Újabb részletek derültek ki a Dél-Buda és Dél-Pest közé tervezett Galvani híd építéséről. Az UN Studio oldalán a látványtervek mellett megjelent többek között, hogy milyen hosszú lesz a híd, mekkora lesz a távolság a hídpillérek között, valamint az is, hogy milyen járművekkel lehet majd használni a hidat.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a most közzétett őszi regionális felmérésében és előrejelzésében a magyar gazdaság 5 százalékos idei visszaesését jósolja - ugyanezt helyezte kilátásba Varga Mihály pénzügyminiszter -, szemben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5,1-6,8 százalékos prognózisával.
Tegnap debütált a New-York-i tőzsdén a Palantir, a világ egyik legtitokzatosabb cége. A bemutatkozás vegyesre sikerült, mert egyrészt jóval magasabban nyitott, mint a tőzsde által adott referenciaár, ugyanakkor a kereskedési nap végére visszakorrigált a napon belüli csúcshoz képest.
Nincsenek könnyű helyzetben az autógyártók, mert a szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályok miatt úgy kellene menedzselniük a belsőégésű motoros modelljeiknek a gyártását, hogy közben egyre inkább az elektromos modellekre kell fókuszálniuk, utóbbiak fejlesztése ráadásul extra forrásokat igényel, ami szűkíti a mozgásteret a hagyományos hajtásláncú
A csütörtök reggelt közölt adatok szerint egyelőre nem csökken az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ellenben az elhunytak száma szokatlanul magas volt.
Gazdasági igazgatói pozíciót hozott létre az AutoWallis, miután az elmúlt időszakban végrehajtott üzletfejlesztések és akvizíciók következtében a jövőben jelentősen növekednek a csoportnál a pénzügyek koordinációjával kapcsolatos vezetői feladatok. A pozíciót október 1-től Seres Attila tölti be, aki komoly tapasztalatokat szerzett nemzetközi és haz
A magyar cégek nemzetközi összehasonlításban kevésbé érzékelik a recessziót, de gondot okoznak nekik az egyre többször késő fizetések, derült ki az Intrum Európai Fizetési Jelentéséből (EPR). A magyar vállalatok különösen tartanak az eladósodástól, ezért óvatosan állnak a hitelekhez, sokan pedig előre menekülnek.
Bíztató jel, hogy bár még végleges döntés nincs, a kormány a Magyar Orvosi Kamara régóta hangoztatott javaslatairól tárgyalt. Nevezetesen az orvosi bérek jelentős emeléséről, illetve a hálapénz törvényes eltörléséről. Dr. Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezetek elnöke azt reméli, a 120 százalékos béremelés nem hosszú távon valósul me
Budapest és Győr-Moson-Sopron megye után Csongrád-Csanád, Vas és Pest megyét is felvették az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.
Az NSZ több pontban is cáfolja a fővárosi közlekedési vállalat közlését, mely szerint a koronavírus-elleni intézkedéseik tulajdonképpen teljesen rendben vannak.
A költségvetésnek 433 millió forint kárt okozó építőipari céghálózatot működtető bűnszervezet tagjait tartóztattak le Pécsen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Bíztató jel, hogy bár még végleges döntés nincs, a kormány a Magyar Orvosi Kamara régóta hangoztatott javaslatairól tárgyalt. Nevezetesen az orvosi bérek jelentős emeléséről, illetve a hálapénz törvényes eltörléséről. Dr. Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezetek elnöke azt reméli, a 120 százalékos béremelés nem hosszú távon valósul me
Szeptemberben elején a járvány során megtorpanó kiskereskedelmi forgalom felpörgött, de a növekedés felemásan alakult – áll Németh Dávid, a K&H vezető elemzője által készített összeállításban. Az élelmiszereknél és a gyógyszereknél kiugró volt a többlet, az elektronikai cikkeknél viszont drasztikus csökkenés látható. Kiderül az is, mi kell ahhoz, h
Aki válaszol: Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos Kedves Kérdező! A muskátli teleltetését rendszerint a fagyok beállta előtt végezzük el. A mínusz 1-3 fokot még könnyen elviselik a muskátlik, de a tartós fagyot megelőzve mindenképp a teleltetésre kiválasztott helyre kell vinnünk növényeinket. A tövekről előtte le kell vágni a száraz, beteg leve
Aki válaszol: Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos Kedves Kérdező! Számos örökzöld növényfaj létezik, melyből megfelelő odafigyeléssel, kertünk télen is csodaszép díszét hozhatjuk létre. Az elkövetkezendőkben a teljesség igénye nélkül, pár növényfajt egy-egy fontos tulajdonságának megjelölésével mutatok be. Örökzöld sövényt fenyőfélékből, példáu
Gázárcsökkentés, adókedvezmények vannak a pakkban, de mi lesz a forinttal? És arról hallott, hogy az itteni nagykövetségeken sem értik, mi van a magyar árakkal?
