Az iparűzési adó jövő évi megfelezése miatt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is 150 milliárd forintos kieséssel számol az önkormányzatoknál. A TÖOSZ jelezte a kormány felé, hogy a kompenzációs rendszer kialakításáról szeretne egyeztetni.
December 24-én nem minden bolt tart ugyanaddig nyitva, 25-26-án viszont "egyszólamúságra" lehet számítani, igen kevés szólistával. A két karácsonyi napot követően ráadásul vasárnap jön, a kijárási tilalom pedig továbbra is érvényben van 24-én kívül.
Egésznapos kijárási tilalom lép életbe hétfő éjféltől a karácsonyi ünnepek egész időszakára Olaszországban, ahol a halottak száma túllépte a hetvenezret. A kereskedelmet és a vendéglátást is leállítják.
Az Szte a legjobb vidéki egyetem a Figyelő 2021-es intézményi rangsorában, az Orvostudományi Kar szintén az első az orvos- és egészségtudományi képzésterületen. A HVG Diploma különszámában az Szte 12 kara szerepelt eredményesen. Ebben a rangsorban az Szte Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara végzett a legjobb helyen.
2020 a végéhez közeledik, ideje visszatekinteni, hogy milyen változásokon ment keresztül az elmúlt időszakban a magyarországi lakáspiac. A piaci lassulás, a konszolidáció folyamata már 2019-ben elindult, a NAV idei első három negyedéves forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép pedig 2020-ban éves szinten, országosan 4,2%-os drágulás
Így év végén arra kértük Rásky Lászlót, az Orvostechnikai Szövetség főtitkárát, nézzük át együtt a 2020-as év kórházi adósságainak alakulását, és természetesen ejtsünk szót magukról a kórházi beszállítók jelenéről és jövőjéről is. Érdekes tényekre és összefüggésekre világít rá. Interjú.
Mint minden HSG modellnél az X3015-nál is az alapot egy rendkívül stabil és masszív váz alkotja, amely 4 lépcsős stresszmentesítésen és 600C°-os hőkezelésen esik át. A gép kizárólag csúcsminőségű német és japán alkatrészekből épül fel. Az X3015 egy 2D fém lézervágógép, 3000x1500mm-es hasznos munkaterülettel. A horizontálisan mozgatható munkaasztal
Az egy főre jutó marhahús-fogyasztás Uruguayban a legnagyobb, itt nem kevesebb, mint 56,3 kilogrammnyi az egy főre jutó mennyiség. A világon az első háromban Argentína és Hong Kong kapott helyet.
A digitalizálásnak köszönhetően jövőre jelentősen egyszerűsödik a bejelentkezés a szálláshelyeken - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel szerdán.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) „Coal 2020” jelentése szerint ugyan a globális szénfogyasztás 7%-kal, vagyis több mint 500 millió tonnával csökkent 2018 és 2020 között, 2021-ben mégis 2,6%-os kereslet növekedés várható, köszönhetően elsősorban Kínának, Indiának és Délkelet-Ázsiának.
Egy multinacionális vállalat egyik vezető munkatársaként Bódy Kornél gondolt egy merészet, és 2004-ben saját vállalkozásba fogott. Azóta a fröccsöntött műszaki műanyag termékek gyártásával foglalkozó Plasticor Kft.-t milliárdos forgalmú céggé fejlesztette. A társaság operatív vezetéséből egy szervezetfejlesztési folyamat eredményeképpen kicsit hátr
A világon három helyszínen, köztük a magyar fővárosban fejleszt autonóm járműveket a Bosch. Az idén 15 éves Budapesti Fejlesztési Központban már több mint ezer mérnök vesz részt autonómjármű-fejlesztési projektekben. Továbbá a kontinensen egyedülálló módon városi forgalomban is tesztelik az önvezető járművek egyes funkcióit. A budapesti központ, am
Koronavírus és kijárási korlátozások ide vagy oda, az ünnepi időszak mindig is a boltok csúcsidőszakjai közé tartozott. Legújabb körképünkben a hazai áruházláncokat kérdeztük.
