Kárpáti Róbert, a csapat sportpszichológusa úgy látja, hogy a komoly tét lekerült a Ferencváros labdarúgóiról, ezért a Bajnokok Ligája csoportszakaszában következő mérkőzésekhez már nem kell nagy lelki teherrel odaállniuk.
Nem sikerült a békítés a két klasszis sportlövő, a világ- és Európa-bajnok Sidi Péter (42), illetve az ifjúsági olimpiai aranyérmes Péni István (23) között, akik még a szeptember végi országos bajnokság 3x40 lövéses összetett döntőjében keveredtek olykor nyomdafestéket nem tűrő szóváltásba.
A France Football – talán azért is, mert idén nem osztja ki az Aranylabdát – a felkért zsűri segítségével megválaszt a következő időszakban egy álomtizenegyet. Minden posztra tíz játékost jelölt. Elsőként a kapusokéra.
A németek négyszeres világbajnoka az F1 hivatalos podcastjében mesélt az elmúlt időszakról, és fejtette ki többek között azt is, hogy nagyon várja már a folytatást.
Két nappal az október kilencedikei határidő előtt már összejött a megfelelő számú aláírás, megindítható a bizalmatlansági eljárás Josep María Bartomeu ellen.
Koronavírusos megbetegedés miatt súlyos az állapota Antonín Panenkának, akinek legendássá vált tizenegyesével a csehszlovák válogatott 1976-ban megnyerte a labdarúgó Európa-bajnokságot.
Több forgatókönyvvel készült Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a bolgárok elleni, csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőre.
Amíg a magyar válogatottat Szoboszlai Dominik hiánya sújtja, addig a bolgárok sem a legerősebb csapatukkal játszanak ma este a szófiai labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőn.
Sorsdöntő Európa-bajnoki pótselejtezőt játszik ma a magyar labdarúgó-válogatott Bulgáriában. A párharc győztese nagy lépést tesz a 2021-es kontinenstornán való szereplés felé, ami több milliárd forintot hozhat a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ).
A gyengén szereplő Kaposvár öltözőjébe három napig egy külsős masszőr járt be , akit a focisták Sámánnak neveztek el. Az idős férfi pozitív energiát próbált beléjük szuggerálni.
Vélhetően kétszer is megtöltené a Puskás Arénát a Ferencváros a Barcelona és a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A koronavírus-járvány miatt azonban limitált létszámban lehetnek drukkerek a lelátón.
Sorsdöntő meccs előtt áll a magyar fociválogatott, amely ha ma legyőzi Bulgáriát az Eb-pótselejtezőn, karnyújtásnyira kerül a részben hazai rendezésű kontinenstornától.
A szokásos mezőny egyharmada lesz a hétvégi budapesti maratonfesztiválon, de így is több mint tízezren futnak az eseményen, 750-en életük első maratonijára készülnek.
Századik válogatott mérkőzésén két gólt szerzett az ukránok ellen Olivier Giroud, ezzel a második helyre jött fel a legeredményesebb francia labdarúgók listáján.
Lionel Messi, Andrés Iniesta, Cristiano Ronaldo. Igazi világklasszisok, a mai modern labdarúgás kivételes egyéniségei. Ebbe a sorba csatlakozott be Robert Lewandowski azzal, hogy az UEFA Év Játékosa-díj nyertese lett. A Bayern München futballistája, aki pályafutása során 595 meccsen 416 gólt rúgott eddig. Szinte páratlan teljesítmény. Egy vézna, ap