2020. október 6. kedd

okt. 6
7:36
Hét mínuszos hónap után fordulat az újautó-piacon (Agrofórum)
Az első kilenc hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma 22 százalékkal csökkent, de a szeptemberi adatok pluszt mutatnak. Ezelőtt csak januárban emelkedtek éves alapon a havi eladások – derült ki a Datahouse adatiból.
okt. 6
7:42
Megint elfogytak a vendégek, bezuhant a forgalom az éttermekben (Infostart)
A nyáron felpörgött az élet a vendéglátásban, még külföldiek is érkeztek, de szeptemberre mindenhol legalább a korábbi felére esett a forgalom és a bevétel.
okt. 6
7:42
Országos vizsgálat indul: a fogyasztóvédelem ellenőrzi a PCR-tesztek hatósági árának betartását (Portfolio)
Országos vizsgálat indul: a fogyasztóvédelem egy külön, kiemelt akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19 500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, hogy az egészségügyi intézmények term
okt. 6
7:42
Lesz elég méz a belföldi fogyasztásra (Agrofórum)
Az idén is lesz elég méz Magyarországon, a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást a gyengébb eredmények ellenére is fedezik - közölte Nagy István agrárminiszter az Mti-vel.
okt. 6
7:42
Ösztönzés a megmunkálásban (newtechnology.hu)
A gazdasági kihívások sok vállalkozást érzékenyen érintettek, ilyenkor az összefogás felértékelődik, hiszen ezáltal kerülhetnek biztonságba a cégek. Sok helyen olvashattuk, hogy startupok kínálják ingyenesen szolgáltatásaikat annak érdekében, hogy a csőd szélére került vállalatokat megsegítsék. A Dmg Mori hasonlóképpen gondolkozott, és speciális ga
okt. 6
7:54
Európában elszabadult a koronavírus - ábrákon mutatjuk a helyzetet (Portfolio)
A világ több területén vezetnek be egyre erőteljesen szigorításokat a koronavírus-járvány féken tartására, és megnézve az adatokat érthetővé válik, miért. Különösen Európában váltak nagyon meredekké a járványgörbék.
okt. 6
7:54
Nagyvállalkozók sora kapott jelentős turisztikai támogatást az államtól (444.hu)
Az mfor összesítése szerint sok a Fidesz-közeli, és egyébként is tőkeerős cég a kedvezményezettek között.
okt. 6
7:56
Új elnök-vezérigazgató került a Volánbusz élére (Portfolio)
Pafféri Zoltánt kérte fel a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára 2020. október 5-vel Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója - közölte a MÁV.
okt. 6
8:06
Tűzifát venne? Vigyázzon: fenyegető, ami a piacon folyik! (Agrárágazat)
Tűzifavásárlás: csalókkal tele a piac, kockázatokkal teli a vásárlás. De van 9 hasznos szabály!
okt. 6
8:12
Új vezérigazgató a Cofidis Magyarországi Fióktelepének élén (Márkamonitor)
Decembertől a csehországi Cofidis korábbi vezérigazgatója, Jean-François Rémy kerül a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztjára. A nemzetközi és közép-európai régiós tapasztalattal rendelkező vezető Holló Bence helyét veszi át, aki 12 évig állt a hitelintézetet élén.  Az új vezető folytatni fogja a cég korábbi stratégiáját, erőse
okt. 6
8:21
Ellenállási szintje alatt maradt az OTP (TőzsdeFórum)
A 10000 forintos zóna átlépése nyitna teret a bankpapír emelkedésének.
okt. 6
8:23
Nem tudott 1700 fölé erősödni a MOL (TőzsdeFórum)
Elolvadtak a kereskedés végére az olajvállalat árfolyamának napon belüli pluszai.
okt. 6
8:30
Nem a hazai fogyasztás miatt kell itthon még több gázt tárolni (Infostart)
Három indoka lehet a kért és megkapott plusz kapacitásnak.
