A mai kormányinfón a legtöbb szó az uniós újjáépítési alapról esett. Gulyás elmondta, hogy Magyarország azt javasolja, tárgyalják újra kormányközi alapon az országok Magyarország kihagyásával, és ebben az esetben lemondunk a forrásokról és a hitelről. Szerinte a magyar kormánynak elfogadhatatlan a jelenlegi jogállamisági feltételrendszer, így ebben
Holló Bence személyében a tervek szerint 2020. december 1-jétől új vezérigazgató veszi át a magyarországi NN Biztosító vezetését - derül ki az NN Biztosító közleményéből.
Járvány ide vagy oda, jövő év elején megkezdjük a 13. havi nyugdíj visszaépítését – mondta Orbán Viktor az Idősügyi Tanács ülése után. A kormányfő facebook-videóban számolt be a részletekről.
Holló Bence személyében a tervek szerint 2020. december 1-jétől új vezérigazgató veszi át a magyarországi NN Biztosító vezetését - derül ki az NN Biztosító közleményéből.
Európában vegyes a tőzsdeindexek teljesítménye, a BUX az OTP miatt szépen emelkedik. Amerikában újabb emelkedésre van kilátás a tőzsdén kívüli árak szerint. Még él a remény, hogy új gazdaságélénkítő csomagot fogadnak el Washingtonban, bár az álláspontok eléggé messze vannak egymástól. Fontos tárgyalások kezdődnek az EU-ban, vészesen fogy az idő a B
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tárgyalásokat kezdett az Axialis Holding Zrt. megvásárlásáról, aminek eredményeként közvetve a Libri-Bookline Csoport kisebbségi tulajdonosa lehet.
Hivatalos levelet küldött Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Királyságnak, melyben a brit parlament által elfogadott Internal Market Bill jogszabályt támadja meg.
Az NKM Energia Zrt.-re, az NKM energiaszolgáltatójára hivatkozó újabb visszaélések történtek az elmúlt napokban, a csalók az NKM online ügyfélszolgálata nevében, számla elkészülésére hivatkozva hamis e-mailekkel vették célba a magyarországi internethasználókat - hívta fel a figyelmet csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében a Nemzeti Közművek (NKM
Ha a jogállamiság és az uniós kifizetések összekötéséről szóló vita késleltetné a koronavírus miatti 750 milliárd eurós EU-s helyreállítási alap (NextGenerationEU) felállítását, akkor ezt elkerülendő jobb inkább kormányközi alapon felállítani a programot, azaz az EU intézményi keretein kívül – javasolta a mai uniós csúcsra indulva Orbán Viktor korm
Ma is 0,75%-os kamat mellett hirdet meg egyhetes betétet az MNB – derül ki a jegybank honlapján található táblázatból. Vagyis a múlt heti 15 bázispontos szigorítás után ezúttal megállnak.
A koronavírus miatt a cégek jelentős része átállt az otthoni munkavégzésre. A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok azonban jelentős adókockázatot rejthetnek magukban. Erre most érdemes tekintettel lenni, mert a hibák utólag már nem javíthatók.
Szélsebesség növeléssel 1 kW teljesítményre képes a PowerPod, a Kick-Starteren megjelent egyedi külsejű szélturbina, amelyet kifejezetten otthoni használatra, városi, illetve külvárosi lakókörnyezetre tervezett egy amerikai start-up, a Halcium. A PowerPod lapátjait teljesen befedi a több színben is kapható, kagyló formájú berendezés, így a környeze
Az előzetesen várt adatnál valamennyivel kevesebb az érték, pedig a gazdaság visszaesése ugyanebben az időszakban nagyobbnak bizonyult a vártnál. A háztartások bespájzoltak többféle tartalékból is, nem csak betétekből.
