Nem törte még át az 50 dollárt az olaj ára. Miután beadták az első vakcinát Nagy-Britanniában, a rövid ideig tartó fellendülést követően a befektetők ismét a járvány okozta keresletcsökkenéssel vannak elfoglalva.
A horvát olajvállalat, az INA továbbra is keresi az Ivana D nevű gázkitermelő platformot az Adriai-tengeren, amelynek pontos tartózkodási helye szombat óta ismeretlen. A társaság a független balkán hírügynökségnek, az IBNA-nak elmondta, hogy nem arról van szó, hogy a platform eltűnt, hanem megszakadt a kommunikációs kapcsolat.
A harmadik negyedévben a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése alapján.
Rekordszintet ért el a kínálat az albérletpiacon, és már nem csak Budapesten érezhető a koronavírus miatti albérletár-csökkenés az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint, amely egyrészt pillanatképet ad arról, hogy december első napjaiban hol tartott az albérletpiac. Másrészt bemutatja a KSH-ingatlan.com lakbérindexének októberi adatait.
Albérlet kiadásakor fizetendő adó kalkulátor 2021-ben. Hogyan kell kiszámítani az albérlet kiadásából származó jövedelem adóját? Milyen típúsú költség elszámolási módszereket alkalmazhat egy albérlet kiadásával foglalkozó magánszemély? Hogyan kell bevallani és befizetni az albérlet kiadásából származó bevételt és adót? Mi a különbség a tételes és a
Az online előadások, nyílt napok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ez köszönhető annak is, hogy ezek szakmailag olyan hátteret biztosítanak, mintha a fizikális térben találkozhatnának a résztvevők az előadókkal. Az Arburg Hungária Kft. műanyag fröccsöntőgép forgalmazó október végén tartotta meg első online nyílt napját – eddig minden évben s
Különleges hátráltatást szenvedett el Rácz Jenő, miközben egyre fogynak a versenyzők! Az első főzés résztvevői gombászni indultak és egy búra alatt meglepetés is várt rájuk: egy megkopasztott gyöngytyúk. A gombákat három különböző textúrában várta a zsűri, a húsnak pedig “mindössze” tökéletesnek kellett lennie. Fördős Zé a feladat ismertetését kö
A 2021-es autópálya-matricák előértékesítésének első napján megdőlt az eladási rekord, az értékesítőhelyeken az előző évekhez képest mintegy háromszor annyi éves matricát vásároltak a vevők - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (Núsz) Zrt. kedden az MTI-vel.
Daninak egyszer csak feljött egy emlék, aminek köze van Virághoz, és eljött az ideje, hogy a villalakók tanácsot adjanak a Kiválasztottnak! VV Virág nem a Villában meztelenkedett először kamerák előtt? Daninak egyszer csak feljött egy emlék, aminek köze van Virághoz. Nem akarta kimondani, miről van szó, de Virág bevallotta. Ki menjen párbajozni
Befejeződött ugyanis az Aegon Lakástakarék végelszámolása, melyet követően a cégbíróság törölte a céget. A lépés korántsem váratlan annak ismeretében, hogy a társaság már tavaly májusban megállapodott az Erstével, átruházza neki a lakástakarék-szerződéseit. Ami összefüggésben állt azzal, hogy a kormány 2018 októberében az effajta öngondoskodáshoz n
A negyedikes és nyolcadikos tanulók matematikai és természettudományos ismereteit vizsgáló nemzetközi Timss (Trends in International Mathematics and Science Study) mérés alapján a magyar reál oktatás az európai élvonalban van - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Két évad, 190 epizód és több, mint 3500 versenyfutam után újra jön az Exatlon Hungary. A TV2 extrém sport-realityje hamarosan a napfényes Dominikai Köztársaságból jelentkezik, ahol már a jól ismert, embert próbáló akadálypályák mellé még nehezebb, nagyobb kihívást és látványosabb pályák épültek, hogy otthont adjanak a Bajnokok és Kihívók párharcána
A koronavírus-járvány meredeken emelkedő második hulláma miatt november 9-én lépett életbe az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete, miszerint a halasztható műtéteket átmenetileg felfüggesztik. Rápillantottunk a kórházi várólistákra, mennyire nyomja rá a bélyegét egyes operációk elhalasztása.
