Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott csütörtöki monetáris politikai ülésén az irányadó eurókamaton.
„A cseh egészségügyi rendszer még soha nem szembesült ilyen kihívással. Naponta több mint 1000 egészségügyi dolgozó betegszik meg. A Cseh Köztársaságban 10 millió ember él, ez komoly szám ”- mondta Milan Kubek, a Cseh Orvosi Kamara elnöke a CNN-nek.
Gyűjtögetők, tervezők és pénznyelők – sokféle pénzügyi személyiség létezik, amik feltárása mind tudományos szempontból, mind a saját józan érdekünk szempontjából is különösen fontos. Nem árt ugyanis felismerni a rossz pénzügyi szokásainkat, mert nem kizárt, hogy idővel változtatni tudunk rajtuk. Az alábbi cikkben ezért a személyiségvizsgálatoknak e
Az államot mintegy háromszor kisebb veszteség érte, miközben Budapest nem hagyhatja elszaladni a hiányt, szemben a központi költségvetéssel, amelynek deficitje a tervezetthez képest jóval nagyobb lesz – mondta az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettese. Annak kapcsán, hogy a ko
Októberben már a második hónapban csökkentek a fogyasztói árak éves bázison Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált előzetes adatai alapján.
Január elsejével a gyakorlatban is elindulhat Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Budapesten.
A jövő év első negyedévében várhatóan megjelenteti a kormány az új EU-s ciklus forrásaiból az első pályázatokat, amelyek a kis- és középvállalkozásoknak, illetve a családoknak szólnak, majd nyáron elfogadhatja az Európai Bizottság az új Operatív Programokat, ősszel pedig megérkezhetnek az első uniós előlegek Brüsszelből – jelentette be az új EU-pén
A Mosonmagyaróvár határkeresztező pont közelében, Lébény térségében feltárt vezeték károsodás javítási munkálatai befejeződtek - jelezte honlapján az FGSZ.
Pár héttel ezelőttig kevesen ismertük ezt a különleges, számtalan gyógyhatással bíró növényt. Mára már emberek ezrei beszélnek róla és bíznak benne, hogy megoldást hozhat a világ jelenlegi legsürgősebb és legösszetettebb humán-egészségügyi problémájára.
Az első fél évben a járvány hatására közel 6 százalékkal esett vissza a gazdaság, ami a kereskedelmi ingatlanok piacát is visszavetette, a kihasználatlansági ráta az irodai területen a tavalyi 5-6 százalékról szeptemberre 8 százalékra ugrott, az ipari-logisztikai szegmensben viszafogottabb mértékben emelkedett, 2 százalékot ért el a Magyar Nemzeti
Bevétele némi csökkenése mellett javított működése eredményességén a finn Nokia mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat a harmadik negyedévben.
Konganak az ürességtől a budapesti hotelek, míg vidéken úgy-ahogy tartják magukat. Az eladástól korábban mereven elzárkózó tulajdonosok egy része már tárgyalna, de a vevőjelöltek kivárnak: további értékvesztésre számítva csak pár hónap múlva, jóval olcsóbban akarnak vásárolni.
Január elsejével a gyakorlatban is elindulhat Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Állandó távmunkaprogramot indított a Vodafone Magyarország meglévő és újonnan belépő ügyfélszolgálatos munkatársai körében, a programmal a távközlési vállalat elhelyezkedéstől függetlenül teremt munkalehetőséget olyan munkavállalóknak, akik otthonaikat nem - vagy csak korlátozottan - tudják elhagyni, vagy olyanok számára, akik csekély munkalehetősé
Alighogy Donald Trump visszaszerezte a vezetést a felmérések szerint Floridában, egy nap múlva már ismét Biden vezet a kulcsfontosságú államban, Trump emellett immár újra vesztésre áll Georgiában, és a csatatér-államok közül már csak két helyen vezet - mindkét helyen nagyon szűk többséggel.
Jó hír, hogy a bevizsgált készítmények Magyarországon elérhetőek és nemcsak az új koronavírus, hanem az influenza illetve egyéb felső légúti fertőzések esetén is hatékonyak.
A hét első három napjának hatalmas zuhanása után csütörtökön megnyugvás következett az tőzsdéken. Segített a vártnál jobb amerikai GDP-adat és munkanélküliségi statisztika. Itthon a BUX minimális süllyedéssel megúszta, annak ellenére, hogy a Mol elég nagyot esett. Vészesen közeledett a forint eddigi történelmi mélypontjához, de aztán visszafordult
Videokonferencia keretében egyeztetett visegrádi partnereivel, majd az Európai Tanács tagjaival Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este a koronavírus-járvány elleni védekezésről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hozzátéve: a résztvevők határozottan elítélték a franciaországi iszlamista merényleteket.
Az OECD nemrég közzétette hatástanulmányát, amelyben a nyereségadó mértékének a multinacionális cégek beruházási hajlandóságára gyakorolt hatását vizsgálta. A tanulmány nemcsak érdekes makrogazdasági összefüggéseket mutat be
Úgy tűnik, hogy a Moderna és a Pfizer fej fej mellett haladnak a Covid-19 oltóanyagért folytatott versenyben - olyannyira, hogy az Egyesült Államok egyszerre tekinthette a két vállalat eddigi dokumentumait az előrehaladásról. Erről Anthony Fauci, az Országos Allergiai és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója beszélt egy mai online tárgyaláson.
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Modern Times Groupot (MTG), a világ egyik vezető e-sporttal és gaminggel foglalkozó vállalatát elemzik.
Gyakrabban fognak felbukkanni, gyorsabban terjedni és a koronavírus-világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének, amely segíti a vírusok átugrását a vadvilágról az emberre - figyelmeztetnek ENSZ-szakértők csütörtökön közzétett t
A cseh társadalom koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetértékelését és a társadalomban uralkodó hangulat mihamarabbi megváltoztatását tartja legfőbb feladatának Jan Blatny új cseh egészségügyi miniszter, akit csütörtökön nevezett ki hivatalába Milos Zeman államfő.
Oroszország nem készül országos karantén bevezetésére a koronavírus-járvány miatt, a hatóságok által bevezetett intézkedések hatékonynak bizonyultak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki virtuális befektetési fórumon, miközben az újonnan kimutatott fertőzések száma újabb rekordot döntött, és megközelítette a 18 ezret.
A koronavírus-járvány következtében az európai szintű recessziót tartják a legnagyobb, bevételt veszélyeztető tényezőnek a magyar cégek, amelyeknek a kintlévőségek növekvő problémát jelentenek; ugyanakkor a visszaesésre válaszul nem terveznek kiadáscsökkentést - derül ki az Intrum követeléskezelő felméréséből, amelynek eredményeit csütörtökön jutta
Az Exxon Mobil egykor a legnagyobb amerikai tőzsdei társaság volt az Egyesült Államokban. Az amerikai olajvállalat árfolyama a héten 31,57 dollár volt, ami két évtizedes mélypontnak számít.
Új gyártócsarnokot épített és bővítette eszközparkját a gép- és gépalkatrész gyártással foglalkozó Agro Line Kft. Kiskőrösön - közölte a cég kereskedelmi vezetője az MTI-vel.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában meg is jelent a kötelező maszkhasználat kiterjesztéséről szóló kormánydöntés, valamint az, hogy a rendőrség kereskedelmi hatóságként járhat el. Elmondjuk azt is, hogy szerintünk miért furcsa a szigorító rendelet.