2018. november 28. szerda

nov. 28
9:57
Újabb rekordot döntött az Orbán-kormány (Privátbankár)
Soha nem dolgoztak annyian, mint az augusztus-októberi időszakban. Elértük a teljes foglalkoztatottságot.
nov. 28
10:00
Biztosított az idei szociális tűzifa mennyisége (AQUA)
A szociális célú tüzelőanyag programban a 2018–19-es fűtési szezonban 2320 kistelepülés rászoruló lakosai részesültek ingyenes tüzelőanyag-támogatásban.
nov. 28
10:00
Építene még egy gyárat a BMW (vg.hu)
A német autógyár a Los Angeles-i Autószalonon tett erről bejelentést.
nov. 28
10:02
Hat éven belül másfél milliárdnyi 5G előfizető lehet (vg.hu)
A szolgáltatás a világ népességének több mint 40 százalékát fedi le 2024 végére.
nov. 28
10:06
Egyre kevesebben bliccelnek a vonatokon (ProfitLine)
Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során.
nov. 28
10:09
Génmódosított babák: már a következő is úton van Kínában (Privátbankár)
Legalábbis ezt állítja a kutató, aki a hét elején óriási felháborodást okozott videójával, melyben arról beszélt, hogy hetekkel ezelőtt megszülettek a világ első génszerkesztett ikrei.
nov. 28
10:12
Ma délután lesz a Kormányinfó (Portfolio)
A szokásos csütörtök délelőttről ma délután 2 órára előrehozták a heti Kormányinfót - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójából.Kovács Zoltán is marad 2018.11.28 14:25A tájékoztató elején Gulyás Gergely jelezte...
nov. 28
10:18
A kereskedelmi háború enyhülésében reménykednek a befektetők (Portfolio)
A keddi kereskedés második felének mérsékelt erősödése után a tengerentúli tőzsdék felemásan zárták a hét második napján, a Dow 0,4 százalékos erősödése mellett az S&P500 0,3 százalékkal került feljebb. Szerdán emelkedtek...
nov. 28
10:20
Itt a döntés: tőzsdei ingatlansztoriba szállhatnak be magyarok százezrei (Portfolio)
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet-módosítás értelmében az ingatlanalapok mostantól likvid eszköz gyanánt a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (SZIT) részvényeit is megvásárolhatják. A módosításnak azok az ingatlancégek...
nov. 28
10:24
Mélybe tart a magyar devizaadósság (hirado.hu)
A jelenlegi, immár húsz százalék alatti szintről 2025-re eljuthatunk oda, hogy az államadósság 3,3 százaléka marad deviza.
nov. 28
10:33
Zsugorodik az osztalékprémium (vg.hu)
Az osztalékpapírnak tekintett Magyar Telekom kockázatait és a kevesebbet fialó állampapír biztonságát kell mérlegelnie annak, aki választani akar a két eszköz között.
nov. 28
10:35
Roald Dahl regényadaptációkat készít a Netflix (vg.hu)
A vállalat szerint a produkciók „hűek maradnak Dahl szellemiségéhez és stílusához”.
nov. 28
10:36
Több mint 370 ezer háztartás kap 12 ezer forintos támogatást (Portfolio)
2886 településen összesen több mint 370 ezer, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó magyarországi háztartás kaphat egyenként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot a téli rezsicsökkentés keretében -...
nov. 28
10:42
Tízmilliós bírságot kaphatnak az energetikai átvilágítást elmulasztó cégek (NRGreport)
Valamivel több mint egy éve maradt az érintett magyarországi nagyvállalatoknak arra, hogy áttekintsék energetikai folyamataikat a kötelező átfogó energetikai audit során - olvasható a Portfolio-n. Az átvilágítást elmulasztó cégek tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak, miközben az audit, akár komolyabb beruházás nélkül is 5-10 százalékkal csö
nov. 28
10:48
Brutális hatása lehet a klímaváltozásnak: élelmiszerkrízisre figyelmeztetnek (Portfolio)
Az éghajlatváltozás és az egyre szűkösebbé váló erőforrások kihívásokat állítanak a Föld lakosságának élelmezése elé - hívta fel a figyelmet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerdán. A FAO szerint világszerte...