okt. 6
8:30
Újabb alkuszcég csatlakozott Mészáros Lőrinc biztosítási birodalmához (Portfolio)
A Reticulum Insurance Biztosítási Alkusz Kft. teljes állományátruházással csatlakozott a nagyvállalati ügyfelek kiszolgálására szakosodott Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-hez - tájékoztatta a Hungarikum Biztosítási Alkusz hétfőn az MTI-t.
okt. 6
8:36
Drága-e egy Munkácsy? – Munkácsy árak az aukciós piacon (Portfolio)
A Virág Judit Galéria őszi aukcióján 90 millió forinton ütötték le Munkácsy Mihály Fasor című festményét, a képért a licit 32 millió forintról indult. 2003-ban Munkácsy Poros út I. című festménye volt az, ami először átlépte a 200 milliós értékhatárt és sokáig abszolút magyar aukciós rekord volt, aztán ugyanazt a képet 2019 elején 500 millió forint
okt. 6
8:42
Emelkedés Ázsiában, de mínuszban nyithat a DAX (Portfolio)
A tegnapi napon nagyon jó hangulatban telt a kerekedés, Donald Trump egészségi állapotáról jó hírek érkeztek, emiatt a tőzsdék jó hangulatban emelkedtek. Az amerikai piacnyitás után a hangulat még tovább fokozódott, végül 1,5 százalék feletti emelkedést könyvelhetett el a 3 nagy index. Ázsiában kitartott az emelkedés, az európai piacokon pedig a me
okt. 6
8:42
2017-es szintre estek vissza az albérletárak Budapesten (444.hu)
A legnagyobb a csökkenés a belső kerületekben. Az Airbnb-s lakások érezhetően megjelentek a piacon.
okt. 6
8:42
A Hms Networks AB (publ) többségi részesedést szervett a Procentec B.V. cégben (newtechnology.hu)
A Hms Networks AB (publ) 100%-os tulajdonában lévő Hms Industrial Networks AB leányvállalat megvásárolta a rotterdami székhellyel rendelkező holland Procentec B.V. részvényeinek 70%-át. A Procentec világszerte vezető szerepet játszik az ipari hálózatok diagnosztikájára és monitorozására létrehozott megoldások és szolgáltatások terén. A Procentec te
okt. 6
8:44
Kevesebb lakbért fizettek a bérlők az egész országban és Budapesten is (Portfolio)
A tavaly augusztusi értékeknél országosan 6,4%-kal, míg Budapesten átlagosan 10%-kal olcsóbban adták ki idén a KSH-ingatlan.com-lakbérindex alapján a lakásokat - szerepel a KSH elemzésében.
okt. 6
8:48
Koronavírus Magyarországon: itt van a friss keddi jelentés (Portfolio)
818 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 32 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 20 beteg, így az elhunytak száma 853 főre emelkedett, 8 723-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 22 722 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 50%-a, a gyógyultak 34%
okt. 6
8:50
Biden verné Trumpot a kulcsfontosságú csatatér-államokban egy friss felmérés szerint (Portfolio)
Joe Biden demokrata elnökjelölt továbbra is vezet Donald Trump előtt az elnökválasztási verseny hajrájában a kritikus fontosságú billegő államokban.
okt. 6
8:54
Koronavírus Magyarországon: rekordon a halálozások száma (Portfolio)
818 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 32 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 20 beteg, így az elhunytak száma 853 főre emelkedett, 8 723-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 22 722 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 50%-a, a gyógyultak 34%
okt. 6
9:00
Pozitív melepetést okozott a német ipari megrendelések alakulása augusztusban (Portfolio)
Jelentős mértékben, a várakozásokat jócskán meghaladva nőttek az ipari megrendelések Németországban augusztusban. A tavalyi szinttől már csak 2,2%-kal maradtak el a megrendelések.
