Isten óvjon az általánosítástól, de annyit azért mondanánk, a hiúság emberi dolog. Ennek ékes példája a 28 éves – neve elhallgatását kérő – nő története is. A fiatal asszony, akit a Daily Mail Kristennek nevez, egészen extrém megoldást választott, miután szembesült saját testével. A huszonéves feleség azután szánta rá magát a szépészeti beavatkozá
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési búzával rendelkezik.
Nem könnyű Hollywoodban átélni egy szakítást, ezzel pedig a legtöbb sztár egyetért. Chloe Moretz például egy dolgot ki nem állhat azzal kapcsolatban, ami az elmúlt hónapokban exe, Brooklyn Beckham körül zajlott.
A napokban ünnepelte 35. születésnapját Chris Hemsworth, a színész pedig közzé is tett a nagy napról egy-két fotót. Az egyiket pedig Ryan Reynolds sem hagyta szó nélkül...
Elképesztő tömegjelenetek, sikítozó lánykák színesítették hétfő este a fesztivált, mindez egy kanadai előadó miatt, aki mára olyan népszerű, mint amilyen annak idején a Beatles volt.
Mindannyiunkról készültek már olyan képek, amiknek leginkább a létezését is szeretnénk elfelejteni, esetenként olyannyira, hogy mindent bevetünk a megsemmisítésük érdekében. Ezutóbbi a hétköznapi halandókra talán kevésbé igaz, mint a hírességekre, akik még azután is örömmel töröltetnek le fényképeket magukról, hogy azok végigszántották az internete
Kivégezték a 60 éves Carey Dean Moore-t Nebraska államban, melynek végrehajtása helyi idő szerint kedden délelőtt 10 órakor (magyar idő szerint délután 5 órakor) kezdődött. Amint arról a Borsban a napokban beszámoltunk Carey Dean Moore Nebraska leghosszabb ideje, közel 40 éve halálsoron várakozó börtönlakója volt, miután 1979-ben lelőtte Reuel
Kathleen Folbigg 1989 és 1999 között négy gyermekét ölte meg különös kegyetlenséggel, majd még évekig szabadon élhetett, mire a hatóságok rájöttek, hogy két lánya és két fia a keze által lelte halálát. Az ausztráliai Dél-Wales-ben élő anya 1989 februárjában gyilkolta meg Caleb nevű fiát, majd 1991 februárjában Patrickkal is végzett. Sarah 1993 augu
Igencsak magára vette két önérzetes új-mexikó-i járőr, hogy a 41 éves Phillip Page – szerintük – nem használta a biztonságiövet. Mivel a sofőr nem volt hajlandó az agreeszív rendőröknek kinyitni az ajtót, miután megállították, azok nemes egyszerűséggel kitörték az ablakot, majd megbilincselték a férfit. A 29 éves utasa, Angela Fisher-Herrera felvet
Meghan Markle előre tudta, hogy hercegné lesz?! Jós vagy számító lenne az egykori színésznő? Meglepő blogbejegyzés került elő a friss feleség internetes naplójából, melyet évekig írt. Mikor nyilvánosan bejelentette kapcsolatát Harryvel, meg kellett szüntetnie a The Tig című blogot, csak úgy mint közösségi oldalait is. A The Huffington Post most még
Egy kisfiút mentettek meg pár napja a kínai rendőrök, akit a kegyetlen apja hozzákötözött egy fa ágykerethez, hogy ne tudjon elszökni otthonról, a Henan provinciabeli Zhaofan faluból. A fiú képtelen volt mozogni, megkötözve, meztelenül feküdt az ágykereten. A fiatalabb testvérei szintén meztelenül voltak körülötte. A fiút hét különböző csomóval kö