nov. 28
10:50
Lépnek a britek a világraszóló pénzmosási botrány miatt (Portfolio)
A brit kormány a Danske Bank pénzmosási botránya miatt szigorítja a vállalati formák egyik fajtájának, a "korlátozott partnerség" cégformának (limited partnership, azaz LP) szabályait - értesült a Financial Times. A Londoni City ellenkezése...
nov. 28
10:52
Saját részvényeket vásárolt az OTP (Portfolio)
Az OTP szerdai tájékoztatása szerint a bank tegnap 10 000 darab OTP-részvényt vásárolt, 11 447 forintos áron, a tranzakció összértéke 1,144 milliárd forint volt, ami az OTP keddi forgalmának 18,2 százalékát adta. Az OTP mai bejelentése...
nov. 28
10:54
Lázár Vilmos elárulta: a CBA nagy dobásra készül Magyarországon (Portfolio)
"Nem álmokat kergetünk, hanem reálisan gondolkodunk. Azokban a szegmensekben kell versenyeznünk, ahol sikeresek lehetünk" - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Lázár Vilmos, a CBA elnöke, aki szembenézett azzal, hogy a diszkontok megerősödése...
nov. 28
11:00
Addig lebegtette az eurókilépést az olasz kormány, amíg beleszerettek az emberek a közös pénzbe (Portfolio)
Tavaly októberről idén októberre 12%-ponttal 57%-ra nőtt azon olaszok aránya, akik szerint jó dolog országuknak az euró és 10%-ponttal 30%-ra csökkent azoké, akik szerint rossz - derült ki a minap publikált Eurobarométer felmérésből....
nov. 28
11:03
A klímaváltozás a globális élelmiszerbiztonságot is veszélyezteti (Menedzsment Fórum)
Az ENSZ friss jelentése szerint az emberiség meghaladta a Föld teherbíró képességét. Legutóbb egy évtizeddel ezelőtt volt hasonlóan magas az éhező és alultáplált emberek száma.
nov. 28
11:06
Lebegtette a kilépést az olasz kormány, mégis beleszerettek az emberek az euróba (Portfolio)
Tavaly októberről idén októberre 12%-ponttal 57%-ra nőtt azon olaszok aránya, akik szerint jó dolog országuknak az euró és 10%-ponttal 30%-ra csökkent azoké, akik szerint rossz - derült ki a minap publikált Eurobarométer felmérésből....
nov. 28
11:06
A nátha sem vicc, komoly szövődményei lehetnek (vg.hu)
Ha bágyadtság, sokáig tartó láz jelentkezik, akkor lehet szövődményre, komolyabb megbetegedésre gondolni.
nov. 28
11:06
Jótékonysági futás Mikulás előestéjén (Márkamonitor)
A 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány és az AKUT szakasz kommunikációs közösség december 5-én jótékonysági futással fejezi ki szimpátiáját mindazokkal a betegekkel, egészségügyi szakdolgozókkal és orvosokkal, akik ezt az éjszakát kórházban töltik. A futócsapat 4 + 1 meglepetés kórházba viszi el a Mikulás-csomagokat. A jótékonysági futás a Mikulás-na
nov. 28
11:12
Így kapják vissza lakásukat a bedőlt hitelesek (Portfolio)
A devizahitelesek kedvezményes feltételekkel visszavásárolhatják a Nemzeti Eszközkezelő Programnak felajánlott ingatlanjaikat - ezt tartalmazza a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról...
nov. 28
11:12
Varga Mihály: történelmi szintre emelkedett a foglalkoztatottság (AQUA)
A KSH szerdai közlése szerint az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót.
nov. 28
11:12
A GIIGNL tagjává választották a MET Internationalt (NRGreport)
A MET Csoport európai energiavállalathoz tartozó MET International AG-t (METI) hivatalosan is a GIIGNL (International Group of Liquefied Natural Gas Importers) társult tagjává választották a szervezet Fukuokában rendezett 48. közgyűlésén, 2018. november 12-én.
