Országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva léptek be az MTVA épületébe vasárnap este ellenzéki politikusok, élükön Hadházy Ákossal – írja hétfőn reggel kiadott közleményében az MTVA. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta, információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta, hogy be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben
Az ország halguruja, Lévai Ferenc a Bors olvasóit szombaton már beavatta a tökéletes halászlé elkészítésének rejtelmeibe. Most arra vállalkozik, hogy elhessegesse a háziasszonyok félelmeit az élő hal feldolgozásától, amelyet néhány főzési praktikával is megfűszerez.
Kairóhoz közel, a szakkarai nekropoliszban tárták fel a régészek az Év legszebb sírjának kikiáltott, Vahtié nevű pap temetkezési helyét. Az első látogatókat megdöbbentette, milyen jó állapotban maradtak meg a színes falfestmények, illetve a 18 fülkében elhelyezett 24 nagy szobor. Ráadásul még nem teljes a kép, hiszen a még feltáratlan kisebb kam
Már pár napja kikerült a netre a királyi család idei karácsonyi üdvözlőlapja, azonban csak most vették észre a rajongók, milyen jelentéssel bír Sarolta hercegnő pulóvere.
A brit világsztár My Songs című európai turnéja keretében legnépszerűbb dalait fogja előadni. A műsor felöleli szólókarrierjét és a Police együttessel készített lemezeit is - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel. A 67 éves, tizenhétszeres Grammy-díjas énekes, dalszerző és kísérőzenekara Budapesten is elő fogja adni mások mellett az Eng
Hóember helyett hókonyhát épített a Csongrád megyei Forráskúton élő Kálmán Gábor. A hétvégi hóesés miatt adta magát az ötlet, hiszen Gábor kemenceépítéssel foglalkozik. A csodálatos hókonyhát a kertjében húzta fel. Van benne búboskemence és csikóstűzhely, a ropogós hókiflik pedig minden bizonnyal már meg is sültek. Gábor akkor sem riad vissza,
Azt hinnénk, átverés, de nem: egy cég busás vagyont ígér annak, aki kibírja egy teljes évig okoseszközök nélkül. Elsőre talán egyszerűnek tűnik a feladat, de a mai világban nem is olyan könnyű teljesíteni a Vitaminwater kihívását. A győztes egyébként 100 ezer dollárt (28,7 millió forintot) kap az egy éves "kényszerpihenő" után. A verseny egyéb
Közel 20 évig élt távol egymástól az az ausztrál pár, akik csupán egy nappal születésük után már találkoztak, ma pedig már házasok és hamarosan érkezik első gyermekük.
Zseniális újítást talált ki a Lush arra, hogy csökkentse a műanyaghulladékokat. Mostantól utántöltős rúzst is forgalmaznak, melynek az a különlegessége, hogy külön fejeket lehet hozzá venni, így ha elfogy, elég csak cserélni őket, ahelyett, hogy a kukában landolnának. A rúzsokat olyan természetes viasszal vonták be, ami nem károsítja a környezetet,
- Egy tizenöt éves korszak lezárult békében. Hivatalosan is elváltak útjaink. Innen kezdve megszűntem, mint Hujber Ferenc felesége! Csak és kizárólag Tölgyesi-Khell Cynthia vagyok, aki mindig is voltam, vagyok és leszek. Nekünk a legszebb karácsonyi ajándék, mindketten boldog párkapcsolatban élünk és a gyerekek is nagyon jól vannak - írta Cynthia F
Az ausztrál Irene O'Shea először két évvel ezelőtt került a figyelem középpontjába, amikor százévesen - életében először - vállalkozott egy tandem ejtőernyős ugrásra. Az idős hölgynek azonban nem egyszeri alkalom volt az extrém hóbort: azóta is előszeretettel ugrik. Most 102 éves, és ő a világ legidősebb embere, aki valaha is kivetette magát egy
A 25 éves Natasha Crown jelenleg plus size modellként tevékenykedik mindennapjai során, ám legutóbb további 20 kilót kellett híznia, hogy másodszor is megműthessék a fenekét. A modell képtelen leállni a fenéknagyobbítással mindaddig, amíg az övé nem lesz a legnagyobb az egész világon. A Svédországban élő nő a hízókúrához pizzát pizzára halmozott é
Egy ausztrál édesanya az interneten osztotta meg azt a trükköt, melytől szinte pillanatok alatt újjá varázsolta régi, koszos, már-már kidobásra ítélt kanapéját. Ez a tipp bizonyára sokunknakjól jön majd a karácsony előtti őrült hajrában. A queenslandi nő a Mums Who Clean nevű Facebook-csoportba tette fel a bizonyítékul szolgáló képeket arról, ho
Az Alapjogokért Központ igazgatójának hétfői kommentárja szerint az Országgyűlés épületében "botrányt okozó" ellenzéki képviselők az "MTVA-székházban tanúsított vélhetően jogellenes magatartásukkal" visszaélhettek pozíciójukkal.