A K&H idén is átvehette a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által adományozott Családbarát Vállalat Mentor Szervezet 2018 címet, mivel lehetőséget biztosít a kollégák szakmai kiteljesedésére és a munkaidő és magánélet egyensúlyának megteremtésére, valamint hozzájárul a családbarát munkahelyi gyakorlatok magyarországi elterjedéséhez - írják
Honnan származnak a mikroműanyagok, milyen káros hatásuk lehet ránk és a környezetünkre, és hogyan dolgozik az EU a probléma megoldásán? Összeszedtük a fontosabb tudnivalókat.
A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István: Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén pénteken Budapesten.
Több tízezer ember szennyvizét is képes megtisztítani az a bio-szennyvíztisztító, amely a koningshoeveni trappista apátság területén, magyar fejlesztés nyomán valósulhatott meg - mondta Áder János köztársasági elnök a közmédiának, miután hollandiai látogatása zárásaként felkereste a létesítményt pénteken.
Jelenlegi felfutása és fejlődése mellett sem biztos, hogy az elektromos meghajtás lesz a jövő domináns rendszere a közlekedésben, az azonban már nem kérdés, hogy a technológia dinamikus térnyerése lendületvesztés nélkül száguldhat a közeljövőben, amellyel minden piaci szereplőnek érdemes tervezni – hívta fel a figyelmet Kovács Csaba energetikai sza
A szolgáltató szektorban fontos mérőszám, hogy milyen gyorsan és hány ügyfelet tudnak kiszolgálni az alkalmazottak egy nap. Nem meglepő módon a szépségiparban ez hatványozottan érvényes. Egy fodrászszalon esetén kulcsfontosságú, hogy időben kinyisson az üzlet és pörögjön a munka. De mi van akkor, ha az üzlet nyitása csúszik egy otthon felejtett kul
A '80-as évek óta nem látott nagyságú hadgyakorlatokat szervezett az elmúlt években mind a NATO, mind pedig közösen Oroszország és Kína. Vélhetően mindkét fél a másik expanziója miatt aggódik és hivatalosan védekező háborúra készül...
Vági Róbert látja el a cégcsoport kereskedelmi igazgatói feladatait 2018. november 23-tól. Az újonnan kinevezett felsővezető a tavaly leköszönt Steff József feladatait veszi át. Vági Róbert idén augusztusban csatlakozott a Central Médiacsoporthoz digitális csoportvezetői munkakörben. Személyében tapasztalt vezető kerül a cégcsoport kereskedelmi i
Az idei tartósan meleg idő pozitív hatással volt a mikulásvirág-termesztésre, magasabbak és nagyobb levelűek lettek a növények. A magyar piacra kerülő mikulásvirágok 80-90 százaléka hazai termesztésből származik. A legtöbb vásárló a 12-13 cm-es cserépben lévő virágot veszi; a piros fellevelűek mellett lassan, de népszerűvé válnak a rózsaszínűek, a
Új hibrid (online és offline elemeket is tartalmazó) navigációs szoftveren dolgozik a magyarországi székhelyű autóipari szoftverfejlesztő, az NNG Kft., a 2 milliárd forint összköltségvetésű projektet, amely 60 új kutató-fejlesztő munkahelyet...
Változatlan stabil kilátással megerősítette - de nem minősítette fel - Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői...
Változatlan stabil kilátással megerősítette - de nem minősítette fel - Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői...
Úgy tűnik, nagyon mély gyökerekkel bír az az elvárás, hogy a férfiak legyenek a kenyérkeresők egy családban. Amikor ez nincs így, akkor inkább hazudnak róla.
A növénykórtan egyik nehéz területe azon növénybetegségek okozóinak felderítése és azonosítása, amelyek ún. komplex eredetű betegségnek tekinthetők. Közülük talán a legismertebbek a szőlő tőkepusztulás, a csonthéjasok gutaütése (apoplexia), a gabonafélék szártőbetegsége, vagy a gabonafélék levélfoltosság tünetegyüttese.