nov. 28
11:18
Hét ETF-fel bővült a Budapesti Értéktőzsde kínálata (Portfolio)
Hét tőzsdén kereskedett befektetési alappal, továbbá hat európai részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsde BÉTa piaca. Az ETF-ekkel vezető amerikai és európai részvényindexekbe - DAX, S&P 500, Nasdaq-100 és Euro Stoxx - lehet forint...
nov. 28
11:21
Optimisták a magyar vállalatvezetők, de továbbra is nagy gond a digitalizáció és a munkaerőhiány (Menedzsment Fórum)
A hazai- és a világgazdaságtól is növekedésre számítanak, derül ki az EY felméréséből.
nov. 28
11:21
Nőtt a magyar vállalatvezetők optimizmusa, de továbbra is nagy gond a digitalizáció és a munkaerőhiány (Privátbankár)
A hazai- és a világgazdaságtól is növekedésre számítanak, derül ki az EY felméréséből.
nov. 28
11:27
Elszomorító évet zárhat a forint (Privátbankár)
A piacokon ma mintha megállt volna az élet, mozgás alig, viszont a török líra tovább erősödik, és ami viszont elég szomorú: a forint tartósan gyengélkedik. Elvileg pedig semmi oka rá, még a 10 éves magyar állampapírhozam is szépen csökkent az elmúlt hónapokban.
nov. 28
11:30
Mire figyeljünk, ha autót vásárolunk? (Márkamonitor)
Hazánkban az elmúlt két évben számottevően nőtt az eladott új autók száma, ugyanakkor a vásárlóknak továbbra is sok tényezőre kell odafigyelniük, hogy a számukra legkedvezőbb üzletet kössék. Ez a laikusok számára sokszor nem egyértelmű, de szerencsére könnyen elsajátítható. Magyarországon a külföldről történő autóbehozatal még mindig havi több ezer
nov. 28
11:36
Deloitte: betörnek a robotok a bankokba (Portfolio)
Gyökeresen megváltoztathatja a mesterséges intelligencia mind azt, ahogy a bankok az ügyfelekkel kommunikálnak, mind pedig azt, ahogy a back office mindennapi élete zajlik - hangzott el mindez a Deloitte mai sajtótájékoztatóján. 2021-re...
nov. 28
11:39
Húszméteres lesz az ország karácsonyfája (vg.hu)
Szerdán állítják fel a budapesti Kossuth téren az Ország Karácsonyfáját, és kezdik meg a feldíszítését.
nov. 28
11:41
Derűsebbek a magyar cégvezetők (vg.hu)
A hazai vállalatvezetők 66 százaléka a magyar gazdaság növekedésével számol és mindössze 5 százalékuk vár visszaesést.
nov. 28
11:42
Európa úszik az adósságban (AQUA)
Az olaszok megrovására szolgáló uniós keretrendszer minden tagállamot eladósodottságának mérséklésére fogja. Ezen a téren a hazai haladás látványos, de még sok van hátra.
nov. 28
11:42
Növekedtek az élőállat-vágások (Agrofórum)
Az élőállat-vágások növekedése a szarvasmarha és a baromfi esetében a stabilizálódás jele, a sertésnél viszont az anyakocák növekvő vágása újabb állománycsökkenést vetíthet előre - írja a Világgazdaság.
nov. 28
11:48
Újabb rekord dőlt meg: 4,5 millióan dolgoznak (hirado.hu)
Varga Mihály: Az új típusú intézkedések hatására folyamatosan nő a versenyszféra létszáma Magyarországon.
