Az Enterprise Investors által kezelt Polish Enterprise Fund VIII magántőke-befektetési alap jelentős kisebbségi részesedést vásárolt az egyik legnagyobb független lengyelországi benzinkútlánc-üzemeltetőben, a MOYA márkanév alatt működő Anwimban.
Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket tekintve azonban évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt - derül ki az Aon Legjobb Munkahelyek Program dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatásából, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
Hosszú távú szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Jégkorong Szövetség.
A szülést követő időszak után nem könnyű visszatérni a munka világába: a babával szoros együttlétben töltött hónapok után új időrendhez, más típusú elvárásokhoz kell igazodnunk, miközben az otthoni feladatokat sem ússzuk meg. A Perfekt szakértője szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy aki időben felkészül, zökkenőmentesebbé teheti a munkába áll
Novemberben első alkalommal indul vállalkozónők számára digitalizációra fókuszáló képzés a Budapest Bank Dobbantó programjának keretében. Az először november 26-27-én megrendezendő képzést a program partnere, a SEED Alapítvány kínálja. A bank és az alapítvány közös célja, hogy segítséget nyújtsanak a női vállalkozások digitális ismereteinek és képe
A 2017-es üzleti évet érintően nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak december 31-ig, ha el akarják kerülni az adóhatóság által kiróható súlyos bírságot. A jelentéstételre nem kötelezett cégeknek is érdemes a tavaly óta történt esetleges változásokra figyelmet fordítaniuk, derül ki a nemzetközi adóta
B. Horváth Lilla | Jövőre átszervezi egészségügyi üzletágát a GE Hungary, de közben új tevékenységeket is hoz Magyarországra. Minden területen munkavállalók és beszállítók sorát keresi – Paks II. turbinaszigetének gyártáshoz is –, amiben hatalmas segítséget kap a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA). A Világgazdaságnak a HIPA elnöke, Ésik Róbert
Az a kormányzati cél uralhatja a jövő évi fejlesztéspolitikai terveket, amely szerint a generációváltás akadályába ütköző hazai cégeket ne külföldi befektetők vegyék át, hanem maradjanak magyar kézben.
Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett OTT-One és a Columbia Pictures Corporation Limited. A megállapodás értelmében Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban és Romániában is a magyar informatikai vállalat lesz a technológiai kiszolgálója a Sony Corporation leányvállalata induló „Sony Networks” nevű online v
Növekvő reálbérek, lassan növekvő árak, infláció felett emelkedő nyugdíjak - mindebből arra következtethetünk, hogy a magyar életszínvonal egyre magasabb. Ez nem is vitás, az már ugyanakkor más kérdés, hogy milyen messze vagyunk...
Az utóbbi években csökkent a magyarok elvándorlásának üteme, ráadásul egyre többen térnek haza azok közül is, akik korábban elmentek - állapítja meg a nemrég publikált Demográfiai Portré. Persze azt a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének...
Az antibiotikum-használatot nem csupán a humán gyógyászatban, de az állategészségügyben is radikálisan vissza kell szorítani, erről Magyarországon is elkészült egy átfogó intézkedési terv.
Egy magyar fiatalnak a mostani kilátások szerint 34 évet kell dolgoznia egy friss uniós elemzés szerint. A K&H biztos jövő indexéből pedig az derül ki, hogy akik a fizetésükből félretennének a nyugdíjas éveikre, átlagosan 19 ezer forintot szánnak erre havonta. Ha valaki a munkával töltött 34 év alatt minden hónapban megspórol 20 ezer forintot, nyug
A fenntartható energia koncepció keretében az ügyfél energiastratégiája áll a középpontban, amit a klímatudatosság, az energiahatékonyság és a megbízható energiaellátás változó súlyú szempontjai határoznak meg; az ezekhez való dinamikus alkalmazkodás során az energiavállalatoknak kiemelten kell kezelniük a befektetési fókuszt is - mondta el ifj. Ch
Negyedik alkalommal indítja el nagyszabású jótékonysági kampányát Magyarország emblematikus férfi életmódmagazinja. A Playboy Hero célja, hogy olyan példaképeket állítson, akik szakmai sikereik mellett fontos társadalmi ügyek mellett is kiállnak, mint a nők és a beteg gyermekek támogatása vagy az állatvédelem. Idén Beke Zsuzsa, Kedves Ferenc, Szirm
A Mol Nyrt. bruttó 7 és bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 373 forint, a gázolajé pedig 421 forint lett. Az üzemanyagok...
Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs...
A programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást – mondta Rákossy Balázs államtitkár.
Két nemzetközi szinten ismert magyar márka erősíti egymást a mai naptól: a Budapest Airport és a Tungsram stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az innováció és a légiközlekedés legismertebb hazai márkáinak példás összefogása szárnyakat ad a magyar kreativitásnak.
Kedden elfogadta az Országgyűlés az őszi adócsomagot, egy sor változtatás mellett jövőre adómentesen vehető cirkuszjegy, cserébe az iskolakezdési támogatás adómentessége megszűnik.
Bizonyos területeken visszalépés történt az elmúlt évben a romániai reformfolyamatban, a bulgáriai fejlemények azonban kedvezőnek nevezhetőek - áll a két ország igazságszolgáltatásának működését ellenőrző európai uniós mechanizmus (CVM) keretében elvégzett friss értékelésben.
Nagyfokú munkaerő- és kapacitáshiány jellemzi az energiahatékonysági szektor vállalkozásait, amelyek ezzel együtt pozitívan ítélik meg helyzetüket. A cégek a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) felmérése szerint a legnagyobb problémának a piac és a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát tartják, amelyre egyértelmű, hosszú távú, tervezhető
Egyetlen előfizetésbe sűríthető minden okoseszközünk, amelyek önálló SIM-ekkel használhatók – ezt kínálja a hazai piacon elsőként a Magyar Telekom. A MULTISIM a hagyományos SIM kártyát és az eSIM-et egyaránt támogatja. Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai telekommunikációs ágazat: 2018. november 6-tól egyetlen előfizetéssel több SIM-en is igénybe ve
Az olasz kormány nem változtat a költségvetési hiányra és a növekedésre vonatkozó irányzatokon a jövő évi büdzsé tervezetében, jóllehet az Európai Bizottság ennek felülvizsgálatára kérte Rómát - jelentette be Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes...
Több mint húsz év után ismét elindul Magyarországon a komlótermelés, így hamarosan hazai komlóból készülhet majd a Soproni sör. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária olyan modellt valósít meg Kastélyosdombón, amely kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyze
Nem változtat az olasz kormány a költségvetési hiányon és a növekedési terveken, holott ezzel csak megsürgetik az ország ellen indítandó túlzottdeficit-eljárást.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaly 96 sikeres projektet zárt le, ezek Magyarországnak összesen 3,5 milliárd eurónyi beruházást hozhatnak, és általuk 17 ezer új munkahely jön létre - mondta a Ésik Róbert, a szervezet elnöke...
Sz. Lászlóné kérdése: Utcai mirabolán sorfáim levelein apró sárga és barna foltok sokasága jelent meg, a zöld levelek rohamosan hullani kezdtek. Hasonló fertőzési hullám már augusztusban is fellépet, de akkor megállt. Mi okozhatja, hogyan védekezhetek ellene?