okt. 6
9:02
Hónapokon belül fordulóponthoz érkezik a Deutsche Bank (Portfolio)
Idén év végéig túl lesz szerkezet-átalakítási folyamata lényegi részén a Deutsche Bank, jövőre pedig már akár összeolvadásban és akvizícióban is részt vehet, de nem akar felvásárlási célpontja lenni senkinek sem – nyilatkozta a Bloomberg TV-nek Christian Sewing vezérigazgató.
okt. 6
9:04
Nem bírta a forint 360 alatt, megtorpant az erősödése (Portfolio)
Hétfő estére 260 fölé emelkedett vissza az euró jegyzése, vagyis nem tudott kitartani a forint a lélektani határ alatt. Kedden egyelőre minimális erősödéssel kezd a magyar deviza, de így is 360 felett indul a nap.
okt. 6
9:06
Takarék Bank elemzés (ProfitLine)
.
okt. 6
9:06
Megszólalt a stratéga: sokkal "normálisabb" a helyzet a piacon, mint azt gondolnánk! (Portfolio)
Sokak szerint az idei, amerikai elnökválasztással és koronavírus járvánnyal tarkított év nem összehasonlítható a korábbi évek tapasztalataival - nem így gondolkozik azonban a Morgan Stanley stratégája, Andrew Sheets. A szakember nem javasolja kidobásra a történelemkönyveket, szerinte ugyanis a fejlődő piacok részvényeinek jó teljesítménye, az ameri
okt. 6
9:08
A nyugdíjrendszert sem kíméli a koronavírus (ProfitLine)
A nyugdíjrendszereket is fenyegeti a világjárvány következtében kialakuló válság – derül ki az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Kutatás 2020-as adataiból. A nemzetközi kutatás adatai szerint, miközben az aktív dolgozók a nyugdíjjövedelmük 24%-át a munkaadók által üzemeltetett munkahelyi nyugdíjkonstrukcióktól remélik, a pandémiás helyzet a munkaadók jöv
okt. 6
9:08
Szépen kapaszkodik a magyar ipar a koronavírus -válság zuhanásából (Portfolio)
Augusztusban az ipari termelés volumene 6,8%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest. Ezzel a szektor folytatta a koronavírus válságban elszenvedett nagy teljesítménycsökkenésének ledolgozását.
okt. 6
9:09
Koronavírus: soha nem haltak meg ennyien egy nap alatt Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt 24 órában 20 halottat regisztráltak Magyarországon. Ilyen sok elhunyt egy nap alatt még nem volt.
okt. 6
9:12
Letartóztatták John McAfee-t, az egyik legnépszerűbb vírusirtó szülőatyját (Portfolio)
Letartóztatták John McAfee kiberbiztonsági szakértőt és kriptopénz-gurut Spanyolországban. Az amerikai hatóságok csalás és adóelkerülés miatt körözték, a mediterrán ország valószínűleg ki fogja adni a vállalkozót az Egyesült Államoknak - írja a TechCrunch.
okt. 6
9:18
Kritikus támasza fölött maradt a Richter (TőzsdeFórum)
Gyengült, de nem törte le emelkedő trendjét a gyógyszergyártó árfolyama.
okt. 6
9:18
Élénkül a mezőgazdasági pótkocsik piaca (Agrofórum)
Szeptemberben 124 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 17 százalékos növekedés 2019. azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból.
okt. 6
9:20
Stagnált a BUX (TőzsdeFórum)
Alacsony forgalom mellett maradt ellenállásai alatt a hazai index.
okt. 6
9:22
Kissé gyengült kedd reggelre a forint (TőzsdeFórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
okt. 6
9:24
A turkálóba járóknak nehezebb dolguk lesz (Infostart)
A brexit egyik - a ruhavásárlók szempontjából talán váratlan - következménye az lesz, hogy a márkás angol használt ruha elérhetetlenné válik.
okt. 6
9:24
Koronavírus az országban: még soha nem haltak meg ennyien egy nap alatt (Piac és Profit)
Rekordot döntött a halálozások száma.