A koronavírus-járvány okozta válság, valamint az arra adott kormányzati reakciók miatt úgy megváltozott a 2021-es költségvetés, hogy arra alig lehet ráismerni. Számításaink szerint a jövő évi hiány könnyedén elérheti a GDP 8%-át is, az eredetileg törvénybe iktatott 2,9% GDP-arányos érték helyett.
A koronavírus-járvány elhúzódó gazdasági hatásának kárvallottjai a személyszállító vállalkozások is, a buszos cégek az elmúlt háromnegyed évben bevételeik 70-100 százalékát veszítették el a járvány és az utazási korlátozások miatt - közölte az Új Média Kft. kedden az MTI-vel a buszos vállalkozások szakmai havi lapjának, a Busz Transz Magazinnak olv
Bizonyára szinte mindenki megtapasztalta már azt a frusztráló érzést, ami akkor jelentkezik, ha egy viszonylag drága terméket el kell dobnunk, miközben egyetlen apró alkatrész cseréjével javítható lenne. Sok termék élettartama ezért mindössze pár év, pedig akár évtizedekig is használhatóak lennének, ami rengeteg hulladékkal és egyéb szennyezéssel t
Még egy hónapig biztosan nem lehet étterembe menni, elmaradnak a szilveszteri rendezvények. Még ha ki is nyitnak a vendéglátóhelyek, az emberek egyhamar nem fogják megrohamozni őket. Állami támogatás nélkül esély sincs a túlélésre - mondják a vendéglősök, míg a bevásárlóközpontokat tömörítő egyesület ötpontos javaslatban fogalmazta meg a kéréseit a
Több mint egy évtizede először csökkentek a fogyasztói árak Kínában novemberben, miközben a termelői árak visszaesése az elmúlt nyolc hónap legenyhébb ütemére mérséklődött.
Hetek óta ingyenes Magyarországon a közterületi parkolás, ami országszerte jelentős forgalomnövekedést okozott a nagyobb városokban. Habár este 7 és reggel 7 óra között a parkolóházak és mélygarázsok is ingyenesek, a parkolási cégek a fejüket vakarják. A parkoló ellenőrök, a technikai személyzet, a takarítók, illetve a biztonsági személyezt munkája
A koronavírus miatt hozott intézkedések ellenére, összességében nem zárt rossz évet a CBRE. Az egyik legnagyobb hazai ingatlantanácsadó számos területen még bővülni is tudott, bevezettek például egy mesterséges intelligencia alapú Automatizált Értékbecslési Modellt, tovább erősítették a Big Data alapú geolokációs elemzési rendszerüket és a fenntart
A tengerentúlon mínuszokat, Európában inkább pluszokat hozott a tegnapi kereskedés. Chicagóban a búza 1 százalékot, a kukorica 0,7 százalékot, a szójabab 1 százalékot, a repce pedig 0,3 százalékot vesztett értékéből. Európában a repce árjegyzése csökkent, míg a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza drágult.
Nincs modern gépjármű, legalább egy Schaeffler gyártmányú alkatrész nélkül. Tengelykapcsoló rendszereiket, sebességváltó elemeiket és motoralkatrészeiket a világon mindenütt elismerik. A Schaeffler minőségbiztosítása a Zeiss mérőberendezéseire támaszkodik höchstadti gyárában, hogy mindenkor tarthassa magát kiváló hírnevéhez. Ezek közé tartozik a Z
Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt tavaly novemberhez viszonyítva az októberi 6,5 százalékot követően. A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) a fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) ára 14,4 százalékkal emelkedett, a friss gyümölcsö
Közel 2 milliárd EUR értékű beruházást hajtottak végre külföldi cégek Romániában 2020 első 9 hónapjában. Bár a Román Nemzeti Bank legfrissebb közleménye szerint az országba érkező külföldi működőtőke befektetés (FDI) mértéke a világjárvány miatt az év első 9 hónapját tekintve 56%-kal csökkent a 2019-es szinthez képest, ezzel együtt is igaz, hogy az
Észak-Korea megdühödött Dél-Koreára, mert az kétségbe vonta, hogy egyáltalán nincs északon koronavírus-fertőzött, és az "arcátlan" kijelentés következményeire figyelmeztetett - adta hírül szerdán a dél-koreai sajtó.
