Horvátországban nőtt, Szlovéniában csökkent a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok keddi közleményéből.
Vegyes képet mutat a magyar építőipar a legújabb adatok szerint. Az éves adatok jelentős csökkenésről, a havi adatok viszont növekedésről tanúskodnak. Megbízások is jöttek.
A vártnak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat is 0,6%-on maradt. Hamarosan érkezik a közlemény, a friss gazdasági előrejelzés és a jegybanki vezetés sajtótájékoztatója.
Maradt a jegybanki alapkamat 0,6 százalék és a többi kondíció sem változott. A Monetáris Tanács döntésének okairól a jegybank vezetése - Matolcsy György elnökkel az élen - a 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón számol be. Ott tudhatjuk meg azt is, változtat-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a GDP-re és az inflációra három hónappal ezelőtt adott p
A műsorvezető és a Civil a pályán szerkesztője között hetek óta tartó konfliktus miatt a csatorna vezetése és Fiala János úgy döntöttek, hogy befejezik a közös munkát. Az ATV-n futó Civil a pályán műsort szombaton már más műsorvezető vezeti. A Fiala nevéhez fűződő Keljfel Jancsi! december 22-e, keddig lesz hallható és látható a Spirit
Maradt a jegybanki alapkamat 0,6 százalék és a többi kondíció sem változott. A Monetáris Tanács döntésének okairól a jegybank vezetése - Matolcsy György elnökkel az élen - a 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón számol be. Ott tudhatjuk meg azt is, változtat-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a GDP-re és az inflációra három hónappal ezelőtt adott p
A monetáris és a fiskális politika keretében komoly forrásokat mozgattak meg, hogy a vállalati csődhullám elkerülhető legyen. A nagyobb méretű társaságok esetében ez komoly segítség volt, ám a kisvállalkozások esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet megítélése.
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa és a kamatfolyosó sem változott - közölte kedden az MNB a testület döntését.
Gratulált kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök Joe Bidennek választási győzelméhez, több mint egy hónappal azután, hogy kiderült, hogy Biden lesz az elnök – írja a CNBC.
A naperőművek fenntartásában világszerte egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan technológiák, mint a drónok, a különféle kamerák, a mesterséges intelligencia és az 5G. Magyarországon ugyanakkor sok tulajdonos számára felesleges munkának, kidobott pénznek tűnik az üzemeltetés, viszont megfelelő felügyelet és karbantartás nélkül jelentős bevételkiesé
Korábban december 29-ére, azaz a jövő utáni keddre várták a Pfizer/BioNTech vakcina EU-s engedélyezését, német lapértesülések szerint azonban ez már majdnem egy héttel korábban, 23-án megvalósulhat. A német egészségügyi miniszter
Ismét fertőtlenítőszereket ajánlott fel a Mol Nyrt., az adományozás egyik kedvezményezettje az Országos Mentőszolgálat, amely így 2500 liter kéz- és felületfertőtlenítőhöz jut hozzá - közölte az olajipari vállalat kommunikációs ügynöksége kedden az MTI-vel.
Nincs még vége a tárgyalásoknak, vasárnapig még van esély arra, hogy összejöjjön a britekkel az uniós kereskedelmi megállapodás – jelezte egy brüsszeli konferencián Michael Clauss, Németország állandó uniós nagykövete.
A háztartások életszínvonalát tükröző egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban az uniós átlag 75 százaléka alatt öt tagállam teljesít, köztük Magyarország.
Várhatóan december 23-án adja ki az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNTech által kifejlesztett oltás forgalmazási engedélyét - jelentette kedden egybehangzóan két német lap, a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ)
Online sajtótájékoztatót tart az MNB teljes vezérkara azt követően, hogy a Monetáris Tanács ma változatlanul hagyta a kamatokat. Egyelőre csak találgatni lehet, mit jelentenek be az eseményen.
Várhatóan december 23-án adja ki az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNTech által kifejlesztett oltás forgalmazási engedélyét - jelentette kedden egybehangzóan két német lap, a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ)
A 2020-as évet értékelte mai sajtótájékoztatóján Matolcsy György és az MNB alelnökei, akik elsősorban az elért eredményekről és az előttünk álló kihívásokról beszéltek.
A Magyar Nemzeti Bank keddi sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, mi hozta össze a 6-6,5 százalékos GDP-arányos gazdasági visszaesést 2020-ra, egyes intézkedésekkel kapcsolatban konkrét kritikát is megfogalmazott, de van három tanácsa a kormány számára.
A Trianon utáni ötödik legnagyobb gazdasági visszaesésről beszélt mai online tájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Cikkünk frissülA jegybank monetáris tanácsa változatlanul 0,6%-on hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosót
Jövőre 3,5 és 6% között bővülhet a magyar gazdasági az MNB friss előrejelzése szerint. Ez azt mutatja, hogy a jegybank kifejezetten bizonytalannak látja a 2021-es évet. Az infláció 2021-ben 3,5-3,6% lehet, azt követően a jegybank 3%-os céljára ereszkedik.
