Megtárgyalták a parlamentben azt a törvényjavaslatot, amely szerint a bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak. Ennek alapján a kormány felajánlhatja az egyösszegű visszavásárlást, amelynek során a vételárat csökkenti a bérlő által korábban megfizetett bérleti díja
További jelentős akvizíciókat hajtott végre a médiapiacon a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt., miután a társaság megvásárolta a Magyar Idők kiadóját, és közvetett tulajdonába került a Lapcom, az Inform Média...
A héten már másodszor csökken az üzemanyagok ára: a Mol pénteken bruttó 3 forinttal mérsékli a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 353...
A konkrét lépések ismeretében lehet majd megmondani, képes-e fél százalékponttal emelni a GDP-bővülés ütemén a versenyképességi csomag, az elemzők szerint van tere a teljesítmény javításának.
Az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektnek köszönhetően közel 60 százalékkal lehet olcsóbb a szélturbinák előállítása, ez pedig a szélenergia árára is komoly hatást gyakorol majd - írja a hvg.hu.
A Mol pénteken bruttó 3 forinttal mérsékli a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát - értesült az MTI piaci forrásokból.
Ma szavazhat az országgyűlés arról a törvényjavaslatról, aminek eredményeként tisztulhat és bővülhet a magyarországi piacképes lakásállomány. A javaslat lényege, hogy a Nemzeti Eszközkezelő tulajdonában lévő lakásokat az érintettek...
Ahelyett, hogy fizetünk a nőknek a szülésért, részben inkább a magyar halálozási rátát nagyon megnövelő problémát kellene kezelni - véli Jaksity György. A Concorde blogon megjelent cikkében a befektetési szakember úgy véli: ...
A MET Csoport európai energiavállalathoz tartozó MET International AG-t (METI) hivatalosan is a GIIGNL (International Group of Liquefied Natural Gas Importers) társult tagjává választották a szervezet Fukuokában rendezett 48. közgyűlésén, 2018. november 12-én.
Több jel is arra utal, hogy vége szakad a további árcsökkenésnek, a következő napokban érkezhetnek olyan hírek, amelyek a drágulás irányába mutathatnak.
A helyettes államtitkár példaként a hitelkárosultakat segítő és a nehéz helyzetben lévő családoknak pénzügyi ismeretekben segítséget nyújtó szervezeteket említette.
Hét tőzsdén kereskedett befektetési alappal (ETF), továbbá hat európai részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alternatív piaca (BÉTa piac) - közölte a tőzsde az MTI-vel szerdán.
A vezetékes szélessávú-lefedettség egyébként 75-ről 99,9 százalékra nőtt 2014-ről 2018-ra, a 4G lefedettségben pedig Magyarország ezzel a 7. helyen áll a világon.
Tovább erősödik a kiskereskedelemben tapasztalható konjunktúra, az élelmiszer mellett az egyéb fogyasztási cikkekre is egyre többet költenek a magyarok.
Az Európai Bizottság 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Európa gazdaságát. A testület Tiszta bolygót mindenkinek címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el, melyben 2050-ig vázolja fel azokat az intézkedéseket, amelyek...
Az Európai Bizottság 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Európa gazdaságát. A testület Tiszta bolygót mindenkinek címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el, melyben 2050-ig vázolja fel azokat az intézkedéseket, amelyek...
Alig egy hónapja számoltunk be arról, hogy több mint száz település maradt szemétszállítás nélkül. A bajt gyorsan orvosolták, azonban ez inkább tűzoltás volt mintsem valódi problémamegoldás, ugyanis időről időre hallani híreket...
Az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektnek köszönhetően közel 60 százalékkal lehet olcsóbb a szélturbinák előállítása, ez pedig a szélenergia árára is komoly hatást gyakorol majd - írja a hvg.hu.