nov. 28
12:00
És akkor újra a Microsoft lett a világ legértékesebb cége (Liner)
Éppen fej-fej mellett haladnak a legnagyobb cégek a legértékesebb cég cím megszerzéséért. 800 milliárd dollár körül mozog az Apple, Amazon és a Microsoft piaci kapitalizációja. Most úgy írok, mintha egy Forma 1-es verseny közvetítése lenne. Szóval az történt, hogy az Apple részvényárfolyama csökkent az utóbbi időben 1 hónapban 20%-ot, ami lehetőség
nov. 28
12:00
Munkahelyi ebéd: a házi kosztra esküszünk (Márkamonitor)
Az irodai dolgozók többsége a munkahelyén fogyasztja el ebédjét, amit jellemzően otthonról visz magával. Különösen igaz mindez a 18 és 30 év közöttiekre: ennek a korcsoportnak a háromnegyede fogyasztja délben a magával hozott ételeket – ez derül ki a felnőtt magyar internetezők munkahelyi étkezési szokásairól szóló – a Profession.hu és a Wolt Magya
nov. 28
12:06
A hitelesség ára és a Black Friday (Kreatív Online)
Sipos Zoltán véleménycikke az ügyeskedésről és annak marketingszakmára gyakorolt hatásáról.
nov. 28
12:06
A szorongás az új normális? (ProfitLine)
A Kaspersky Lab új jelentéséből kiderül, hogy a Z generáció az eddigi legszorongóbb nemzedék, a fiatalok nagy többsége bevallottan aggódik valami miatt a mindennapok során, és legtöbbjük nem kér szakmai segítséget azok leküzdéséhez. A Kaspersky Lab globális szinten törekszik arra, hogy a bizonytalanságot biztonsággá alakítsa. Ennek jegyében fogott
nov. 28
12:09
Megtörtént: minden vidéki lap Mészároshoz és az új jobboldali médiacéghez került (Menedzsment Fórum)
A Lapcom a Talentis Group közvetett tulajdona lett. A Magyar Idők kiadója viszont közvetlenül került a felcsúti nagytőkés cégéhez.
nov. 28
12:12
Porosenko Trumpon keresztül üzen Putyinnak: "kérem, tűnjön el Ukrajnából!" (Portfolio)
Petro Porosenko ukrán államfő arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, ha találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal Argentínában a G20-as országcsoport csúcsértekezletén, tolmácsolja neki üzenetét, hogy - mint fogalmazott...
nov. 28
12:12
Bővül a Talentis Group médiaportfóliója (vg.hu)
A társaság megvásárolta a Magyar Idők kiadóját, a Mediaworks pedig tovább bővítette lappiaci érdekeltségeit.
nov. 28
12:14
Az ukrán elnök szentesítette a hadiállapotot (vg.hu)
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta szerdán a hadiállapot bevezetéséről általa hozott rendeletet megerősítő jogszabályt.
nov. 28
12:30
JP Morgan: fontos bejelentés jöhet, drágulásnak indulhat az olaj (Portfolio)
Az elmúlt két év meredek rallyja után a nemzetközi olajárak 2019-ben kiegyenlítettebben, 2020-ban pedig alacsonyabban alakulhatnak a korábbiaknál a JP Morgan 2019-es, európai, közel-keleti és afrikai feltörekvő piaci kitekintése szerint...
nov. 28
12:30
Hogyan kerüljük el a „pálinkabaleseteket”? (Márkamonitor)
A párlatfőzés amennyi örömöt, annyi veszélyt is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, és nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk ezt a nemes italt. Ezt alátámasztja több, az elmúlt években történt tragédia és baleset is. A Pálinka Nemzeti Tanács és annak elnöke, Mihályi László ezért úgy döntött, hogy listába szedi a leggyakoribb okokat, valamint
nov. 28
12:32
Változathat javadalmazási politikáján a Duna House (Portfolio)
A Duna House kedden jelentette be, hogy a cég december közepén közgyűlést tart, ahol a részvényesek többek között a munkavállalói résztulajdonosi program és a javadalmazási politika módosításáról határozhatnak. A Concorde elemzői...
nov. 28
12:33
Egy alapítványnak adományozza médiaportfólióját Mészáros Lőrinc (Infostart)
További jelentős akvizíciókat hajtott végre a médiapiacon a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt., miután a társaság megvásárolta a Magyar Idők kiadóját, és közvetett tulajdonába került a Lapcom, az Inform Média, valamint a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó vállalat - közölte a cég.
nov. 28
12:36
Először lépte át a foglalkoztatottak száma a 4,5 milliót (ProfitLine)
Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés