Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország egy második Görögország lett volna a 2010-es politikai és gazdasági fordulat nélkül a 2010 és 2019 közötti évtizedben.
Sikeresnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Bankszövetséggel folytatott együttműködést a koronavírus-járvány idején több gazdasági területen is.
Az arany stabil maradt, 1.840 dollár volt ma reggel a piacokon. Elsősorban a vakcinával kapcsolatos hírek, illetve a fiskális ösztönzőcsomag, ami meghatározza az árakat.
A cseh autópálya matrica árak EUR-ban és cseh koronában (CZK) is megvásárolhatók, a hivatalos árakat 2021-ban is mindkét valutában feltüntetik. A cseh matrica árak 2021-ben egyébként a 2020-es árakon maradtak, emelés nem történt.
Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.
Novemberben 2,323 milliárd euróval 2015 augusztusa óta nem látott rekordszintre emelkedtek a magyar jegybank devizatartalékai, amelyek a múlt hónap végén 32,546 milliárd eurót értek el - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból. Az emelkedést a november 12-én kibocsátott 2,5 milliárd euró értékű 10 és 30 éves fu
Megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten a koronavírus elleni védőoltásra - jelentette be a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hétfő este a Facebook-oldalán.
Ahogyan arról már a legtöbben értesülhettek, a hivatalos Magyar Közlönyben is megjelent, így ma már tény, hogy a nyugdíjakat 2021 januártól 3%-kal emelik meg. Mitől függ, hogy hány százalékkal emelik a nyugdíjakat? Nézzünk mögé kicsit a nyugdíjemelkedés jogi hátterének.
Az európai emberek közel harmadának csökkentek a bevételei a Covid-járvány hatására, derül ki az Intrum nemzetközi felméréséből. A legtöbb európai országban a fiatalokat és a kisgyermekes szülőket érinti leginkább a recesszió, Magyarországon azonban a többi csoporthoz képest nem romlott jelentősebben a szülők helyzete.
Az idei Formnext Connect szakkiállításon egy sor együttműködési megállapodást jelentett be a 3D nyomtatás utómunka-specialistája, a németországi DyeMansion. A 3D Printing Industry beszámolója szerint a partneri szerződések célja az additív gyártástechnológiák ipari forradalmasítása. Felix Ewald vezérigazgató szerint a nagyobb lépések megtétele csak
A héten újra egyéniben és minden nap egy kiesővel jelentkezik A Konyhafőnök VIP! A növekvő tét miatt az elvárások is egyre magasabbak, itt a hibázás már távozást jelent! A középdöntő második szakaszának első főzésében a versenyzők rögtön mélyvízbe kerültek! Ritka, tengeri alapanyagokkal dolgoztak, mint limoni di mare, akvadella, szardínia, nyúlha
November 7-én érkezett 20. évfordulójához a Claas GmbH és az Axiál Kft. együttműködése. A kapcsolat részleteiről, érdekességeiről és fontosabb mérföldköveiről nyilatkozott Harsányi Zsolt az Axiál ügyvezető-tulajdonosa.
Folytatódott a balhé a Villában, Bálint pedig úgy döntött, lemond a védettségről. Eközben elkezdődött az influenszerek és a követők hete, a villalakók pedig szexi képekkel hálálták meg a Mikulás ajándékát! A villalakók szexi képekkel hálálták meg a Mikulás ajándékát Bár gyermeki örömmel várták a játékosok az ajándékozást, végül egészen felnőttes
Folyamatosan mérséklődnek a lakbérek augusztus óta országszerte a kínálati oldalon, októberben az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal csökkentek, még a többhavi mélypontnak számító áprilisi szinttől is 0,9 százalékkal elmaradtak - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexből.
A Niveus Consulting Group kommentárja a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleményéhez, amelyben a PM elutasít egy nemzetközi adóztatási megoldást, amely szerint, ha a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország - elsőként az anyavállalat országa – szedné be helyette. Ez hátrányosan é
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyes
A Messe Düsseldorf a partnereivel és a kiállítókkal folytatott egyeztetést követően úgy döntött, hogy a 2021. év áprilisára tervezett drupa-t nem rendezi meg.
