Tizennyolcszorosára ugrott az idén a tavalyi évhez képest az egészségügyi maszkok behozatala az Európai Unióba, Kína az ide irányuló, robbanásszerűen felfutó importban is 62,3-ról 92,3 százalékra növelte részesedését. Magyarország 81,4 milliárd értékben vásárolt maszkot 2020 első felében.
A tavaszi sikeres WELL Kanapé webinárium sorozat októbertől ismét várja az érdeklődőket ingyenes előadásaira, melyet a WELL munkacsoport tagjai állítottak össze.
Kína azon célkitűzése, hogy 2060-ig elérje a szén-dioxid-semlegességet, több mint 5 billió dollárnyi beruházást igényelne. Többek között olyan fejlesztésekre lenne szükség, mint a megújuló energiatermelő kapacitás, illetve a szén-dioxid-leválasztási technológia - közölte Wood Mackenzie tanácsadó.
A Cib Bank és a Bankmonitor.hu együttműködésének köszönhetően már Magyarországon is elérhető a közvetett elektronikus ügyfél-átvilágítással történő, élő videóazonosítást nem igénylő bankszámlanyitás hazai pénzintézetnél. The post A Cib Banknál is elérhető 0-24 órában az online bankszámlanyitás first appeared on Biztosító Magazin | Csok, nyugdíj, kg
Szeptember végéig adott magának határidőt a kormány, hogy kidolgozza a rozsdaövezeti építkezésekre vonatkozó rendelkezések részleteit, de egyelőre nem ismert semmilyen részlet az ügyben.
Megnyílt a 39. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdán Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban, csaknem 150 kiállító mutatkozik be október 7-11. között.
A pénzintézet már az európai középbankok felső hányadába tartozik - mondta az elnök-vezérigazgató az OTP 25 éves tőzsdei jubileuma alkalmából. Csányi Sándor sürgette a hazai szabályozói környezet további modernizálását, több kritikus pontot is kiemelve.
Emmanuel Macron francia elnök további szigorításokat helyezett kilátásba szerdán azon térségekben, ahol a koronavírus-járvány túl gyorsan terjed, miután az egészségügyi ellátórendszer egyre leterheltebb a nagyvárosokban. Eközben az új fertőzöttek napi száma rekordot döntött.
Emmanuel Macron francia elnök további szigorításokat helyezett kilátásba szerdán azon térségekben, ahol a koronavírus-járvány túl gyorsan terjed, miután az egészségügyi ellátórendszer egyre leterheltebb a nagyvárosokban. Eközben az új fertőzöttek napi száma rekordot döntött.
Olaszország egész területén újból kötelező a szájmaszk használata szabadtéren, tehát az utcákon is - jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerdán. Az egészségügyi veszélyhelyzetet január 31-ig meghosszabbították.
A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból - mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentáció
Az OTT-ONE Nyrt. több mint 310 millió forintot kapott a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből - közölték szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A lakásépítések 5 százalékos áfakulcsa mellett a keresleti és kínálati oldalt is támogató ösztönzőket, illetve a fejlesztések elindításának kedvező finanszírozási környezetet szorgalmaztak a Társaság a Lakásépítésért Lakásfelújításért Egyesült által a Construma építőipari szakkiállításon rendezett kerekasztalbeszélgetés résztvevői szerdán Budapeste
Nem kérdés, hogy idén minden gazdasági témájú cikk és elemzés alapvető kiindulási és viszonyítási pontja a világjárvány, annak egészségügyi és gazdasági vonzataival együtt. Nem lehet mentes ettől a magyarországi ingatlanpiac sem, hiszen a negatív hatások itt is érvényesülnek, és különösen igaz ez a budapesti, belvárosi ingatlanpiac helyzetére. A te
Levélben hívta egyeztetésre a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert a járványhelyzet miatt súlyos válságban lévő budapesti vállalkozások mielőbbi, hatékony megsegítése érdekében. A Bkik által a múlt héten szervezett turisztikai kerekasztalt k
A spanyol miniszterelnök három éven belül 800 ezer új munkahely megteremtésére tett ígéretet szerdán Madridban, ismertetve a kormány koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási tervét.
Az utóbbi években megjelenő új közlekedési szokások és mobilitási igények felforgatták a szolgáltatók portfólióját. A fogyasztói piacon megjelentek a különböző autómegosztók, de már közösségi kerékpárok, robogók és rollerek is színesítik a városi mobilitást a hagyományos autós- és tömegközlekedési módok mellett.