A Marquard Media Magyarország felmérése alapján a hazai fogyasztók egyértelműen elutasítják a valódi szőrméből készült termékeket, derült ki a médiavállalat online kérdőívének eredményéből, melyet a Nemzetközi Szőrmementes Péntek alkalmából készítettek. A JOY magazin oldalán videósorozat is indul a mozgalom népszerűsítésére, melyben hazai sztárok k
Állampolgári bejelentések alapján az RTL Klub, a TV2 és a Tilos Rádió egy-egy műsorszámának helytelen korhatár-besorolása miatt szabott ki bírságot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eheti ülésén - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A klímaváltozás már hatást gyakorol az amerikai és a világgazdaságra - állítja az a több amerikai minisztérium és kormányzati szervezet által készített jelentés, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra. A Fehér Ház pontatlannak minősítette...
Mérséklődött a természetes fogyás az év első kilenc hónapjában, miután a születések száma az előző év azonos időszakához képest kevésbé csökkent, mint a halálozásoké.
A Citigroupnak és a JP Morgannek 182,5 millió dollárt kell fizetnie az amerikai hatóságok felé, amiért más bankokkal összejátszva manipulálták az európai bankközi kamatlábat, az Euribort - számol be a hírről a Reuters. A Citigroup...
Palkovics László: a kormány továbbra sem tett le arról, hogy támogassa a magyar autóbuszgyártást, és így újítsa meg az állami szolgáltatók járműállományát.
Napjainkban több technológiai forradalom zajlik párhuzamosan. Egyre több termékben és szolgáltatásban fog megjelenni a mesterséges intelligencia, a digitalizáció hatására új üzleti modellek és bevételi források jelennek meg, IoT eszközök felhő béli szolgáltatásokkal karöltve személyre szabott felhasználói élményt tesznek lehetővé, Big Data alapú el
A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége különleges akcióval készült a november 14-i diabétesz világnapra. Ezen a napon ugyanis egy Cukorbombát helyezett ki az Örs Vezér terén található ÁRKÁD bevásárlóközpontban. Az aktivitást a Mediatorral közösen, a SANOFI támogatásával valósította meg az Szervezet míg az ÁRKÁD biztosította a helyszínt. A cuk
A magyarországi ingatlanpiacon 2018-ban a tavalyi értéket is meghaladva közel 155 ezer tranzakció várható országosan. Míg Budapest részesedése fokozatosan csökken az országos adásvételekből, addig a megyék közti fajlagos különbség mérséklődni látszik - derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből. De mi a helyzet a panel- és téglalakások áraival?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásként - teszt jelleggel - előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek, ami lehetőséget ad nekik arra, hogy még időben pótolják a mulasztást - tette köz
Budapest árvízvédelmi szempontból legveszélyesebb szakaszán, az Aranyhegyi-patak mentén indul 2,2 milliárd forintból 2019 első negyedévében árvízvédelmi fejlesztés - tájékoztatta a fővárosi önkormányzat szerdán az MTI-t.
A felminősítés elmaradása is azt mutatja, hogy a hitelminősítő intézetek akár több fokozattal is le vannak maradva a magyarországi gazdasági folyamatoktól, valamint a piaci árazásoktól.
A harlekinkatica hazai megjelenése után rövid időn belül a leggyakoribb katicabogarunk lett. Mint ragadozó, jelentős hasznot hajt kártevők szabályozásával, ugyanakkor kisebb károkat is okozhat a mezőgazdaságban, kényelmetlenséget és egészségügyi problémákat a lakásokban. A harlekinkatica veszélyt jelent a Magyarországon őshonos rovarokra, így elter
Ha hirtelen nem ugrott be, hogy mi is az a Varta, akkor képzelje maga elé: ceruzaelem, rajta sárga háromszög és kék alapon fehér VARTA felirat. A nálunk háztartási elemeiről ismert német vállalat elektromos autókban használható lítium-ion telepek fejlesztésébe kezdett, adta hírül a Reuters.
Jövő csütörtöktől ismét pályázhatnak a 18 évesek az ingyenes InterRail-bérletprogramra - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora pénteken Budapesten.
Piacvezető KKV egyik vezetői pozíciója, hajtás sok-sok éven át, aztán kiégés, súlyos testi és lelki bajok. Nagyon röviden így kezdődött Enikő története, aki 55 felett, három diplomával a zsebében – amiből a harmadikat 40 fölött szerezte (MBA) -, otthagyva vezetői pozícióját, a fizetést, cégautót, elköszönt munkahelyétől, és új hivatásba fogott. Per
Több webáruház internetes oldala összeomlott pénteken a fekete péntek akciós kampányban, mert nem bírták a vásárlói rohamot a minden korábbinál élesebb árversenyben.