Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerda este sajtóértekezleten jelentette be, hogy december 27-én megkezdődik a lakosság tömeges oltása Izraelben - jelentette a 12-es kereskedelmi tv szerda este.
Csökkent a munkanélküliségi ráta októberben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 37 tagállamában, de így is majdnem 2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó hónapban, februárban mért szintet.
Nemrég indult a regisztráció a koronavírus elleni oltásra, és már most látszik, hogy óriási az érdeklődés - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerdán.
Nyolcmilliárd forintos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón, a beruházás előkészítésére 400 millió forintot biztosít a kormány - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára online sajtótájékoztatón szerdán.
Sokan költenének akár 200 ezer forintnál is többet otthonuk elektromos hálózatának felújítására, az új villamossági szerelvények beszerzésénél pedig a biztonság a legfontosabb szempont az ár előtt – többek között ez derül ki a Schneider Electric felméréséből. A kutatás során a válaszadók mintegy 60 százaléka jelezte, hogy korábban már bevált szakem
Milyen felújításokra vehető igénybe a 2021-ben induló un. családi otthonfelújítási támogatás? Milyen építési tevékenységekre igényelhető az állami támogatás? Mint ismeretes, a támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió forint lehet.
A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a hazai munkáltatók 2021 első negyedévében átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből. Csupán a cégek 22 százaléka számít arra, hogy a munkaerő-felvételi aktivitásuk egy éven belül visszatérhet a járványhel
A Corteva Agriscience bemutatta vetőmag üzletágát meghatározó Pioneer® márka új arculatát Európában. Az új arculat része a „Driving Farming Forward™” szlogen, mellyel szeretnék kifejezni a márka törekvését a mezőgazdaság folyamatos fejlesztésére és a „Made to Grow™” üzenet pedig kifejezi a cég törekvését arra, hogy olyan növényeket nemesítsen, mely
Fördős Zének igazán kedvező ez a hét: az előző versenynapon megszívathatta Rácz Jenőt, aki összeragasztott lábbal és megbilincselve főzött, most Sárközi Ákosnak nem csak tálalnia kellett bekötött szemmel, de egy egész főételt kellett így prezentálnia! Különleges szerencsekerék fogadta a versenyzőket a konyhában. “Imádnivaló” alapanyagpárokat és n
A vállalt kiszállítási határidőt átlépő webshopok esetén a fogyasztó megtévesztése is felmerülhet, ami jogszabálysértést jelent - mondta Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő szerdán az M1 aktuális csatornán.
Megtörtént a Kihívás, VV Gábor rátette a kék kendőt VV Bálintra, így szombat este egyikőjüknek végleg el kell hagynia a Villát. A döntés mint mindig, a nézők kezében van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a ValóVilág10 powered by Big Brother első Párbajára, 96.306 szavazat érkezett! Érdemes tehát voksolni az RTL24 applikáción keresztül, hiszen
Már papírja is van arról Rahimkulov Ruszlannak, hogy napelemes kiserőműve alkalmas megújuló energiaforrásból származó villamosenergia termelésére. Más hazai szereplők is szívesen üzletelnek az állammal.
A Pfizer és a BioNtech által fejlesztett Covid-19 elleni oltóanyag -70 °C-on történő szállítása és tárolása valószínűleg csak szárazjéggel valósítható meg.
Hamarosan kiderül, mi folyik Meggyesen, és a Doktor Balaton című sorozatban garantáltan vicces pillanatokból sem lesz hiány. A TV2 legújabb napi szériájában a szórakoztatásról többek között olyan kiváló színészek gondoskodnak majd, mint Bodrogi Gyula, Voith Ági, Mészáros András, Gula Péter, Hirtling István, Pálfi Kata és Sárközi-Nagy Ilona. A drame
Az adott feladatra szabott, kezelőbarát és költséghatékony targonca a raktár lelke, tartja a szakmai alapvetés. A Crown magyarországi kizárólagos partnere, a QLM Logistics Solutions Kft. azonban nemcsak korszerű flottát, benne díjnyertes modelleket biztosít az intralogisztikai iparág számára, hanem a teljes körű raktárberuházások során – szorosan e
A koronavírus-válság és a német-orosz politikai feszültség eszkalálódása függvényében romlott az Oroszországban tevékenykedő német vállalatok üzleti hangulata az idén és kilátásaikat is pesszimistábban ítélték meg mint tavaly.
A kényszerű tavaszi és szokásos nyári leállások után néhány nap múlva megkezdődnek a tervezett téli leállások is a magyar autógyárakban. Ahogy a korábbi években, úgy idén is az optimalizálási, karbantartási, átépítési és fejlesztési feladatoké lesz a főszerep azokban a hetekben, amíg szünetel majd a termelés Kecskeméten, Győrben és Esztergomban.
Mindenki máshogy próbálja átvészelni az országos bezártság okozta ingerszegényebb környezetet. Vannak, akik az olvasás vagy a filmek irányába mozdultak és pótolják több éves lemaradásaikat, mások új élmények felé nyitnak. Az adatok alapján jelentős számban próbálták ki új játékosok az online kaszinózás viszonylag új lehetőségeit, mely kellő ismeret
Bár tavaly megemelkedett kissé a magyar befektetési alapok súlyozatlan átlagos költségterhelése, jobban a számok mögé nézve láthatjuk, hogy a nagyobb díjjal működő kategóriák húzták fel az átlagot. Azt, hogy sok alapkezelőnél nőtt a költségterhelés, magyarázhatja, hogy a kockázatosabb eszközökben kezelt vagyon megugrott, ennek okát azonban inkább a
Milyen következményekkel jár a koronavírus megjelenése a foglalkoztatásban? Mennyivel dolgoztak kevesebbet a magyarok? Mit okozott a home office? Többe között ezekre a kérdésekre is választ ad a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) minap közzétett elemzése, amely az év első felében lezajló munkaerőpiaci folyamatokat vizsgálta.