Az illetékes kormányhivatal döntése akadályozza majd meg azoknak az önkormányzatoknak a tervét, amelyek az adóstop ellenére megpróbálják felemelni a helyi közterheket - mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lapnak leszögezte: a kormány mindenképpen érvényt szerez az adóemelési tilalomnak.
Az Egyesült Államok kongresszusának képviselőháza kedden elsöprő többséggel megszavazta a hadikiadások törvénytervezetét, jóllehet Donald Trump elnök azzal fenyegetőzik, hogy élni fog vétójogával.
Öt éve nyitotta meg debreceni irodáját a Deloitte, amely a távoli (otthoni) munkavégzés bevezetése mellett a helyi ügyféligényeket is figyelembe véve fejleszti, bővíti az iroda tevékenységét. A koronavírus járvány bebizonyította, hogy az könyvvizsgálat és tanácsadás területén is hatékony a távoli munkavégzés, ha ennek technikai és szakmai feltétele
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyes
Úgynevezett platófázisba ért a koronavírus-járvány a csaknem egy hónappal ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedéseknek köszönhetően - közölte a Semmelweis Egyetem rektora kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Beviheti a végső ütést a Tokaj térségében élő gazdáknak a készülő borászati és szőlészeti törvény egyik új fejezete, amely a NER-lovagoknak kedvez - írja a Népszava.
Beviheti a végső ütést a Tokaj térségében élő gazdáknak a készülő borászati és szőlészeti törvény egyik új fejezete, amely a NER-lovagoknak kedvez - írja a Népszava.
A pandémiás helyzet sem ingatta meg a tagok bizalmát a hazai pénztárakban – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének harmadik negyedéves eredményeiből. Az egyéni befizetések és az összvagyon is növekedett mind a nyugdíj-, mind az egészségpénztárak esetében, és az egy főre jutó átlagvagyon is gyarapodni tudott a tavalyi év azonos idősza
Kedd délelőtt kicsit ráijesztettek a befektetők a forintra, úgy tűnt, elkezdték beárazni azt, hogy nem lesz megállapodás az uniós költségvetési vitában. Aztán viszont kicsit váratlanul erősödni kezdett a magyar deviza, és estére kicsit már a 360-as lélektani határtól is eltávolodott. Ugyanakkor a brüsszeli alku sorsa továbbra is meghatározhatja az
A koronavírus továbbra is gyorsuló ütemben terjed a világban, de Európa túl van a második hullám nehezén - írjuk néhány napja a globális adatokat figyelve. Ehhez képest meglepő lehet, hogy a héten sorra jelentenek be szigorításokat európai országok. A látszólagos ellentmondás oka, hogy azok az országok, amelyek gyorsan engedni kezdtek a szigoron, s
Újra át kell gondolni Moszkva és Berlin kapcsolatait, de lehet, hogy újraindítás szükséges - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában, a német szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD) küldöttségét fogadva.
Tegnap emelkedéssel zártak az amerikai vezető részvényindexek, feljebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is, utóbbi új csúcsot is döntött. A jobb hangulatot a koronavírus-vakcina engedélyezésével kapcsolatos biztató hírek okozták, illetve az újabb pénzügyi stimulus előrehaladásával kapcsolatos fejlemények. Az ázsiai tőzsdékre is átragadt a
A Coca-Cola, a Pepsi és a Nestlé a Föld legnagyobb műanyagszennyezői, a Break Free From Plastic nevű környezetvédő mozgalom éves jelentése szerint a három cég egyáltalán nem fejlődött a műanyagszennyezésük terén. Már harmadik
A koronavírus-járvány minden bizonnyal nagy hatással lesz a világgazdaságra, ennek jelei már most érezhetők, de a válság mértékét még mindig nem lehet teljes mértékben megbecsülni. Noha a tavaszi komoly hanyatlás után a gyártás volumene normalizálódni látszik (a JP Morgan globális összevont PMI* indexe alapján), a gyártóvállalatoknak alkalmazkodniu