Több, mint öt évtizede kezdődött Fenyő Miklós sikertörténete, és annak ellenére, hogy túl van már a hetedik ikszen, a mai napig fiatalokat megszégyenítő energiákkal áll a színpadon. Most éppen a szokásos december végi nagykoncertjére készül, és ennek kapcsán számos kulisszatitkot elárul. Például azt, hogy miért és mikor fordult meg a fejében, hogy
A bajnok beszél az interjúban a Ferrariról, a Benettonról, a Mercedesről. Michael Schumacher többször hangoztatja, hogy a Forma 1 csapatsport, és nem az egyén számít.
Milla Jovovich újra szörnyekkel száll szembe, ezúttal a Kaptár helyett a Monster Hunter keretein belül. Íme az első kép a színésznőről Natalie Artemis szerepében!
Nem mindennapi szerepkörben láthattuk Mihalik Enikőt. A világsztár modellt ugyanis a háromszoros olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka vezette be az úszás világába.
A Venom átürő sikerei után nem sokat időztek a Sony-nál, hogy nekiugorjanak-e a folytatásnak. Úgy tűnik, már a Venom 2 és a Morbius, the living vampire premierje is megvan. Hamarabb láthatjuk őket, mint gondolnánk!
Egy német művésznek, Andy Morgannek köszönhető az a zseniális ábécéskönyv, ami azon túl, hogy az ötletes grafikáival játékossá teszi a tanulást, a szülőknek is megmelengeti a szívét. Legalábbis azoknak, akik nem kifejezetten a könnyedebb zenei műfajokért rajonganak. A szabóként is tevékenykedő Morgan ezúttal rockzenészeket formált meg a betűkből
Miután Ryan Reynolds kölcsönözheti mindenki kedvenc pokémonjának hangját az élőszereplős Detektív Pikachuban, kihagyhatatlan volt, hogy valaki kijátssza a Deadpool kártyát. A Bosslogic álmodta meg most a két karakter tökéletes kombinációját.
Már csak pár nap és kezében tarthatja első kislányát Kasza Tibi és felesége, Andi. A pár Lora Bellának nevezi majd a kicsit, akivel igazi nőuralom költözik majd a Kasza-családba. A kispapa természetesen ezt egyáltalán nem bánja. – Az utolsó napok kettesben. Már bármikor betoppanhat az életünkbe Lora, úgy érzem felkészültünk... már ha erre az egész
Még kisgyerekek voltak, amikor barátnők lettek, és úgy tűnt, szuper a kapcsolatuk. De most úgy fest, Demi Lovato és Selena gomez mégsem olyan közeli barátok, mint hittük.
A WhatsApp következő frissítése nagyon kínos helyzetbe hozhatja azokat, akik pikáns, intim videókat és képeket küldözgetnek másoknak. Ezzel a frissítéssel ugyanis elérhetővé válik egy új funkció, mégpedig az, hogy gyakorlatilag egy előzetes videót mutat a telefonunk anélkül is, hogy feloldanánk a képernyőzárat. Ez bármikor nagyon kellemetlen lehe
Black Friday, azaz Fekete Péntek - a kifejezést ma már szinte mindenki ismeri Magyarországon is. Pedig nagyon későn ért el hozzánk a vásárlási ünnep, mikor - elvileg - jelentős leárazásokkal kínálnak termékeket a boltok. Ilyenkor mindenki vásárol. De mi is van mögötte? Nézze meg fenti nyitóképünkre kattintva induló videónkat az érdekes és néhol ije
Paris Hilton és Chris Zylka felbontotta eljegyzését - ami könnyen előfordulhat, hogy komoly anyagi veszteséget is jelenthet az egyébként szűkölködni épp nem szűkölködő hotellánc-örökösnek: a Page Six információi szerint ugyanis Zylka szeretné visszakapni azt az eljegyzési gyűrűt, ami eddig Paris ujját díszítette. A 20 karátos csoda 2 millió dollárt
A gyönyörű Abigail O’Neill egy 44 éves ausztrál háromgyermekes édesanya, aki csodás modellkarrierrel rendelkezik. A nő különlegessége makulátlan bőre, ránctalan arca – emiatt egyre csak növekszik megkereséseinek száma. Nemrég elárult néhány praktikát, amelyeket előszeretettel alkalmaz a mindennapjaiban, és amelyeket felelősnek tart makulátlan küls
Dunát lehet rekeszteni a YouTube-on a különböző sminktanácsokat, sminkelési tippeket bemutató videókkal: van, aki gyorsan elkészíthető, hétköznapi sminkeket mutat be, más a különleges alkalmak különleges sminkjeit célozza be, megint más egészen extrém sminkelési praktikákból tart bemutatót. Ennek ellenére úgy tűnik, sokáig volt egy olyan sminktéma,
A 23 éves floridai Kayla Morgan őrjöngését egy rendőrnő testkamerája vette fel, amikor az autópályán rohangált önkívületi állapotban. A nő három hónapos kisbabája is vele volt az incidens során, akit egyszerűen a földre ejtett menekülés közben majd otthagyott. A gyermeknek betört a koponyája, de az intézkedő rendőrök azonnal mentőt hívtak hozzá