A hét végére döntés születik az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatáról, noha a két fél álláspontja továbbra is messze eltérő - tudatta rövid közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtök hajnalban, miután éjszakába nyúló megbeszélést folytatott Boris Johnson brit miniszterel
A kereskedelmi és vendéglátóipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. letette új csarnokának alapkövét szerdán Tatabányán, a 885 millió forintos beruházással megvalósuló új csarnokban többek között légtisztító berendezést és kézfertőtlenítő automatát gyártanak.
A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, melyek szerint a dél-olaszországi térségben élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton Kínából szereznek vakcinát - jelentette az Ansa hírügynökség szerdán.
2023-ban Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa. Kevesen gondolnak bele, hogy egy ilyen méretű projektnek milyen fenntarthatósági, környezetvédelmi kérdései vannak. De hol tartanak most a beruházások ebből a szempontból? Erről beszélgettek a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Műhely című beszélgetéssorozatának legújabb részének vendégei.
Négy hónapja nem volt olyan magas a napi új fertőzöttek száma Brazíliában, mint ahogy keddről szerdára alakult: több mint 53 ezer esetet jegyeztek fel - adta hírül a latin-amerikai ország egészségügyi minisztériuma.
2021 elejétől Varga Zoltán tulajdonos-vezérigazgató a kiadó hosszú távú fejlesztésére, stratégiai megújítására koncentrál annak érdekében, hogy a Central Médiacsoport értékeihez hűen tudjon működni a változó gazdasági, társadalmi körülmények között is. A piac változásai azonos időben kívánnak meg hangsúlyosabb stratégiai befektetői munkát a tulajdo
A brazil hústermelők idén növelték a világpiacra szállított mennyiséget, és várhatóan jövőre is növelni fogják a termelést, annak ellenére, hogy a Covid-19 járvány miatt továbbra is kihívásokkal néznek szembe – közölte az ország egyik jelentős húsipari lobbiszervezete.
A világjárvány idején a személyes találkozások korlátozva vannak, a tömegrendezvényeket pedig kerülni kell – ezek a feltételek vezettek ahhoz, hogy az idei év legnagyobb szakmai rendezvényei és vásárai elmaradtak. Éppen ezért az Endress+Hauser új, rugalmas és informatív módon próbálja meg termékeit, komplett megoldásait és szolgáltatásait közelebb
Chicagóban a búza lendületesen, 2,5 százalékkal drágult, a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab pedig 1,2 százalékkal került többe, mint előző nap. A repce 1,3 százalékot vesztett értékéből. Európában mind a négy kiemelten fontos agrártermék ára, így a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is drágult.
a koronavírus járvánnyal kapcsolatos állami segítségnyújtás újabb elemeként az MFB csoporthoz tartozó Hiventures lehetőséget kapott, hogy speciális likviditási és tőketámogatást biztosítson, a covid-19 okozta gazdasági hatások által sújtott vállalkozásoknak. Ennek keretében a hazau vállalatok magyarországon egyedülálló módon - európában is az elsők
A kijevi székhelyű ProAgro tanácsadó cég a kisebb betakarítási mennyisiég miatt 47,1 millió tonnára csökkentette Ukrajna 2020/21-es gazdálkodási szezonra vonatkozó gabonaexport-előrejelzését a korábbi 48,2 millió tonnás adatról.
A Facebook azért még nem jogforrás, csak majdnem - szerdán viszont a Magyar Közlönyben is megjelent a védelmi intézkedések meghosszabbításáról szóló rendelet.
A világhírű magyar divatmodell, Palvin Barbara is csatlakozott az Együtt az Autistákért Alapítvány munkájához, és kiemelt támogatóként segíti az autizmus spektrumzavarban érintetteket a jövőben. Palvin Barbara már számos alkalommal bizonyította, mennyire fontos számára, hogy nemes ügyek mellett álljon ki, és rászorulókat, hátrányos helyzetű ember
Annak ellenére, hogy októberhez képest 32 forinttal 462 forintra csökkent az alma átlagos kilogrammonkénti ára, éves szintem még mindig 50 százalékos pluszban van a gyümölcs ára. Pedig az augusztusi 624 forintról folyamatosan csökken az árszint – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából.
Az üzletek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy korlátozzák-e a vásárlók számát a zsúfoltság elkerülése érdekében. Ezt úgy is megtehetik, hogy csökkentik a bevásárlókocsik számát, kocsi nélkül viszont nem lehet bemenni az eladótérbe – mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A borászati igények kielégítése szempontjából elegendő mennyiségű szőlőt szüreteltek le idén a gazdák, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van - jelentette ki Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a Mezőgazdasági bizottság Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén, szerdán a parlamentben.
Az Egyesült Államokban lévő kínai nagykövetség Twitter-fiókját meghackelték, és megosztották rajta Donald Trump egyik posztját, amely a választás demokraták általi elcsalásáról szól.