Hét hónapos utazás után sikeresen landolt a Marson az InSight űrszonda, amelynek feladata, hogy kiderítse, hogyan keletkezhetett 4,5 milliárd éve a vörös bolygó, valamint a Naprendszer többi sziklás égiteste, többek között a Föld is.
A macedón parlament kedden felfüggesztette Nikola Gruevszki volt miniszterelnök, parlamenti képviselő mentelmi jogát, a politikus párttársai nem vettek részt a voksoláson.
Átkutatott két luxusvillát a török rendőrség a Márvány-tenger partján fekvő Yalova tartományban a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi (†50) meggyilkolásának ügyében – közölte az NTV török televízió.
Ukrajnában hadiállapotot rendeltek el, azaz tilos elnök-, parlamenti és önkormányzati választást, sztrájkokat, tömeggyűléseket, tüntetéseket, népszavazást tartani és az alkotmányt módosítani.
Forradalomnak nevezte a nevével fémjelzett migrációs-biztonsági csomag elfogadását Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miután ezt a képviselőház megszavazta kedd este.
Legalább 22 ember vesztette életét és 22-en sérüléseket szenvedtek szerdán délelőtt a Kína északi részén lévő egyik vegyi üzem közelében bekövetkezett robbanás miatt.
Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban - jelentette a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva.
Az orosz határok védelmével is megbízott FSZB – a Szövetségi Biztonsági Szolgálat – furcsa váddal állt elő a Kercsi-szorosban történt incidens nyomán. A hatóság szerint olyan iratokat találtak az elfogott ukrán tengerészeknél, amelyek arra utalnak, hogy titokban próbáltak átjutni az Azovi-tengerre.
Donald Trump még nem döntött arról, találkozik-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a G20-as országcsoport hétvégén Argentínában tartandó csúcsértekezletén - ezt maga az amerikai elnök mondta a The Washington Postnak kedden délután adott interjújában.
A kijevi kormány egy kelet-ukrajnai vagy egy, a Krím szomszédságában létesítendő amerikai katonai bázis lehetőségéről tárgyal az Egyesült Államokkal - közölte szerdán az orosz Izvesztyija című, a Kremlhez közel állónak tekintett napilap Ivan Vinnyikre, a Petro Porosenko Blokkja elnevezésű ukrán parlamenti párt képviselőjére hivatkozva.
A külföldi regisztrációjú autók ukrán tulajdonosait hátrányosan érintő új vámtörvények ellen tiltakozók két határátkelők lezárásával továbbra is akadályozzák Kárpátalján a Szlovákiában irányuló forgalmaz.
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta szerdán a hadiállapot bevezetéséről általa hozott rendeletet megerősítő jogszabályt - közölte Szvjatoszlav Ceholko elnöki szóvivő a Twitteren.
Petro Porosenko ukrán államfő arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, ha találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal Argentínában a G20-as országcsoport csúcsértekezletén, tolmácsolja neki üzenetét, hogy - mint fogalmazott - "tűnjön el Ukrajnából" - számolt be szerdán az NBC amerikai televízióra hivatkozva az UNIAN ukrán hírügynökség.
Kártérítést fizet a holland állami vasúttársaság a második világháború alatti deportálásokban játszott szerepe miatt - jelentette be a vállalat kedden késő este.
Az Ukrajnában bevezetett hadiállapot miatt a szomszédos országokban, így Magyarországon is elemzik az eszkaláció lehetőségét - mondta Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára és Tálas Péter, az egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Németországban élő iszlám vallású emberek hozzátartoznak az országhoz, ugyanolyan jogaik és kötelességeik vannak, mint bármelyik állampolgárnak - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben a kormány és a mintegy 4,5 milliós vallási közösség egyeztető fórumán, a Német Iszlám Konferencián (DIK).
Provokációt hajtott végre a kijevi vezetés a Fekete-tengeren az ukrán elnökválasztás küszöbén, hogy növelje Petro Porosenko államfő támogatottságát - kommentálta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán tengeri incidenst egy szerdai moszkvai beruházás-ösztönző tanácskozáson.
Több mint 600 millió dollár kártérítést követel a világ egyik legnagyobb befektetési bankjától a maláj miniszterelnöki poszt várományosa. Anwar Ibrahim szerint "gusztustalan", ahogy a Goldman Sachs profitált az állami befektetési alap körüli botrányból.
Elveszítik az állami támogatást – ezzel fenyegette meg Trump amerikai elnök a masszív elbocsátásokra készülő General Motors autógyárat. Egyelőre azonban nem világos, hogy mekkora szövetségi dotációt tud megvonni Trump, aki korábban közölte: nem nézi jó szemmel, ha amerikai cégek külföldre viszik gyártókapacitásaikat.
Az orosz elnök szerint az orosz területi vizekre behatoló és a felszólításokra nem válaszoló ukrán hajóköteléket feltartóztató határőrök a katonai kötelességüket teljesítették, az országuk területi épségét védték.
Két hónapos előzetes letartóztatásba helyeztette az ukrán fegyveres erőknek mind a 24, a Kercsi-szoros közelében lezajlott tengeri incidens során őrizetbe vett tagját szerda délutánra egy szimferopoli kerületi és a kercsi városi bíróság.
"Nem látok New Yorki látogatást Szijjártó Péter programjában az elkövetkező három napban" – így válaszolt Gulyás Gergely a kormányinfón az ATV kérdésére, kimondva ezzel: december elsejéig a kormány nem írja alá a CEU megállapodást. A "rabszolgatörvény" javaslatról is újdonságot mondott: a kormány nem támogatja, hogy 12 hónapnál később számolják el
Az intézkedés 2020-tól él, célja a marginalizált közösségekben élő gyermekek oktatási-nevelési folyamatba történő bevonása. Az intézkedéstől az oktatási tárca azt várja, hogy javít a halmozottan hátrányos gyermekek helyzetén.
Hosszú hetek hallgatása után a héten robbant a bomba: miután megszerezték Trump írásos vallomását, felmondták a kampányfőnökével kötött vádalkut. Közben az is kiderült, hogy a hallgatás hetei alatt is szorgalmasan dolgoztak, sorban nyújtották be a titkosított vádiratokat.