A világ legnagyobb IT-showja volt, de jövőre már nem rendezik meg a CEBIT-et, tudta meg az eseményt szervező cég dolgozóitól a német hírügynökség, a DPA. Hivatalosan 2019. június 24-28-ra még meghirdették a jövő évi CEBIT-et,...
A Mol-csoportot választotta az év energiaipari vállalatának a közepes piaci tőkeértékű kategóriában a Petroleum Economist. Az elismerést a szakmai zsűri egyebek mellett azzal indokolta, hogy a cég felkészült az alkalmazkodásra a gyorsan...
Történelmi csúcsra emelkedett Szaúd-Arábia olajtermelése novemberben. A szaúdi olajtermelés annak ellenére emelkedett új rekord szintre, hogy az olajárak október eleje óta mélyen bezuhantak a korábban Rijád által elfogadhatónak tartott 80 dolláros szint alá.
Alig több mint fél év alatt elérte a 10 milliárd forintot az Erste Bank áprilisban bevezetett kisvállalkozói Power Business hitelének folyósított összege. A pénzintézetnél több mint 50 ezer kisvállalkozó vezet már számlát. Az egyszerűsített kisvállalkozói hitelezés és a könnyen átlátható és megköthető számlacsomagok bevezetése messze felülmúlta a v
A szokásos csütörtök délelőttről ma délután 2 órára előrehozták a heti Kormányinfót - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából.Nem támogatja a kormány az időkorlát emelését 2018.11.28 14:49Semmilyen módon nem támogatja...
Hiába csökkentek a kamatok, a lakásdrágulás miatt magasabb törlesztőrészletet kell fizetniük az új hitelfelvevőknek, mint korábban - gondolják egyesek. Dehogyis, a kamatok olyan alacsonyak lettek, hogy a jelentős lakás-áremelkedés ellenére...
Az Európai Bizottság elutasította azt a beadványt, amely uniós szintű népszavazás kiírását kezdeményezte a Brexitről, vagyis az Egyesült Királyság kilépéséről (Brexit) - közölte az uniós bizottság szerdán. A tájékoztatás szerint...
A brit pénzügyminisztérium friss előrejelzése szerint Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból (Brexit) hosszú távon mindenképpen növekedési áldozattal jár a brit gazdaságban, akkor is, ha a kilépési folyamat a Brexit feltételeiről...
Amennyiben a Magyar Államkincstár már teljesítette a kifizetést, de az erről szóló értesítés még nem érkezett meg az ügyfél részére, a kapott összeg beazonosításában segítséget nyújt a folyamatosan frissített Giro-kódlista.
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ vezetésével megalakult konzorcium 544,22 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Nemzeti versenyképességi és kiválósági program” című pályázati kiíráson. A „Komplex vízminősítést in situ megvalósító, közvetlen és immunfluoreszcencián, valamint optikai és lézeres plazma-színképelemzésen
A szokásos csütörtök délelőttről ma délután 2 órára előrehozták a heti Kormányinfót - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából.Sok adózási átalakítás is várható a versenyképességi csomagban 2018.11.28 15:02Tisztázó...
175 milliárd eurós pluszköltséget igényelhet csak a 85 százalékos emissziócsökkentés is, mely 1,5 helyett 2 Celsius fokon belül tartaná a hőmérséklet-emelkedést.
Ha a munkavállaló belemegy ebbe, akkor a kormány támogatja azt, hogy akár 400 órára emelkedhessen az éves túlóra kerete, azt viszont nem támogatja, hogy a túlórákkal való elszámolás 12 havi időkorlátja 36 hónapra emelkedjen - jelentette...
Az edzései változatlanul kemények, a versenyeken azonban a korábbiaknál kevesebb számban indul a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, aki a decemberi rövidpályás úszó-világbajnokságon nyolc versenyszámban szerepel majd.
A Handelsblatt két évvel ezelőtti megújulásával bebizonyította, még egy vezető gazdasági napilap is lehet olvasmányos, letisztult, és el lehet magyarázni óriási infografikával nap mint nap a történéseket.