A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak. Sas Gábor, a Rosas Kft. logisztikai igazgatója szerint időben kell cselekedniük azoknak, akik karácsonyra például Kínából szeretnének ajándékokat rendelni, mert ha a for
A nagyteljesítményű kerti gépekkel történő kerti munka fokozott körültekintést igényel. Nem elég azonban a szakszerű használatot elsajátítani. Ahhoz, hogy a balesetek megelőzhetővé váljanak a szakszerű használati ismeretek mellett bevizsgált védőfelszerelésekre is szükség van.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki - közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.
A pénzügyi és biztosítási tevékenység magasan veri a többi ágazatot a béreket tekintve. A lista legvégén a vendéglátás áll, a különbség majdnem háromszoros.
Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 ezer 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 ezer 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Stat
Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 ezer 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 ezer 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Közp
2020. október 30-án a Gloster és a MACROgate IPsytems Magyarország Távközlési Kft. tulajdonosa, szerződést kötöttek a Macrogate 100 százalékos tulajdonrészének adásvételéről. A Macrogate az aláírás után Gloster Telekom Távközlési Kft. néven folytatja tevékenységét, az ügyvezetői feladatokat a továbbiakban Balogh Balázs, a Gloster műszaki igazgatója
Az adminisztrációs terheket csökkenti, hogy 2021 második félévétől az adóhivatal valamennyi cég számára elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül a kötelezettség alól – adta hírül korábban a média a Pénzügyminiszter nyilatkozata alapján. De valóban így lesz?
Az Európában tomboló járvány miatt nem szeretnénk, hogy a magyarok külföldre menjenek, „nincs itt a külföldi utazások ideje” – mondta ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor kormányfő. Ezzel párhuzamosan az emberi erőforrások miniszterének főtanácsadója az itthoni téli utazásokat népszerűsítette, igaz közben szigorúan magánvéleményeként azt is me
A harmadik negyedévben 8,2%-kal növekedett a német gazdaság az előző év azonos időszakához képest, ami az adatok rendelkezésre állása óta a legmagasabb növekedési ütem.
A kormány 46 cégnek, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban a HRC Europe Kft. támogatói okiratának átadásán.
A harmadik negyedévben 8,2%-kal növekedett a német gazdaság az előző év azonos időszakához képest, ami az adatok rendelkezésre állása óta a legmagasabb növekedési ütem.
Augusztusban az export euróban kifejezett értéke 2,2 százalékkal, az importé 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az áruforgalmi mérleg egyenlege 257 millió euróval javult, 272 millió euró exporttöbbletet mutatott - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ökológiai gazdálkodás a mezőgazdasági termelés sajátos formája, amely a helyi erőforrásokat és a természetes folyamatokat részesíti előnyben, és korlátozza a külső, szintetikus input anyagok felhasználását. Az első – akkor még önkéntes – ökológiai feltételrendszerek csaknem száz évvel ezelőtt, a mezőgazdasági kemizálás kezdetén jelentek meg. Azó
Tíz munkavállalóból csak kettő érzi úgy, hogy a teljesítményének értékelése és a munkaadójától kapott visszajelzés megfelelő motivációt jelent és kimagasló munkavégzésére ösztönzi - derül ki a Gallup Intézet korábbi nemzetközi felmérésből. Ez az adat lesújtó és jól jelzi, hogy egy cégnek kiemelten kell kezelnie a munkavállalói teljesítményértékelés
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE) Kft. legyen az Opel márka importőre Magyarországon, emellett még három régiós országban is az AutoWallist választotta a márka importőrének a német autógyár - közölte a AutoWallis Nyrt. az MTI-vel pénteken.
Jó eséllyel 8 + 2 koronavírus ellen vakcinából kerülhet ki az a 2-3, amik Orbán Viktor bejelentése szerint idővel tömegével elérhetőek lehetnek Magyarországon idén év végétől 2021 tavaszáig. Ezek közül kettőt, két oroszt már hatóságilag
Bár a csütörtöki kereskedés még jó hangulatban telt a tengerentúlon, úgy néz ki, hogy a pénteki kereskedést ismét a kockázatkerülő hangulat jellemzi, ezt láttuk az ázsiai tőzsdéken is, és az amerikai határidős részvényindexek állása alapján is mínuszok jöhetnek majd a tengerentúlon, emellett Európában a vártnál jobb gazdasági adatok után elkezdték
A nyári hónapban az export euróban kifejezett értéke 2,2 százalékkal, az importé 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az áruforgalmi mérleg egyenlege 257 millió euróval javult, 272 millió euró exporttöbbletet mutatott - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Jó eséllyel 8 + 2 koronavírus ellen vakcinából kerülhet ki az a 2-3, amik Orbán Viktor bejelentése szerint idővel tömegével elérhetőek lehetnek Magyarországon idén év végétől 2021 tavaszáig. Ezek közül kettőt, két oroszt már hatóságilag
Egyre többen tudják: a pálinkát nem hűtve kell fogyasztani. De milyen pohárból kínáljuk? Milyen a jó pálinka? Mi a különbség az almatermésűek és a csonthéjasok ízvilága közt?