A Trianon utáni ötödik legnagyobb gazdasági visszaesésről beszélt mai online tájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Virág Barnabás MNB-alelnök elmondása szerint 2021-ben 3,5 százalék lesz az infláció. Cikkünk
A jegybank heti állampapír-vásárlásainak összegét rugalmasan alakítja, a vásárlásokat a hosszabb futamidőkre koncentrálva - áll a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának mai közleményében, melyben a kamatdöntés háttrét ismerteti. Az MNB üzenetét erősíti, hogy a dokumentum a széles mozgásteret hangsúlyozza: "a jegybankmérleg nagysága az elmúlt évek
Elképesztő funkciókkal vannak felszerelve az IoT kamerák, a megfigyelt jelenségek alapján már önállóan tudnak döntést hozni arról, hogy hangot adjanak ki, jelezzenek, vagy információt közvetítsenek. Ezáltal már nemcsak biztonsági eszközként tekinthetünk egy kamerára, hanem akár minőségellenőrzőként, vagy az üzletekben és irodaházakban a kamera képe
A Budapest Institute of Banking (BiB) a világ legnagyobb, pénzügyi technológiákkal foglalkozó eseménye keretében mutatta be a piacon egyedülálló „Payments in digital finance” (PiDF) elnevezésű angol nyelvű online programját, mely brit-magyar együttműködésben valósult meg. A program tartalmában és megjelenésében is világszinten kiemelkedő innováción
A Szent István Egyetem és a WESSLING Tudásközpont kutatóinak köszönhetően egyértelműen bizonyítást nyert, hogy legalább háromszorosa, de akár tízszerese is lehet a környezetünkben megtalálható valós mikroműanyagok koncentrációja a szakértők által eddig ismert értékekhez képest.
Kompenzációs alapot hoznak létre Lengyelországban a koronavírus elleni védőoltás mellékhatásai okozta esetleges káros következmények ellensúlyozására - közölte kedden Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője.
A Trianon utáni ötödik legnagyobb gazdasági visszaesésről beszélt mai online tájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Szerinte a kormányzati fogyasztás és az állami beruházások növelésével is lehetett volna javítani
A tőzsde hihetetlen száguldáson van túl, szinte robotpilóta üzemmódban emelkedik az elmúlt egy hónapban, de most a befektetőknek időre lehet szükségük, hogy az elkövetkező hónapok számos makrokockázatát értékelni tudják. A Bank of America alapkezelői felmérése extrém optimizmust mutat, amely jelentheti az emelkedés időleges megtorpanását.
A karácsonyi bevásárlást az eddigi évek trendjei alapján is egyre többen intézik online, ehhez idén még a koronavírus is hozzáteszi a hatását, valószínűleg rengeteg vásárlási rekord dől majd meg. Éppen ebben a nagy forgalmú időszakban, vagy csak pár héttel ezelőtt élesítette több hazai bank is azt az új online fizetési rendszert, amellyel már meg t
Kompenzációs alapot hoznak létre Lengyelországban a koronavírus elleni védőoltás mellékhatásai okozta esetleges káros következmények ellensúlyozására - közölte kedden Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője.
Az Arval mobilitási szakemberei összefoglalták az idei év legmeghatározóbb autós es flottapiaci történéseit, valamint kísérletet tettek arra, hogy felsorolják a jövő közlekedésének hívószavait is. 2020 jelentős változásokat hozott az autószektorban: az új autók iránti kereslet csökkent, a járművek átlagos életkora nőni kezdett, a benzinárak bezuhan
Jövőre egyszázalékos jogosultsági díjat kell fizetnie azoknak a nemzeti dohányboltoknak, akik nem koncesszió, hanem kijelölés alapján árulnak cigarettát. Ez főleg az egyik legnagyobb hazai élelmiszerbolt-láncot érinti.
2020. decemberében az osztrák Mezőgazdasági Minisztérium és a Digitalizációs Minisztérium együttes munkájának eredményeként megszületett a megállapodás, amely szerint az osztrák föld- és erdőművelő gazdák ingyenes hozzáférést kapnak az úgynevezett RTK korrekciós jelrendszerekhez 2021. február elsejétől. A rendszer egy univerzális, gyártófüggetlen,
Harmincötmilliárd forint értékű beszállítófejlesztési program indul az élelmiszeripari vállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Svédország kudarcot vallott abban, hogy megvédje az idősotthonok és más gondozóintézetek lakóit a koronavírus-járványban - állapította meg kedden ismertetett jelentésében a svéd kormány által megbízott vizsgálóbizottság.
Oroszország összes régiójába kiszállították már a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni Szputnyik V oltóanyagot, a vakcináció az ország egész területén megkezdődött - jelentette be Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a járványellenes küzdelem kormányzati koordinációs tanácsának keddi elnökségi ülésén.
Ausztriában a koronavírus-járvány miatt meghosszabbítják az iskolai téli szünetet, mert a tanítás újrakezdése előtt tesztelni szeretnék a pedagógusokat és a diákokat is - jelentette be kedden az orsztrák oktatásügyi minisztérium.