okt. 6
9:24
Emelkedés Ázsiában, pluszban nyitott a DAX (Portfolio)
A tegnapi napon nagyon jó hangulatban telt a kerekedés, Donald Trump egészségi állapotáról jó hírek érkeztek, emiatt a tőzsdék jó hangulatban emelkedtek. Az amerikai piacnyitás után a hangulat még tovább fokozódott, végül 1,5 százalék feletti emelkedést könyvelhetett el a 3 nagy index. Ázsiában kitartott az emelkedés, az európai piacokon pedig a me
okt. 6
9:24
11 százalékkal csökkent az ipari termelés az év első 8 hónapjában (444.hu)
A koronavírus a gyárakat is bénítja.
okt. 6
9:24
Olcsóbbak az albérletek mindenütt az országban (TőzsdeFórum)
A lakbérindex legfrissebb adatai alapján országszerte csökkentek az albérletárak.
okt. 6
9:26
Úgy veszik a Tesla riválisának elektromos autóit, mint a cukrot (Portfolio)
Az elmúlt egy héten több elektromosautó-gyártó is közzétette a harmadik negyedéves értékesítési számait, amelyekből az látszik, hogy az elektromos autó értékesítés továbbra is erős a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában. Az Xpeng árfolyama több mint 10 százalékot ralizott hétfőn, amely részben egy elemzői vételi ajánlásnak is köszönhető vo
okt. 6
9:30
Már több mint 3 milliószor fizettek Kína szuperpénzével (Portfolio)
Már több mint 3 millió tranzakciót végeztek Kína új digitális devizájávalm 1,1 milliárd jüannyi tranzakció összértékben – árulta el a jegybank alelnöke, Fan Jifej egy konferencián.
okt. 6
9:32
Tegnap is vette a részvényeit a Mol (Portfolio)
A Mol múlt hét csütörtök óta minden kereskedési napon vette a részvényeit, a tegnapi vásárlások a napi forgalom több, mint ötödét adták.
okt. 6
9:36
Mire számíthatnak ma a befektetők? (ProfitLine)
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat ellenére sem tudott tovább korrigálni a BUX hétfőn, kedden iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
okt. 6
9:48
Koronavírus-fejlemények Magyarországon: hamarosan kamerák elé áll az operatív törzs (Portfolio)
Ma 11.15-től tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Az eseményen várhatóan szó lesz a legfrissebb statisztikákról, a koronavírus-járvány magyarországi fejleményeiről, a megelőzéshez kapcsolódó ajánlásokról.
okt. 6
9:51
Sámánt, búvárt és hasbeszélőt adott a ti:me Agency a Sberbanknak (Kreatív Online)
A Sberbank Magyarország Zrt. új imagekampányában különleges karakterek mutatják be, hogy szerintük hogyan kell reklámozni egy jó ajánlatot.
okt. 6
9:54
MNB: idén már ne fizessenek osztalékot a biztosítók! (Portfolio)
Az MNB új körlevélben – a nemzetközi szervezetekkel összhangban – megerősítette a tavasszal publikált elvárásait, amely szerint idén továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállna
okt. 6
10:00
Goldman Sachs: Biden fölényes győzelme jót tenne a gazdaságnak (Portfolio)
A közvélemény-kutatások jelenlegi állása elképzelhető, hogy Joe Biden „kék hullámmal” nyeri az amerikai elnökválasztást, a képviselőház és a szenátus demokrata irányításával pedig komoly gazdasági kilábalás veheti kezdetét – vélik a Goldman Sachs közgazdászai.
okt. 6
10:06
Pluszban indult a tőzsdei kereskedés Európában (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
okt. 6
10:06
Hatalmas vírusgóc alakult ki Borsodban: több száz családot érinthet (Pénzcentrum)
Eddig mintegy kétszáz munkavállalónak lett pozitív a koronavírus-tesztje a tiszaújvárosi Poliol projekten dolgozók közül, ez derül ki a MOL Petrolkémia hivatalos leveléből, amit Fülöp György polgármester osztott meg a Facebook-oldalán

Keresés