A pályahasználati díjak átmeneti csökkentését kérik a vasúti árufuvarozók Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől - írja pénteki számában a Világgazdaság.
Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.
A politikai következményektől való félelem miatt Európa vezetői nem léptek időben a lezárások terén, késve születtek meg a korlátozások, ezért kicsúszott a kontroll a kezünkből – lényegében ezekkel a kemény szavakkal osztotta ki Európa vezetőit a csütörtök esti EU-csúcson Angela Merkel német kancellár. Ez jól érzékelteti, hogy micsoda feszültségek
Donald Trump amerikai elnöknek jelentős a lemaradása, a legfrisebb felmérések szerint a csatatér-állam többségében nőtt Joe Biden előnye. Trumpot azonban 2016-ban is alulmérték, de most még ahhoz képest is nagyot kéne tévednie a közvélemény-kutatásoknak. A verseny nem lefutott, de már közel 80 millióan szavaztak - ez már meghaladja a 2016-as válasz
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a Principe di San Daniele Spa visszahívja a Hola Serrano sonkát, mert annak egy mintájában Listeria baktériumot mutattak ki - közölte az áruházlánc az MTI-vel pénteken.
Fémek nélkül elfelejthetjük az energiaátmenetet, de kérdés, hogy a piac a jelenlegi befektetési szint mellett képes lesz-e ellátni az egyre inkább növekvő igényeket.
Pénteken délelőtt is sor kerül a szokásos napi operatív törzs sajtótájékoztatója, és az ezen elhangzott fontosabb információkról az alábbi hírfolyamunkban beszámolunk.
Mégsem kell januártól átállniuk a központi adóadminisztrációs rendszerre. Az autósoknak pedig az a jó hír, hogy jövőre egy hónappal később, április 15-ig kell megfizetniük - immár a NAV-nak - a gépjárműadót.
A tegnapi szép emelkedés Amerikában már a múlté, a tegnap jelentő négy internetes óriás számai megosztották a befektetőket. A legtöbbjük árfolyama esett a tőzsdén kívüli kereskedésben, Európában is enyhén süllyednek az indexek. A BUX viszont pluszban van, és ezúttal a forint is stabil. Szép nyereséget és árbevételt jelentett az Audi, bár az egész é
Sok szempontból precedens nélküli amerikai elnökválasztás elé nézünk, a jelöltek gazdaságpolitikai elképzelései, valamint a demokrata és republikánus tábor között jelentős szakadék húzódik. De mi jelenti a legnagyobb kockázatot a piacokra nézve: Joe Biden adóemelései, Donald Trump belengetett kereskedelmi háborúi, vagy a választáshoz kapcsolódó biz
Sokan próbáltak nyerészkedni a teszteken az ITM vizsgálata szerint. Schanda Tamás államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján arról beszélt, hogy három cégre büntetést is kiszabtak. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ
Állandó távmunkaprogramot indított a Vodafone Magyarország meglévő és újonnan belépő ügyfélszolgálatos munkatársai körében, a programmal a távközlési vállalat elhelyezkedéstől függetlenül teremt munkalehetőséget olyan munkavállalóknak, akik otthonaikat nem – vagy csak korlátozottan – tudják elhagyni, vagy olyanok számára, akik olyan térségben élnek
A 3. negyedévben éves összehasonlításban 5,8 százalékra mérséklődött a cseh gazdaság visszaesése. A 2. negyedévben ez a mutató 10,9 százalék volt, az önálló Csehország fennállása óta a legrosszabb eredmény - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
Nagy kárt okoznak össztársadalmi szinten az álhír- és rémhírterjesztők, illetve az oltásellenes emberek, mert gyengítik a járványügyi védekezés sikerességét, így jelenleg is több eljárás van folyamatban ellenük - hangzott el az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Azt is bejelentette Schanda Tamás, az ITM államtitkára, hogy négyből egy koronavíru