Napenergia a legmagasabb szintről: az Audi Hungaria és az E.ON Hungária Csoport közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 000 négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját. A 12 megawatt csúcsteljesítményű napelemparkot a mai napon helyezte szimbolikusan üz
2020 októberétől Kenessey Adrien váltja a szülési szabadságát töltő Fináczy Dórát (nyitó képünkön) az IAB Hungary ügyvezetői pozíciójában. “Az elmúlt egy évben Dóri ügyvezetésével fejlődött tovább az IAB Hungary, nagyon büszke vagyok a közösen elért eredményekre” – nyilatkozta Sopov István, az IAB Hungary elnöke. – Dóri személyisége egészen új szín
Közel 8 milliárd forint értékben vásárolta meg a Flatco Real Estate csoport tagja, a Flatmosphere Kft. a IX. kerületi Bárd utcában épülő 256 lakásos társasház ingatlanjait a Metrodom Csoporttól. A cég az épület valamennyi lakását, üzlethelyiségét és parkolóját hosszútávú bérbeadás útján kívánja majd hasznosítani. 2021 májusára készül el az épület,
A két legnagyobb kereskedelmi televízió értékesítési igazgatóját és a két nagy sales house ügyvezetőjét, azaz három szakembert kérdeztünk a tévés piac aktuális állapotáról és a fellendülés esélyeiről. Ma Dudás Gergely, az RTL Magyarország kereskedelmi igazgatója, az R-time ügyvezető igazgatója válaszait közöljük. (Mindhárom interjú szeptember első
Negyed évszázaddal ezelőtt vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsde parkettjére az OTP Bank Nyrt., amelyről a mai napon ünnepélyes, kereskedésindító csengetés formájában emlékeztek meg a tőzsdén. A társaságot, amely a 20. század közepétől az ország egyetlen lakossági bankjaként funkcionált, majd a privatizációt követően dinamikus növekedést p
A történelmi jelentőségű orvosi béremelésből pár szakma kimaradt, köztük például a háziorvosoké. Bár kaptak ígéretet a bérrendezésre, addig is újra rápillantottunk az országos listára, jelenleg mennyi a betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Elöljáróban annyit: nem állt meg a háziorvosok eltűnése a rendszerből. Nagyon nem.
A szervezett bűnözés és terrorizmus finanszírozás elleni küzdelemben való együttműködésre szerződött az OTP és a Délkelet-európai Rendészeti Központ (SELEC).
Egy prémium minőségű termékeket forgalmazó multinacionális vállalat részeként a Hoya Lens Hungary Zrt. hivatása a magas fokú minőség megőrzése, és a szemüvegviselők egyedi igényeinek kiszolgálása. A vásárlók elsőként a vállalat széleskörű partnerhálózatának főszereplőivel, az optika tulajdonosokkal és látszerészekkel találkoznak. Egy ilyen viszonyl
A digitalizáció, illetve a technológiai innovációk szolgálhatnak a világ fejlődésének legerősebb motorjaként, azonban fontos, hogy a gyorsan fejlődő technológiát helyén kezeljék és megfelelő keretrendszerben hasznosítsák az emberek. Az új digitális eszközökre szabott szabályozásoknak védeni kell az egyén érdekeit, vagyis az adatainkat, a személyes
Elektromos kamiont állított szolgálatba az Audinak szállítást végző, győri logisztikai vállalkozás, az Innovatív-cégcsoport; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járművet bemutató, szerdai győri sajtótájékoztatóján európai és globális összevetésben is egyedülállónak nevezte a fejlesztést, hiszen sehol máshol nem fejlesztettek még, és n
A Lucart 15. Fenntarthatósági jelentéséből kiderül, hogy tavaly két nagy projektjük valósult meg: új NovaLT12 gázturbinát telepítettek, valamint újrahasznosított papírból készült új csomagolóanyagot fejlesztettek. Az idei év is biztató: energiamegújítási tervüknek megfelelően 10 millió eurót különítettek el egy új kogeneratív turbina telepítésére.
Az eddig kiesett párok lehetőséget kaptak, hogy amelyikük egy extra játék során a legjobb, az visszakerülhet a versenybe. Czutor Zoli és párja, Zsani nyert a feladatban, így ismét versenyben vannak a Nyerő Páros trófeáért. Persze ennek a fordulatnak nem mindenki örült a villában. Így költözhetett vissza a Nyerő Páros villájába Czutor Zoli és Zsan
Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal drágult. Párizsban vegyes képet mutatott a kereskedés, a repce és a takarmánybúza olcsóbb lett, ám a malmi búza és a kukorica értéke növekedett.
A svájci UBS bank kvantitatív elemzése rámutat, hogy a profi alapkezelők portfólióiban a vállalat méretéhez képest nagyon alacsony súllyal szerepelnek az Apple papírjai világszerte. A SaaS („sofware as a service”, azaz szoftverszolgáltató) vállalatok teljesítettek idén eddig a legjobban, de sok portfóliómenedzser számít a szektor megtorpanására, a
A Nasa Mars 2020 Perseverance rovere előtt komoly feladat áll: át kell vészelnie a marsi légkörbe való belépést, majd 2021. február 18-án landol a vörös bolygón; ezután egy precíziós röntgenberendezéssel az élet mikroszkopikus jeleinek keresésére indul. A röntgensugarakat alkalmazó műszer (Pixl) MI technológiával működik – derül ki a Nasa egyik leg
A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt több iparágban is a korábbi keresleti álláspiac kínálatiba fordult – vannak területek, ahol háromszor annyi jelölt verseng egy pozícióért, mint korábban. Ebben a megváltozott helyzetben a kiválasztást végző szakembereknek nagyobb szüksége van az innovatív megoldásokra, mint valaha. A Profession.hu munka
Még mindig akad forrás abban a pályázatban, amelyet különböző energetikai épületfejlesztések támogatására hirdettek meg közel egy éve – összeszedtük, mire kell figyelnie a későn ébredőknek.
Magyar idő szerint ma hajnali 3 és fél 5 között lezajlott az első alelnök-jelölti vita az Egyesült Államokban, Salt Lake Cityben, amelyet a Portfolio élőben közvetített. Az eseményt nagy figyelem övezte, miután a múltkori elnökjelölti vita Donald Trump és Joe Biden között káoszba torkollt, a felek folyamatosan egymás szavába vágtak, sértegették egy