
7,3 milliárd forint megy most a budapesti kézicsarnokra (Menedzsment Fórum)
A pénzügyminiszternek azonnali hatállyal kell a szükséges összeget átcsoportosítania.
júl. 2
7:03
Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására (ProfitLine)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tizedszer hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
júl. 2
7:09
Építőipar: Kiugró cégtörlési számok májusban (HR Portál)
Enyhén csökkenő termelés, átlag alatti cégalapítás és átlag feletti cégtörlés a tavaszi építőipari adatokban.
júl. 2
7:12
Kilenc bemutatóra készül a Vígszínház 2020/2021-ben (Márkamonitor)
A Vígszínházban megtartották az évadismertető sajtótájékoztatót, amelyen részt vett Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes-államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester is.    A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2020. július 1-jétől Rudolf Péter hivatalosan a Vígszínház igazgatója. A színház a 2019/
júl. 2
7:21
Koronavírus: új sebességre kapcsolt a járvány az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában csaknem 53 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez napi rekordnak számít - közölte a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház helyi idő szerint szerda este.
júl. 2
7:33
Hét orosz televíziós csatorna került tiltólistára Lettországban (ProfitLine)
Lettországban betiltották a külföldre sugárzó RT orosz állami televízió hét csatornáját összhangban az Európai Unió által elrendelt szankciókkal - jelentette be a Leta balti hírügynökség a lett médiahatóságra (Neplp) hivatkozva.
júl. 2
7:42
Beindul a sörháború? (Márkamonitor)
Nagy vihart kavart a hazai vendéglátói piacokon az a közelmúltbeli törvénymódosítási javaslat, amely alapján a Kereskedelmi Törvény kiegészülne egy olyan passzussal, ami tiltaná a vendéglátóhelyeknek és a nagy sör-, illetve üdítőital-gyártóknak, hogy kizárólagos szerződéseket kössenek és így korlátozzák a vendéglátóhelyen belül a márkák közötti ver
júl. 2
7:45
Elkezdődött: fellélegezhet Budapest, és új autópályát kap a Balaton az új félgyűrűvel (Portfolio)
Egy tavaly májusi kormánydöntés és novemberi közbeszerzés után elindult az a folyamat, amelynek célja, hogy Budapest elkerülésével, azaz az M0 déli szektorának kihagyásával kössék össze az M1-es és az M5-ös autópályát és így tudja minél hamarabb átszelni az országot a tranzitforgalom. Ez fellélegzést okozhat Budapest déli térségének közlekedésében,
júl. 2
8:00
Összekötik az M1-es és az M7-es autópályát (Infostart)
Kiválasztotta a tervezőt a Komárom és Sárbogárd közötti gyorsforgalmi út fejlesztéséhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő.
júl. 2
8:03
15 ezer álláshelyet szüntet meg az Airbus (ProfitLine)
Tizenötezer álláshely megszüntetését irányozta elő az Airbus a koronavírus-járvány okozta keresletcsökkenés miatt - közölte a toulouse-i gyártó szerdán az MTI-vel.
júl. 2
8:03
Új hibrid villamosvasúti járműveket vesz a kormány (Portfolio)
Négy darab újabb villamosvasúti jármű beszerzéséről döntött a kormány, melyek a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő vonalon közlekednek majd. A négy jármű beszerzése 9 milliárd forintba kerül, és a tram-train rendszer infrastrukturáls továbbfejlesztése is szükséges.
júl. 2
8:05
Megint összeült az Operatív Törzs, és Orbán Viktor is ott kezdett ma reggel (Portfolio)
Reggel 5:58-as időpontot jelezve tettek ki egy képet röviddel ezelőtt Orbán Viktor kormányfő Facebook-oldalára. A képen az szerepel, amint éppen megérkezik a miniszterelnök az Operatív Törzs ülésére. Ez azt jelenti, hogy továbbra is vannak ilyen események, csak az ülések után már nincsenek napi gyakoriságú sajtótájékoztatók, hiszen a koronavírus-já
júl. 2
8:07
Új csúcson zárt a Nasdaq, az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedéssel indulhat a nap (Portfolio)
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az S&P500 emelkedéssel fejezte be a napot, míg a Nasdaq új csúcson zárt, a befektetők többek között jól fogadták a Pfizer koronavírus-vakcinájáról érkező jó híreket. Ázsiában emelkednek a tőzsdék csütörtökön, Európában mérsékelt erősödéssel indulhat a nap.
júl. 2
8:12
Aranyat kapott az első nevezésével a Sabre Awards-on a White Elephant Digital (Márkamonitor)
Külön kategóriát hoztak létre az ügynökségnek, mert a zsűri úgy érezte, nem összehasonlítható egy ilyen kis büdzséből kivitelezett, nagy eredményeket elérő kampány a többivel. Ezért Special Judges’ Award kategóriában kapott aranyat a magyar ügynökség, amit virtuális díjátadó formájában osztottak ki. Egy online letölthető storytelling ebookkal és fé
júl. 2
8:12
Három hónapos csúcson a kukorica ára (Agrofórum)
Chicagóban még a pluszok domináltak, azonban Párizsban már csak vegyesnek volt nevezhető a piaci hangulat. Az Egyesült Államokban a búza ára 1,8 százalékkal, a kukoricáé 2,4 százalékkal, míg a szójababé 1,1 százalékkal emelkedett. Párizsban mindeközben igaz drágult a malmi búza és a kukorica, de a repce és a takarmánybúza ára már mérséklődött.
júl. 2
8:30
A VW zwickaui gyára átáll csak elektromosra (NRGreport)
Véget ért egy korszak a Volkswagen zwickaui gyárában, mert innentől kezdve kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek készülnek majd a szászországi létesítményben – számolt be róla a német Automobilwoche - idézi a Villanyautósok.hu cikke.
júl. 2
8:39
Célzott kamatvágást hajtott végre Kína (Portfolio)
Egy hónap után újra lazította a monetáris kondíciókat a People Bank of China (PBoC). A jegybak célzott kamatcsökkentésről döntött a kisvállalatok és a mezőgazdasági szektor számára.
júl. 2
8:41
Durván gyorsul a koronavírus-járvány a világon, Magyarország kivételes helyzetben (Portfolio)
Bő egy hónappal azután, hogy a koronavírus-járvány napi megerősített esetszáma először meghaladta a 100 ezer főt, a mostani friss adat már meghaladta a 200 ezer főt. Ez ugyanúgy rekord, mint az Egyesült Államokból jelentett 53 ezer új megbetegedés, eddig az országban a legmagasabb napi új esetszám 45 ezer fő volt. Mindeközben Magyarország, illetve
júl. 2
8:42
Új vezető a PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának élén (Márkamonitor)
Július 1-jétől Radványi László vette át a PwC Magyarország Könyvvizsgálati üzletágának vezetését Balázs Árpádtól, aki hét évig volt ebben a pozícióban. A könyvvizsgálati üzletág magában foglalja a számviteli tanácsadási, a kockázatkezelési és kiberbiztonsági területeket, valamint a cég felnőttképzési központját, a PwC’s Academyt is.   Radványi Lász

Keresés