Több száz üzletét zárja be a H&M, a világ második legnagyobb lakossági ruházati üzletlánca világszerte. A cég nyeresége a vártnál lényegesen jobb lett a harmadik negyedévben, a döntést inkább az indokolja, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a vezetés az online értékesítésre- írja a Reuters.
India a világ harmadik legnagyobb tojástermelője Kína és az Egyesült Államok után. Az 1,3 milliárd lakosú ázsiai ország a negyedik legnagyobb csirketermelő a világon Kína, Brazília és az Egyesült Államok után.
A márciusi beszakadás, majd az áprilisi és májusi pesszimizmus után úgy tűnt a nyáron, hogy a vállalatok már látják az alagút végét, és fellendülést jelzett a Beszerzési Menedzserindex (BMI). A legfrissebb szeptemberi érték azonban ismét óvatosságra int.
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet elsősorban a folyó, vagy tervezett beruházásokat érinti, mivel az erőművi berendezések és segédrendszerek gyártóinál érezteti leginkább hatását, az üzemelő egységek tekintetében kizárólag a karbantartások kapcsán okoz kisebb nehézséget. A pandémiás helyzet a következő egy évben biztosan megnöveli a gyár
Brutális mértékben, az előző év azonos időszakához képest 1378 milliárd forinttal romlott a kormányzati szektor első féléves hiánya. A háttérben természetesen a koronavírus negatív gazdasági hatásai állnak. A GDP-arányos hiány így 5,3 százalékos volt.
Aki válaszol: Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos Kedves Kérdező! A leander esetében, ősszel, még a teleltetés előtt érdemes a metszést elvégezni. Tavasszal sem késő elvégezni ezt a műveletet, azonban ekkor a hajtások fejlődése később indul meg, így virágait nyáron csak később élvezhetjük. Tavasszal főként a nagyobb mértékű drasztikus metszés k
Létezik egy ingyenesen elérhető felület, ami óriási hasznot hozhatna a magyar kisvállalkozásoknak – a legtöbben egyelőre mégsem használják ki. Langmár Zsuzsa kommunikációs szakértő szerint a koronavírus idején különösen fontos, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia a napokban Pécelen: a hirtelen jött lehűlés miatt egy család befűtőtt, ám a szén-monoxid érzékelőt nem kapcsolták be. Az anya vette észre magán a mérgezés tüneteit, azonnal hívták
Élőben zajlik a Kormányinfo, amelyen a szerdai kormányülés döntéseit ismerteti Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Portfolio élőben tudósítja az eseményt.
HelloParks. Ezzel a névvel indítja útjára a Corvin Sétány, az Etele Plaza és számtalan egyéb hazai és nemzetközi fejlesztés mögött álló Futureal, a megaparkokat fejlesztő új, önálló vállalkozását. Exkluzív interjúnkban Futó Gábort, a Futureal-csoport alapító társtulajdonosát, és Nemes Rudolfot (akinek a neve ismerősem csenghet a logisztikai ingatla
Brutális mértékben, az előző év azonos időszakához képest 1378 milliárd forinttal romlott a kormányzati szektor első féléves hiánya. A háttérben természetesen a koronavírus negatív gazdasági hatásai állnak. A GDP-arányos hiány így 5,3 százalékos volt.
A koronavírus-járvány alaposan megviseli az európai olajfinomítók eredményét és profitabilitását is. Nehéz hónapok várhatnak az iparágra, mivel a felépülés jelei csak lassan mutatkoznak. A dízel és a benzin ára is évek óta nem látott alacsony szinteken áll, és a légiipar nehézségei is nyomás alatt tartják a finomított termékek iránti keresletet.
A koronavírus-járvány alaposan megviseli az európai olajfinomítók eredményét és profitabilitását is. Nehéz hónapok várhatnak az iparágra, mivel a felépülés jelei csak lassan mutatkoznak. A dízel és a benzin ára is évek óta nem látott alacsony szinteken áll, és a légiipar nehézségei is nyomás alatt tartják a finomított termékek iránti keresletet.
2020. decemberétől a csehországi Cofidis korábbi vezérigazgatója, Jean-François Rémy kerül a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztjára. A nemzetközi és közép-európai régiós tapasztalattal rendelkező vezető Holló Bence helyét veszi át, aki 12 évig állt a hitelintézetet élén - derül ki a Cofidis közleményéből.
Az építőipari cégek 60 százaléka a szakemberhiányt, 41 százaléka pedig a megrendelések hiányát tartja üzleti tevékenysége legfőbb akadályának - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) felméréséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Szerdán komolyabban erősödött a forint az euróval szemben, innen fut neki a csütörtöki napnak. Ma elsősorban az MNB egyhetes betéti tendere lesz izgalmas a piac számára, délben derül ki, tovább emeli-e a kamatot a jegybank, majd délután háromkor jön a tender eredménye.