Továbbra is élénken érdeklődnek az intézményi befektetők a magyarországi földszintes bevásárló parkok (strip mallok) iránt. Ez a speciális üzletközpont-forma a koronavírus-járvány idején is erősen tartja magát a vidéki nagyvárosokban és a főváros környékén. A befektetői koncentráció a hazai likviditásbőség miatt ezen a területen is folytatódik. Mag
A 3M elhivatottan igyekszik a tudomány segítségével kényelmesebb és biztonságosabb mindennapokat biztosítani termékei révén az embereknek szerte a világon, erre emlékeztet mindannyiunkat A tudomány világnapja a békéért és fejlődésért. Az UNESCO 2001-ben jelölte ki A tudomány világnapját a békéért és a fejlődésért, hogy felhívja a nyilvánosság fig
Új időpontfoglaló felület segíti a Magyarorszag.hu oldalra látogatókat, ahol kényelmesen és gyorsan foglalhatják le időpontjukat a kormányablakokban történő ügyintézéshez. Sőt, a veszélyhelyzetre való tekintettel, jelenleg – gépjárműügyek (gépjármű átírás, forgalomba helyezés stb.) kivételével – Ügyfélkapu nélkül is lehet időpontot foglalni. Az új
A saját bőrünkön is érezzük, de a kutatások is ezt mutatják: csúsznak az évszakok, méghozzá a globális felmelegedés miatt. Egy friss tanulmány most kimutatta, hogy nagyjából egy héttel korábban jöhet az ősz a klímaváltozás következtében, emiatt a fák korábban hullajtják a levelüket, és megváltozik a szénfelvevő képességük is.
Izgalmasnak ígérkezik az év vége, hiszen néhány napon belül az Európai Központi Bank (EKB), a Fed és az MNB is kamatdöntő ülést tart. Ráadásul a háromból legalább két döntés érdekesnek is ígérkezik, hiszen az EKB szinte biztosan további lazítás felé mozdul majd, és akár az MNB is változtathat a monetáris kondíciókon. A kamat változtatása mellett mi
A vásárlói igényeit folyamatosan szem előtt tartó drogéria idén decemberben a 311. számú, Budaörs Malomkő utca 7. szám alatt található üzletében utántöltő állomást helyezett üzembe, evvel újabb szolgáltatással bővítette kínálatát a fenntarthatóság iránt elhivatott vállalat. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát egy magyar
Csaknem félmilliárd forint befektetéssel online borkereskedést indít egy magánberuházói csoport - jelentette be a befektetők képviseletében Váradi József hétfőn, online sajtótájékoztatón.
A koronavírussal összefüggésben elhunytak számának nem és korcsoport szerinti megoszlását is bemutatta egy múlt heti prezentációjában Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője.