Hónapok óta erőszakos tüntetések zajlanak az Egyesült Államokban, a CNBC-nek nyilatkozó geopolitikával foglalkozó egyetemi docens szerint csak rosszabb lehet a helyzet a novemberi elnökválasztás közeledtével és végeztével.
Angyal József okleveles adószakértő szerint valójában adóemelést jelentett be erre az évre Varga Mihály pénzügyminiszter, erre a felvetésre azóta reagált a Pénzügyiminisztérium (PM). A szakértő szerint a PM sajtóosztálya nem cáfolta
Becslések szerint több mint tízezer magyar diák folytatja jelenleg is felsőfokú tanulmányait külföldön, számuk pedig évről évre nő. Zoltayné Paprika Zita, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi kapcsolatokért és akkreditációért felelős alelnöke a Portfolio-nak hangsúlyozta, a külföldi továbbtanulás korántsem jelenti azt, hogy a hallgató a magyaror
Kiugró mértékben nőttek a költségvetési kiadások a második negyedévben, a gazdasági hanyatlás miatt pedig a bevételek csökkentek. Ennek eredményeként a második negyedéves GDP-arányos hiány 9,1 százalékos lett. A deficit növekedése miatt az államadósság szintje is emelkedik az idén. Javuló hiányadatokra pedig a járvány lecsengése után, a gazdaság fe
A múlt heti meglepetésszerű kamatemelés után újabb lépéseket vár a piac a Magyar Nemzeti Banktól. A mai változtatásra hiába számítottak az elemzők, ám Virág Barnabás üzenete mégis megmozgatta a piacokat.
Mindannyiunknak vannak online titkai, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal. Van, amikor egy délután alatt végignézzük a Jóbarátok teljes harmadik évadát. Van, amikor már a negyedik pár cipőt rendeljük meg a hónapban. Néha hajnali 2-kor szurkolunk a kedvenc csapatunknak, és arra is volt már példa, hogy a „fifike93” jelszót állítottuk be minden f
Mindannyiunk felelőssége, hogy éberek maradjunk és betartsuk a koronavírus elleni védekezési szabályokat, hiszen sajnos a koronavírus miatti halálozási szám Magyarországon már megközelíti a tavaszi rekordokat. A fiatal kor nem garancia a tünetmentességre, a mostani elhunytak közt is voltak 40 évesek - mondta el mindezt Müller Cecília az operatív tö
A koronavírus-járvány nyomában bizonyos szakmák poziciók, ha ideiglenesen is, de háttérbe szorultak, mások azonban felértékelődtek, és elmondható, hogy nagyobb szükség van rájuk, mint valaha. A tavaszi tömeges home office időszakában például extra teher hárult a magyar vállalatok informatikusaira, fejlesztőire. Pulay Gellért, a tanácsadással foglal
A tavalyi adathoz képest mért jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 szeptemberében, országosan 12 708 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ez a szám a 2018-as szinttel azonos, míg a tavalyinál 5 százalékkal gyengébb forgalmat mutat.
Hamarosan megnyitja kapuit Pécsett a térség információtechnológiai szereplőit összefogó közösségi tere, az IT Hub Pécs, amely amellett, hogy informatikai és innovációs rendezvényeknek, eseményeknek lesz a színtere, a kisebb, az iparágban működő vállalkozások tevékenységét is összehangolja. A pécsi önkormányzat hiánypótló projektjéhez a Pécsi Tudomá
Nem változtatott az Opus részvényeire vonatkozó célárán az Equilor elemzője a vállalat tegnap piaczárás után közzétett féléves jelentése után. A célár továbbra is 354 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest 48 százalékos felértékelődési potenciált jelent, a papírokra vonatkozó ajánlás pedig vétel.
Brutálisan alacsony Magyarországon a születéskor várható átlagos életkor, olyannyira, hogy a hazai adatnál csak 4 EU-s országban mértek rosszabbat. Ennél is döbbenetesebb az a tény, hogy egy 65. életévét betöltött magyar nyugdíjas