Összesen 11 milliárd forintnyi kötvényt bocsát ki az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. (Épkar) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján a kötvények információs dokumentumában.
Nem is gondolná az ember, hogy mennyi veszély leselkedik rá odahaza az ünnepi készülődés hajrájában. Nyelvmetsző habverő, égési sérülések garmadája, agyrázkódás, tűzkár, csonttörések, ficamok. Megannyi baleset, ami nem csak
Nem árt előre eltervezni a bevásárlást, ügyintézést, mert az ünnepek környékén idén is felborul a nyitvatartási rend a boltokban, patikákban. Laptársunk, a Pénzcentrum szedte össze a lényeges információkat.
A Tesla Inc. vezérigazgatója, Elon Musk alig több mint egy éve mutatta be a Cybertruck prototípusát, a Szilícium-völgy vállalat New Age válaszát a pick-up modellek jelentette kihívásra. "A teherautók nagyon régóta – például már 100 éve – szinte ugyanolyanok" – mondta Elon Musk. "Valami mást akarunk kipróbálni" – tette hozzá az ablaküveg miatt is em
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat ellen a kínai piacfelügyelet - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
Egybehangzó brit médiaértesülések szerint csütörtökön megszülethet a megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.
Donald Trump leköszönő amerikai elnök újabb elítélteknek kegyelmezett meg szerdán, illetve többeknek enyhítette a büntetését. Az újonnan érintett 29 emberrel együtt az elnök az utóbbi két napban 50 elítéltnek kegyelmezett meg, vagy enyhítette a büntetését.
A világon előállított tej mennyiségének több mint 40 százaléka Indiához kötődik, az öt legnagyobb tejelőállító ország felel a globális kibocsátás több mint 80 százalékáért.
Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek - derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.
A világon 78 679 912 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 730 126, a gyógyultaké 44 293 282 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
3292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 311 554 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 113 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 729 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 120 529 fő, az aktív fertőzöttek száma 182 296 fő. Az ak
2020 novemberében Németországban csak 57 322 tejtermelőt számláltak. Öt évvel ezelőtt 73 000 gazdaság termelt tejet, 16 ezerrel több, mint most. A koronaválság növeli a gazdasági nyomást a tejtermelőkön.
3292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 311 554 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 113 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
Történelmi csúcsról egy hónap alatt lefeleződés, majd 70 százalékos rali. Így is összefoglalható az OTP részvényeinek elmúlt egy éve. Meg úgy is, hogy százalékosan minden idők második legnagyobb zuhanása, forintban pedig minden idők top10-éből 8 esés idén történt. Különleges év volt 2020 nem csak a világ tőzsdéin, de az OTP piacán is.
A rugalmas, nyomtatott VisualCan italdoboz csomagolás amellett, hogy kiválóan alkalmas különféle promóciókhoz, a higiéniai jelentősége sem elhanyagolható.
A járványnak a különböző ingatlanszektorokban mindenhol lesznek nyomai. A hotel-szektor biztos, hogy hosszú kilábalás előtt áll, de a belföldi turizmus kapcsán például ott is vannak remények. A home office akár a lakáspiacra is hatással lehet, a lakások tervezésére és térkialakítására. A retail-ben a high street jobban visszatérhet a köztudatba vag
Új szabályozást kapnak a vendéglátóhelyek, változtak az utazási irodák árazására és a SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, a járulék- és bértámogatások kedvezményeit pedig magán buszos vállalkozások is igénybe vehetik – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A harmincasok jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus hatására, legjellemzőbben a kiadásaikat igyekeztek visszafogni, de a pénzügyi tervezésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, munkájuk elvesztésével ugyanis komoly veszélybe kerülne életszínvonaluk fenntartása. A generáció tudatosabban bánik a pénzével, és kifeje