Kríz Orsolya 13 éve foglalkozik dog dancinggel, ebből fakadó profizmusát Köllő Babett azonnal kiszúrta, amint a Csillag Születik színpadára lépett. A versenyző 8 éves kutyájával, Shane-nel mutatott be egy látványos táncot Tina Turner egyik slágerére. Annak ellenére, hogy Molnár Áron azt gondolta magáról, hogy nem érdekli majd a produkció, csak ámul
Varga Irén alig tette be a lábát a Csillag Születik stúdiójába, a közönség azonnal őrjöngeni kezdett. Geszti Péter és Molnár Áron értetlenkedve figyelték, mi történik, hiszen sejtelmük sem volt róla, hogy ki áll előttük. A bizonytalanságuk kölcsönös volt, ugyanis hamar kiderült, hogy mindenki Irénjének halvány fogalma sincs róla, hogy kik ülnek Köl
Nagy Mihály különleges szavalással készült a Csillag Születik zsűrijének: ByeAlex egyik leghíresebb slágerét, a Kedvesem című dalt adta elő. A prózai köntösbe bújtatott dalszöveg hatására ByeAlex elmesélte, hogy a szám élete egyik legnehezebb időszakában született. Vallomásával megdöbbentette Molnár Áronékat.
Sinka Zsolt Popeye ötszörös Guinness-rekorder, aki arra vállalkozott, hogy a karjaival megfékez két száguldásra készülő motort. Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti nem hittek a szemüknek, amikor végignézték a lehetetlen mutatványt. Vajon az erőművész a Csillag Születik zsűrijét is lenyűgözte?
Rakovics Benedek olyan dolgot mutatott be a Csillag Születik színpadán, amit elsőre senki sem tudott értelmezni. Az összetett produkció minden részletét, a dalt, a 3D-modellezést és a hihetetlenül kidolgozott maszkot is Benedek készítette. A megannyi elemből álló performansz különlegessége volt, hogy a versenyző egy virtuális térben adta elő saját
A We Can Do It tánccsapat egy igazi old school stílust hozott vissza a Csillag Születikbe: break tánc produkciójuk után állva tapsolt az egész stúdió. A zsűri értékelésénél ByeAlex ráadásul meglepő dolgot ajánlott fel a táncosoknak, a kérdés már csak az: vajon élnek a zenész felajánlásával?
Donnert Katalin a híres Donnert család nyolcadik generációs akrobatája egy különleges levegőkarika koreográfiát hozott a Csillag Születikbe, amivel csak ő foglalkozik Magyarországon. A 18 éves lány hihetetlen trükkjei láttán ByeAlex többször is eltakarta a szemét aggodalmában.
A Csehországból érkező Alex Dowis különleges produkciója láttán több kérdés is felmerült Istenes Bencéékben, de leginkább az: vajon mit csinálhat? A folyamatosan változó fényfestményen egy külön a Csillag Születikbe megálmodott történetet mesélt el, eddig még sosem látott technikájával.
A Csillag Születikben vannak produkciók, amelyekre minden zsűritag egyértelműen tudja, hogy igent vagy nemet akar mondani. Akadnak azonban olyan jelentkezők is, akik bókjaikkal elterelik a figyelmüket. Ez történt Köllő Babettel is, aki pár édes mondat után képtelen volt nemet mondani a táncos csábítónak.
Elek Kitti és testvére, Elek Máté közösen léptek a Csillag Születik színpadára, ahol egy légtornász gyakorlatot mutattak be. A hihetetlenül hajlékony fiatal fiú csupán három év alatt olyan szintre dolgozta magát, mint nővére, aki évek óta ezzel foglalkozik. Látványos produkciójukat szinte mindenki tátott szájjal figyelte a stúdióban.
Az énekes azután haragudott meg a műsorvezetőre, hogy Balázs a reggeli rádióműsorában kritikusan beszélt róla a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál után. Most már nem is látná értelmét egy esetleges bocsánatkérésnek.
A Spanyolországból érkező Soto olyan dolgot mutatott be a Csillag Születik színpadán, amire senki sem számított. Különböző dióféléket tört össze a fenekével, ráadásul a végén még egy tüzes csavart is bevetett. Amikor az előadóművész megkérdezte, hogy ki szeretné kipróbálni a furcsa diótörést, Istenes Bence azonnal jelentkezett. Vajon a műsorvezető
A híresség mindig készen áll a megújulásra, stíluscseréivel pedig rendre magára vonja a figyelmet. Így történt ez a Sztárban Sztár All Stars című műsor döntőjében is, ahol teljesen új hajszínnel hódított.
Párjával baltadobó mutatványokkal lepték meg a nézőket. Az egykori pornószínésznő azt mondta, a veszélyesnek tűnő mutatvánnyal az emberek kiteljesedését szeretné segíteni.
A döntőben Vavra Bence és Freddie maradt alul, de az igazi csata a neten zajlik. A kommentelők egymásnak estek, hogy ki érdemelte meg jobban a győzelmet!
A modell szerint minden jobb lett volna, ha kap iránymutatást az első berúgáshoz vagy szexuális együttléthez. A felelőtlen tettei közül a legdurvább egy éjszakai autós kaland volt.
A brit királyi család hivatalos eseményei mindig is az évszázados szokások és a szigorú protokoll szimbólumai voltak, ám a legutóbbi állami banketteken sokaknak szemet szúrt, hogy Katalin és Kamilla ezt most alaposan felülírta.
Vajtó Lajos üzletember szerint csodálatos éve volt, családja jól van, és szerinte már minden "giccsesen tökéletes". Nevelt lánya, Csenge körüli terhességi pletykákról elmondta, hogy semmi nem igaz abból, amit az újságok írnak. Politikai téren négy éve azon dolgozik, hogyan lehet leváltani a nárcisztikus együttműködés rendszerét: vidéki polgármester
A novemberi örömhír után most drámai fordulatot vett a történet. A színésznő őszintén vallott arról, hogy még nem horgonyzott le, és az élet most nem kényezteti.
A jelenséget "pihenőbetegségnek" hívják, és a hetekig tartó hajsza miatti stresszhormonok tehetnek róla. A hirtelen leállás után a szervezet védekezése egyszerűen összeomlik.
A színésznő az Amanda Seyfrieddel közös új filmje, The Housemaid – A téboly otthona sajtókörútjáról posztolt. A galéria negyedik fotóján szinte semmi sem takarja a színésznőt.
A 21 éves Harriet Trewhitt nyelvén látható pontosvessző nem divathóbort vagy extrém önkifejezés. Egy brutális, de életmentő műtét bizarr mellékterméke.
Sokan hiszik, hogy mindent ki kell beszélni, pedig a vita hevében ez végzetes lehet. A szakértők szerint van öt pillanat, amikor a némaság az egyetlen esély a békülésre.