A kiskereskedelmi ágazatban eddig soha nem látott változások figyelhetők meg. A fogyasztók vásárlási magatartása változik, a világjárvány hatalmas kihívások elé állítja a kiskereskedelmet és a gyártókat. Mindenkinek újra kell pozicionálnia magát, hogy megnyerhesse magának a vásárlókat. A COVID-19 járvány még jobban felgyorsítja az e-kereskedelem té
Az idei, rendkívüli évben a személyes kapcsolatok fenntartásának kiemelt szerepe van, hiszen biztonságot adhatnak a kiszámíthatatlanságban. Erről szól a Telenor karácsonyi kampányában szereplő, „Csak erre vártam” című vers is, amelyből Király Linda és Király Viktor közreműködésével érzelmes dal született. A dalhoz készült videóklipet bárki személyr
Közösségi tartalommegosztó és szemléletfejlesztő médiaplatformként definiálja magát egy új magyar alkalmazás, amely saját fejlesztésű algoritmus alapján, mérőszámokkal ad visszajelzést arról, mennyire vagyunk környezettudatosak. A térítésmentesen letölthető HOLNAPP mobiltelefonos alkalmazás fejlesztőcsapata arról beszélt, hogy szeretnék menővé tenn
Hat vakcina lehet elérhető 2021 első negyedévére, többek között a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson és a Novavax készítményei – mondta a Singapore FinTech Festivalon tartott előadásában Bill Gates. Az üzletember szerint a fejlesztők és a hatóságok jó munkát végeztek, de további feladat, hogy mindenki egyformán oltáshoz juthasso
Amióta a koronavírus járvány Európát is elérte, az általa generált veszélyhelyzet eddig ritkán tapasztalt fókuszba helyezte a munkajogot, köztük az atipikus foglalkoztatási formákat, a munkaviszony megszüntetésének módjait, a „kötelező” szabadság alkalmazhatóságát, vagy a munkavállalók egészségügyi adatainak kezelését. A KCG Partners szakértői az a
A friss kormányrendelet szerint a Magyar Corvin-lánc Testület tagjai - köztük Vízi E. Szilveszter és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnökei, Martonyi János volt külügyminiszter, Huszti Péter színművész - fordulhatnak problémáikkal az idehaza legjobb ellátást nyújtónak minősített Magyar
Nem volt egyértelmű iránya a kereskedésnek a gabonapiacokon a hét első napján. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal drágult, ám a szójabab 0,5 százalékot vesztett értékéből és a repce kurzusa pedig stagnált. Párizsban a malmi búza, a kukorica és a repce árjegyzése is csökkent, ám a takarmánybúza drágulása miatt nem volt egy
Az innováció, a magántulajdon védelme, a családi kapcsolatok, a társadalmi értékek egyaránt befolyásolják egy-egy ország növekedési képességét - mondja Major Klára, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtani Intézetének vezetője. A szakember az Elemző közgazdász videósorozatunkban arról beszél, hogy mit gondol a közgazdaságtan a gazdasági fejlődé
Közel 67,6 millió főre nőtt a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kezdete óta globálisan, 1,54 millió koronavírus-fertőzött hunyt el, mióta a fertőzést először diagnosztizálták, míg a gyógyultak száma 43,5 millió főre nőtt. Globálisan még mindig rohamos ütemben terjed a koronavírus, Amerikában továbbra is rekordmagas a fertőzöttség, Na
Január 1-jén lép életbe a vállalkozók kötelező adatszolgáltatását szigorító és a készpénzmentes fizetést előíró törvény. Egy magyar startup, a CMO nem csak a fenti kérdésekben segít az egyéni vállalkozóknak és a KKV-knak, hanem kiskereskedelmi rendszerének köszönhetően még versenyelőnyhöz is juttatja őket. Január elsejétől már mindegyik, a magáns
Nagy vállalást tett a Coca-Cola. Az üdítőital-gyártó társaság európai leányvállalata 250 millió eurót fog elkölteni a következő három év alatt annak érdekében, hogy 2040-re megszüntesse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
Eltanácsol a karácsonyi ölelésektől az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója, mert a testi kapcsolat mellőzése életmentő lehet a koronavírus-járvány miatt.
Ismét jelentősen elszaporodtak a mezei pockok a szántóföldeken, rendkívüli károkat okozva a növényállományban. A Nébih felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy bár szükség van a védekezésre, azonban, a kockázat minimalizálása érdekében fontos, hogy a gyérítést minden esetben a szabályoknak megfelelően végezzék! A házi és egyéb illegális módszerek alk
A koronavírus elleni vakcina nem jelent majd teljes védettséget, de megfertőződés esetén is meggátolja a súlyos tünetek kialakulását - jelentette ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa az M1-en. Kis Zoltán közölte
Hány forintba kerül a magyar autópálya matrica 2021-ben? Milyen autópálya matricák vannak Magyarországon? Az egyes kategóriáknak (D1, D2, B1, D1m, U) mennyibe kerül az autópálya díja 2021-ben? Mennyi az ára a heti, havi, éves és megyei autópálya matricának? Mutatjuk!